Tóth Pál (MSZP)

1996. március 26.

TÓTH PÁL (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az ember bizonyos helyzetekben nem bújhat ki a bőréből. Most ugyan képviselőként beszélek, de hosszú évekig foglalkoztam olyan dolgokkal, mint a szegénység, cigányság és a nyomortelepek világa. Ennél fogva noha nem tudományos kiselőadást akarok tartani politikától mentesen néhány szóban rövid summázatát szeretném adni annak, hogy tapasztalataim szerint a kilencvenes évek derekán hogyan néz ki a magyarországi roma társadalom és hogyan jutott ide.Azzal a megállapítással kezdeném, amely gyakorlatilag majdnem minden felszólalásban benne volt: a magyarországi cigányság egzisztenciális értelemben vett összeomlásával. Ez a tragédia mert nem tudom másnak nevezni viharos gyorsasággal zajlott le gyakorlatilag '90-től '92-ig, s ennek a folyamatnak a következményeit ma még igazából fel sem lehet mérni. Arról, hogy milyen következményei voltak, tárgyszerűen néhány szót mondanék, ha megengedik képviselőtársaim.

Az első az, amit egy közkeletű kifejezéssel zsugorított foglalkozásnak neveznek, tehát a krónikus alulfoglalkoztatottság és a tömeges munkanélküliség cigányságot sújtó problémája. Mindenféle számok elhangzottak a munkanélküliség mértékére vonatkozóan. Ha tárgyszerűek maradunk, akkor ezzel kapcsolatban a következő mondható. Először is az, hogy a munkanélküliség mértékét általában nem könnyű megállapítani, és különösképpen nehéz egzakt és megbízható becsléseket vagy számokat mondani a romákra vonatkozóan. Ez egyrészt a hivatalos statisztikák hiányából fakad, másrészt egyéb körülményekből. Különösképpen nehéz és elég furcsa számok jönnek ki akkor, ha mondjuk azok a szociológusok az empirikus vizsgálatok során a kilencvenes évek első felében foglalkoztak a dologgal, például az ILO igen szigorú kritériumait is latba vetették volna.

Amit én elfogadok és amit én többé-kevésbé a reális helyzethez közel állónak érzek, az a következő. Jelenleg minden általam ismert mértékadó kutató és szakember szerint a cigányság körében a munkanélküliek aránya durván 50 százalék körül van. Harminchárom százalékra tehető azoknak a cigány férfiaknak és kisebb részben nőknek az aránya, akiknek sikerült bennmaradni az első gazdaságban vagy a legális gazdaságban. Végül van egy hányad ezen felül, amelyiket azért nem tekintenek munkanélkülinek a szakemberek, mert korábban sem voltak állásban, különböző okok miatt nem dolgoztak. De nem is az egyének sorsa az érdekes, most teljesen mindegy, hogy 50 vagy 70 százalék, egy 50 százalékos munkanélküliségi ráta olyan arány, amely példátlan, s amely csak igen szűk körben, a cigányság körében jellemző ebben az országban.

A második dolog még mindig ennél a problémakörnél maradva , amire felhívnám a figyelmet, hogy ez a munkanélküliségi ráta, függetlenül attól, hogy milyen arányokat fogadunk el, azzal a következménnyel jár, kedves képviselőtársaim, hogy a cigánycsaládok több mint felében '93-ban már egyetlen kereső sem volt. Márpedig és azt gondolom, ez egy elég közkeletű vélekedés azokban a családokban, ahol egyetlen bér jellegű vagy piaci jellegű jövedelem sincs, ott az egzisztenciális koordináták elvesznek, és nagy az esélye még a korábban nem szegény családoknak is arra, hogy a mély szegénységbe süppednek vissza. Az viszont nem állja meg a helyét, hogy a cigánycsaládok vagy akármilyen magyar családok túlnyomó többsége egzisztenciális összeomlás következtében ellátások nélkül maradt volna. Az én általam ismert és az általam megbízhatónak tartott információk szerint a magyarországi cigánycsaládoknak durván 7 százaléka az, amely mindenféle jövedelemforrás nélkül kénytelen tengetni életét. Tehát semmiféle tb- vagy szociális ellátásban nem részesül.

A dolognak természetesen van a jövedelmekre is kiható következménye, mármint ennek az egzisztenciális értelemben való tömeges megsemmisülésnek. Ez nevezetesen a jövedelmek problémája. Ha a magyar cigánycsaládok jövedelmi viszonyait nézi az ember és azokat az átlagokat, amelyeket különböző empirikus vizsgálatok feltártak, azt találja, hogy nincsenek olyan minimumok, nincsenek olyan normák, nincsenek olyan szintek, amely alatt ma ebben az országban tízezerszámra ne élnének emberek.

Ez a dolog egyik oldala. A másik a jövedelmek szerkezete, tehát a háztartási jövedelmek szerkezete, speciálisan a romacsaládok körében. Átlagokról van szó természetesen! 1993-ban tényleg beállt az a helyzet, amikor a cigánycsaládok jövedelemszerkezetében, háztartási jövedelmek szerkezetében két domináns jövedelemforrás volt, és ez tette ki a jövedelmek nagyobbik hányadát. Az egyik a családi pótlék, a másik pedig a munkanélküli ellátások, beleértve a jövedelempótló támogatást is.

Mi következett ebből mindenekelőtt a cigányság számára a valódi életben és konkrétan? 1993-ban a cigányság számára a probléma úgy vetődött fel, kedves képviselőtársaim, hogy mindenképpen pénzhez kell jutni, nem valamikor, hanem azonnal. Tudniillik ezekből a jövedelmekből, ami az első gazdaságból kiesett cigány tömegek számára osztályrészül jutott, megélni nem lehetett. A kérdés tehát úgy szólt, hogy pénzhez kell jutni, de hogyan. Itt a következő dologról lehet szót ejteni. Némi túlzással azt mondhatnám, kedves képviselőtársaim, hogy amennyiben a cigányság nem talált volna magának megoldást talált! , akkor azt mondhatom, hogy rég éhen haltak volna azok az emberek, akik ennek a nagy kataklizmának az áldozataivá váltak. Elméletileg hangsúlyozom, elméletileg a magyarországi cigányság a nagy összeomlást követően négy vagy öt út között választhatott, mármint olyan út között, amely közelebb viszi őket egzisztenciális problémáik megoldásához.

Ezek közül hármat említenék meg, egyrészt az idő rövidsége miatt, másrészt a dolog bonyolultsága okán. Az első és kézenfekvő út volt visszakerülni valahogyan minél hamarabb az első gazdaságba, álláshoz, munkához, foglalkozáshoz jutni. Ez az út azonban, úgy tűnik, hogy csak nagyon kevesek számára volt járható. Azért mondom ezt, mert nem igaz az, hogy nem lehetett visszajutni. De nagyon nehezen és nagyon szűk körben! A második út és úgy gondolom, ez is egy reális út volt az állami jóléti rendszer, illetve az erre való támaszkodás. Ezzel kapcsolatban azonban az látszik és ez nagyon hamar kiderült minden érintett számára , hogy tudniillik ez a jóléti rendszer a maga juttatásaival és ellátásaival alkalmatlan arra, hogy bér nélkül ebből egy egzisztenciát, egy akármilyen alacsony színvonalúra süllyesztett életnívót fenn lehessen tartani.

A harmadik út maradt az egyetlen járható út, ahol pénzhez lehetett jutni, ahol szolgáltatásokat lehetett szerezni, ahol meg lehetett találni azokat a forrásokat, amelyekből az elemi lét feltételeit ez a nép biztosítani tudta, és ez az informális szektor volt Magyarországon éppen úgy, mint a világon mindenütt, ahol a gazdaság válságban van, ahol tömeges a munkanélküliség, és ahol a gazdaság képtelen emberek százezreit vagy millióit integrálni. Azok az emberek, akik a gazdaságból kihullottak tartósan és olykor visszavonhatatlanul, azok az emberek egy idő után szükségképpen informális szektort alkotnak. Következő kérdés az, hogy mi az, hogy informális szektor. Az informális szektor közkeletűen nem a feketegazdaságot jelenti egyszerűen, noha átfedések vannak, hanem a szegények gazdaságát, kedves képviselőtársaim, azoknak a pénz-, szolgáltatás- és élelemszerzési tevékenységeknek az összességét, amelyek révén az első, a legális gazdaság falain kívül lehet mindezekhez hozzájutni.

(12.50)

Ha most azonban bárki arra következtetne, hogy ebből az oly sokat emlegetett megélhetési bűnözés a domináló, az nagyon téved! Azok a kutatások, amelyeket ismerek, ebben a dologban a következőt tárták fel: igen, a magyar cigány tömegek, az egzisztenciájukat vesztett cigányság tízezrei szorultak be az informális szektorba. Itt azonban két olyan tevékenység van, amely semmiképpen sem sorolható a kemény bűnözés vagy a teljesen és abszolút illegális tevékenységek körébe.

Az egyik ilyen tevékenységcsoport, amelyre ma a cigányság a szerencsésebbje rákényszerül egzisztenciájának fenntartása és mindennapi életfeltételeinek biztosítása érdekében, az az idénymunkás, a vendégmunkás, az alkalmi munkás és a múltkor erről beszéltem a feketegazdasági vitanapon a svarcban dolgoztatott cigányemberek cigány férfiak és cigány nők tömegei.

A másik szféra, amit a szociológusok itt zavarban vannak gyűjtögetésnek neveznek. Elképzelni is nehéz, hogy mi mindenből lehet ma pénzt szerezni Magyarországon, ha az ember nagyon meg van szorulva, a feketecseresznyétől kezdve a hörcsikézésen át, igen, a színesfémek gyűjtögetésén, a fagyűjtésen és egyebeken keresztül.

Nem részletezném ezt a dolgot, kedves képviselőtársaim. Valójában az informális szektor, amely egy nagyon csúnya dolog, a perifériára szorult országok jellegzetessége, és ebben az értelemben itt, Európa közepén elég nehezen elviselhető jelenség és tömegméretű jelenség. Ennek a dolognak a haszonélvezői azonban nem elsősorban az erre a sorsra kárhoztatott és az ide beszorult cigány tömegek. Ennek a haszonélvezői azok, akik előnyt tudtak kovácsolni honfitársaink cigány honfitársaink és nem cigány honfitársaink nyomorult sorsából. Azok a maffiafőnökök például és keresztapák, akik különböző hálózatok révén szoros függőségben és abszolút kiszolgáltatottságban tartott emberek tízezreit zsákmányolják ki; azok a lelkiismeretlen emberek, akik éhbérért, minimális bérért, embertelen körülmények között, illegálisan, svarcban dolgoztatnak embereket; azok a falvakban, a magyar falvakban felbukkanó jelenségek, amelyek például a "tüzes víz"-hitelekben foghatók meg, amikor kocsmárosok a cigánynak csak akkor adnak hitelt, ha piát vesz érte; az uzsorakölcsönök és az uzsorakölcsönnel sáfárkodó, kufárkodó, becstelen és lelkiismeretlen gazemberek és így tovább... Tévedés azt hinni, hogy ez egy jó egzisztencia de egzisztencia!

Befejezésképpen nagyon röviden: azoknak az ismereteknek a birtokában kénytelen az ember szembenézni azzal a kérdéssel, hogy vajon a kilencvenes évek derekán a magyarországi roma társadalom hogyan tagolódik. A miniszter úr expozéjában röviden kitért erre néhány mondat erejéig, amikor megemlítette azt, felhívta a figyelmet arra, hogy vélhetően a magyarországi roma társadalom tagolódása, felépítettsége, struktúrája alapvetően más, eltér jellegzetességeiben attól, ami a magyar társadalmat általában jellemzi. Jó lenne tudni, hogy hogyan, mert eltér; azért lenne jó tudni ezt, precízen ismerni, mert minden releváns cigánysegítő program, projekt, akármi vagy az állami politika szintjére emelt cigánypolitika csak akkor képes hatékony és ütőképes lenni, ha tudja, hogy ez a társadalom belülről hogyan néz ki. Én nem tudom, hogy pillanatnyilag, '96-ban ez hogy néz ki; amit most itt befejezésképpen nagyon röviden elmondanék, az a következő, és '94-ben még érvényesnek látszott.

A régi fogalmainkkal a magyarországi cigány társadalmat nem lehet többé leírni, új fogalmakra van szükség, és ezeket az új fogalmakat ez a nagy összeomlás szülte. Két dimenzió mentén építhető föl, írható le a magyarországi cigány társadalom. Az egyik dimenzió a foglalkoztatás, a másik dimenzió a legalitás. És ha ebben a két dimenzióban fölrajzoljuk ezt a modellt, akkor négy alapvető idézőjelbe teszem "osztály" az és ennek az alosztályai , amely fölépíti a magyarországi roma társadalmat:

Ilyen értelemben beszélünk tehát azokról a cigány honfitársainkról nem tudjuk, mennyien vannak , akik foglalkoztatottak és a legális gazdaságban foglalkoztatottak. Beszélünk olyan részéről a magyarországi roma társadalomnak, akik nem foglalkoztatottak, de benne vannak a rendszerben, tehát a legalitásban. Idetartoznak azok, akik saját jogon nyugdíjasok, ide tartoznak a regisztrált munkanélküliek, akik tehát munkanélküli-ellátásban részesülnek. És van a másik két osztálya ennek, és úgy gondolom, ide tartozik a cigány tömegek nagyobbik része. Az egyik a foglalkoztatottak, de az informális szektorban foglalkoztatottak igen népes tábora. És végül a negyedik: az anómiás nyomorba, a reménytelen nyomorba süppedt cigánycsaládok ezrei, akik nem foglalkoztatottak és nincsenek benne a rendszerben, ellátatlanok, ilyen vagy olyan okok miatt semmiféle rendszeres, feltárható, megismerhető jövedelemmel nem rendelkeznek.

Befejezésképpen, kedves képviselőtársaim, én a következőt mondanám: két évvel ezelőtt kezembe került egy újság, és abban egy riport. A riport címe az volt: "Miért lopsz, Zolika?". Zolika egy cigány kisfiú volt, és mi mást mondhatott volna erre a buta kérdésre, mint hogy azt mondta: azért, hogy pénzem legyen. Végighallgatva a mai vitát, én abban reménykedem, hogy lesz majd valamikor egy olyan kor, amikor az akkori Zolikáktól, Gusztiktól, Kálmánoktól az akkori bácsik és nénik azt kérdezik majd, amit a kisfiúktól és kislányoktól kérdezni szokás: hogy érzed magad, Zolika, Gusztika, Kálmánka? És akkor az akkori kisfiúk és kislányok roma kisfiúk és roma kislányok remélhetőleg majd azt válaszolják, amit normális esetben szokás, hogy: köszönöm szépen, jól vagyok. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)