Szolnoki Andrea (SZDSZ)
DR. SZOLNOKI ANDREA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma több képviselőtársam árnyaltan, differenciáltan próbálta megközelíteni a magyar családokat, én egy nem lényegtelen, de mégis speciális szempont alapján próbálok önöknek egy közelítést adni a magyar családok egészségéről, a magyar családok egészségügyéről és adott esetben az egészségügyi szokásaikról is.Természetesen nekem is azzal kell kezdenem, mint amilyen számháború itt az elmúlt percekben, illetve órákban folyt, nevezetesen a családokkal kapcsolatban mégiscsak valamilyen módon az élveszülések és a halálozások arányaiból kell kiindulnunk. Sok szám hangzott el pro és kontra, a statisztikát lehet így is, úgy is értékelni, de azért Magyarországon a leghitelesebb forrás mégis a Központi Statisztikai Hivatal. A Központi Statisztikai Hivatal szerint és talán messziről is látható ez az ábra -... (Felmutatva az ábrát:).., tisztelt Hölgyeim és Uraim, ez tényleg eléggé elszomorító, legalábbis a tendencia biztosan látható. Ami az élveszülések és a halálozási adatok mögött van, az valóban úgy néz ki, hogy az élveszülések száma, ha nem is drasztikusan, de folyamatosan csökken; ez így van Magyarországon is és így van Középkelet-Európában, de Európa több részén is.
Ugyanakkor a halálozási adatok is erősen azt mutatják, hogy itt sem egy erős növekedés, de egy folyamatos növekedés mindenképpen van. Egyetértek Pokorni képviselőtársammal: a tragikus az, hogy ez nem elsősorban az idős korosztályt, hanem sok esetben sajnos, a középkorosztályt, és tisztelt Uraim, a következő statisztika viszont azt mutatja, hogy sajnos, inkább ez is a tisztelt férfiakat érinti kedvezőtlenül... (Dr. Latorcai János: Ez a mi sorsunk! Derültség.).., ez az önök sorsa, így igaz, nekünk viszont más keresztünk van ennek megfelelően. (Derültség.) Mindenkinek kijut innen is, onnan is, de kétségtelen tény, hogy Magyarország a fejlett országokhoz viszonyítva tényleg nem áll valami nagyon rózsásan. A mellettünk lévő Ausztriában 6 évvel élik túl a férfiak a magyar férfiakat, Japánban pedig 10 évvel is tovább élnek.
Nem utolsósorban érdemes szót ejteni a családok egészségéről és az egészségügyi szokásaikról is. A terhességmegszakításokkal kapcsolatban azt mondta miniszter úr, hogy a '95-ben történt változások nem olyan nagyon szignifikánsak. Én azt gondolom, hogy '95-ös adatokról biztonsággal nem szabad még beszélni.
A '94-es adatokat feldolgozta a KSH, ott valóban van egy 1970-hez viszonyítva drasztikus csökkenés, de az is igaz, hogy van egy megtorpanás is e tekintetben, tehát lényeges változás ami statisztikailag mondjuk szignifikáns volna semmiképpen nem mutatkozik.
Amire viszont büszkék lehetünk és nagyon keveset beszélünk, ha büszkeségről van szó , az pedig a csecsemőhalálozás. Magyarországon, főleg az egy év alatti gyermekek és csecsemők halandósága valóban lényegesen csökkent. Elmondhatjuk a '94-es adatok birtokában, hogy már csak persze ez is nagyon sok, ha egy családról van szó 1335 csecsemő hal meg egy éves kora alatt, szemben akár egy 1960-as vagy egy 1921-es értékeléssel. Ez valóban büszkesége lehet ennek az országnak és biztos, hogy ebben az egészségügyi ellátás, az egészségügyi szokások, a családok egészségügyi szokásai is nagyban közrejátszanak.
De mégis hogyan vélekednek maguk a családok ezekről a kérdésekről, erről készült egy társadalmi riport 1994-ben Ferge Zsuzsa tollából, amikor megkérdezték a családok jó részét vagy nagyobb részét, hogy mivel van igazából megelégedve: a közbiztonsággal, a család közbiztonságával, az egészségi állapotával, a lakásával, a munkájával vagy a családi viszonyaival.
(12.10)
(Az ábrát mutatva:) Hogyha erre az ábrára tekintenek, a második helyen az egészségügyet említik, az egészségi állapottal a családok nincsenek megelégedve, a saját egészségügyi állapotukkal sincsenek megelégedve.
Ennek kapcsán szabadjon egy másik tényre rávilágítani. Mennyit tesznek a családok, hogy egészségesek maradjanak? Mennyit van lehetőségük tenni? Milyen aktivitásuk van a családoknak e tekintetben?
Ez sem túlzottan jó, ha a statisztikát nézzük. Ha csak azt nézzük, hogy hány kiegészítő egészségbiztosítási pénztár vagy hány pénztári biztosítás született az elmúlt években, azt lehet mondani, hogy ez nagyon kevés. Még nem lehet mondani, hogy a családok öngondoskodása jó helyen áll. Hosszú éveken keresztül az állam akart gondoskodni a magyar családokról. A "gondoskodó állam"-ról beszéltünk.
Én nem becsülném le az állam gondoskodó szerepét, de fel szeretném hívni, tisztelt képviselőtársaim, a családok öngondoskodási aktivitására is a figyelmet. Én azt gondolom, hogy egy épülő piactársadalomban a családokat olyan helyzetbe kell hoznunk, hogy tudjanak magukról gondoskodni, mert a családok szeretnének magukról gondoskodni. Nem szeretnék kitárni a karjaikat az állam felé, hogy ő gondoskodjon róluk, hanem azt szeretnék, ha olyan helyzetbe hoznánk és mi csak úgy tudjuk ebbe a helyzetbe hozni őket, ha jó törvényeket, jó rendeleteket hozunk.
Nem szeretném, ha még évek múlva is arról szólna itt, a parlamentben a vita, hogy az államnak, a parlamentnek kell gondoskodni a családokról, helyettük és nélkülük. Köszönöm figyelmüket.(Taps.)