Tóth Pál (MSZP)
TÓTH PÁL (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Én a dolognak egyetlen mozzanatáról, a feketefoglalkoztatásról szeretnék szólni, arról, amit egyesek a gazdaság kenőolajának neveznek. Én ezzel szemben némi túlzással rabszolgaságnak nevezném, modern és szégyenteljes jelenségnek.Most tárgyszerűbben: ezzel a dologgal kapcsolatban valóban szélsőséges álláspontok fejeződnek ki. Vannak, akik a feketemunkának csak a negatív hatását hangsúlyozzák. Azt, hogy az adó és a járulék kiesik, a piaci versenyt szétzilálja, és hogy fenntartja, növeli a munkanélküliséget. Mások ezzel szemben túlzónak tartják az ellene való küzdelmet, mert szerintük jelentős gazdasági teljesítmények forrása az illegálisan végzett munka, s még hozzá szokták tenni, hogy mérsékli az elszegényedést és hozzájárul a munkanélküliség elviseléséhez és így tovább.
Egy biztos: a feketemunka vagy feketefoglalkoztatás többféle megítélése egyfelől a foglalkoztatásra gyakorolt többirányú hatásából fakad, másfelől pedig abból, hogy ez tényleg egy ilyen kétarcú ügy, amit az intézkedéseknek úgy gondolom, tekintetbe kell venni.
A másik dolog, a következő dolog, amiről néhány szót illene szólni, hogy mi a terjedelme ennek a jelenségnek, azaz Magyarországon 1996 elején hány embert érint. A feketefoglalkoztatás nagyságrendjét a létrehozott munkateljesítmények alapján számolják, és ezt 1992-re vonatkozóan 200 ezer teljes munkaidős foglalkoztatott időalapjával megegyezően becsülik. Vannak más becslések is, újabbak, ezek szerint a schwarzban dolgozók száma 1995-ben nem haladta meg a regisztrált foglalkoztatottak 4-5 százalékát. A lényeg nem ez. A lényeg az, hogy több tízezer, esetleg több százezer ember tartós vagy kevésbé tartós illegális munkájáról van szó.
Mi motiválja ezt a dolgot? A feketefoglalkoztatást éppen úgy, mint a feketegazdaság bármely más szféráját a többletjövedelem elérése motiválja. Hozzá kell azonban tegyem a dologhoz azt, hogy mind a munkavállaló, mind pedig a munkaadó érdekelt a dologban. És ezen az sem változtat, hogy mind a munkaadók, mind pedig a munkavállalók jelentős körét illetően nagyon kemény kényszerítő körülmények is hatnak.
Ezek közül kettőt emelhetnék ki. Az egyik: a legális foglalkoztatás kétségkívül növekvő költségei, és a másik, ennél sokkal súlyosabb, a foglalkoztatás hanyatlása. Nem árt elmondani újból és újból, hogy 1990 és 1994 között közel 27 százalékkal, 1,4 millió fővel csökkent ebben az országban, Magyarországon a foglalkoztatottak száma. A foglalkoztatás ilyen mértékű zsugorodásának egyenes következménye, hogy ma mindenféle feltétellel mindenféle munka elvégzésére van jelentkező. Az ország bizonyos körzeteiben pedig az a helyzet, hogy manapság könnyebb feketemunkát találni, mint legálisat. Arról azonban nincs szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy a legális cégeknél feketemunkához könnyebb jutni, mint legális cégeknél legális munkához. A tartósan munkanélküliek tömegeinek pedig ezen túl, amit az előbb mondtam, a nagy tömegnek csak az informális szektor mélyebb és sötétebb bugyraiban jut hely, aminek semmi köze a legális cégeknél végzett schwarz-munkához.
A feketemunka egy további társadalmi következménye: az ország számos helyén kifejezetten romlottak az állást keresők esélyei, s ami ennél is szomorúbb, a fekete- és szürkemunkát végzők egyszerűen rendszeren kívülivé váltak, kiszolgáltatottságuk totális és teljes minden tekintetben, és nem véletlenül nevezték el még a '90-es évek elején ennek néhány szegmenséről új cselédségnek azokat, akik ebben az állapotban kénytelenek kenyerüket megkeresni.
Egy nagy razzia néhány gyöngyszemét engedjék meg, hogy példaként elmondjam. Az egyik alföldi megyében vizsgálódtak az illetékesek és megállapították, hogy a munkahelyteremtő támogatást kérők negyede egyszerűen nem teljesítette foglalkoztatási kötelezettségét. Egyes cégeknél, például varrodákban általában biankó blankettákat íratnak alá, fizetés nélküli szabadságra vonatkozó igényt, azokra az időkre, amikor nincs megrendelés, így ugyanis nem kell állásidőt fizetni.
Továbbá: kisebb családi házakban működő cégeknél egyszerű és bevett szokás a bezárt kapu, kijön az alkalmazott, közli az ellenőrrel, hogy nincs itthon a főnök, jöjjön később. Mire visszajön, minden stimmel.
Végül: legújabban azt ötölték ki az illetékesek vagy az érintettek, hogy délután vagy éjszaka dolgoznak, gondolván, hogy az ellenőr 17 órakor befejezi munkáját jó szokás szerint.
Teljesen nyilvánvaló, hogy a feketemunka, a feketefoglalkozás az adómorállal legszorosabban összefüggő kérdés. A lakosság jelentős része és a munkáltatók egy része is a munkavégzés eltitkolását olyan valaminek tekintik, amellyel egy élelmes embernek élni kell. Ezt a hozzáállást csak erősítette eddig egészen bizonyosan: ha a schwarz-munka a piaci szereplők számára kizárólag előnyökkel, és csak nagyon kicsike, ilyen picike kockázattal jár, akkor ez fenn is marad.
Én azt remélem a kormányzattól, hogy azok a munkaügyi intézkedések, amelyek tervbe vannak véve, ezt a kockázatot növelik.
Végül engedjenek meg még valamit, befejezésképpen egy idézetet. Montesquieu elmondta annak idején, hogyha az ember elmegy egy idegen országba, akkor nem azt vizsgálja, hogy vannak-e jó törvények, hanem hogy végrehajtják-e ezeket a törvényeket, mert jó törvények mindenütt akadnak. Mindaz, ami itt ma elhangzott, úgy gondolom, aktuálissá teszi ennek az idézetnek, ennek a citátumnak a megszívlelését. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)