Gyimóthy Géza (FKGP)

1996. március 11.

GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ahogy hallgattam Szabó miniszter úr fáradt előadását, mely már több ízben megtörtént erről a témáról a parlamentben, arra gondoltam, milyen termés várható attól a kultúrnövénytől, ami tavasszal, a napsugárra elkezd növekedni, majd egyik nap mínusz húsz fokos hideg, a másik nap mondjuk egy negyven fokos kánikula érné felváltva mindennap, mi pedig egy bő termést várnánk. A családok, a társadalom körülbelül olyan helyzetben van, mint a jelzett kultúrnövény, hisz a kiszámíthatóság, a tervezhetőség lenne a legfontosabb a családpolitikában, abban az ellátási rendszerben, amikor még az emberek többsége igenis elvárja az államnak azt a gondoskodását, hogy az állam is részt vállaljon a jövő nemzedék felnövésében, a jövő nemzedék nevelésében.Egy évvel ezelőtt jelentette be az akkori pénzügyminiszter úr, Bokros Lajos az elhíresült csomagját, több mint húsz törvény módosítását. A gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvényt, a magyar törvényhozásban példátlan módon az Alkotmánybíróság döntése megtépázta. Az Alkotmánybíróság döntése 300 napos felkészülési idő biztosítására kötelezte a kormányt. Átdolgozták a csomagot, főleg a családi támogatások átalakítására vonatkozó részt. Egyik részét meg is semmisítette az Alkotmánybíróság, másik részét nem engedte hatályba lépni.

Elkészült az új előterjesztés T/2060. számon, melyet miniszter úr expozéjában ismertetett. Ez az új koncepció a családi támogatások átalakításáról elsősorban öt családtámogatási forma újraszabályozását érinti: a várandóssági pótlékot, a terhességi, gyermekágyi segélyt, a gyermekgondozási díjat, a gyermekgondozási segélyt és a gyermeknevelési támogatást.

Én a legjobban nehezményezem az első, a várandóssági pótlék megszűnését, amely hat hónapon keresztül mégis biztonságot, tervezhetőséget, felkészülést biztosított a szülő anyának, hisz a terhesség előtti öt hónapban és a szülés után egy hónapig biztosította keresettől függően azt a körülbelül havi 3000 forintnyi összeget. Most összegben is jóval kevesebb, durván a fele ez az egyszeri anyasági támogatás, amit tízezer forintban javasol e törvényjavaslat. Nem beszélve arról, hogy az infláció miatt is ez az egyszeri összeg amikor olyan árak vannak, hogy egy kisgyermekágy mondjuk 15-20 ezer forint az anyasági támogatás úgymond egy fél gyermekágyat jelent. Hallottuk az előbb a napirend előtti fölszólalásokban, valóban a családi pótlék is egy gyereknél szinte a gyermekcipőre elegendő.

A forrásoldalnál önök, a miniszterek, a kormány, a tisztelt kormánypárti képviselők is mindig arra hivatkoznak, hogy ilyen az ország gazdasági helyzete, erre van lehetőség, el kell fogadni. Önök a papírt nem kímélik, ötször, hatszor, ha kell, tizenötször átdolgozzák. Ha nem az a pénzügyminiszter, akkor jön a következő pénzügyminiszter. Ön, Szabó miniszter úr, nagyon jól állja a sarat, keményen. A fináncpolitikával szemben a társadalom, a család, a nagycsaládosok egyesületétől kezdve minden társadalmi szervezet nyilván rosszallását, követelését fejezte ki.

(10.30)

Önök állják a sarat, fáradtan, bágyadtan elmondják az expozét és a szavazás végül megtörténik majd.

De ez a 300 napos felkészülési idő a társadalom számára nem hozta meg az eredményt, nem készült fel a családok többsége, nem készült fel a társadalom. Az alanyi jogosultságot a családi pótléknál is mindenképp meg kell tartani, mert a pluszadminisztráció, a hatalmas adminisztrációs költség azt a pár milliárd forintot, amit önök ennek a stabilizációs csomagnak a családpolitikára vonatkozó részétől remélnek, elviszi. El fogja vinni azokat a költségeket, amelyeket az előbb említettem, és nem éri el azt a hatást, hogy abból bármilyen más célra lehessen fordítani. Nem lehet ma amikor 40-50 ezerrel csökken Magyarországon a népesség száma, amikor sokkal több temetésre mehetünk, mint bölcsőt ringatni vagy keresztelőre így felfogni a társadalomnak ezt a kérdését, hogy majd biztos lesznek olyanok, akik önzetlenül vállalják továbbra is a három, négy vagy öt gyermeket, azt a lehetőséget gyakorlatilag mint ahogy a múltkor is elmondtuk a családpolitikai vitanapon , hogy "megismerni fiadnak fiait".

Egy-két mondatot idéznék abból amit a nagycsaládosok is többször szóvá tettek , hogy az állam elsődleges feladata az újraelosztásban az kellene hogy legyen; hogy a piac által el nem ismert munkák, ezen belül is mindenekelőtt a gyermekgondozási tevékenység anyagi hátrányait a lehető legkisebb mértékűre mérsékelje a családokban. Ezzel egyetérthetünk. Ez megtörténik ebben a csomagban? Nem. A várandóssági pótlék megszűnésével pont az a felkészülés, az a hathónapos felkészülés amikor azt a kis pénzt, azt a minimális pénzt az anya babakelengye vásárlására költheti megszűnik. Önök szakmailag is nagyon rossz álláspontra helyezkedtek azáltal, hogy ezt a hat hónapi lehetőséget elvonják, és egy egyszeri 10 ezer forintot adnak helyette, mert lehet, hogy azt pont kenyérre kell fordítani annak a várandós anyának. Tehát a kiszámíthatóság egyáltalán nem érvényesül ebben az esetben.

Sürgősséget kért, tisztelt miniszter úr, és sürgősséget kért a kormány e törvényjavaslat tárgyalásához. Miért sürgős ez? kérdezzük. Miért sürgős? Mit old meg? Az csak pár milliárd forint, amit remélnek ennek a törvénycsomagnak az elfogadásától, ennek a hatásától. De mire fogják önök ezt fordítani? Esetleg újra a pénzügyi szféra, a bankárok végkielégítésére? Újabb Bokros-csomagok előkészítésére, adminisztrációs költségére? Mire? Hát a társadalomra kell fordítani! A társadalom legkisebb egysége a család. Ha a családok nem tudnak megállni a lábukon, akkor az egész nemzet elpusztul. Az öregedési folyamat jellemző a társadalomra. Hát ki fogja önöket, bennünket, a középkorúakat majd ha elérjük a nyugdíjkort eltartani, ha nem születnek gyermekek?

Nem tudjuk elfogadni azt, hogy önök rászorultsági elvtől vagy jövedelemhatártól teszik függővé a családi pótlék folyósítását, és azt sem, hogy a közgyógyellátásnál majd az önkormányzati jegyzők döntik el, hogy ki milyen vény alapján vásárolja a gyógyszert. Ez hatalmas adminisztrációt igényel. Végeztek-e hatásvizsgálatokat? Fölmérték-e például, hogy az önkormányzatok jegyzői akik amúgy is túlterheltek el tudják látni azt a feladatot, hogy majd ők szabják meg, hogy ki milyen orvosi vényt kap? Ki dönti el, hogy ki fizet teljes árat a gyógyszerért, ki mérsékeltet, kedvezményezettet receptre, és ki kapja teljesen ingyenesen, ha olyan nagy mérvű a szükséges gyógyszerfogyasztása és olyan alacsony a keresete. Ki fogja ezt elvégezni? Kik lesznek azok az adminisztrátorok, azok az emberek, akik ebben döntenek és végre tudják hajtani?

Minden ilyen mesterséges dolog, amit önök kitaláltak a korábbi negyven évben is, megbukott. A társadalom, a családok ellen nem lehet törvényeket elfogadtatni. Azok az elkeseredett családanyák, akik egy évvel ezelőtt s gondolom, nemcsak engem, mert nemcsak én vagyok nagycsaládos, többen vagyunk nagycsaládosok ebben a parlamentben megkerestek, azok mind elmondták, hogy félelmet váltott ki, tehát elsősorban pszichikai hatása volt a Bokros-csomagnak, és később ez a '93. évi III. törvény módosításáról, tehát a szociális ellátásokról szóló törvénycsomagnak is. Vagyis elsősorban a pszichikai hatás volt borzasztó és megrendítő.

Háromszáz nap eltelt. Nagyobb változás eddig hál' istennek nem történt az Alkotmánybíróság döntése jóvoltából. Április 15-étől már egyértelműen a törvénytervezet, az új eljárás szerint kell a családi pótlékot, a gyest és a többi családpolitikai kedvezményeket tehát gyakorlatilag a korábbi kedvezményeket biztosítani. Ezek az emberek, ezek a családok nem tudják felfogni, hogy most az állam ebből a gondoskodó szerepből kilép; végül is nem jótékonyságot csinált az állam, mert levonják mindenkinek a fizetéséből azokat a társadalombiztosítási juttatásokat, és minden ember, aki fizetésből él, befizeti azokat a szolgáltatásokat, amelyekből az államnak biztosítani kellene ezeket az ellátásokat. A társadalomnak ebben a helyzetében megengedhetetlen, hogy az alanyi jogosultságot ezeken a területeken önök visszavegyék. Ez a végső következtetésünk, és az ellenzéki képviselők ezért nem tartottuk általános vitára sem alkalmasnak a törvényjavaslatot.

A gyermeknevelés családi terheinek méltánylását várjuk el a teljes elosztási rendszerben. Sokan bíznak abban, hogy még mindig van lehetőség a családi pótlék alanyi jogú folyósításának visszaállítására, és hogy azok is hozzájuthassanak, akik legrászorultabbakként nem képesek kitölteni az igénylőlapot se. A magyar társadalom nemcsak egyetemi tanárokból áll, és a legegyszerűbb embereket ezeknek a külön adminisztrációval terhelt igénylőlapoknak a kitöltése gyakorlatilag megrémítette; és azóta se tudott a társadalom fölocsúdni ebből. Gondolom, önök, akik a statisztikát ismerik, tudják, hogy még a rászorultak közül is nagyon sokan nem töltötték ki ezeket az igénylőlapokat. A jövő nemzedékébe való beruházás lenne ugyanis a hosszú távú stabilizációs gazdaságpolitika. Ennek az egész gazdaságpolitikának azt a célt kellene szolgálni, hogy a családok biztos, tervezhető, előre kiszámítható jövője biztosított legyen.

Rátérve egy-két konkrét dologra. A közgyógyellátási rendszernél kiterjeszti a lakosság legrászorultabb rétegeire a gyógyszerárak drasztikus emelése miatt azt a lehetőséget, hogy önök szerint akár 300 ezer rászoruló személy is kaphat ebből. Az önkormányzatok jegyzői fogják elbírálni, hogy ebből a lehetőségből, az ingyenes közgyógyellátásból ki részesüljön. De még egyszer mondom ennek az adminisztrálását nagyon nehéznek tartom, szinte megoldhatatlannak. Mert először is vannak olyan társadalmi rétegek, a legszegényebbek, akik szégyellősek, akik nem merik vállalni, hogy ők szegények szegények amúgy , és nem merik vállalni, hogy bemenjenek az önkormányzati jegyzőhöz és ott ők megkapják azt a lehetőséget, hogy a gyógyszertárban ingyen kapják a gyógyszert.

A másik dolog: önök módosítani szeretnék a nem állami intézményekben az ellátás igénybevételi módjának a meghatározását is. Itt azért meg kell állni egy pillanatra. Régen, még a kommunizmus előtti időszakban Magyarországon 1947-ig, míg a Rákosi át nem vette a hatalmat, hatalmas nyomor volt az országban, de a különböző egyházi szeretetintézmények, karitatív szolgálatok működtek. Ma a Máltai Szeretetszolgálattól kezdve több helyen láthatunk hasonló nemes, jó példát erre. De a társadalomban még nincs jelen az a mecénási szemlélet, amely mondjuk Széchenyi korában is, a reformkorban is, de még e század elején is jelen volt, s amely a leggazdagabb embereket, a kor akkori leggazdagabb embereit jellemezte, akik egyházi iskolákat, egyházi szeretetszolgálati intézményeket, árvaházakat működtettek. Persze akkor is inkább a szegényebbek és a középosztály adakozott, de megvolt ez a mecénási kultúra. A tehetséges parasztgyerekeket ez az oktatásnál volt , de a legelesettebb embereket is az egészségügyi intézményekben, az egyházi szeretetszolgálati intézményekben gondozta valahogy a társadalom. Hol van ma ez a mecénási szemlélet? Nincsen! Ma minden ember embernek a farkasa, és sajnos az emberek mindig a másik ember anyagi jólétét nézik. Bizony kiveszett a mi társadalmunkból az a mecénási szemlélet, amely megvolt még akár ötven-hatvan éve is, s amely működtetni tudta például az egyházi szeretetszolgálati egészségügyi intézményeket.

Itt hívom fel a figyelmét, tisztelt népjóléti miniszter úr, hogy ön és a kormány is azt az álláspontot képviselje, hogy ne legyen megkülönböztetés az állami, önkormányzati és az egyházi egészségügyi, oktatási intézmények között, mert ez bizony nagyon rossz fényt vet önökre. Önök csak szólamokban mondják az esélyegyenlőséget ezen a területen is, ami valójában nincs meg. Igenis ugyanazt a normatív támogatást meg kell kapni mondjuk a Schweitzer-otthonnak vagy bármely más egyházi szeretetintézménynek, mint egy állami egészségügyi intézménynek vagy szeretetszolgálati intézménynek, mert ugyanazt a feladatot végzi el, ugyanazt a terhet vállalja magára a társadalomtól.

(10.40)

Tehát kérem önöket, ebben szintén gondolkodjanak és segítsék ezt a dolgot.

A kormány gondoskodik-e olyan gazdaságpolitikáról, hogy amikor most önök... mert ugye, a másik sarkalatos kérdése e törvénycsomagnak, amikor a munkanélkülieknél ezt a jövedelempótló támogatást, amely eddig korlátlan időtartamig volt, most önök 24 hónapra korlátozzák. Igen, ez így is lenne, ha a termelés megindult volna az országban, ha egy felnövekvő gazdasági növekedés lenne a társadalomban, ha a munkanélküliek biztosan el tudnának helyezkedni. De el tudnak helyezkedni? Mondjuk, az a brikettgyári munkás Tatabányán vagy egy diósgyőri munkás? De mondjuk, az a szövetkezetből kirúgott egyszerű kertész dolgozó vagy állatgondozó el tud-é helyezkedni? Nem tud elhelyezkedni!

A másik dolog: önök a jogosultsághoz a biztosítási lehetőséget követelik meg, a biztosítási időt. Gyakorlatilag a gyermeknevelési támogatást is csak biztosítási idővel rendelkezők fogják kapni. Itt is fölvetődik, hogy nagyon sok olyan fiatal anya van, aki iskola után mert elvégez általános iskolát, szakmunkásképzőt, gimnáziumot férjhez ment, és nem tudott elhelyezkedni. Úgy szülte meg a gyermekét, hogy nem volt munkahelye. Tehát itt is az alanyi jogosultságot kellene érvényesíteni, mert nem a negyven évvel vagy harminc évvel ezelőtti állapot van, amikor valóban csak az nem dolgozott általában, aki nem akart dolgozni. Ma a legtöbb fiatal nem tud elhelyezkedni dolgozni! És ebből ki vannak zárva, akik önhibájukon kívül nem tudtak elhelyezkedni és nincs meg a biztosítási idejük ebből kirekeszteni őket, ez egy elfogadhatatlan dolog!

Sőt még azt is szeretném, tisztelt miniszter úr, ha még azok is, akik most '96. április 15-e előtt szültek és nem volt meg a biztosítási idő, ezt a 9600 forintos gyest kapják meg igenis alanyi jogon ezek a fiatal anyák is, mert ők nem amiatt nem helyezkedtek el, mert nem akartak dolgozni, hanem mert nem tudtak elhelyezkedni dolgozni, mert nem volt munkahely. És itt utalok vissza arra, amit az előbb elkezdtem, hogy a munkanélkülieknél is ez a két évre, 24 hónapra degradált, csökkentett támogatás is fölveti ezt a dolgot, hogy ilyen gazdaságpolitika mellett, amilyen a tisztelt kormány gazdaságpolitikája egyáltalán nem a növekedést szorgalmazta eddig, hanem a visszafogást, ez egy restriktív gazdaságpolitika, a gazdaságnak csökkent a teljesítőképessége , ez sajnos nem tudja megoldani azt a lehetőséget, hogy ezek a munkanélküliek biztosan találjanak munkát.

Ma egy vállalkozónál is a megtermelt jövedelméből csak 10-20 százaléka marad, mert a többi elmegy az elvonásokra és ugye van ez a szólam, hogy 100 forintnak 50 a fele, hát 50 maradjon igenis a vállalkozóknál, hogy újabb munkahelyeket tudjon teremteni, újabb alkalmazottat tudjon fölvenni, meg tudjon indulni a termelés! Hát csak ez után lehetne önöknek is ezt a megoldást választani, hogy drasztikusan hozzányúlnak a szerencsétlen munkanélküliek jövedelempótló támogatásához!

Természetesen mi, a Kisgazdapárt, mi is azt hangsúlyozzuk, hogy minél több közhasznú munka legyen, amikor a környezetvédelmi beruházásoktól kezdve, bármilyen egyéb beruházásra lehetne fordítani azt a munkaerőt, hogy ne csak ingyen, az egészséges férfiak, nők, akik tudnának dolgozni... Igenis lehet növelni a közhasznú munka területét, igenis több közhasznú munkát kell biztosítani, ami a társadalom számára hasznos. De az, hogy önök megvonják ezt a jövedelempótló támogatást, megint hatalmas társadalmi feszültségeket fog okozni.

Összefoglalva: azt szeretném elérni, hogy önök az alanyi jogosultságot a családi pótléknál is, vagy mint korábban a várandóssági pótlékot is, ne vonják vissza, maradjon az alanyi jogosultság. És a másik: ha önök mégis ilyenben gondolkodnak, arra kérem önöket, a családpolitikához úgy nyúljanak, hogy amikor bevezetik majd a családi adózást nem pedig a mostani személyi jövedelemadózást , amikor családi adózás lesz, akkor nyúljanak önök a társadalom és a nemzet érdekében ezekhez a családpolitikai kérdésekhez.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)