Bogárdi Zoltán (MDF)
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Napirend utáni fölszólalásom témája a szobi rendelőintézet. Pest megye északi részén az Ipoly völgyében, a Börzsönyben 13 falu szakorvosi ellátását biztosítja a szobi rendelőintézet. Ez a rendelőintézet 1962-ben kezdte meg működését, '77-ben, a nagy összevonási mánia idején a váci kórházhoz csatolták, majd 1991-ben az önkormányzati választások után Szob község önkormányzata úgy döntött, hogy üzemelteti önálló rendelőintézetként ezt a rendelőintézetet és ellátja azt a 18 ezer embert, aki ebben a 13 községben lakik.1991 és '95 között jelentős fejlődésen ment át ez a rendelőintézet, a laboratórium, fogászat és számítógépes rendszer kiépítésre került, és fejlődött volna tulajdonképpen tovább is, ha nem jön az a bizonyos 1995. évi rendelkezés, amikor is ezeknek a rendelőintézeteknek a működése, a pénzügyi fedezet központi forrásból veszélybe került.
Veszélybe került, mert kialakítottak egy pontrendszert, és ezen a pontrendszeren keresztül kapta volna a 60 százalékát a költségvetésének és 40-et kapott volna, illetve kap is központi, egyenes forrásból. Tekintettel arra, hogy ez a rendszer nem aprófalvas településekre lett kialakítva, ebből adódóan szinte természetes az, hogy ez a rendelőintézet állandó anyagi nehézségekkel küszködik.
Szeretném a tevékenységét néhány mondatban bemutatni. Ez a rendelőintézet biztosítja kilenc községnek az éjszakai, illetve a hétvégi ügyeleti ellátását. Biztosítja a járóbeteg-szakrendelést, 49 szakorvosi órában, naponta. Nem akarom fölsorolni, 12-féle szakrendelést tudnak biztosítani. És biztosít egy pszichiátriai gondozást, napi hat órában. Több mint 40 ezer esetet regisztrálnak évente ebben a rendelőintézetben.
Szob község tulajdonképpen ennek a területnek egy központja, egy kultúrközpontja volt mindig, annak idején Szob volt a járási központ, és kötelességének érezte azt, hogy ezt a rendelőintézetet olyan áron is fönntartsa, hogy saját költségvetéséből erre pénzt különítsen el. Azt viszont már nem tudják vállalni, hogy az új rendszer miatt öt-nyolcmillió évi ráfizetést legyenek kénytelenek elkönyvelni. Igaz, Szob község messze jobban áll, mint ebben a térségben bármelyik, illetőleg azt hiszem, hogy országosan is a jobbak közé tartozik. A 200 milliós költségvetéséből 90 milliót saját forrásából biztosít. Azt azonban a szobi polgárok sem veszik szívesen, hogyha a saját maguk által befizetett pénzt másik 13 községre költik. Ugyanakkor Szob nem tudja befejezni a tornacsarnok-építkezést, nem tud járdát építeni, kátyúzni, és egyéb, a település működését mindenképpen meghatározó és fontos tevékenységet.
Ebből adódóan fönnforog a veszélye annak, hogy Szob község azt lesz kénytelen mondani, hogy nem tudja tovább üzemeltetni ezt a bizonyos rendelőintézetet és átadja a megyének. Ismerve Pest megye anyagi helyzetét, könnyen előfordulhat, hogy ezt a rendelőintézetet bezárják és ellátatlanul marad az a 13 község.
Nézzük végig, hogy mit is jelentene egy ilyen bezárás ennek a községnek. Először is a betegek oldaláról nézzük meg a dolgot. A legközelebbi kórház Vác. A legtávolabbi község 92 kilométer a váci kórháztól. Vegyük például a bernecebaráti beteg esetét, aki reggel 8-ra szeretne a kórházban lenni, mert ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy a váci kórház ezt a 40 ezer plusz esetet minden zavar nélkül el tudná látni. Reggel 4 óra 55-kor fölül a buszra a bernecebaráti beteg, bebuszozik Szobra. Szobon vár egy kicsit, majd 6,15-kor fölül a vonatra, 7-re Vácon van, megvárja a helyi járatot, kimegy a kórházba, várhatóan 1/2 8-ra ott lesz, és szépen vár. Délután ugyanezt végigjátssza. Visszamegy és utazik, amennyit utazik, ezt a 70 kilométert. De nem is a 70 kilométer a sok, hanem az idő. Ezt nem biztos, hogy minden beteg meg tudja csinálni.
De nézzük a társadalombiztosítás oldaláról a dolgot. Most a legtávolabbi kontroll, 30 kilométerről egy busszal be tud menni ez a kemencei vagy bernecebaráti beteg.
(15.00)
Valószínűleg sokkal többen vállalják ezt az egy buszra szállást és Szobon leszállást, ott áll meg az állomásnál a busz, és onnan a rendelőintézet nincs messze, mintsem a két-három átszállást. Tehát nagy a valószínűsége, hogy a mentő-igénybevétel sokkal nagyobb lesz, mint eddig. A mentő pedig, tudjuk, nem busztarifával szállítja a betegeket, még önköltségi áron sem. S akkor még egyáltalán nem beszéltem arról a problémáról, amit az éjszakai, illetve a hétvégi ügyelet jelent ebben a kilenc községben. Ezt is mindenképpen meg kell oldani. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy a társadalombiztosításnak ez a feladata is csak egy jelentős pluszköltséggel lesz megoldható, ha egyáltalán meg akarja oldani. Persze ez kérdés, ezt el kell dönteni, hogy meg akarja oldani vagy nem akarja megoldani.
A betegeknek hallottuk itt már többször kormányzati szájakból biztos szakorvosi ellátásra van szükségük. De ahhoz, hogy ez a szakorvosi ellátás igénybe vehető legyen, először is a betegnek el kell jutnia a szakorvoshoz, illetőleg a szakorvosnak kell eljutnia a beteghez. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert e nélkül a dolog nem tud működni. Kérhetném kormánypárti képviselőtársaimat, a kormány képviselőit, hogy biztosítsák Szobnak ezt az 5-8 millió forintot évente, és ez a rendelőintézet működik. De én mégsem ezt kérem, mert nem lenne fair. Gondolom, ebben az országban számtalan Szob van és számtalan ilyen 13 kisközség van, amelyikre az új társadalombiztosítási ellátás félig vagy félig sem vonatkozik. Ehelyett azt kérem önöktől, képviselőtársaim, főleg miniszter úr, gondolják végig ezt az egész rendszert, és álljanak ki mondjuk miniszterelnök úr egy választói gyűlésen, és mondja, hogy kérem szépen, hibáztunk. Ezt a rendszert nem gondoltuk végig, nem tudjuk, hogy ez hogyan működik vidéken, azt hittük, hogy ez az ország csupa kelenföldi lakótelepből áll.
Remélem, senki nem gondol arra ebben a Házban, ami Kelet-Európán végigsöpört már egyszer ebben az évszázadban, hogy túl rossz a településszerkezet. Bár a múltkor hallottam egy ilyen kifejezést, mégpedig miniszteri szájból. Ez azt jelenti aki esetleg nem foglalkozott ezzel behatóan , hogy túl sok a falu, kevesebb is elég volna, tehát egy részét le kell dönteni. Azt hiszem, ezt azért senki nem gondolja így, és mindenki úgy gondolja, hogy ebben az országban igenis szükség van minden falura. Azt hiszem, hogy valahol mindenkinek otthon kell lenni Tamási Áron szerint, és ők legalább ott otthon vannak. De ahhoz, hogy otthon is maradhassanak, ahhoz nekik az ellátását biztosítaniuk kell. Azt hiszem, nem a településszerkezetet kell alakítani az egészségügyi ellátáshoz, hanem az egészségügyi ellátást kell a településszerkezethez alakítani, ugyanúgy, mint az oktatásügyet, ugyanúgy, mint az infrastruktúrát, ugyanúgy, mint az önkormányzást. Ezt tudomásul kell venni, és ha ezt tudomásul vesszük, akkor jövünk csak rá arra, hogy akarunk-e tenni valamit a vidékért. Mert, ha ez nem így lesz, tisztelt képviselőtársaim, akkor újra elindul egy népvándorlás, újra megindulnak az emberek vidékről. És azok indulnak meg, akik munkát teremthetnének vidéken, mert ők tudnak megindulni. A többi sajnos anyagi okokból nem tud megindulni.
Ezért még egyszer azt kérem önöktől, nem nagy ügy, jelentsék be: nekiállunk új rendszert kidolgozni, és ez az új rendszer immáron figyelembe veszi azt, hogy Magyarországon hányan élnek apró falvakban. Remélem, nem volt fölösleges a fölszólalásom. Köszönöm. (Taps.)