Pálos Miklós (KDNP)
DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tulajdonképpen ehhez a technikai törvénymódosításhoz nem kellene kommentárt fűzni, roppant egyszerű, kizárólag arról van szó, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1991. évi XXXII. törvény a megváltozott kormányzati struktúra miatt a művelődési minisztériumi megjelölésről miniszterelnöki hivatali megjelölésre változik. Ami mégis arra késztet, hogy felszólaljak, az két dolog. Az egyik és ez volt az eredeti elhatározás , hogy egy egyházakat érintő jogszabály-módosításról egy kereszténydemokrata pártnak illik szólni.
A másik viszont ma délután hangzott el itt, a parlamentben, mégpedig a miniszterelnök úr szájából, aki azt mondta, hogy a jó javaslatokat figyelembe veszik és megfontolják. Pro futuro, a jövőre vonatkozóan remélem, hogy így lesz ez.
De sokan ülnek itt kollégák, különösen, akik ez iránt a terület iránt érdeklődnek; ezt mi korábban megtettük. Amikor az Antall-kormány felállította a maga kormányzati struktúráját, akkor nem a Miklós Imre nevével fémjelzett volt Egyházügyi Hivatalt élesztette fel, hanem egy önálló államtitkárságot, miután érzékelhető volt, hogy az állam és az egyházak újszerű kapcsolata új történelmi fordulatot vett, nagyobb léptékűvé vált az állam és az egyházak elválasztása, és ennek ezt találta a legmegfelelőbb formájául, hogy a Miniszterelnöki Hivatal mellett egy külön államtitkárságot hozott létre.
De nemcsak ez volt az indítéka. Indokolta ezt az is, hogy az európai országok és elsősorban az Európai Közösséghez, az Unióhoz tartozó országok kivétel nélkül mind magasabb szinten szabályozták és valósították meg az állam és az egyházak közötti kapcsolatot. Ehhez képest mindenképpen egyfajta visszafejlődést jelentett, hogy most egyszerűen főosztályvezetői szintre süllyesztette ezt vissza.
Akkor a kormányzati struktúra megváltoztatásával kellett a törvénymódosításokat végrehajtani, közben megakadt az egyházi ingatlanok kárpótlásával kapcsolatos folyamat is. Ennek nem kizárólag pénzügyi okai voltak, nyilván a kormányzati struktúra megváltoztatásával meg kellett változtatni a jogi normákat is, hiszen működésképtelen vagy alkotmányellenes lett volna a bizottság működtetése.
Ez a bizottság, amelyik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére hivatott, nagyon szépen működött, három évig több mint 600 ügyben hozott döntést valamilyen formában, és elindult az a folyamat, amit tulajdonképpen meghirdetett az Antall-kormány, és teljes egészében magáévá tett az 1994-ben hivatalba lépő új kormány is.
Úgy gondolom, hogy a jogtechnikai kérdés most már nem is lehet vita tárgya, hiszen ezt el kell végezni ahhoz, hogy a folyamatok folytatódhassanak. De amikor szóvá tettük azt, hogy nem célszerű átstrukturálni a kormányzati munkát, nem szabadna egy alacsonyabb szintre degradálni az állam és az egyház közötti kapcsolattartást, akkor ezt a véleményünket nem fogadták el. Majd amikor felhoztuk az európai példákat, hogy ezen a szinten mégiscsak változtatni kellene, akkor megindult egy törvényalkotási folyamat; először létrehozták az államtitkárságot, most pedig módosítani kell a XXXII-es törvényt.
Ha a jövőre vonatkozóan a kormány elfogadja azt, hogy az épkézláb, az előremutató javaslatokat megszívleli, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki sorokból hangzanak el, akkor én most megnyugodva távozok innen a pulpitusról. Mindenesetre annyit közölhetek, hogy természetesen ehhez a törvénymódosításhoz a Kereszténydemokrata Néppárt hozzájárul, és egyidejűleg azt várja, hogy a folyamat, ami nagyon szépen indult az egyházak javára, a lehető legrövidebb időn belül folytatódni fog. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)