Rusznák Miklós (KDNP)

1996. március 31.

RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony, és elnézést a kis közjátékért. Úgy hiszem, tisztelt Országgyűlés, tisztelt Államtitkár Asszony, hogy a törvényjavaslat tárgyalása, amely az elmúlt héten, hetekben kezdődött, véleményem szerint nagy érdeklődésre tart számot; képviselőtársaim és az ország területén bárhol nagy érdeklődéssel és figyelemmel kísérik.Természetünk, mindennapi életünk fontos része a napokban, hetekben tárgyalandó három törvény, nevezetesen a természet védelméről, az erdőről és a vadgazdálkodással kapcsolatos vadászati törvény. Úgy hiszem, ez a három törvény nem véletlenül került egymással párhuzamosan tárgyalásra, hiszen olyan gondolatok fogalmazódnak meg bennük, amelyek a mindennapi életünket valamilyen formában befolyásolják akár jóra, akár rosszabbra.

A természetvédelemre vonatkozó törvény a legtöbb közép-európai országban a különböző méretű védett területekre irányul, amelyeken belül a vidéki terület használatát az ott honos állatok és növények védelme érdekében szabályozták.

(18.20)

Különböző kategóriájú védett területet különböztetnek meg a szabályozás szigorúsága szerint. Ez az elv azonban csupán igen korlátozott módon segíti elő a fenntarthatóságot, és nem képes megakadályozni az úgynevezett tiltó listán lévő fajok elszaporodását. Továbbá a megőrzési feltételek, amelyeket a szabályozás magában foglal, gyakran nem voltak nagyon hatékonyak, mivel általában figyelmen kívül hagyták az olyan egyértelműen negatív faktorokat, mint a mezőgazdálkodás.

A védett területek egész koncepciójának legproblematikusabb aspektusa azonban a kis vagy egészen kis védett biotópok hálózata volt, ami sokkal kevésbé fontos a természeti diverzivitáshoz, mint a nagy és összehangolt területek besorolása, amit viszont teljesen elhagytak. Ezeket a gondolatokat az Európa Parlament által megfogalmazott, a mezőgazdasági bizottság által előterjesztett cikkekből idéztem, de még folytathatnám a gondolatot tovább.

A vidéki emberek a leggyakrabban azok, akik szenvednek a földhasználatban bekövetkezett olyan változásoktól, amelyeket nem széleskörűen városi, de mondhatnám, a nemzet érdekében úgynevezett nemzeti érdekek miatt hoztak létre.

A biológiai sokféleség, amely a fajok, a populációk és a gének sokféleségében nyilvánul meg, az élőhelyek igen széles skáláján valósul meg, amelyek a természetes vagy félig természetes élőhelyektől az ember által módosított élőhelyeken keresztül a teljesen mesterséges élőhelyekig terjednek.

Ebből az következik, hogy a megőrzési politikának a legújabb gondolkodásmódnak megfelelően rugalmasnak kell lennie, és többé már nem a nemzeti parkok és más védett területek létrehozására és fenntartására kell támaszkodnia, mint olyanra, amelynél a fő módszer az úgynevezett biológiai sokféleség megőrzése.

A biológiai sokféleség legnagyobbrészt mindig a védett területeken kívül található, és ott kell megőrizni, ahol éppen van. Úgy gondolom, amint azt ez a biológiai sokféleségi stratégia világossá teszi, az olyan parkerdő koncepciója, amelyből a helyi közösség ki van zárva vagy amelyhez a hozzáférés korlátozott, változásra szorul, és sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni az olyan területeken folyó védelemre, amelyből a helyi közösségnek, akár önkormányzatnak haszna származik, amelyek ki vannak téve az emberi tevékenységnek, mint a növényi és állati erőforrások hasznosítása és gyűjtése, betakarítása, feltéve, hogy ez olyan módon történik, amely nem rombolja tovább a területi megőrzés értékét.

Amikor ezt a sokféleséget felvetem, nem lehet figyelmen kívül hagyni a mezőgazdaság komplex értelmezését, és ezt azért szorgalmazzuk, mert a világviszonylatban előtérbe került környezet-, természet- és tájvédelem, valamint más emberi szükségleteket szolgáló funkciók csak a szűk értelemben vett mezőgazdaság megfelelő kialakításával, alkalmazkodásával oldhatók meg. Ezek mint egy új üzleti lehetőségként jelentkeznek a mezőgazdasági vállalkozások és általában a vidéki lakosság számára. A tevékenységi kör ilyen irányú bővülését olyan közgazdasági körülmények is indokolják, mint az élelmiszerek, illetve a mezőgazdasági nyersanyagok piacának beszűkülése, a túltermelés, az energiaárak növekedése stb. Csak a mezőgazdaság komplex értelmezése teszi lehetővé, hogy a mezőgazdasági és általában a vidéki népesség rugalmas alkalmazkodási lehetőséggel rendelkezzék, és szűkös ipari vagy foglalkoztatási lehetőségek esetén is megtalálja megélhetési lehetőségeit.

Összefoglalva: a mezőgazdaságot olyan komplex tevékenységnek tekintjük, amely a természeti erőforrások meghatározott körének földterület, éghajlat, természetvédelem, élőlények hasznosítására, megőrzésére és fenntartására, továbbá bővítésére szerveződött az emberi szükségletek és más gazdasági tevékenységek igényei egyre bővülő körének kielégítése céljából.

Mint tudjuk, a mezőgazdaság helyhez kötött tevékenység. Már a vadászati törvénynél is említettem a föld tulajdonjogának fontosságát. Ennélfogva kapcsolata a vidéki térségekkel eddig is természetszerű volt, de a jövőben még inkább szorosabbá válik. Hisz ahogy mondtam, a falu, a föld és az ott élő emberek sorsa egy és ugyanaz. Azt valljuk, mi kereszténydemokraták, hogy a vidéki térségek fejlesztése során a természet- és környezetgazdálkodási, a termelési és fogyasztási szolgáltatásokat, funkciókat egyaránt figyelembe kell venni. Az egészséges vidéki szociológiai viszonyok, a megfelelő lakóhelyi feltételek és a vidéki lakosság megélhetése csak ilyen integrált, szerves térségi politika esetén képzelhető el. Különösen érvényes kell legyen a komplex felfogás a legfontosabb nemzeti kincs és erőforrás, a föld, de nem utolsósorban a víz, az erdő, a természetes élőlények tekintetében is.

Az összes anyagi erőforrások közül a legjelentősebb és legkülönlegesebb erőforrás a föld. A föld különleges erőforrás jellegének megértése nélkül helyes törvényi szabályozás sohasem lesz kialakítható. A magántulajdon és a piacgazdaság kiépítésének bűvöletében sajnos még ma is sokan, felelős vezetők sem akarják tudomásul venni, hogy a föld olyan különleges erőforrás, amely sohasem lehet olyan korlátlan tulajdon tárgya, mint egy gép vagy más ipari eszköz.

De ugyanakkor gazdátlan sem lehet. Ma már világosan bebizonyosodott, hogy az állam vagy a tagoktól elidegenedett szervezetek nem lehetnek gondos gazdái a földnek. A föld nemcsak mezőgazdasági erőforrás, hanem a közösségek és a számukra nélkülözhetetlen élővilág élettere is. Emellett bármilyen gazdasági tevékenységhez földre van szükség. Az ember nem lehet otthon a földön, ha nem képes helyesen bánni a földdel és környezetével. Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne, mondotta Tamási Áron, nagy erdélyi írónk. A város és a falu legyen az ott élő emberek otthona. De az otthon nem csak a ház vagy a lakás. Az otthon az utca, a tér, a település határában lévő földek, erdők, tavak, patakok vize is.

A földhöz kötődő tevékenységnek, s így a tágabb értelemben vett természetvédelemnek legalább három feladata van. Az embert állandó érintkezésben kell tartani az élő természettel, amelynek ő maga is rendkívül sebezhető pontja. Emberarcúvá kell formálni s meg kell nemesíteni az ember tágabb környezetét, és meg kell teremtenie az élelmiszereket és egyéb anyagokat, amelyekre az emberiségnek szüksége van. Végső soron a földhasználat, a mezőgazdaság és a természetvédelem tehát olyan összehangolt, komplex programot tesznek szükségessé, amely lehetővé teszi az egymással gyakran ellentétben álló célok mindegyikének a lehető leghatékonyabb megvalósulását.

Amikor a törvényjavaslat néhány gondolatára kitérnék, engedjék meg, hogy a törvényjavaslattal kapcsolatban kifejtsem véleményemet, mert konkrétan ez a javaslat egy bizonyos részében ki akarja terjeszteni a védett területek arányát. Ezen kiterjesztéseknek feltétlen, országos gazdaságossági kihatásai vannak, mint azt már előttem szólók is elmondották. Szükséges lenne egy közgazdasági hatástanulmánnyal felmérni ezen kihatások összességét.

Például a törvényjavaslat foglalkozik a védetté nyilvánított területek gazdálkodóinak a korlátozásból adódó többletköltség megtérítésével. Nem foglalkozik viszont a gazdálkodót ért kár megtérítésével. Például egy erdőrész védetté lett nyilvánítva. Ezért az ott lévő faanyagot az erdőbirtokosság nem termelheti ki, ezzel már kár éri őket. Erre élő példát tudok megnevezni. Zemplén térségében egyik kisközségben egyik erdőbirtokosság területén az állomány 160 éves. Állapota napról napra romlik, szó szerint rohad a területen, és nyolc éve nem termelhetik ki, mert kapcsos korafű van az erdőrészben. (Mészáros Béla: Korpafű.) Igen, bocsánat. (Közbeszólás: Latinul mondjad!) Tehát kapcsos korpafű van az erdőrészben. Ennek ellenére semminemű kártalanítást nem kapnak az itt élő emberek.

Továbbfolytatva a gondolatot: a védett természeti területeken lévők elsődlegesen védelmi, természetvédelmi rendeltetésűek. De én úgy gondolom, hogy a védett természeti területnek a fontosságát, nagyságát kifejezetten hangsúlyozni kellene, hogy a fokozottan védett természeti területek elsősorban természetvédelmi rendeltetésűek.

(18.30)

Ezt a következőkkel indokolnám. Ez jelentős erdőterületeknek a gazdálkodás köréből való kivonását jelenti. Megint csak Zemplén térségét tudom említeni. A törvény e formában való elfogadása egyet jelentene mintegy 14 ezer hektár gazdálkodásból való kivonásával. Ez az összterületnek majdnem 30 százaléka. Az erdőbirtokosságok, erdőszövetkezetek és erdőgazdaságok érdekei, amelyek az erdők üzemtervszerű, szakmailag megalapozott használatát illetően megegyezőek a nemzetgazdaság érdekeivel, súlyos mértékben sérülnének. Az ország ellátásához szükséges ezen kieső fatömeget esetleg netalán külföldről kellene beszerezni.

Javasolom átvenni a sok tekintetben példának tekinthető német, ezen belül is a bajor erdőgazdálkodási és természetvédelmi területek arányait, ahol mindössze alig 3-5 százalék között van a védett erdőterületek aránya.

Végezetül pedig: a különböző rendeltetésű földterületeknek, így mezőgazdasági, erdőgazdasági és egyéb területeknek megvannak a szakági előírásai, törvényei. A törvényjavaslat megpróbálja ezeket beolvasztani a természetvédelem primátusába. Egyáltalán nem biztos, hogy ezen összegzésnek a végeredménye az elképzelt célkitűzés lesz. A gazdálkodókkal való kapcsolatra a tervezet egyáltalán nem épít, mindent saját hatáskörben, hatóságilag próbál rendezni. A hétköznapi élet nem ilyen egyszerű, ennél jóval bonyolultabb.

Nem biztosít a tervezet védelmet a gazdálkodók részére az esetleges hatósági túlkapások ellen. Ezt is szükséges lenne szabályozni, hiszen ezen törvénytervezetet is az emberek fogják megvalósítani.

Talán még egy gondolatot hadd mondjak el. A 38. §-sal kapcsolatban saját magam is módosító indítványt adtam be. Az égetés a természetvédelemnek egy súlyos része, és úgy gondolom, aki ma vonaton utazik, az utak mentén egyebet sem lát, mint avarégetést, erdőszélek égetését, vasútoldalak, töltések égetését és ezáltal a természet rombolását. Úgy gondolom, ebben a törvénynek olyan szabályozással kell élnie, hogy természetvédelmi területen nemhogy égetéshez szükséges engedélyt kelljen beszerezni, hanem a védett természeti területen egyáltalán ne lehessen égetni.

Úgy gondolom, ha valaki ma a főútvonalak mentén vagy bármilyen útvonal mentén végigmegy, siralmas a látvány, kiégett fák törzsei fogadják. Ez ráadásul balesetveszélyes is, és közlekedési veszélyt is okoz.

Talán még egy gondolat a törvénnyel kapcsolatban. Az oktatásnak óriási szerepe lehet a felnövekvő generáció érdekében, hisz módosító indítványom arra is ki fog terjedni, ha a következő napokban benyújtom illetve egy részét már be is nyújtottam , hogy miniszter úrnak gondoskodnia kellene a természetvédelem oktatási tanrendbe való beillesztéséről is.

Összességében úgy hiszem, a törvény módosító javaslatokkal elfogadható lesz, és remélhetőleg a kereszténydemokraták is tudják majd támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)