Szabó György (MSZP)

1996. február 27.

SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Elöljáróban hadd köszönjem meg a képviselőtársaimnak, akik itt maradtak a zárszóra is, és köztük vannak olyanok is, akik nemcsak felszólalóként, hanem hallgatóként ülték végig ezt a mostani vitanapot. Ahogy körülnézek, vagyunk vagy harmincan, nagyjából-egészéből ugyanannyian, mint az egészségpolitikai vitanap végén voltunk; de a kezdet kezdetén valamivel nagyobb volt a létszám, és ez már önmagában is egyfajta bizakodással tölt el.Másodsorban: én elnézést kérek mindenkitől, aki úgy fogja érezni és jó néhányan lesznek , hogy számos felvetésre nem kaptak megfelelő reakciót; képtelenség a rendelkezésemre álló mintegy negyedóra alatt egy öt-hat órás vitának a rezüméjét is olyformán összefoglalni, hogy akárcsak a relevánsnak mondható kérdések mindegyikére választ tudjak adni.

Bevallom őszintén, hogy maga a vitanap engem különös ambivalens érzésekkel tölt el. Egyrészt örülök annak, hogy valóban sok-sok, adott esetben szenvedélyt sem nélkülöző, de mégis a családokért aggódó hozzászólás hangzott el. És bevallom őszintén, nem örülök annak, hogy az a fajta kézfogás amelyet itt többen ajánlottunk, megfogalmaztunk, jómagam is ezzel kezdtem, hogy talán azt nem kellene kétségbe vonni, hogy nincs egyetlenegy olyan képviselő sem a Házban, aki ne gondolná úgy, hogy a családok értéke, jelentősége és jövője nagy fontosságú, és ennek a megkérdőjelezését nem kellene megtenni és ezt fogalmazta meg Kristyánné, Antalóczy Attila legutóbb , ez az érzés, itt és most azért több képviselőtársamból hiányzott. És tartok tőle, maguk sem gondolták igazából végig, hogy amikor azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a gazdasági megszorítások, amelyek óhatatlanul kihatnak bizony a családtámogatások egy részére is, olyan helyzetet teremtenek, hogy ma Magyarországon igazából talán már gyermeket sem érdemes vállalni.

(14.40)

Én úgy gondolom, hogy ha ilyen üzenetet hordoz akár szándéktalanul is egy-egy felelős politikus mondanivalója, akkor igenis megkérdőjelezhető, vajon helyes-e az, amit tesz.

Több képviselőtársamnak külön szeretnék köszönetet mondani elnézést kérek, mert szinte jegyeztem magamnak, kik azok, akik ezzel foglalkoztak, kormánypártiak és ellenzékiek. Nagyon fontosnak tartom, hiszen mi itt nemcsak egymásnak beszélünk, még ha kevesen vagyunk is, hanem egy ország nyilvánossága előtt szereplünk. Azoknak a képviselőtársaimnak szeretnék köszönetet mondani, akik megfogalmazták azt, amit mindannyian tudunk legalábbis azon szerencsések, akik családba születtek, családban nőttek fel vagy családot alapítottak és családot gondoznak , hogy milyen fantasztikusan nagy értékről van szó, hogy jó dolog a házasság, ha az ember társat talál; hogy óriási élmény, amikor az első gyerek megszületik, még nagyobb talán, amikor már ketten vannak, az pedig egészen különleges dolog, amikor már három, netán több gyerek is beleszületik egy családba. Ennek az értéknek a tudatosítása az Országgyűlés, a képviselők honanyák és honatyák részéről szerintem legalább olyan fontos üzenet a magyar társadalom számára, mint ha netán azon veszekszünk, hogy egy rászorultsági mutatónak egy bizonyos sávja jól van-e megállapítva vagy nem jól.

Szóltak erről többen: Győriványi Sándor, Donáth László, Sasvári Szilárd, Kristyánné, Büky Dorottya, Veér Miklós, Csépe Béla többeket kihagytam , Antalóczy Attila és így tovább. Rendkívül fontosnak tartottam volna, hogyha ezt többen hangsúlyozzák, és nem arra hegyezik ki a mondanivalójukat, hogy hol és miben látnak esetleg olyan problémákat, amelyek egy részét készséggel hajlandó vagyok magam is elismerni. Sőt, magában az expozéban is utaltam arra, hogy az a fajta intézkedéscsomag, amely egy súlyos gazdasági-pénzügyi válság elhárításának részeként a családok egy részére is bizonyos terheket ró, tanulságokkal is szolgált, és a kormány ezen tanulságok levonását a maga részéről megtette.

Van egy folyamatosan visszatérő kérdés elnézést kérek, ha ezzel ismételten foglalkozom. Úgy tűnik, ez olyan fixa ideaként köszön vissza nagyon sok képviselőtársam részéről, amely megítélésem szerint teljesen hamis, és igazából olyan törekvések megfogalmazását is sugallja, amik nem igazán célszerűek, illetve nem érnék el a céljukat.

Folyamatosan visszatérő dolog tisztelet a kivételnek , hogy ha az állam nagyobb összegeket tudna fordítani a családok közvetlen támogatására, akkor az a kétségtelenül igen tragikusnak mondható demográfiai helyzet, amely a népesség fogyásában, a gyermekvállalási kedv csökkenésében, az elöregedésben, a korai halálozásban és sok mindenben megfogalmazható, megfordítható lenne. Miután ezzel sorozatosan találkozom, igyekeztem ennek egy kicsit alaposabban utánanézni. Nos, minden ezzel foglalkozó szakértő azt állapítja meg, hogy az állam ilyen fajta beavatkozása amely tehát kifejezetten népesedéspolitikai célokat szolgál egyértelműen káros, és nem hozza meg a maga hasznát. Ilyen intézkedés példának okáért, amikor adminisztratív úton próbálják korlátozni a születések számát, illetve próbálják megtiltani valamilyen formában azt, hogy az anya maga dönthessen arról, hogy gyermeket vállal-e lásd a Ratkó-korszak eseményeit. Ennek van egy olyan hatása a későbbiekre nézve, hogy hihetetlen módon hullámzóvá teszi mind az óvodai, mind az iskolai, mind a foglalkoztatási problémák kezelését, hiszen egy-egy ilyen hirtelen kiugró generáció a későbbiekben is sorozatosan jelentkezik, amikor ezen generációk szülőképes vagy nemzőképes korba kerülnek.

A másik ilyen beavatkozási lehetőség, amikor ténylegesen pozitív ösztönzőket alkalmaznak. Ennek a tapasztalata az lásd a hetvenes évek beavatkozásait , hogy előrehoznak emberek, nők, bizonyos gyermekvállalási hajlandóságot, és ismételten hirtelen van egy kiugró születési hullám, utána viszont van egy erőteljes csökkenés ugyanazokkal a káros hatásokkal, mint amiről az előbb beszéltem.

Azt is megnézettem, hogy egyáltalán hol jelennek meg, vannak-e olyan nemzetközi példák, amikor spontán módon, állami beavatkozás nélkül indul meg valamifajta szülési kedv, és változnak meg demográfiai trendek. Nos, két érdekes mozzanat erről nem volt mód beszélni:

Európában a közelmúltban két országban volt jelentős születésszám-emelkedés. Mind a két ország itt van a közelünkben: Lengyelországról és Romániáról van szó. Közvetlenül a rendszerváltást követően egyfajta eufórikus felszabadultságérzést élt át a társadalom; valami remény, valami pozitív optimizmus indult meg, várakozás, és ez a születések számában is azonnal megmutatkozott.

Van egy másik nagyon érdekes tapasztalat, nevezetesen hogy a fejlett országokban ott magas viszonylag magas a szülési kedv, ahol erősek a nőmozgalmak, mint például Nagy-Britanniában, Svédországban vagy az Egyesült Államokban. Ebből is le lehet vonni bizonyos következtetéseket. Talán éppenséggel azt, hogy ezekben az országokban megtanulják azt, hogy egy nő az individualista törekvéseit és a család fölvállalását már össze tudja egyeztetni.

Ami a dolog lényege: megítélésem szerint ahhoz mert e körül forgott legtöbbször a vita , hogy hatásosan tudjuk valamilyen formában befolyásolni a születések számát, a kedvezőtlen demográfiai trend megfordulását, alapvetően két dolog szükséges. Az egyik annak az értéknek a sugárzása, folyamatos táplálása, amelyet nagyon sok civil szervezet például a nagycsaládosok országos szervezetei, akik végigkísérték ezt a mostani vitanapot is, és még lehetne másokat is említeni felvállal. Ezek valóban szinte állandóan, átütő erővel jelen legyenek. Voltak, akik azt kifogásolták, hogy ebben keveset tettünk ebben a magam részéről a kritikát hajlandó vagyok elfogadni, sőt magamra venni , hogy ennek az értéknek a leghatásosabb közvetítőkön, az elektronikus médián, a televízión keresztül is meg kellene jelennie. Tökéletesen igazuk van. Hadd mondjam azt, hogy éppenséggel pénteken ugye, nem haragszanak, ha elárulom beszéltünk a Nagycsaládosok Országos Egyesületével e tekintetben, hogy kifejezetten kormányzati támogatással igyekszünk egy ilyen, ha úgy tetszik, pozitív kampányt indítani, amelyben a családokban megszerezhető örömöket, értékeket próbáljuk a társadalom, az emberek számára közvetíteni.

És most megint meglepő dolog következik, mert azt hiszem, amióta én politikai pályára adtam a fejemet, ez az első eset, hogy egy kisgazda képviselővel sajnos nincs itt a legteljesebb mértékben egyet tudok érteni. No, nem Gyimóthy Gézára gondoltam, hanem ez esetben Lányi Zsoltra. Ő megfogalmazta azt, hogy ha családról beszélünk, akkor ne csak a gyerekekre gondoljunk, mert a gyerekek ugyan természetesen rendkívül meghatározó, fontos részei a családnak ők a jövő , hanem a szülőkre is. Azon szülőkre, akik aszerint fogják majd eldönteni, hajlandóak-e gyereket vállalni, hogy valóban mennyire érzik stabilnak a helyzetüket, van-e munkahelyük, látjáke a közintézmények közszolgáltatásainak biztonságát, látják-e azt, hogy a gyermekeiknek biztos perspektívát tudnak nyújtani.

(14.50)

Látják-e azt, hogy ők maguk anélkül Donáth László képviselőtársam erre utalt hogy adott esetben netalántán kényszerűen kellene itt-ott valamilyen hivatalnál kérelmeket beadni, önerőből is képesek, mert akarnak és tudnak dolgozni, és van munkahelyük, és keresni is tudnak, tehát ilyen esetben, ha ezt a stabilitást érzik, ha ezt fel tudják vállalni, akkor még a gyermekvállalási kedv, a családnak a becsülete is, a családnak az értékadatai is másként alakulnak.

Sok olyan részletkérdés is fölvetődött, amivel igazából én azért nem tudok mit kezdeni, mert ha valaki csak annyit fogalmaz meg, hogy bizony sokkal több pénz kellene különböző támogatási formákra, családtámogatási formákra, akkor én ugyancsak hozzá tudnék még tenni jó néhány dolgot, és meg tudnám azt fogalmazni, hogy ugyan miért ne lehetne a mindenkori átlagkeresetüket odaadni a szülőnők számára, vagy itt éppenséggel mivel kisgyermekeket gondoznak, vagy miért ne lehetne valóban a nyugdíjminimumot megadni családi pótlékként akár az egygyermekes szülők számára is. De azokat tekintve, hogyha történetesen, mondjuk, itt netalántán nem a családról beszéltünk volna, hanem a közbiztonságról, az önkormányzatok helyzetéről, a közlekedésről, vagy történetesen, mondjuk, az egészségügyről, vagy az idősek helyzetéről, akkor feltehetően nagyon sokan tudtunk volna még olyan gondolatokat, tippeket megfogalmazni, aminek az lett volna a vége, hogy de jó lenne, ha több pénz lenne. Csak nem ez a kérdés.

A kérdés az, hogy ami rendelkezésre áll, az bizony meglehetősen kevés, és voltam bátor arra utalni, hogyha egy olyan helyzet alakul ki ebben az országban, amely helyzet azt mutatja, hogy lényegesen kevesebb embernek kell egyre több ember eltartásáról gondoskodni, miközben a gazdaság stagnál, akkor vajon egy viszonylag, hangsúlyozom, egy viszonylag fejlett, és még a restriktív lépésekkel együtt is nemzetközileg is elismert családtámogatási rendszert lehet-e változatlanul hagyni. Úgy tűnik, hogy nem.

Még egy gondolat, tisztelt elnök úr, mert lejárt az időm, öt percem, és befejezem: én igyekeztem azért arra is rámutatni, hogy elég sok olyan lépést tervez a kormány, szerencsére képviselőtársaim, köztük Kökény államtitkár úr ebben nekem segítséget nyújtott, amely mutatja azt, hogy a kormánynak igenis van családpolitikája. Hiszen volt szó a lakáskérdésről, volt szó a családi pótlék rendszerének egy újfajta átvizsgálásáról, volt szó a fiatalok foglalkoztatási helyzetéről, és én nagyon örültem volna azért, ha ellenzéki képviselőktől csak egyetlenegy méltató szó elhangzott volna arról, hogy a gyes rendszerében végre megcsináltuk azt, hogy nincs biztosítási előzmény, hogy belevittünk a rendszerbe egy automatizmust, a mindenkori nyugdíjminimumhoz kötjük, tehát van egyfajta valorizációs lehetőség, és 2000 forinttal többet fognak azok a kismamák kapni, akik április 15-e után szülnek legalább egy mondat elhangzott volna erről.

Időm lejárt, nem tudom végigmondani, de talán a legfontosabb gondolataimat össze tudtam most foglalni ezen vitanap alkalmával. Még egyszer megköszönöm tisztelt képviselőtársaimnak az aktív részvételüket, okos, hasznos gondolataikat, és a kritikát, a bírálatot is, mert nekem továbbra is az a meggyőződésem, hogy jó szándékból fakadtak. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)