Béki Gabriella (SZDSZ)
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Vendégek! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt rátérek tartalmi mondandómra, engedjék meg, hogy én is fűzzek megjegyzést a jelenlévők létszámához, mégpedig azért, mert Dobos Krisztinával ellentétben én rettentően szeretném, ha a vendégekben és a téma iránt érdeklődőkben nem az a benyomás alakulna ki, hogy a képviselőket nem érdekli ez a kérdés. A jelen lévő vendégek nem tudhatják, hogy dél óta számos bizottság ülésezik. Ülésezik az a bizottság is, amelyiknek én tagja vagyok, így például mihelyt elmondtam a beszédemet, nekem is el kell sietnem, és igen fájlalom, hogy nem tudok végig jelen lenni. De nemcsak én vagyok ezzel így, hanem rajtam kívül nagyon sok képviselőtársam. Ezt muszáj volt előrebocsátanom!Rendkívül sokféle hátránnyal küszködő népesség helyzetéről beszélgetünk ma. Előttem már húszan megszólaltak, és valamennyien érintették ezeket a hátrányokat. Az elhangzottakra tekintettel én némiképp szeretném lerövidíteni az előre megírt beszédemet, de tekintve, hogy szociálpolitikai metszetben kívánok megszólalni, semmiképpen nem tudom megkerülni, hogy magam is szóba hozzam ezeket a hátrányokat.
A cigányság helyzetével kapcsolatos ismereteinket mindenekelőtt Kemény Istvánnak abból az országos reprezentatív adatfelvételéből ismerjük, amelyikre első ízben '71-ben, majd 22 év elteltével a közelmúltban '93-'94-ben került sor. Az ő kutatásának adatai alapján tudjuk megbízhatóan becsülni az iskolázottságra, foglalkoztatásra vonatkozó tényeket. Tudjuk, hogy a cigány lakosság demográfiai, családszerkezeti jellemzői lényegesen eltérnek a nem cigány családokétól. Az átlagos családnagyság négy és fél körül van és egy közel 600 háztartásra kiterjedő borsodi kutatás szerint a családok több mint 20 százalékában négy vagy több gyermek él, míg a nemcigány családokban ilyen magas gyermekszám csak 2 százalékos arányban fordul elő. Gyakori, hogy háromgenerációs háztartásban él a nagycsalád. A kutatások alapján azonban figyelemre méltó megállapítás, hogy a cigány nők körében is csökken a termékenység, az élveszületések aránya a romáknál 1971-ben 32 ezrelék volt, ami '94-ben 28,9 ezrelékre csökkent, de természetesen így is többszörösen meghaladja az országosan jellemző 11 ezreléket.
A családszerkezet jellemzőiből következően a cigányháztartások jövedelmében sokkal nagyobb súlya van a családi pótléknak, mint általában a nemcigány családokéban. A családi pótlék régóta a piaci jövedelmek mértékét meghaladó domináns eleme a jövedelemszerkezetnek. Mára a családok közel 60 százaléka kereső nélkül maradt, mint ahogy ezt többen idézték, így azokban a családokban, ahol a gyermekek után járó családi pótlék vagy a rendszeres nevelési segély az egyetlen fix jövedelem, nem túlzás azt mondani, hogy a gyermek vált a családfenntartóvá.
A korábbi szintnek csaknem háromszorosára értékelődött fel az egyéb szociális jövedelmek súlya is a cigánycsaládok jövedelemszerkezetében. A legális gazdaságból drámai mértékben kiszoruló, menthetetlenül marginalizálódó cigányság természetes életösztönének tekinthetjük azokat a jeleket, ahogy megpróbálnak helyet szorítani maguknak az informális szektorban. Csakhogy mára a válság sújtotta térségekben részben az olcsó külföldi munkaerő okozta konkurencia miatt majdnem olyan nehéz fekete bérmunkához is jutni, mint álláshoz. Így marad a gyűjtögetés, böngészés, kereskedés és a legteljesebb egzisztenciális kiszolgáltatottság.
Emlékezetes, hogy tavaly egy kisgyermek halálához vezetett, hogy a környezetében kellő szakismeret nélkül szükségből használt akkumulátorok feldolgozásával foglalkoztak a felnőttek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A cigánycsaládok, a cigány lakosság életében ugyancsak felértékelődött a segélyezés szerepe, nem kis gondot okozva a forráshiánnyal küszködő önkormányzatoknak. Nemcsak a segélyezésre fordítható összeg változik településenként, hanem az a mód is, ahogy a hatékonyabb felhasználás érdekében a folyósítás technikai megoldásáról az önkormányzatok rendelkeznek. Egyre többen állnak rá a természetbeni segítségnyújtásra. A kilátástalan falusi élethelyzetből sokan menekülnek a városba vagy éppen a fővárosba szerencsét próbálni, de csakhamar a hajléktalanszállón találják magukat egy nem kevésbé reménytelen perspektívában.
A rendelkezésemre álló néhány percben a hátrányoknak ebből a komplex halmazából szeretnék kiemelni egyet, amely önmagában ugyancsak nem kezelhető, de mindenképpen sokkal nagyobb figyelmet érdemel, mint ahogy például ma is beszéltünk róla. Ez pedig a cigány lakosság egészségi állapotának kérdése. A Látlelet című, egyebekben egész jól megszerkesztett összeállítás adós marad ezekkel az információkkal, mindössze két mondatban érinti a témát és nem kap hangsúlyt az a drámai tény sem, hogy becslések szerint a cigány lakosság várható átlagos élettartama mintegy 10 évvel rövidebb, mint az egyébként nemzetközi összehasonlításban is szégyenletesen alacsony magyar átlag. Nincsenek pontos adataink, nincsenek olyan országos, empirikus vizsgálatok, amelyek ennek a rétegnek a morbiditási viszonyait írnák le. Annyi azonban bizonyos, hogy újra nagyobb arányban terjed közöttük a tébécé, a káros szenvedélyek, az alkoholizmus, a dohányzás előfordulása magasabb az átlagosnál, és az ezekhez a rizikótényezőkhöz kapcsolódó betegségek is gyakoribbak. A kilátástalanságból fakadó önsorsrontás betegít, a beteg ember pedig még hátrányosabb helyzetben van a munkaerőpiacon, nem kap munkát, és ezzel a kör bezárult.
Mi most a teendő? A rendszerváltás előtt a politika a cigányság problémáit alapvetően szociális kérdésnek tekintette, mára ez a szemlélet örvendetesen sokat változott. Érződik az a kormányzati politikai szándék, amit a cigányság helyzetével kapcsolatos legsürgetőbb feladatokról szóló decemberi kormányhatározat is jól illusztrál, hogy komplex cselekvési programban kellene kezelni a kérdést, amelyben a legfontosabb részprogramok az oktatás és a foglalkoztatás területére irányulnak. Ehhez azonban pénz kell, mégpedig nem is kevés. A kormányhatározat a szociális ellátások terén egyedüli gondolatként speciális lakásépítési program kidolgozását ígéri.
(14.00)
Itt kell megjegyeznem, hogy nagyon sok család számára megoldás lenne, ha a szociálpolitikai támogatást esetükben nem csak építésre, tehát új lakás építésére, hanem vásárlásra is fel lehetne használni: az első lakáshoz jutáshoz.
Súlyos hiányossága azonban a határozatnak, hogy egyetlen szó sem esik benne az egészségvédelemről, pedig itt is bőven lenne tennivaló. Kétségtelen, hogy az egészségnevelés, a prevenciós szolgáltatások eddig kialakult módszerei a cigányság számára inadekvátak, sem anyagilag, sem kulturálisan hozzá nem férhetőek. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet azonban évek óta folytat olyan modellkísérletet, folytat olyan terepmunkát, amelyre mielőbb országos méretekben is szükség lenne. A NEVI-ben működő cigánycsoport, a Romano Glaso cigányegyesülettel összefogva, valóban kitűnő munkát végez, bár keveset hallunk róluk, mert a terepmunka mellett nincs idejük önmaguk reklámozásával foglalkozni.
A cigány népesség az egészségmegőrzés szempontjából speciális környezetet jelent, ezért speciális megközelítést igényel. Ebben a munkában cigányemberek közreműködése nélkül nem lehet eredményt elérni. Éppen ezért cigány utcai szociális munkások, cigány házi betegápolók képzésére és foglalkoztatására került sor kísérleti jelleggel, és a tapasztalatok nagyon jók.
Nem csak értük, de velük kell dolgozni; szükséges, hogy alanyai, és ne tárgyai legyenek ennek a folyamatnak. Nem kívülről, hanem belülről kell segíteni azt a közösségi, szerveződési, önszerveződési folyamatot, ami nélkül nincs remény a végleges leszakadásuk, marginalizálódásuk megakadályozására.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)