Kristyánné Aknai Erzsébet (MSZP)
KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm a szót, elnöknő! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Kedves Vendégek!Talán nem meglepő, hogy pedagógusok következnek egymás után; én is az oktatásról szeretnék hangsúlyosan szólni. A kisebbségi oktatásról, mert úgy gondolom, a cigány kisebbség sajátos helyzetéből adódóan sajátosan adódik az oktatási kérdés is.
Az oktatást valamennyi párt és valamennyi társadalmi szervezet is stratégiai ágazatnak hirdeti. Ha ez igaz, akkor ennek többszörösen igaznak kell lennie a cigányság számára is. Olyan terület lehet, amelynek fejlesztése hosszú távon ugyan, de sikerrel kecsegtethet, mivel ennek hatása van az egész problémavilágra.
A közoktatás fejlesztése a cigányság felemelkedésének kulcskérdése, s ebben egyetértek korábban szóló képviselőtársaimmal. Nézzük meg, hogy milyen a cigány tanulók helyzete ma az oktatásban, milyen lemaradás mutatkozik. Képes-e a mai oktatási rendszer ezeket a lemaradásokat felszámolni, esélyt adni a cigány tanulók számára? Milyen módon, milyen oktatási módszerekkel lehet sikeres a hátrányok felszámolása?
Az oktatásban részt vevő cigány tanulók számáról, előrejutásuk lehetőségeiről szeretnék szólni. A statisztikák szerint a tanulók közel 8 százaléka cigány vagy cigány származású. A települési megoszlás is egyenetlen, 70 százalékuk olyan iskolába jár, ahol 10 százaléknál magasabb a cigányok aránya, ebből 42 százalék jár olyan iskolába, ahol egyötöd rész a cigány tanuló. Az 1993-as adatok szerint a cigány tanulók 77 százaléka fejezte be az általános iskolát. Ez a szám örvendetesen javult erre a szintre az utóbbi 20 évben, de még az általános iskolát el nem végző 23 százalék is nagyon magas.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a cigány és nem cigány tanulók oktatási szintkülönbsége egyre növekszik. Különösen megmutatkozik ez a közép- és felső szinteken. Mindössze 13 százalék a szakképesítéssel rendelkező, 1 százalékuk az érettségit szerző és 0,2 százalékuk jut el csak a felsőoktatásba. Itt tehát nem tapasztalhatunk javulást. Vajon miért nem?
A kérdésre, azt hiszem, az alapfokú oktatásban kell keresnünk a választ. Az óvodai nevelés szerepe, fontossága a cigánycsaládok számára még nem mindenütt egyértelmű. Az 5. életévtől óvodai foglalkozásokon résztvevők nagyobb eséllyel kezdhetik meg az iskolai tanulmányokat és még nagyobb eséllyel azok, akik 3 vagy 4 évet járnak óvodába. Más ingerkörnyezetből kikerülve, más nevelési követelményekkel, szokásrenddel kezdik meg a beilleszkedést, és ebből következően a tanulási folyamat is nehezebb.
Általános iskolába kerülve jellemző a gyenge tanulmányi eredmény, nincs igény az alapos tudás megszerzésére, a jobb eredmény elérésére. Gyakori a bukás, az évismétlés, a túlkorosság s ennek következtében az abbahagyott általános iskola és a tovább nem tanulás. Bár a cigánycsaládok negatív ítélete az iskolával szemben csökken, nagyobb a fegyelem az iskolalátogatás terén, nő az igény a napközis foglalkozások iránt, mégis gyakori a 7., 8. évfolyamon a kimaradás.
Ekkor már ezek a gyerekek kicsit túlérettek az iskolai rendhez, elhálnak, élettársi kapcsolatot létesítenek vagy létesíttetnek velük. És ez sajnos a középszintű oktatásban is így van.
A családok anyagi helyzete miatt szükség van a pénzkereső tevékenységre; nem bírják az egyre dráguló iskoláztatást.
Még egy igen érzékeny pontra szeretném felhívni a figyelmet. A gyógypedagógiát, a kisegítő iskolát szeretném említeni. Ezekben az iskolákban, intézményekben sokkal magasabb a cigány tanulók aránya, mint a normál iskolákban két-háromszoros is lehet. Vajon indokolt-e ez a magas szám kérdeztem én is szinte magamtól. Sajnos, indokolt.
A szakemberek szerint bár korábban előfordult kivétel jelenleg a kisegítő, speciálisan képző iskolákba valóban csak a gyógypedagógiai foglalkozást igénylőket veszik fel. A magas arány ezek szerint a szokások, az egészségtelen életmód, a rokonok közötti házasságkötés következménye.
Az utóbbi időben a normatív támogatás bevezetése is abba az irányba hat, hogy a határesetek legtöbbször az általános iskolában maradnak, így egyre többször fordul elő, hogy később, felsőtagozatos korban kerülnek áttelepítésre azok a tanulók, akik a gyógypedagógiai oktatást igénylik; ennek minden hátrányával.
Mi a teendő tehát, mit képes ellátni, elvégezni a jelenlegi iskola és mit lehet és kell ezen kívül szorgalmazni, támogatni, finanszírozni? Léteznek most is programok, léteznek kiscsoportos foglalkozások, délutáni korrepetálások, 0. évfolyam szervezése a felzárkóztatásra, túlkoros tanulóknak szervezett összevont osztályok. És léteznek tehetséggondozó programok is, ahol a cigány kultúra, a hagyományápolás a cél.
Ezek a fent említett lehetőségek nem emelik ki a cigány tanulókat a normál iskolai közösségből, lehetőséget nyújtva az integrációra. Véleményem szerint ez a jobb megoldás, ezen a területen érdemes továbblépni, tovább gondolkodni. Mert mindkét fél alkalmazkodását segíti, nem szigetel el csupán a származás és a másság miatt. Nemcsak a cigányok felemelkedését, hanem a társadalom fogadókészségét is segíti, és ez iskoláskorban elkezdve sokkal eredményesebb, sokkal hatékonyabb lehet.
Elismerem ugyanakkor, hogy külön cigány oktatásra is van igény. Ma is működnek és korábban említették is cigány iskolák, cigány osztályok, ha erre igény van; természetesen ezt az igényt támogatni kell. Ezeknek is van előnye, hiszen nemcsak az oktatás, hanem az egész problémavilág megoldására igyekeznek választ találni. A cigány kultúra, az önbecsülés, az identitástudat, a hagyományápolás mind-mind feladata ezeknek az intézményeknek is.
A művelődési minisztérium kisebbségi oktatási programja és ezen belül a cigány oktatási, fejlesztési program is nagyon sok olyan feladatot határoz meg, amely továbblépés lehet, a fejlesztés lehetőségét biztosítja. Nagyon fontosnak tartom ezek között az óvodai nevelés korábbi belépését, a pedagógusképzést; és itt nemcsak cigány pedagógusok képzésére, hanem valamennyi pedagógus ez irányú képzésére is gondolok. Nagyon fontos a taneszközök, tantervek biztosítása.
Fontosnak tartanám a kisebbségi normatíva mellett cigány normatíva bevezetését is, ami a cigány kisebbségi önkormányzatokon keresztül juthatna el az iskolákba. Fontosnak tartom elsősorban azokon a területeken, ahol a cigányok száma magasabb, és ezt korábban képviselőtársaim is említették a cigány népismeret oktatását, nemcsak a cigány tanulók, hanem valamennyi tanuló számára is.
(13.40)
Egy konkrét példával szeretném zárni felszólalásomat. Én a XXIII. kerület egyik iskolájában dolgozom huszonöt éve; a tegnapi adatok szerint nálunk 15 százalék a cigány tanulók száma. Nálunk is probléma a hetedik-nyolcadik osztályra az iskola elhagyása. Ezért a tantestülettel egyetértésben biztosítottuk azt a lehetőséget, amit a sportolóknak és művészpalántáknak, hogy ezeknek a kimaradni készülő tanulóknak biztosítottuk a magántanulói státuszt. Sok sikerről nem számolhatok be, hiszen ezek a tanulók az első félévben nem éltek a lehetőséggel, nem vettek részt a délutáni foglalkozásokon, és a félévi vizsgájuk sem volt sikeres. De azt az eredményt elértük, hogy fél év óta rendszeresen bejárnak a délutáni foglalkozásokra, igénylik a pedagógus segítségét, és szeretnék elvégezni a nyolc általánost.
Úgy gondolom, sokat beszélhetünk erről a problémáról, mégis az fogja megmutatni a hatékonyságát és az eredményességét, ha tenni is tudunk együtt. És ez közös felelősségünk, nemcsak a képviselőké, hanem a cigány szervezeteké és a társadalomé is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)