Raskó György (MDF)

1996. március 5.

DR. RASKÓ GYÖRGY (MDF): Tisztelt Képviselőtársaim! Nem átfogó elemzést és értékelést szeretnék adni arról a kormányzati munkáról és általában arról a tevékenységről, amely a feketegazdaság elleni küzdelemről szól, csak néhány olyan részterületet érintenék, amely részben ma többször elhangzott, részben kevésbé volt érintett.Úgy gondolom, nemcsak a feketegazdaság kérdéseiről és az ellene való küzdelemről kell vitatkoznunk és kell konkrét intézkedéseket tennünk akár parlamenti eszközökkel, akár kormányzati eszközökkel, hanem arról a súlyos problémáról is, amely talán úgy mondhatnám a vadkapitalizmus kialakulása itt Magyarországon címkörbe, tárgykörbe tartozik. Itt elsősorban azokra a visszásságokra utalnék, amelyek az átalakuló magyar társadalomban és gazdaságban egyre ijesztőbb méreteket öltve egyre jellemzőbbé válnak főleg a kisemberek átveréséről van szó. Mindenki tud a saját képviselői körzetéből tucatnyi példát hozni. Nem az állam kifosztása történik, hanem a magánszemélyé.

Éppen múlt héten saját körzetemben járva jött oda hozzám egy idős bácsi, aki visszakapván a földjét, összes összegyűjtött pénzét traktorvásárlásra kívánta volna fordítani. Egy nála jelentkező betéti társaságtól elfogadott egy ajánlatot, hogy ők megveszik neki ezt a traktort nagyon jutányosan, megszervezik hozzá azt, hogy az állami támogatás lehívható legyen stb. stb. Ezek után a bácsi 187 ezer forint készpénzt átadott ennek a betéti társaságnak. Ez volt három hónappal ezelőtt.

(14.20)

A múlt héten a fogadóórán odahozott hozzám egy nagyon szabályosnak látszó, kitöltött papírt, rajta van a cím, bélyegző, hogy keressem már meg ezt a budapesti betéti társaságot, mert ő nem tudja, hogy mikor kapja meg a traktorát.

Azóta keresem, kiderült, hogy sem a cím, sem a telefon nem igaz, és most hogy tudok visszamenni az illetőhöz, megmondani neki, hogy sajnos, kedves uram, ez a pénz az ön számára örök időkre elveszett. Nagy összegről van szó, különösen egy idős ember esetében, aki a nyugdíjából él, plusz abból a szorgalmából, amit e mellett a nyugdíj mellett még kétkezi munkával meg tud magának teremteni.

De folytathatnám tovább: szintén a körzetemet, több száz embert érint a VW-lízing ügye, önök is ismerik: azt hiszem, az országban valószínűleg közel 4-5 ezer ember nemcsak becsapottnak érzi magát, hanem valószínűleg az érzésen túl egy óriási anyagi veszteség is érte már most. Azt hiszem, hogy az államnak, a kormányzatnak, az illetékes felügyeleti szervezeteknek ezen a területen bizony igen felelősségteljes munkát kellene végezniük. Nemcsak azért, hogy a csalókat elkapják és azokat, akik valószínűleg tudatosan ezt a pénzt azóta már saját érdekükben valahol felhasználták , hanem azért is szükséges egy nagyon határozott fellépés ezen a területen, mert a piacgazdaság amiben hiszünk lejáratásáról is szó van. Sokan azt hiszik, hogy ami most van, az egy normális piacgazdaság, holott valóban inkább a vadnyugati filmekre emlékeztető, évszázad eleji vagy múlt századi vadkapitalizmus vadhajtásairól van szó.

Azt hiszem, hogy az alapján, amit ma itt hallottunk, akár miniszterelnök úr részéről, akár más képviselőtársainktól, bizony a kormányzat valóban sokat tett azért, hogy ezen a területen olyan szervezetek működjenek hatékonyan, amelyek valószínűleg csökkenteni tudják ezen vadkapitalista mellék- és nagyon negatív hatásokat.

Amit szeretnék mint ellenzéki képviselő megígérni: amennyiben szükséges, ha erre pénz kell, akármennyi pénz kell, én is úgy érzem, meg kell adni, mert megtérül. Ha csak a saját szűkebb szakmai területemet nézem, az élelmiszeripart, illetve a jövedéki iparágakat többször hallottuk ma már , bizony sok tízmilliárd forint elvesztéséről van szó mármint a költségvetés számára , és ez ellen csak könyörtelen eszközökkel lehet küzdeni. Azt hiszem, legalább annyit meg kell tennie a társadalomnak, az államhatalomnak, hogy a nagy halakra úgy csap le, hogy annak látványos eredménye van, hogy a társadalom tagjai lássák azt, hogy valóban konkrét dolgot tett ezen a területen a kormány, és az illetők a méltó "jutalmukat", illetve büntetésüket elnyerik. Ez a dolognak az egyik része.

Valószínűleg javulni fog a jövőben a bűnüldözés tevékenysége ezen a területen; valószínűleg javulni fog az adatszolgáltatás, az információs rendszer, a VPOP még gyorsabb és precízebb lesz, az APEH meg tudja előzni a nagyobb visszaigényléseket.

Itt egy mellékmondatban megjegyezném: államtitkári időmből emlékszem, hogy hány bejelentés érkezett hamis áfa-, illetve szubvenció-visszaigénylésről az élelmiszer- és agrártermékek esetében. Akkor az illetékes APEH-főosztályvezető saját bevallása szerint az ő számításaik mintegy 2-3 milliárd forint jogtalan visszaigénylést tételeztek fel, amelyet természetesen az APEH egyedül nagyon nehezen tudott bizonyítani a megfelelő szakembergárda hiányában, vagy általában az ember hiányában.

De azt hiszem, tovább folytatódik ez a nagyarányú visszaigénylés, és biztos, hogy végre ezen a területen is kellene egy határozott lépést tenni, mert az exportszubvenció egyébként is jelentősen lecsökkent. Ha a lecsökkent rész még nagyobb része ezen ügyeskedőkhöz kerül, az munkahelyek elvesztését, exportbevételek csökkenését és bizonyos fokon társadalmi elégedetlenséget szítana falun és városon egyaránt. Ez a dolog egyik része.

A másik az, hogy valószínűleg a feketegazdaság és a vadkapitalizmus elleni küzdelem hosszú évtizedekre szól, lassú fejlődés képzelhető el. Úgy gondolom, hogy itt a kormánynak és mindenkinek, aki ebben szerepet játszhat, felelőssége van abban, hogy egy oktatási program ezen a területen elinduljon. Rendkívül hiszékenyek úgymond a kisemberek, de nemcsak a kisemberek. Hiszen éppen a mai Mai Nap írja, hogy egy telefonnal 16 ezer liter kerozint lehetett lehívni: minden ellenőrzés nélkül egy MÁV-telepről közel 2 vagy 2,5 millió forint értékű kerozint úgy vittek ki, hogy semmiféle bizonylat nem volt hozzá, és senki nem is kért ilyen bizonylatot, elég volt egy szolgálati telefonon érkező hívás, hogy ide vagy oda küldjenek ennyit. Tehát nagyon hiszékenyek az emberek, a magánemberek és ezek szerint a vállalatok dolgozói is.

Azt hiszem, hogy a piacgazdaságra való áttérés, hogy a piacgazdaság mellérendelt viszonyt tételez fel, olyan embereket tételez fel, akik egyenrangúak egymással. De ez a folyamat egy generációs fejlődés eredménye lehet csak, ahhoz a kormánynak, a társadalomnak meg kell adni minden segítséget, akár jól célzott oktatási program keretében, akár a média segítségét híva, hogy az ilyen becsapások és az áldozatok száma a jövőben sokkal kevesebb legyen.

Ez súlyos keserűséget okoz egyes embereknek, esetleg megélhetési gondokat később, másrészt pedig olyan csalódást, ami egy jóval szembeni csalódás; csalódás abban, amiben hiszünk, hogy egy hatékonyabb, versenyképesebb magyar gazdaságot pontosan ezen átalakítással, egy piacgazdasági modell kiépítésével lehet a jövőben teljessé tenni.

Vannak jó példák is, ezt sem szabad elhallgatnunk. Emlékszem, annak idején mennyit bíráltak bennünket a privatizáció miatt, mármint hogy például az élelmiszeriparban a külföldi cégek túlságosan nagy arányú tulajdonhoz jutottak. Ha a jövedéki iparágat nézem, ott annak idején több parlamenti interpellációban az akkori kormány képviselőit leszavazták, mégis azt kell mondjam, hogy azok a privatizációk ebből a szempontból egyértelműen sikeresnek minősíthetők. A szesz- és a dohányipar csak e kettőt emelném ki területén azok az új tulajdonosok, akik megvásárolták akár a pécsi dohánygyárat, akár a debrecenit vagy az egri dohánygyárat, azóta egy olyan belső ellenőrzési rendet teremtettek meg, egy olyan fegyelmezett pénzügyi elszámolási rendet vezettek be, aminek következtében a dohány feketekereskedelme, a dohányszámlákkal való manipuláció jelentősen csökkent, és az adóbefizetés ezen a területen jelentősen növekedett.

Ugyanez vonatkozik a legális szesziparra is, akkor, amikor ezek a cégek, még ha úgymond fránya multinacionális cégek is, de pontos adófizetők, munkaalkalmat teremtenek, exportot teljesítenek, számunkra ugyanolyan fontos magyar vállalatok, mint bármelyik más, százszázalékos magyar tulajdonban lévő, akár magán-, akár állami tulajdonban lévő vállalat.

De ugyanakkor ezeket a legális szférában működő vállalatokat sújtja az a magas adó, az a fogyasztásiadó-szint, amelyet ők pontosan fizetnek, míg a feketegazdaságban működő versenytársaik nem. Tudom, nagyon sok vita folyt már ezen a területen, az adószintre, a fogyasztási adóra, az áfára, a társasági adóra és egyéb más adónemekre mindenki azt javasolja, hogy a feketegazdaság ellen úgy is lehet küzdeni, hogy ezen adószinteket mérsékeljük. Az ötlet kiváló, és feltételezem, hogy a végrehajtásán is érdemes gondolkodni.

(14.30)

Csak egy példát mondok. A társasági adó 1995-ben 18 százalék volt, míg az előző évben 34 százalék. Az APEH főosztályvezetője ez év január 5-én azt nyilatkozta, hogy számára teljesen felfoghatatlan, hogyan fordulhatott elő az, hogy abszolút értékben duplájára növekedett az állam adóbevétele ebből az adónemből annak ellenére, hogy 18 százalékra csökkent a társasági adó. Azt hiszem, pontosan azért, mert a 18 százalék egy olyan mértékű adószint, amely mellett úgy találták a vállalkozók, hogy nem érdemes kockáztatni, nem érdemes költségszámlákat vásárolni. Míg 1994 decemberében 17-18 százalék volt a költségszámla, ennyibe került, tehát 100 forintos költségszámlát 18 forintért lehetett megvásárolni, ez '95 decemberére felére, tehát jelentősen csökkent. Azt hiszem, a jövőben még jobban fog csökkenni, ha ezen a területen az APEH hivatása magaslatára emelkedik az ellenőrzésben is.

Azt is szeretném megemlíteni, hogy azokban az országokban, ahol magas az adószint, ott általában az adózási fegyelem öröklött vagy hosszabb idő óta sokkal magasabb, legyen az Németország, Svédország. Tehát van egy olyan állampolgári magatartás, van egy olyan erkölcsi norma, amely az állampolgárok döntő hányadát vonatkozik ez a vállalkozókra is pontos adófizetővé teszi, még annak ellenére is, hogy jóval magasabb az adószint, mint esetleg egy latin típusú mediterrán-környéki országban, ahol ez az adószint jóval alacsonyabb, de a kedv jóval nagyobb annál, hogy ne fizessenek. Erkölcsi nevelés nélkül ezen a területen azt hiszem, nehéz lesz előrelépni.

A cigarettánál és minden más elkobzott csempészárunál hallottuk a múltban, hogy bizony egyesek az elkobzott termékeket újra forgalomba hozták. Azt hiszem, hogy megint egy pontos, fontos és szükséges megteendő lépés, hogy minden jövedéki terméknél, ahol ilyen csempészés forog fenn és megvan a lefoglalt tárgy, azt azonnal meg kell semmisíteni. Kísértés ezen a területen nem lehet és az ellenőrzést, azt hiszem, célszerű lenne a lehető legszigorúbbra venni ebben a témakörben is.

Ha mindezeket a lépéseket megtesszük, akkor is hosszú út áll előttünk, hogy a feketegazdaság és ezen vadkapitalista mellékhajtások a jövőben kevésbé jellemezzék a magyar gazdasági és társadalmi életet. Azt hiszem, hogy Zwack Péter képviselőtársunk igen tiszteletre méltó kezdeményezése, ez a mai vitanap mindenkit meggyőzött arról, hogy mind kormánypárt, mind ellenzék egyértelműen azonosan foglal állást ebben a kérdésben. Számunkra, parlamenti képviselők számára fontos az, hogy a társadalom bizalmát, amelyet részben elvesztettünk, fokozatosan irányunkba visszaadja. Ehhez szükséges az is, hogy olyan törvénykezés történjen a parlamentben, amely kellően sikeres ahhoz, hogy mindenféle kiskaput az ilyen lépések elől örökre bezárjon. Én ehhez a munkához kívánok minden képviselőtársamnak kitartást és áldozatos munkavállalást.

Köszönöm. (Taps.)