Katona Tamás (Néppárt-MDNP)

1996. március 26.

DR. KATONA TAMÁS (MDNP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelettel köszöntöm az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat karzaton helyet foglaló képviselőit és a hét parlamenti párt teremben tartózkodó megfigyelőit. Valóban nemzeti ügyről tárgyalunk most, ahogy miniszterelnök úr mondta, egy olyan kérdésről, amelynek a megoldása az egész magyar társadalomnak érdeke. Ezért egy ilyen kérdést valóban nem illik kisajátítani. Én a pártok részéről ilyen törekvést nem láttam, nem érzékeltem. Szeretném, ha a kormányzat részéről sem történnék ilyen, hiszen miniszterelnök urat cserbenhagyni látszott az emlékezete, amikor visszatekintett az 1990-94 közötti országgyűlési és kormányzati ciklusra. Dobos Krisztina képviselőtársam már elmondta, hogy ekkor született meg a kisebbségi törvény, amely biztosította, hogy a kisebbségi önkormányzatok létrejöhettek. Ekkor jött létre a Gandhi Gimnázium, ekkor született meg a nagyon fontos térségi programok egész sora. Igaz, miniszterelnök úr tett egy finom distinkciót, amikor ugyanezért a dologért megdicsérte az előző országgyűlési ciklust. Ezt a finom distinkciót a jövőben én is alkalmazni fogom.

Tabajdi Csaba államtitkár úr joggal közölte látleletében az Európa Tanács cigányügyi jelentésének azt a részét, amely arról szól, hogy a létező szocializmus szétzúzta a hagyományos cigány társadalmat. Ez tény, és egy közösség számára ez súlyos csapás. Nem túlélhetetlen csapás azonban. Gondoljuk meg, a magyar paraszttársadalom is túlélte azt Kovács Imre csodálatos könyve erre a bizonyíték , amikor a hagyományos paraszti életforma szűnt meg az első világháború előtt vagy idején.

Tehát nyilván valami keletkezett ennek a helyére. Mit adott a létező szocializmus a cigányságnak? Valóban, mindenekelőtt a feketevonatokat, tehát egy olyan segédmunkás létet, amelyik egy ideig megoldást jelentett, egy idő után azonban tragédiába torkollott. Tragédiába, hiszen az egész létező szocializmus össze méltóztatott omlani, és ennek az összeomlásnak, s nem a rendszerváltozásnak a vesztesei a magyarországi cigányok. Annak, hogy ők csak segédmunkások lehettek, annak, hogy őket csúfolták azok, akik erre a létre kényszerítették őket, brazil gépsornak. És most itt állunk ezzel a szinte kezelhetetlen helyzettel.

Ahogy a szovjet piacra termelt magyar árukat sehol a világon nem sikerült eladnunk tessék elhinni, elég sok országban próbálkoztam vele , ugyanúgy tudomásul kell vennünk, hogy sajnálatos módon arra az önhibájukon kívül képzetlen, egy téves politika következtében iskolázatlan munkaerőre sem volt szükség. Ezen kell most változtatni.

De vajon alkalmas-e a magyarországi cigányság a piacgazdaság körülményeibe, a modern magyar társadalomba való beilleszkedésre? Úgy gondolom, alkalmas. Alkalmas egyrészt azért, mert ha visszanézünk a történelembe, láthatjuk, hogy számos nemcsak művészi, hanem kézműves foglalkozást űztek, számos olyan foglalkozást űztek a vályogvetéstől a famunkáig, a kovácsmesterségig, ami éppenséggel piacgazdasági jellegű. Tehát a cigány társadalomban ennek igenis megvannak a hagyományai.

Mi nehezíti mégis ezt a beilleszkedést? Egyfajta kölcsönös gyanakvás nehezíti. A gyanakvás egyrészt megvan a magyarországi roma társadalomban. Megvan, és érthető, hogy megvan, évszázadok alatt alakult ki, és évszázadok óta próbál úgy túlélni a magyarországi cigány társadalom, hogy a lehető minimális köze legyen a nagy társadalomhoz, a fenti társadalomhoz. Ezen is túl kell kerülni, mint ahogy a magyar társadalomnak is ha egyáltalán ezt a cigány társadalom és magyar társadalom distinkciót meg lehet tenni ki kell nőnie azokat az ostoba előítéleteket, amelyekre pedig olyan könnyen rájár a nyelvünk, hogy "áh, nem dolgoznak", meg "ha segélyt kapnak, a kocsmába viszik".

Tehát most egy új helyzet van, és legalább kétféle megoldással vagy kezeléssel kell egyszerre kísérleteznünk. Az egyik tudom tüneti jellegű, az adott helyzetben a felnőtt cigányok kérdését próbálja kezelni. Ehhez foglalkoztatáspolitika kell. Foglalkoztatáspolitika, amely lehetőleg helyhez köti az embereket, helyben biztosít munkát számukra. Nyilvánvaló, hogy ehhez kedvezmények is szükségesek. Anélkül ez nem fog működni.

A másik és ennek a kérdésnek ez jelenti a tartós megoldását pedig az oktatásügy területére esik. Nagyon örülök, hogy Horn Gábor felszólalásában felhozta az óvodák ügyét, mert nemcsak iskolákra van szükség, hanem előtte igenis szükség van óvodákra is. Nagyon örülök, hogy kétszeresére emelkedett az óvodai normatíva, így nekem mint polgármesternek most már nem 125 ezret, hanem csak 100 ezret kell hozzátennem egy-egy óvodás gyerek után ahhoz, hogy valóban legyen óvodai ellátás. A kormányzat az inflációs rátát néha ugyan kiszámolja, de félő, hogy nem annyival növeli, hanem annyival csökkenti a támogatásokat.

Nagyon örülök annak, hogy néhány kérdés felvetődött, hogy Hága Antónia elmondta, hogy ne a génekben keressük a hibát, amikor olyanokról beszélünk, hogy a börtönökben lévőknek hány százaléka cigány, hanem azt nézzük meg, hány százaléka iskolázatlan, hány százaléka tanulatlan, mert az az út, és nem a génekbe beleépített dolgok vezetik oda az embereket. És a munkaerőnél is ugyanez a helyzet.

Örülök annak mint Szatmár megyéből elszármazott ember , hogy mind Torgyán József képviselőtársam, mind Szilágyiné Császár Terézia megidézte Szatmár megyét, ahol sűrítve találjuk meg ezeket a gondokat. De éppen azért, mert ott sűrítve vannak meg, ott igenis voltak kezdeményezések. Az említett Hodászon és Kántorjánosiban Fóris Lajos református tiszteletes úr vagy Sólya görög katolikus parókus csodálatos, nemcsak pasztorizációs munkát, hanem közösségteremtő munkát végzett. És ez a lényeges ebben a kérdésben.

Szükség van tehát az óvodákra, és szükség van iskolákra, mégpedig nem pusztán iskolára, valamire még, amíg a társadalomnak ilyen kettéhasított volta megtalálható. A cigánygyerek számára az emelkedés lehetőségét csak az adja meg, ha nemcsak az iskolát biztosítjuk neki, hanem a napköziotthont is. Mert nagyon sok esetben otthon és nem a gyerek tehet róla, sokszor még nem is a szülő tehet róla, hanem az össztársadalom tehet róla nincsenek meg azok a körülményei, hogy a másnapra való leckét elvégezze.

S így, mint a mocsár, húzza le a helyzet ezeket a cigánygyerekeket. Így nem fog megszületni az a cigány polgárság és az a cigány értelmiség, amelyre pedig szükség van, hogy valóban integrálódni tudjon a modern polgári Magyarországba minél nagyobb, minél teljesebb létszámában a magyarországi cigányság is.

Az iskolák mellé még valami szükséges. A tehetséggondozás nagyon fontos kérdés, hiszen számos olyan szakma és számos olyan művészeti ág van, ahol figyelni kell a cigány tehetségekre. Figyelni kell, mert a legkönnyebb dolog egy ösztöndíjat adni neki, és utána megfeledkezni róla.

(13.50)

Tudjuk jól, hogy a hirtelen kiemelés nagyon sokszor egyéni tragédiákhoz is vezethet. A figyelemnek nem egy pillanatra kell meglennie, tartósan meg kell lennie!

Örülök, hogy szóba került a 100 tagú cigányzenekar, mert mint kerületi polgármester büszke vagyok arra, hogy ez a zenekar a mi kerületünkben talált otthont magának. Tessék elhinni, több támogatást kaptam tőlük, mint amennyi támogatást én tudtam adni nekik.

Nagyon fontos az, hogy a cigánykérdésben most végre eljutottunk odáig, hogy róluk, nélkülük nemcsak nem szabad, hanem nem is lehet és nem is kell döntenünk. Hiszen megkaptuk ezt a vastag csomagot, amit az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat kidolgozott. Most már megvan a lehetősége annak, hogy a mindenkori magyar kormányzat és az önkormányzat közösen lásson neki e megoldandó feladatok feltérképezéséhez, hogy remélhetőleg minél hamarabb eljussunk a kérdések megoldásához is. Nagyon jó lesz, tisztelt önkormányzati képviselők, ha egyszer lejönnek onnan a karzatról ide, közénk a terembe. (Taps.)