Szabó György (MSZP)
SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban idestova egy esztendeje, hogy az egészségügyi intézményi szerkezetátalakítással kapcsolatos problémák és ezzel kapcsolatban a kórházak gondjai szinte állandóan napirenden vannak a kórház falai között, és ön egyfajta dicséretes buzgalommal minden valós vagy vélt problémát rögtön szóvá is tesz, azzal a számomra tényleg csodálatra méltó tévedhetetlenségi tudattal, amit nem tudom, hogy honnan lehet igazából... (Közbekiáltások: Nem halljuk! Hangosabban!) Megpróbálom hangosabban... Tehát azzal a valamifajta csodálatos tévedhetetlenségi tudattal, amit én igazából sosem tudtam hová tenni. Mert amit ön most szóvá tesz, az egy olyan átalakítás, ami aktívágyakat szüntetett meg egy fővárosi intézményben, és helyette krónikus- és ápolási ágyak kialakítását eredményezte. Ha jól tudom és feltehetően jól tudom; ön is gyakran szokott idézni a mi programjainkból , 1992-ben az akkori kormány cselekvési programot fogadott el, amely megfogalmazta az aktívágyak szűkítését és az olyan irányú átalakítást, ami pontosan a Balassa Kórházban megtörtént, legalábbis az aktív- és krónikuságyak viszonyát illetően. Ez 1992-ben volt. Persze az elkövetkezendő két esztendőben aztán nem igazán történt semmi, amire nyugodtan mondhatja a kérdésfelvetése alapján, hogy nem akartak megalapozatlan, előkészítetlen intézkedéseket hozni.
Csak hát alapvetően az a kérdés, hogyha tudjuk, hogy egy intézményrendszer olyan állapotban van, hogy működésének a léte kérdőjeleződik meg, akkor itt-ott még a hibás döntéseket is felvállalva nem azonnal a cselekvést kell-e választani, vagy pedig a nem cselekvés biztos-e, hogy felelősségteljes magatartás. De térjünk a konkrét témára:
Tisztelt Képviselő Asszony! A Balassa Kórházat illetően két ügyről van szó. Az aktívágyak megszüntetése és helyettük ápolási és krónikuságyak kialakítása a Fővárosi Önkormányzat döntése volt, amit a Népjóléti Minisztérium tudomásul vett, mert egybeesik azzal az irányvonallal, amit mint említettem korábban már az önök kormánya is megfogalmazott, mi pedig elkezdtük ezeknek a döntéseknek a végrehajtását. Az ebből származó létszámleépítések költségét egy, az Egészségbiztosítási Pénztárral kötött megállapodás információim szerint 14,7 millió forint erejéig fedezte.
A másik kérdése keményebb kérdés: az üzem-egészségügyi szolgálattól 70 dolgozó került elbocsátásra bár számomra önmagában már az is kérdéses, hogy egy ilyen kórházba hogy is került 70 üzem-egészségügyi dolgozó.
De hadd mondjam meg, hogy az az intézkedés, amely tavaly született és ön ezt tudja , az nem az üzem-egészségügyi szolgálatokat szüntette meg, hanem a társadalombiztosítási finanszírozást, és egyben a munkaadók kötelmévé tette; ezáltal tulajdonképpen 1,5 millióról 4 millió munkavállalóra terjesztette ki ennek a szolgálatnak a működését. Rengeteg jel, tapasztalat van arra nézve, hogy ez innentől kezdve egy nagyon jó üzletté vált. Alig tudunk ellenállni annak a nyomásnak, hogy mindenki, aki valamilyen képzettségi szinten egyáltalán közel került ehhez a szolgálathoz, vállalkozást akar nyitni, és egyfajta nyomásra tulajdonképpen még a képzettségi szint feloldását is enyhíteni kellett.
Nem igazán értem, hogy miért kellett kifizetni a végkielégítést és a felmentést, mert ha felelősen gondolkozott volna akkor a kórház, akkor erre feltehetően szervezhetett volna egy olyan részleget, egy olyan vállalkozást, amelyből talán még jövedelme is lehetett volna. Nem ezt választották.
A konkrét kérdésére válaszolva: a Fővárosi Önkormányzat illetékes bizottságával is konzultálva tudom azt mondani, hogy a kórház nem fog csődbe jutni.
Második kérdésére, hogy a dolgozók megkapják-e a márciusra járó bérüket, egyértelműen igennel tudok válaszolni a Fővárosi Önkormányzat bizottságának a tájékoztatása alapján.
Mindezek alapján kérem a tisztelt képviselő asszonyt, hogy szíveskedjen elfogadni a válaszomat. (Taps a bal oldalon.)