Izsó Mihály (FKGP)

1996. március 3.

IZSÓ MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársak! Elnézést kérek a szerepcseréért: bizottsági ülésről jöttem, és azt gondoltam, hogy az előttem szólók többet fognak mondani.Igen tisztelt Képviselőtársak! Engedjék meg, hogy a Független Kisgazdapárt és a magam részéről további olyan véleményt, álláspontot fejthessek ki a T/1544. számú, a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvényjavaslatról, amely eddig nem hangzott el.

Amióta ember él a földön, megszakítás nélkül tart a küzdelem a természeti erőkkel. Legnagyobb veszélyt jelent a mindent elsöprő, feltartóztathatatlan árvíz mellett a pusztító szélviharban megfékezhetetlenül továbbterjedő tűz, de már az ősember is rájött, hogy a tűzveszélyt el lehet hárítani. A régészeti leletek is azt bizonyítják, hogy az ősember tűzgyújtáskor előre gondoskodott arról, hogy tűzhelyéről a lángok tovább ne terjedjenek, ugyanis kövekkel vette körül a tüzes szenet, a pernyét pedig összegyűjtve a földbe elásta. A keserves munkával élesztett tüzet természetesen nem szívesen oltották el mert ez volt az élet legfontosabb alapfeltétele , de nem is hagyták soha őrizet nélkül. Őrizték, hogy el ne aludjon, és őrizték azért is, hogy tovább ne terjedjen.

A tűzvédelem szervezett nyomait már az ókori államokban megtalálhatjuk például Kínában, Japánban , aminek legegyszerűbb módja az éghető anyagokból készült háztetők, közfalak gyors lebontása volt a további károk megelőzése érdekében. A római birodalomban válogatott rabszolgák soraiból kerültek ki az első tűzoltók, akiknek kötelezővé tették a tűzoltást. Hazai viszonylatban már első királyunk, Szent István is felismerte a tűzvédelem fontosságát. Ezt bizonyítja rendelete: "Vasárnaponként minden ember templomba menjen, kivéve azok, akik a tűzfészekre vigyáznak." A szigorú óvintézkedésekre természetesen szükség volt, hiszen a korai Árpád-korban a házak többnyire nádból, fából épültek, és ezeket a gyúlékony tetővel ellátott épületeket különböző gazdasági épületek karámok, ólak vették körül.

A gyújtogatókat a középkorban súlyosan büntették. Az 1462., az 1492. és az 1495. évi törvényhozás a legsúlyosabb büntetést, a hűtlenség bűnéért járó örök szolgaságot rótta rájuk. A törvényhozás azonban nemcsak a gyújtogatót sújtotta halálbüntetéssel, hanem halállal büntették azt a személyt is, aki pusztán csak fenyegetőzött azzal, hogy a várost, a falut vagy másnak a házát felgyújtja.

(16.40)

Még Pest városában is csak 1692-ben vagyis közel egy évszázados késéssel Japán után rendelik el a szalma-, a nádtetők lebontását, majd három évvel később házuknak elkobzásával fenyegetik meg azokat, akik egy hét alatt nem építenek rendes kéményt a házukra.

Az óvintézkedések történetéhez tartozik Debrecen város tanácsának 1556-os határozata: minden ház előtt olvashatjuk a határozatban egy-egy dézsa víz tárolandó. És az úgynevezett utcakapitányok ennek megtartását ellenőrizték is! Debrecen város tanácsának még számos rendelkezését ismerjük: például 1629-ben megtiltották azt, hogy éjjel tűzzel kapcsolatos teendőket végezzenek; 1665-től súlyos pénzbírsággal büntették azt, akit gyúlékony anyag közelében vagy az utcán pipázáson értek; majd 1668-ban tilos a dohányzás, végül, 1683-ban, még a pipa árusítása is.

Az egyik magyar szakíró véleménye szerint Nyugaton először Amszterdamban, az egyetemi polgárok soraiból létesült önkéntes tűzoltóság. Szervezeti elmaradottságunk közepette örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy ezt néhány év múltával a debreceni diáktűzoltóság megalakulása követte, amely így Magyarország első önkéntes tűzoltóságának is tekinthető. 1769-ben, Balassa Ferenc külföldi tanulmányútja után, a helytartótanács egy mintául szolgáló szabályrendelet-tervezetet küldött szét, majd a beérkezett észrevételek alapján 1771-ben Pozsonyban megszületett az a végleges tűzrendészeti rendelet a helytartótanács javaslata alapján, hogy a jövőben kőből, téglából, vályogból, tömésföldből a tűznek jobban ellenálló házakat építsenek. Nagyon ajánlotta a halászoknál szokásos tetőfedést; a habánok különben cseréppel fedték épületeiket.

Az emberi szeretet és önzetlenség jegyében működő önkéntes tűzoltóság magyarországi intézményének eszméje a legnagyobb magyar fia, Széchenyi Ödön gróf nevéhez fűződik, aki nem átallott magyar mágnás létére a londoni tűzoltóságnál egy évig köztűzoltói szolgálatot teljesíteni, és nem sajnálta a fáradságot a külföldi tűzoltóintézmények tanulmányozására. Tanulmányútjáról hazatérve "A tűzoltás körül tett általános tapasztalatok" című munkájában rámutatott többek között arra, hogy "mindenekelőtt önkéntes tűzoltóságok létesítendők, mert községeink csak ennek költségeit bírják el, és ez az intézmény már csak azért is figyelmet érdemel, mivel kulturális jelentőségén kívül etikai beccsel is bír."

Önkéntes egyletek alakultak szerte az országban: Székesfehérvárott, Esztergomban, Pécsett, Győrben stb. Ebben az évtizedben nagy számban kezdték meg működésüket kisebb városainkban is az áldozatkész emberbarátokból alakult önkéntes tűzoltótestületek, például Kőszeg, Nagykőrös, Törökszentmiklós, Sátoraljaújhely, Hajdúszoboszló stb. önkéntes egyletei, akik éberségükkel, egyéni és csoportos munkájukkal számos esetben akadályozták meg tűzvész keletkezését, sőt a tűzbiztonság terén jelentős újításokat és célszerűsítéseket is javasoltak. A második világháború azonban az önkéntes tűzoltóságnak is igen súlyos károkat okozott. Szertáraik, berendezéseik nagy része tönkrement, a felszerelések nagy részét Nyugatra hurcolták vagy megsemmisültek.

A Magyarország számára egyik legnagyobb tragédia, a szegedi tűz után jöttek rá, hogy a tűzvédelem törvényesített formájára van szükség. Főleg a gyöngyösi tűz, a debreceni tűz, az ököritói tragédia, az Operaház, illetve a volt városi színház tüze hívta fel erre a figyelmet.

125 éve működik tűzoltóság Magyarországon, éppen most ünnepelték ezt az évfordulót. Ennek óriási jelentőséget tulajdonít most a kormány, ellenben a tűzvédelmi rendelkezések érvényesítésének szabályozása volna a legfontosabb dolog. A tűzvédelem egyszerű eszközök használatából, az emberek magatartásából, önként vállalt feladatából és önként vállalt munkából állott, mert csak ez volt lehetséges. Most bizonyos mértékben vissza kellene térni ehhez, hogy a községekben, kis falvakban lakó emberek felismerjék, hogy az állam jelenlegi gazdasági állapotának figyelembevételével csakis az ő segítségükkel lehet megoldani ezt a feladatot. Mindig szükség lesz a falvakban, községekben, mezőgazdasági településeken lakó embereknek a segítségére, mert nem lehet annyi tűzoltót fizetni, mert a mi kis államunk nem bírja ezt elviselni. Máshol is így van; például Németországban olyan szituáció van, hogy a hivatásos tűzoltóságot is az önkéntes tűzoltószövetség elnöke irányítja.

Hogy mennyire illeszkedik a törvény a korábbi szabályokhoz? Erre azt tudnám mondani, hogy 1880-tól, amikor egy nagyobb szabályozás volt Magyarországon, és ezen belül a tűzvédelmet is több törvénnyel, rendelettel szabályozták, már akkor kialakították azt a rendszert, ami kompletten szabályozta a tűzvédelmet.

Úgy tűnik, a korábbi szabályozásokhoz képest, idegen az állami tűzoltóságnak a léte is, hiszen 1948-ig nem létezett állami tűzoltóság, akkor került állami, centrális kialakítású szerv hatáskörébe. Akkor adtak neki olyan jogosítványokat, amelyek elsősorban rendészetiek voltak, ez tehát gyökeres fordulat volt a tűzoltóság fennállásában. Meg kell hogy mondjam azonban, ez nagyon rövid ideig tartott, hiszen 1973-tól ismét önkormányzatiak lettek, vagyis az akkori tanácsi szervezethez tartoztak. Mint tanácsi intézmény, évente nagyjából százezer hatósági aktusban találkozik civil állampolgárokkal; szakhatósági állásfoglalás, tűzvédelmi ellenőrzés, tűzvizsgáltató hatósági bizonyítvány stb. formájában. Ezeknek az ügyeknek az ügyintézését a legjobban az szemlélteti, hogy csupán tíz alatti a panaszok száma.

A további tervezetek úgy fogalmaztak, hogy a tűzoltóság tűzoltást végez és közreműködik a kár elhárításában. Sajnos, ez a kárelhárítás egy teljesen megvalósíthatatlan valami, nem tudjuk, kik a szervei, ki milyen pénzt kapott hozzá, milyen technikát stb.

Beszéljünk talán a biztosításról! Azt kell mondani, hogy már 1936-ban is azt írta a sajtó, hogy nem működik a dolog, mert a biztosítók nem utalják át a pénzt. A biztosítók meg azt mondják, hát persze, hogy nem, hiszen itt nem is képződik pénz... Nincsenek ilyen biztosítások, tehát kifejezetten tűzbiztosítás Magyarországon nem alakult úgy ki, hogy ez képes lenne eltartani saját ágazatát. Éppen ezért a biztosítókkal és a biztosítási törvénnyel kapcsolatosan olyan megoldást kell kitalálni, amely működik is de ne a tűzoltóknak kelljen ezt megoldani, hiszen nekik a tűzvédelem a feladatuk! Valamilyen formában meg kell találni ténylegesen azt a megoldást, hogy a biztosítók el tudják fogadni azt, hogy ők szinte kötelesek támogatni a saját érdekükben is a tűzoltóság fejlesztését. Erre a szomszédos Ausztriában ragyogó példa van. Hét tűzmegelőzési hivatal működik Ausztriában, és azok központi szerve a legnagyobb biztosítótársaság egyik osztályaként tevékenykedik, és a biztosító teremti meg a működési feltételeket is.

(16.50)

Valószínű, ezeknek a tanulmányozása bennünket is elvezethet egy olyan szituációhoz, amelyben megtaláljuk a megoldást. Úgy érzem, az elmúlt 40 évnek az a legnagyobb gondja, hogy az állam olyan belső szabályozók szerint tevékenykedett, amelyeket az állampolgár nem tudott megismerni. Megérkezett hozzá a munkavédelmis, egy köjálos, egy tűzoltó és elkezdte citálni az előírásokat. Az meg szegény csak nézett, mert ezeket a rendeleteket nem is ismerte.

Ezért vannak a törvénynek olyan részei, amelyeket tovább lehetne pontosítani. Amit nagyon veszélyesnek tartok, és amiért félek ettől a törvénytervezettől mindamellett, hogy elindult a jogharmonizáció irányába az az, hogy az állam ezzel a törvénnyel semmit sem vállal annak érdekében, ami neki eleve kötelessége lenne.

A rendelkezésre álló tőke egy helyre koncentrálódott, volt beruházási és felújítási lehetőség. Most viszont egy kicsit hadd legyek közgazda is: a Kisgazdapárt azt mondja, hogy minden centrikus, központi irányítású rendszernek a legnagyobb hibája az volt, hogy a tűzoltóságok regionális tűzoltóságok voltak. Ezért nem tudtak hatásosan fellépni a falvakban a tűzesetek megfékezése érdekében. Például távolsági okokból vagy a terep nem ismerése következtében.

A múlt rendszerben megvolt, de nem ezekkel a kegyetlen hátrányokkal kellett küzdeni. Engem ugyanis nemcsak hatszáz város vagy nagyközség tűzvédelme érdekel, hanem a fennmaradó háromezer falué is.

Vannak ebben a törvényben olyan konstrukciók, amelyek a megoldást segítik, mert azt mondja ez a tervezet, hogy az önkormányzat hozzon létre önkéntes tűzoltóságot. Az önkéntes tűzoltóság vállaljon működési területet, vagyis mondja meg, hogy mely településeken fog ő tüzet oltani. Akkor ennek a településnek a finanszírozása arányában ő a központi költségvetésből meg fogja kapni a működéséhez szükséges pénzt. Ebben a törvényben tehát van erre konstrukció. De mindenesetre azt is meg kell mondanunk, hogy akik ezt a törvényt készítették, azok a jelenlegi jogi környezet lehetőségeit használták ki. Ebbe bele tartozik a tűzoltóság elfogadott költségvetése is. Itt húsz fillérnél több pénzt nem lehet a törvénybe betervezni, mint amennyit a parlament megadott.

A tűzoltóság 1975 óta gyakorlatilag pénzhiánnyal küzd, vagy pontosabban, a tervei mindig nagyobbak voltak annál, mint amit meg tudott finanszírozni. Ezért '78-tól különböző belügyi támogatással kísérletek voltak arra, hogy árbevételt jelentő munkát is lássanak el. Ekkor mentek el először hidat mosni, vizet szivattyúzni stb.

A tűzoltóságok most is bevételre vannak kötelezve. Többek között olyasmivel, hogy szakvélemény-adásra vehetnek igénybe pénzt, járművet kölcsönözhetnek stb.

Ami még a törvény szintjén sem lett kidolgozva véglegesen s ezért megint parlamenti felszólalás tárgya lehet , az nem más, mint a tűzoltóság hivatásos jogviszonya. Ez a hivatásos jogviszony addig, amíg a tűzoltó hivatásosok között tevékenykedik, tökéletesen működik. De abban az esetben, amikor a hivatásos tűzoltó civillel, például polgármesterrel, jegyzővel kerül szembe, ilyen esetben a hivatásos jogviszony hogyan működik? Eddig ez nem volt érdekes senkinek. Sem gyakorlatilag, sem elméletileg nem kreálták meg.

Annak vagyok híve, hogy a tűzoltóság egy polgári szervezet, amely adott szituációban, adott feltételek mellett hatósági jogkörbe kerül. Ez sajnos nem működik így, mert van egy törvénytervezet, amely jelenleg nem ezt mondja. Ők hivatásosak, egyenruhások és rendvédelmi szervek. A közbülső megoldás lehet csak a megoldás: meg kell kreálni, létre kell hozni, ki kell találni a hivatásos önkormányzati jogviszonyt.

Egyszerű dolgot mondok: ez olyan, mint a rendőr civilben. A rendőr civilben állampolgár, nem hatósági szerv. De ha olyan területet lát, ahol neki hivatásából adódó intézkedési kötelezettsége van, akkor igazolványával szolgálat alá helyezi önmagát. A tűzoltó is állandó jelleggel egy polgári személy, és amikor tüzet észlel, akkor, abban a helyzetben tűzoltó lesz és tüzet olt. Nem önmagát helyezi hatósági jogra, hanem a szituációt.

Az önkéntes tűzoltóságról. Elmondtuk, hogy van hagyománya, meg hát pótolni is kell. A törvény szerint az önkéntes tűzoltóság, ha jól működik és úgy gondolja, hogy képes bizonyos területet tűzvédelemmel ellátni, akkor kérheti, hogy ezt kormányrendelet rögzítse, hogy ő itt működik és az ezzel kapcsolatos, a rá jutó költségvetési támogatást is megkapja. Volt a korábbi tervezetben erre utalás, hogy legyen tűzvédelmi alap, legyenek az önkéntes tűzoltóságnak külön támogatási forrásai, de a Pénzügyminisztérium mind kihúzta.

Tisztában kell tehát lenni vele, hogy jelenleg az önkéntes tűzoltóság fejlesztése csak a hivatásos tűzoltóság rovására mehet. Ebben is állást foglalhatnak, ki kell alakítani a véleményeket, főleg itt, a parlamentben.

Máris elmondom azt, hogy a pénzügyi, a gazdasági rendszernek kell olyannak lennie, hogy ennek megfelelő anyagi bázist teremtsen a helyi érdekeltség szintjén és a helyi adottságokhoz illeszkedően.

Egy másik kérdéskör: a vállalati tűzoltóság. Ezek például ugyancsak kaphatnának egy védelmi területet, mert a felkészültségük megvan és pénzük is van.

A biztosítással gyakorlatilag két gond van. Az egyik az, hogy a biztosítók a vállalatot is ösztönözni tudják, hogy fordítson pénzt tűzvédelemre, meg a biztosítási bevételből valamit vissza tudnának pumpálni a tűzoltóság fejlesztésébe, de gyakorlatilag ők minden kötelező biztosítás ellen tiltakoznak, mert a koordinátákból már tudják, hogy nem lesz pénz.

Központilag kellene kényszeríteni a biztosítókat arra, hogy ne csak pénzügyi tevékenységet folytassanak, hanem a biztosításhoz kapcsolódó szakmai munkát is végezzék és segítsék.

1936-ban volt ilyen törvényi szintű szabályozás. Ennek a mintáját követi a jelenlegi tervezet. Tehát nem idegen a magyar rendszertől. Meg lehet kísérelni keresztülvinni, bár a biztosítási törvény már befutott. Végül is a törvényt lehet módosítani.

A '96-os biztosítási törvényt módosítani kell olyan formában, hogy a biztosítás és a tűzvédelem összekapcsolható legyen.

A biztosítótól elvárjuk, hogy legyen neki biztosítási szakembere, aki azt mondja, ha ilyen fokozati tűzvédelmi berendezést megcsinál, egyre olcsóbb a biztosítási díjam stb. Vagyis adjon szakmai segítséget. Nyugat-Európában, Berlinben és Amerikában például áruházak esetében a tűzoltók minden erőt kifejtenek annak érdekében, hogy mielőbb odaérjenek, mert az először odaérő tűzoltót külön jutalomban részesítik. Ez nem így van nálunk. Nincs semmi prémium kitűzve annak érdekében, hogy a tűzfészekhez minél hamarabb odajuthassanak.

A törvénytervezetnek talán egyetlen problémája, hogy egyetlen alkalommal sem hivatkozik a szabványra, csak a hatóságra. Visszatérünk oda, hogy a tűzvédelmi hatóság eldönti, a vállalati dolgozó csak pislog, a hatósághoz valahová be kellene csempészni a szabványokat is, a szabványok szerinti megállapításokat. Ne önkényes legyen a hatóság, mint ami jelenleg is van.

Az eddig elmondott általánosságokon kívül engedjék meg képviselőtársaim, hogy konkrétan szóljak a törvényjavaslat két-három paragrafusához.

A törvényjavaslat 11. §-a.