Semjén Zsolt (KDNP)
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azért kértem szót napirend előtt, mert idejekorán, még a jövő évi központi költségvetés tervezésének, az adórendszer átalakításának műhelymunkálatai során szeretném felhívni a figyelmet a családokkal, különösen a nagycsaládokkal szembeni közös felelősségünkre és halaszthatatlan kötelességünkre. Az egy-két gyermekes családok távolról sem elhanyagolható hányada a jövőben sajnos nem kaphat családi pótlékot. Konokul remélem azonban, hogy a tapasztalat be fogja láttatni a jövedelemhatárhoz ma még ragaszkodókkal, hogy a családi pótlék alanyi jogúságának a megszüntetése elhibázott lépés volt. Gondoljunk csak azokra a fiatal családokra, akiknek az átlagot messze meghaladó lakbér- vagy lakástörlesztési terheik vannak mert valahol lakniuk kell , vagy azokra, akiknek fél évet is kell várniuk, mire figyelembe veszik jövedelemcsökkenésüket, hiszen addig is élniük kell valahogy. De a legkiáltóbb igazságtalanság az, hogy a magasabb jövedelműektől így elvett összegek átadása nem történt meg a legrászorulóbb gyermekes családok részére.
Évek óta változatlan összegű, tehát végeredményben elértéktelenedett még a legnagyobb gyermekszámú családok családi pótléka is, és nem nőtt a nevelési segélyre szánt költségvetési összeg sem. Egyetlenegy lakossági csoportnak sem kellett ekkora reálérték-csökkenést elviselnie. Miközben közismert tény, hogy az áremelkedés éppen a gyermekek számára alapvető, nélkülözhetetlen cikkek körében volt a legbrutálisabb. Hölgyeim és Uraim! Az egész éves családi pótlék elmehet pusztán a gyermek cipőszükségletének a fedezésére.
Bármelyik szociológiai módszerrel vizsgálták is, egy dolog biztos: a legnagyobb szegénységi kockázata annak van, ha egy fiatal családban megszületik a gyermek, az újabb gyermek. A nemzetnek legalapvetőbb szó szerint létérdeke, tehát nekünk elemi kötelességünk, garantálni a gyermekvállalás biztonságát. Ennek pedig minimuma az, hogy a családi pótlék összege minden évben automatikusan emelkedjen, legalább a nyugdíjakéval azonos mértékben, mérsékelve a reálérték-csökkenést. A rászorultsági elvet nem megvonással járó jövedelemteszttel, hanem az alanyi jogon járó családi pótlék alapösszege melletti normatív kiegészítéssel kell érvényre juttatni a többgyermekes családok, a fogyatékos gyermeket nevelők, az egy jövedelemből élő családok esetében.
Soha többé nem szabad megtörténnie annak, hogy a politika kiszámíthatatlansága megingassa, a gyermek megszületésének elhalasztására vagy nem vállalására kényszerítse a családokat, ami oly sok esetben magzatgyilkosságot is jelent.
Természetesen a családtámogatásnak több lábon kell állnia, mert még a legdifferenciáltabb családipótlék-rendszer sem elegendő megoldás önmagában. A segélyek tekintetében nyilvánvaló, hogy nem lehet egy egész országot segélyezni. Éppen ezért azokat, akik önerőből képesek lennének eltartani a családjukat, nem lenne szabad a víz alá nyomni. Az ő számukra igenis vissza kellene állítani az eltartotti kedvezményt a jövedelemadóban, és meg kell nyitni végre a lehetőséget a családoknak a családi típusú adózás választására.
Senki se higgye azt, hogy aki az általa eltartottakra tekintettel esetleg egyáltalán nem fizetne jövedelemadót, az nem is adózna. Dehogyis nem! Tanulságos kiszámolni, hogy mennyivel több forgalmi adót fizet, mint a hasonló jövedelmű, de eltartotti terhet nem viselő honfitársunk. Tehát a költségvetésben családi pótlékra és rendszeres nevelési segélyre elkülönített összeg alatta is marad annak a bevételnek, amely a gyermekek létminimumszintű fogyasztásából a költségvetésbe befolyik. Úgy gondolom, hogy ha valamit nem volna szabad megtennie az államnak, akkor az a gyermeknevelés többszörös megadóztatása.
Az Európai Unió ahová be akarunk kerülni országonként változó, sokféle családpolitikai gyakorlatot folytat. Egy dologban azonban egységes: azokban az országokban, ahol nem alanyi jogú a családi pótlék, ott feltétlenül teljes körű a gyermekkedvezmény. Ebben kellene példát vennünk róluk. Különösen a mi születésszámaink mellett, és tudván, hogy hányan halnak bele, még nem is középkorúan, a család eltartásáért folytatott egyre kilátástalanabb hajszába.
Tisztelt Ház! Még egy őskori horda is tudta azt ami a természet rendjéből következik , hogy minden közösségben a gyermek az első. És végzetes bűnt követ el önmaga ellen az a nép, amelyik erről megfeledkezik. Ezért kérem a kormányt, hogy mindenben, de különösen a jövő évi költségvetés és adórendszer kialakítása során a gyermekek érdekeit a legfőbb prioritásnak tekintse.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)