Mádi László (Fidesz)
MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy elég komoly, súlyos és húzódó problémaválsággal szeretném megismertetni a hallgatóságot, illetve államtitkár úr véleményét szeretném meghallgatni. Gondolom, reagálni fog az általam elmondottakra. (Dr. Héthy Lajos igent int.)Ez a válságprobléma a foglalkoztatáspolitikai érdekegyeztetésben történő mára kialakult ex lex helyzet. Ugyanis az ellenzék és a szociális partnerek legerőteljesebb tiltakozása ellenére a kormányzat a foglalkoztatási törvény módosításával az addig jól bevált munkaerőpiaci bizottsági szerepkört amelyben a szociális partnerek részt vettek , felcserélte, felváltotta egy centralizáltabb Munkaerőpiaci Tanács intézményében létező kormányzati pénzelosztással. Ez a szituáció oda vezetett, hogy a Munkaerőpiaci Tanács 9 tagja közül hat, akiket a szociális partnerek delegáltak volna, nem alakult meg mindmáig, míg február 1-jével ugyanakkor megszűnt a régi Munkaerőpiaci Bizottság pénzelosztó és döntéshozó szerepe.
Tehát ma egy ex lex állapot van, az Érdekegyeztető Tanács Munkaerőpiaci Bizottsága már nem működik, az Országos Munkaügyi Tanács még nem működik. Ilyen körülmények közepette a szándékoltnál is még nagyobb centralizáció veszélye áll fenn, ugyanis nem működik a tanács intézménye sem, és így a miniszter az egyedüli kompetens jelenleg a pénzelosztás folyamatában. Ez az ex lex állapot több más válságjelenséggel párosul, ami általában növeli a szociális partnerek közötti bizalmatlanságot és megosztottságot. A mai helyzetet én hat jellemzővel jellemezném.
Az első általában véve megfogalmazható úgy, hogy még nominális szinten is, de reálértékben mindenképp csökken az aktív foglalkoztatáspolitikára fordított pénzeszközök nagysága, miközben a probléma súlya, a probléma jelentősége nem csökken.
A második: a munkaadói és munkavállalói járulékokat magasan tartják, ennek következtében sajnos ezek a magas járulékok a feketegazdaság kiváló táptalajai, amelyek csökkentése a jelenlegi szituációban is, de már a tavalyi évben is, mint ahogy kezdeményeztük is, egyértelműen indokolt lenne.
A harmadik, amire részben utaltam a bevezetőmben, hogy centralizáció van a pénzelosztásban. Korábban a szociális partnerek rendelkeztek az aktív foglalkoztatáspolitikai pénzek szétosztásával, ma pedig jelenleg egy ex lex helyzet van és az év folyamán még egy, a miniszter által kinevezett Országos Munkaerőpiaci Tanács a döntéshozó szerv. Eközben ugyanakkor tudjuk, hogy egy önkormányzat tervezése, vagy egy önkormányzat megalakítása a cél, de ennek körvonalait ma még igazából nem nagyon látjuk, különösen ebben a bizalmi válságban vannak erős szkepsziseink és kétségeink.
A negyedik: ezek miatt az okok miatt kialakult egy állandó bizalmatlanság és kiszámíthatatlanság, amit már a korábbi intézkedések is megalapoztak.
(15.20)
Gondolok például az ár-bér megállapodásra és a társadalmi-gazdasági megállapodás elmaradására.
Az ötödik, hogy az Országos Munkaerőpiaci Tanács megalakulása környékén a kormány kiszorítósdit játszott és diszkriminatívan járt el az egyes szervezetekkel, az egyes szakszervezetekkel és munkaadói szervezetekkel. Ebbe a munkaadók semmiképpen nem mentek be, és azóta sem voltak hajlandók ezért az Országos Munkaerőpiaci Tanácsban szerepet vállalni, a munkavállalók, a szakszervezetek esetében pedig az a sajnálatos szereposztás ment végbe, mint a napi híradásokból is folyamatosan tudjuk, hogy bizonyos szervezeteket a kormányzat oda szeretne ültetni a tárgyalóasztalhoz, amelyek tetszenek neki, bizonyos szervezeteket meg nem szeretne odaültetni, és a kormányzat dönti el, hogy melyek legitimek és melyek képviselnek nagy tömeg előtt és melyek nem, miközben a szakszervezeti vezetők élesen tiltakoznak ez ellen, és joggal érzik magukat kirekesztettnek.
Ráadásul sajnos van egy olyan kellemetlen politikai vonzata is a dolognak, hogy a rendszerváltás előtt korábban az MSZOSZ-ból, SZOT-ból kivált szakszervezetek egészen furcsa módon a kormánynak szimpatikusak, míg a rendszerváltás időszakában felbukkant, demokratikus változás talaján megfogant szakszervezetek valahogy nem tudnak közelférkőzni ehhez a fontos döntéshozatali pozícióhoz.
A hatodik dolog, ami szintén egy kezeletlen probléma, a tavalyi évből áthúzódó mintegy harmincmilliárdos szufficite a Szolidaritási Alapnak, ami kapcsán én nagyon szeretném, ha a kormány ezt minél hamarabb rendezné, ugyanis ez a pénz jelenleg lóg a levegőben és ily módon könnyen válhat esetleg áldozatául más célú felhasználásnak, és ez semmiképp nem lenne szerencsés. Tehát mindenképp a munkanélküliség csökkentését kellene ennek a pénzeszköznek szolgálnia, annál is inkább, mert ez erre a célra lett beszedve. Tehát nagyon szeretném, ha erre minél hamarabb és megnyugtató módon javaslatokat hallanánk a minisztériumtól.
Van egy exlex helyzet és egy teljes bizonytalanság, ami folyamatosan generálja és éleszti a feszültségeket az egyes partnerek, illetve a szociális partnerek és a kormányzat között. Azt gondolom, hogy a helyzet ily módon semmiképp nem szerencsés, azt minél hamarabb kezelni és rendezni kellene, és a még meglévő esetleges bizalomra támaszkodva egy olyan intézményesült megoldást kellene találni, amelyben a befizetők, a munkaadók és a munkavállalók szervezetei megfelelő döntési jogosítványokkal bírnak ezen pénzeszközök elosztásában. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)