Kádár Béla (MDF)
DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszterelnök úr elmúlt heti kongresszusi helyzetértékelései késztetnek megszólalásra.
(16.20)
Az ország egy vezető kormánypárttól és annak kongresszusától mindig bizonyos fajta ígéretet vár az ország érdekeinek megfelelő, jobb kormányzásra. Miniszterelnök úr úgy fogalmazott, hogy az a kongresszus a folyamatosság kongresszusa. Sajnos, nem a megújhodásé volt, hanem a folyamatosságé, és visszatértek azok az elmúlt politikai ciklus nemzetpusztító hatására utaló kitételek, azok a kitételek, hogy a kormány esetleges mulasztásait azzal mentegeti, hogy nem tudta, hogy micsoda iszonyú örökséget vett át. Folyamatosan visszatért az a kampányretorika, amely olyan sok kárt tett az elmúlt két évben az ország nemzetközi megítélésének. (Zaj, derültség az MSZP padsoraiban.)
Nem kacagnivaló az kérem, bármennyire is április 1-je van, hogy egy miniszterelnök, egy ország miniszterelnöke és egy választásokat megnyert kormány azzal mentegetőzik, hogy nem tudja, hogy milyen helyzetet vett át. Szeretném tudni, hogy melyik helyzetelem volt ismeretlen akkor, ki előtt volt titok 1993-94-ben a fizetésimérleg-helyzet romlása, amelyre ellenzéki pozícióból igen kényelmesen, megfelelően fel lehetett volna készülni. A miniszterelnök úr és a kormány viszont kereken egy évig nem vett tudomást arról a megélénkülésről, ami 1993 végén indult, ami az ipari termelés, a GDP, a megtakarítások, a beruházás, az export növekedésével járt, és csak túl későn, a Bokros-program bejelentése után három hónappal vallotta ezt a megélénkülést magáénak.
Miért nem tudott a kormány és a kongresszus szót ejteni arról, hogy 1990 és '94 között országpusztítás helyett Magyarország érte el a legjobb rendszerváltási teljesítményeket az azonos cipőben járó kelet-közép-európai országok között. Miniszterelnök úr ezt tudta és el is mondta a Financial Times '94. novemberi konferenciáján én magam hallottam , ezek után egy kicsit furcsa dolog csak országtönkretételről, elhanyagolásról szólni.
Kétségtelen, hogy 1995-ben másfél százalékkal javult a magyar államháztartás deficitjének GDP-hez viszonyított aránya. De tud-e miniszterelnök úr arról, hogy mibe került ez az országnak, hogy a 28 százalékra 10 százalékponttal megnövekedett infláció, a felére csökkenő GDP- és iparitermelés-növekedés, a 12 százalékkal csökkenő reálbérek hogyan aránylanak ehhez a másfél százalékos államháztartási deficitarány-javuláshoz?
Ez az ország súlyos árat fizetett ezért, és ráadásul olyan hatásokért, amelyek nem ismételhetők a jövőben. Miniszterelnök úr kijelentette, hogy közelben és távolban nincs olyan kormányzat, mint a szocialistáké, amely úgy tudta a pénzügyi teljesítményeket javítani, hogy közben nem szűnt meg a gazdasági növekedés.
Tehát ezek szerint tényleg volt gazdasági növekedés, bár a felére esett, és az előbb szóltam arról, hogy milyen árat fizettünk a pénzügyi teljesítmény javításáért. Én valóban csodálkozom azon, hogy miniszterelnök urat a szakértői nem tájékoztatták arról, hogy a világnak legalább két tucat országában a gazdasági fejlődéssel sikerült az egyensúlyi problémákat is javítani, és az eladósodásból, a társadalmi mizériából kikerülni.
A helyzetmegítélésnek ez a bizarrsága, megalapozatlansága kelt mindannyiunkban aggályt, hogy lehet-e így az ország érdekeit szolgáló gazdaságpolitikai terápiát kialakítani. Úgy gondolom és az ellenzék is úgy gondolja , hogy itt lenne az ideje annak, hogy egy két éve tartó kampányretorika... (Az elnök pohara kocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.)... folyamatosságáról beszéljünk, valamint a kormányzat és a politika energiáit valóban az ország jobb kormányzására koncentráljuk. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)