Akar László
AKAR LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az alapítványokkal kapcsolatos adókedvezmény az összes adónemben valamilyen formában a nemzetközi gyakorlattal összhangban az adóreform kezdete óta működik. Az adórendszer bevezetése óta kialakult gyakorlat figyelembevételével a feltételek és kedvezményi mértékek változtak ugyan, mégis az adókedvezmény célja elvitathatatlanul a tényleges adakozás elősegítése volt és marad továbbra is.
Az alapítványi adókedvezmények a jogalkotó szándéka szerint akkor vehetők igénybe, ha az adakozás valóban önzetlen, és nemcsak az adómegkerülést célozza. Az ez ügyben '94-95-ben hatályos törvény amit az előző kormány javaslatára az előző Országgyűlés fogadott el ezt úgy fejezte ki, hogy a meghatározott társadalmi célok mellett akkor jár a kedvezmény, ha: "az alapítvány működési szabályzata, valamint az alapítványi, illetőleg a közérdekű kötelezettségvállalási pénzeszközök felhasználása alapján egyaránt kizárható, hogy az adományozott összeget akár közvetlenül, akár valamely szolgáltatással összefüggésben előre meghatározott vagyoni előny megszerzése vagy juttatása érdekében adják".
Az anyagi jogi törvény tehát kellő módon kifejezte az önzetlenséget. Ugyanez a rendelkezés a '96-tól hatályos törvényben is megmaradt.
Az államkötvényekkel kapcsolatos konstrukcióval való összehasonlítást tekintve szeretném leszögezni, hogy az állampapírok kedvezményének "okos" kihasználása nem hasonlítható össze a mostani esetekkel, ugyanis azok a konstrukciók kivétel nélkül tényleges, később keletkező jövedelmekről, az állampapírok kamatáról való lemondással jártak együtt, amelyhez valóságos pénzintézeti hitelnyújtás is társult, s az állampapírok megvásárlása is ténylegesen megtörtént. Más kérdés, hogy a költségvetés érdekeivel szemben álló eredményt szült ezeknek a papíroknak az ilyen áron történő értékesítése. Ezért is történt meg sürgősséggel a kedvezmény megszüntetése.
Más a helyzet azonban a '95-ben már tömegesen színlelt ügyletekre alapozott alapítványi, egyesületi konstrukcióknál, amelyeknél a közérdek jelmezébe öltöztetve valójában az úgynevezett adakozó és az ötletgazda személyes gazdagodását szolgálja a mások által befizetett adók visszaigénylése.
Nehéz volna azt állítani, hogy az állampolgárok jóhiszeműen csatlakoztak a piaci valóságtól elrugaszkodott hozamokat ígérő ügyletekhez. Az ugyanis a jóhiszemű polgárnak is feltűnhet, hogy ha az adakozásával arányban nem álló kedvezményre szóló igazolást kap, akkor valami nincs rendben. Még kevésbé tételezhető fel az ötletgazdák jóhiszeműsége, hiszen a törvények ismeretében ilyen akciókra csak azok vállalkozhatnak, akik tudatosan számítanak a jogszabályok végrehajtásáért felelős hatóságok megtéveszthetőségére.
A jelenség észlelését követően kiadott közlemények célja nem a megfélemlítés volt, hanem ha úgy tetszik, a többi adófizető érdekében is a becsapottak figyelmének felhívása, hogy a törvényes előírások szerint az ilyen esetekben nem jár a kedvezmény.
Összefoglalva: véleményem szerint a jóhiszemű, valóban önzetlen adakozó polgároknak a törvény által lehetővé tett kedvezményét a tisztelt Ház helyesen nem szüntette meg. Ugyancsak helyeselhető, hogy az adóhatóság a törvényben előírt kötelezettségének eleget téve az ügyek valós tartalmát vizsgálva jár el, vagyis éppen a jogbiztonságot erősíti azáltal, hogy nem enged teret az adózók többségének sérelmére az önkényes jogértelmezésnek.
Az 1996-tól bekövetkezett változások az adományokkal kapcsolatban a korábbi szabályokhoz képest érdemi különbséget nem jelentenek, csak olyan kiegészítő utalásokat tartalmaznak, amelyek megerősítik az eddig is nyilvánvaló jogi helyzetet, hogy a harmadik személyek hátrányára kötött színlelt ügyletek az adózásban figyelmen kívül hagyandók.
Az elmondottak alapján kérem válaszom szíves elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(15.30)