Tóth Pál (MSZP)
TÓTH PÁL, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Igen nagy jelentőségű, a közfigyelem középpontjában álló és komoly vitákat felkavaró törvényjavaslat részletes vitájához érkeztünk el, ezért kötelességemnek érzem, hogy korrekt módon tájékoztattam a tisztelt Házat a többségi véleményről, természetesen a lehető legösszefogottabban.Az emberi jogi bizottság több ízben foglalkozott a tervezethez benyújtott módosító indítványokkal: első ízben 1996. február 21-én, majd azt követően márciusban még két alkalommal.
A bizottsági többségi álláspont lényege: azokat az indítványokat, amelyek a törvényjavaslat tartalmi és konceptuális részeit érintették, tehát a jogosulti kör valamilyen kiterjesztését indítványozták, vagy a 2/A § elhagyását javasolták itt a hatósági önkény áldozatairól van szó , tehát azokat a módosító indítványokat, amelyek az elmúlt év során a viták és a közfigyelem kereszttüzébe kerültek, sem a kormány, sem pedig a bizottság többségi véleménnyel nem támogatta, illetve a benyújtott törvényjavaslatot támogatta.
(18.00)
Bizottságunk abból indult ki, hogy ennek a törvényjavaslatnak a lényege, hogy itt egy élő és hatályos jogszabály módosításáról van szó. Ezt a módosítást, tehát az 1992. évi XXXII. törvény módosítását kizárólag az Alkotmánybíróság 1/1995. (II.8.) határozata miatt kellett megtenni. Ennélfogva a törvényjavaslat célja egyértelmű: korrigálni kellett az 1992. évi XXXII. törvény azon passzusait, amelyeket az Alkotmánybíróság említett határozata alkotmányellenesnek ítélt.
Az alapvetés konceptuális részeit, tehát a törvényjavaslat lényegi részeit érintő módosító javaslatokkal kapcsolatban néhány olyan megjegyzést, rövid indokolást szeretnék mondani, ami miatt a bizottság többsége nem fogadta el ezeket.
Az első mindjárt a Sepsey képviselő úr által benyújtott javaslatcsomag. A bizottság nem támogatta Sepsey képviselő úr azon indítványát, amelyik elhagyni javasolta a tervezet új, 2/A §-át. Ez a szakasz éppen azért került a törvényjavaslatba, hogy az Alkotmánybíróság határozatának eleget téve orvosolja az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmánysértést. A mulasztás oly módon való orvoslása, hogy azt a szakaszt, amelyen a mulasztás alapult, hatályon kívül helyezzük, azzal jár, hogy egy olyan kört von el a kárpótlástól, amely kör jogosultságát az Alkotmánybíróság egyértelműen megállapította; tehát hogy nemcsak a törvényben meglevő, az igazságszolgáltatás körében elkövetett törvénytelenségek, törvénysértő ítéletek következtében életüket vesztetteket kell kárpótolni, hanem az igazságszolgáltatáson kívüli önkény áldozatainak hozzátartozóit is. Mindezeken túlmenően magában a XXXII. törvényben van benne a 20. § (2) bekezdése szól erről hogy a nemzeti gondozáson túlmenően külön törvényben kell szabályozni ezt a kérdést.
A második: azokkal a javaslatokkal kapcsolatban, amelyek a jogosulti kör kiterjesztését indítványozták az országból való száműzetésként definiált csoportban amelyik egy új csoport a javaslatban , a következő mondható. Az Alkotmánybíróság nem mondta ki sajnos feketén-fehéren azt, hogy a deportáltak és a szovjet kényszermunkára hurcoltak esetében ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni, mint az életvesztéses kategória esetében. Itt természetesen a mérlegelés lehetősége végig megvolt, amit azonban döntően befolyásolt ennek a kiterjesztésnek a költségvetési vonzata. Tehát ez a mérlegelést igen erőteljesen befolyásolta.
Ami pedig az új csoportoknak a törvénybe való felvételét illeti, azokkal kapcsolatban röviden a következő ellenvetéseket tettük:
Először is visszautalnék arra, hogy itt nem új törvényjavaslatról van szó, nem egy új törvényről, hanem egy meglevő törvény alkotmányos problémáinak a korrigálásáról, ezért megítélésünk szerint nem lehet újrakezdeni, zöld mezőről kezdeni ennek a törvényjavaslatnak a megalkotását, tehát nem lehet elölről kezdeni a dolgot.
Ezeknek a javaslatoknak a költségvonzatairól most nem is szólnék, mint ahogy az indítványok sem igen foglalkoztak ezzel. Az új csoportokról részletesebben:
Az első ilyen: a háború áldozatai. A törvény nem harci cselekmények, hanem politikai okok miatt sérelmet szenvedettek kárpótlásáról szól. A harci cselekmények károsultjairól a hadigondozásról szóló törvény rendelkezik.
A második ilyen új csoport: a nyugati hadifoglyok. Sajnos itt nem hadifogságról, hanem kényszermunkáról van szó, már az eredeti törvényben is. Ezt a különbséget ugyanis még a XXXII. törvény tette meg akkor, amikor megszabott egy dátumot. De kizárólag a szovjet fogságba esettek tekintetében tette ezt: akkor az 1945. augusztus 1-je utáni hadifogságot minősítette a törvény kényszermunkának.
Végül a munkaszolgálat. Amikor az Alkotmánybíróság döntött a törvényről, a vizsgálódás köre ki sem terjedt másra, mint a második világháború alatt teljesített munkaszolgálatra. Az a szöveg pedig, amit a rendelkező részben olvasunk, nem köti a jogalkotót abban, hogy azt pontosan, illetőleg esetlegesen konkrétabb rendelkezések formájában fogalmazza meg.
Végül, kedves képviselőtársaim, befejezésképpen: a felsoroltakon kívül természetesen számos módosító indítvány érkezett, amelyek részben a preambulumra, a hatályba léptetés időpontjára, a visszamenőlegességre, az új igények elbírálására, egyéb részletekre vonatkoztak. Ezek felsorolásától e helyütt most eltekintenék; ezek közül a bizottság és maga az előterjesztő is jó néhányat, pontosan 18 darabot elfogadott, eredeti vagy kapcsolódó módosító indítványok formájában támogatott.
A magam részéről ajánlom a bizottság többségi véleményét a tisztelt Ház figyelmébe.
Köszönöm szépen. (Taps.)