Szalay Gábor (SZDSZ)
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár magam is nagy kísértést éreztem, hogy a feketegazdaság nagy elvi, általános összefüggéséről beszéljek, tisztában voltam azzal, hogy ezt a vezérszónokok fogják megtenni. Kísértést éreztem továbbá, hogy a feketegazdaság tán leglátványosabb területéről, a kőolajtermékekkel történő kereskedelem feketekereskedelmi, feketegazdasági oldaláról beszéljek, de úgy gondoltam, hogy ezt mások, többen is megteszik. Így, betartva Zwack Péter kérését és intencióját, egy nagyon konkrét terület, egy kis terület de szerintem nagyon fontos feketegazdasági terület nagyon konkrét kérdéseiről kívánok beszélni.Tisztelt Képviselőtársaim! Ki ne emlékeznék legalábbis az én korosztályom tagjai közül arra a meglehetősen bugyuta, de a korszellemet megfelelően tükröző kis jelmondatra, ami az '50-es évek ifjú, lelkesült úttörőit volt hivatva biztatni a következő módon: "Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!" Ki gondolta volna, hogy az akkor hazafiasnak minősülő tett, a fémgyűjtés négy évtizeddel később, minden jelmondat nélkül is, a legális gazdaságot romboló és erőteljesen terebélyesedő feketegazdaság egyik legműveltebb területévé válik.
Bár a másodlagos nyersanyagként hasznosítható hulladékok így elsősorban az alumínium- és színesfémhulladék gyűjtésének, felvásárlásának, feldolgozásának és exportálásának témaköre vélhetően nem a legnagyobb költségvetési károkat okozó területe a feketegazdaság szövevényének, de ugyanakkor ez az a terület, ahol valószínűsíthetően a legeredménytelenebb a hatósági fellépés; ahol minden fél szívvel végrehajtott, bátortalan intézkedés ellenére a helyzet egyre rosszabb és egyre inkább eszkalálódik.
Tulajdonképpen már a "hulladék" kategória is indokolatlanul szemérmes megnevezés, hiszen közismert, hogy nem kizárólagosan és még csak nem is elsődlegesen hulladékok újrahasznosításáról van szó, hanem sokkal inkább értékek, működő berendezések tönkretételéről. Potenciális színesfémhulladék-forrásnak számít ugyanis a szorgos gyűjtők részére minden kábeldob, színesfémalkatrész, színesfémöntvény, a MÁV, a bányaüzemek, a Posta, a Távfűtő Művek vonalas létesítményei, a távhővezetékeket borító alumíniumlemezek, távkábelek, biztonsági berendezések és fényjelzők működtető kábelei, útjelző oszlopok és táblák, transzformátorházak, sőt, nem egyszer és nem egy köztéri szobor, templomi harang is áldozatául esett már ezeknek a vandáloknak.
A dolog annál is inkább veszélyesebb, mert a társadalom elszegényedésével a potenciális gyűjtők száma is nőtt, s a valaha alkalminak indult tevékenység rendszeres üzletággá vált. Az egyéni elkövetőket szervezett csapatok váltották fel, és az ártatlanabb lopásoktól a vasút s más közérdekű üzem működésének megzavarásáig, élet- és balesetveszélyes helyzetek előidézéséig is eljutottunk már.
Úgy tűnik, mintha mára már egy minden kontroll lehetősége alól kiszabadult lavina indult volna el, hisz az üzletág rizikófaktora alacsony, haszonkulcsa óriási, a hatóságok pedig legtöbbször vagy tehetetlen vagy elnéző szemlélői az eseményeknek. Ez az a terület, ahol talán leginkább megmutatkozik, hogy önmagában a jogszabály kevés ha annak nem tudunk érvényt szerezni, ha nincs megfelelő ellenőrzés, nincs megfelelő büntetés, szankcionálás. Több IKM-rendelet egyidejű módosításával 1991ben jogszabályilag többé-kevésbé szabályoztuk a színesfémüzletág legkirívóbb anomáliáit, de éppen az elmaradó ellenőrzések, szankcionálások teszik a jogforrásokat legfeljebb kegyes óhajok gyűjteményévé.
(11.50)
Ezek az IKM-rendeletek többek közt előírják, hogy a színesfémhulladékot begyűjteni vagy felvásárolni csak attól lehet, aki a hulladék eredetét okirattal igazolja, vagy nyilatkozik arról, hogy ő a tulajdonos. Ezzel szemben mindez formális. Hisz a kereskedő, ha akarná, sem kérhetné el az eladó személyi okmányait, így legjobb esetben is legfeljebb fiktív adatközlésről lehet szó, sőt mondhatni, hogy az eredetigazolás ilyen szabadságfoka mellett annak hiánya csak adminisztrációs mulasztás vagy felületesség lehet, miközben annak megléte semmit nem bizonyít, semmit nem igazol.
Azt mondják ezek a rendeletek, hogy színesfém forgalmazásával csak az IKM nyilvántartásába bejegyzett s vállalkozói igazolvánnyal rendelkező olyan kereskedő foglalkozhat, aki bizonyos képesítési követelményeknek megfelel, s alkalmas telephellyel rendelkezik. Ezzel szemben ezen regisztráció az esetek egy részében egyáltalán meg sem történik, vagy ha mégis, akkor sem kell a kritériumok teljesítését igazolni, legfeljebb nyilatkozni kell róluk, miközben a nyilatkozat valóságtartalmát senki nem vizsgálja. Így aztán nem ritkán telephelyként legfeljebb egy rossz sufnival rendelkező, közel analfabéta alakok is regisztrálásra kerülnek, s vállalkozói igazolványhoz jutnak.
Azt mondják ezek a rendeletek, hogy a hulladékkereskedelmet lebonyolító telephely létesítéséhez környezetvédelmi, építésügyi, tűzvédelmi hatóságok, valamint az ÁNTSZ előzetes hozzájárulása szükséges. Ezzel szemben csak meg kell nézni egy-két, a tulajdonosa által színesfémgyűjtő telephelyként megjelölt ingatlant, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy milyen külön úton jár, mennyire köszönő viszonyban sincs egymással az elv és a gyakorlat.
Azt mondják a rendelkezések, hogy színesfém-kereskedési tevékenység csak az IKM bejegyzéséről szóló értesítés kézhezvétele után kezdhető meg. Ezzel szemben míg az esetek egy részében meg sem kísérlik a regisztrálást, addig máskor az IKM-bejegyzés esetleges visszavonását, illetve a vállalkozói igazolvány bevonását és leadását követően is háborítatlanul folytatják illegális tevékenységüket jó páran.
Mindezeken túlmenően továbbra is szabadon burjánzik a hulladékkereskedők egymás közti árumozgatása, kereskedelme, keretszámlázása, miáltal legtöbbször már kereskedelmi láncok útvesztőin keresztül érkezik meg az anyag végső rendeltetési helyére, az öntödékhez, s mindez elsősorban valószínűleg az áfa-visszaigénylésben rejlő lehetőségek kihasználása miatt történik így, ami az export mellett az üzletág legjelentősebb oka, célja, értelme és mozgatórugója. Az APEH által esetleg rajtakapott kereskedő pedig tevékenységét rokonai, megbízottjai útján folytatja legtöbbször.
Továbbra sincs meg a visszacsatolás az IKM és az önkormányzatok közt, ami azt jelenti, hogyha visszavonásra kerülne is a kereskedő IKM-bejegyzése, arról a vállalkozói igazolványokat kiadó önkormányzatok nem vagy csak esetlegesen értesülnek. De ugyanígy van ez fordítva is, amikor az önkormányzatok felejtik el értesíteni az IKM-et a vállalkozás megszűnéséről, az igazolvány visszavonásáról, visszaadásáról. Továbbra sem jött létre az a hulladékszakmai szövetség mely a színesfém-forgalmazás legális keretek közt tartása céljából már négy-öt éve készül megalakulni.
Ezen túl tudomásom szerint minden fogadkozás és ígéret ellenére továbbra sincs hathatós vámellenőrzésnek alávetve a feldolgozott s exportra kerülő fémhulladék, nem egyszer fiktív bizonylatokkal, hamisított ITJszámokkal, lejárt külkereskedelmi engedélyekkel léptetik át a határon az árut, esetleg a feltüntetettnél nagyobb tömegű s más minőségű árut.
Mégis, ha mindezt még lehet fokozni, akkor elmondható, hogy a színesfém-kereskedelem dzsungelében a totális törvényenkívüliséget mégsem az eddig bemutatott trükkök, hanem azok a mozgó gyűjtőkereskedők képviselik, akik folyamatosan utaztatják készleteiket, telephellyel nem rendelkeznek, semmifajta engedélyük sincs, és legfeljebb a közúti ellenőrzések során véletlenszerűen buktathatók le.
Én tehát azt kérem ezen alkalmat fölhasználva az APEH, a VPOP, a Belügyminisztérium jelen lévő tisztelt képviselőjétől, hogy legalább a meglévő jogszabályainknak szerezzenek jóval nagyobb szigorúsággal érvényt, mint az eddig volt szokásos, mint az eddig történt. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)