Kávássy Sándor (FKGP)

1996. április 14.

DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A sajtó és más hírközlő intézmények jóvoltából széles körben ismert, hogy a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a magyar-ukrán államhatár rendjéről és a határkérdésekben való együttműködésről kötött szerződés tárgyában létrejött 101/1995. számú országgyűlési határozatot 3. ponttal kívántam kiegészíteni. 1996. március 4-én indítványt terjesztettem elő, hogy "a korábbi pontatlanságok korrigálása" ezek Világosi Gábor államtitkár szavai kapcsán, békés és barátságos módon, a kölcsönös egyetértés alapján tegyünk kísérletet annak a 8480 katasztrális holdas területnek a rendezésére, amit a határok hibás kitűzése nyomán Barabás, Beregdaróc és Lónya községek térségében vesztett el az ország. Az is tudott azóta, hogy indítványomat március 27-én 2 igen ellenében, 21 nem szavazattal utasította el az Országgyűlés külügyi bizottsága, és így már nem kerülhet a tisztelt Ház elé. Mindezt csendesen és egyetlen szó méltatlankodás nélkül is tudomásul lehetne venni, ha az előterjesztés körül nem kever a kelleténél is nagyobb port néhány napilap és kulcspozícióban lévő személyiség. Ezért tehát úgyszólván elkerülhetetlen, hogy az ügyhöz külön epilógust ne fűzzünk.

(20.20)

Ezúttal is szeretném leszögezni, hogy előterjesztésem ahogy azt a külügyi bizottságban felszólaló kisgazda képviselőtársaim, Pallag László és dr. Rott Nándor is hangsúlyozták változatlanul szolid, teljesen korrekt és tisztességes indítványnak tekintem, amelynek semmi köze az agresszióhoz, revanshoz, revízióhoz, háborús uszításhoz, minthogy olyan terület visszakérésére, sorsának békés és barátságos rendezésére irányul, amelyet annak idején a nagyhatalmak is Magyarországnak ítéltek. Jellemző erre, hogy így, ennek megfelelően értékelték azt az érintett települések önkormányzatai is. Beregdaróc község önkormányzata örömmel fogadta a magyar-ukrán vegyes bizottság elnökéhez írott levelét. Az ügy érdekében tett intézkedését képviselő-testületünk maximálisan támogatja" írják a beregdaróciak. Ismét csak idézek: "Önkormányzatunk nevében is teljes mértékben egyetértek... Az igazságos területrendezéshez hozzátartozik a nyíltság, a valóság őszinte feltárása" így a lónyaiak. Ez tehát a nép hangja, azé a népé, amelyről jól tudjuk, hogy nem lehet leváltani. Egyedül Eörsi Mátyás, a külügyi bizottság elnöke találta legalábbis a sajtó közlése szerint előterjesztésem az első pillanattól "szörnyűséges".

Mielőtt válaszolnék Eörsi Mátyásnak, a külügyi bizottság elnökének és elvbarátainak, szeretnék néhány általános elvet leszögezni.

Mi, kisgazdák alapvetően konzervatív, más szavakkal tehát hagyománytisztelő és értékőrző emberek vagyunk. Ebből következően a múlthoz való viszonyunk is más, mint azoké, akik ma is lelkesen és hitvallásként veszik szájukra és átszellemülten énekelik, hogy "A-a múltat végképp eltörölni...". Mi természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ez is csak utópia. Mert a múlttal sok mindent lehet tenni, lehet tanulmányozni, leírni, elemezni, ábrázolni, elismerni, dicsőíteni, ócsárolni stb., csak egyet nem lehet: se végképp, se ideiglenesen, se semmilyen módon eltörölni. De ezen túl is mint a neves történettudós, Szabó István professzor egykori hallgatója és tanítványa azt is meggyőződéssel hiszem és vallom, hogy ami elmúlt, nem hull a semmibe, hanem sorsa és alakítója annak, ami rá következik, bennünk él, és szenvedélyeket táplál. Igen, ez így van. És ha már a múltnál tartunk, hadd hívjam fel a figyelmet, hogy már III. András 1298. évi dekrétumának 21. szakasza is így szól: "És ha az ország valamely része bármely címmel vagy ürüggyel, bármely király által elidegeníttetett volna, ugyanezen király úr tudniillik III. András is tartozzék az ilyeneket a királyi joghoz visszaszerezni, hogy Magyarország mint egy bizonyos jogi egész örvendezhessen része sérthetetlenségének." Utószülött másképp V. Lászlónak is meg kellett esküdnie, hogy "Magyarország határait nem fogja elidegeníteni, hanem lehetőségéhez képest megvédi, és az elidegenítetteket visszaszerzendi". A későbbiekben minden királyi eskü visszatérő motívuma: "Magyarországunk határait, és amik azt bármely módon vagy címen illetik, el nem idegenítjük, se meg nem kisebbítjük, hanem amennyiben lehet, növeljük és kiterjesztjük." Így tett esküt I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia és I. Ferenc Józsefig és IV. Károlyig bezárólag minden uralkodónk. Ez tehát a múlt. Külpolitikánk és diplomáciánk irányítóinak is csak hasznára válna, nem különben Eörsi Mátyás úrnak, a külügyi bizottság elnökének, ha mielőtt pálcát törnének az olyen szolid előterjesztések fölött, mint amilyen az enyém is, néhanapján elővennék és tanulmányoznák a Corpus Jurist, és elgondolkoznának a levonható tanulságokon.

A másik, amire szintén felhívnám a figyelmet: történeti tapasztalat, hogy általában nem a mezőgazdaságban és a mezőgazdaságból élőket jellemzi az izgágaság. Pártunk tagjairól is ki merem jelenteni, hogy a legbékeszeretőbb emberei a világnak. (Dr. Kis Zoltán: Ezt bizonyították március 14-én!) Mint jámbor keresztény emberek, ők is ismerik és tiszteletben tartják a Bibliában először Mózesnél előforduló, a továbbiakban többször is idézett úgynevezett királyi törvényt, hogy tudniillik "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat", és tartják is magukat Pál apostol azon útmutatásához, miszerint "Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek". Innen van, ezekből a megfontolásokból adódik többek között, hogy mi igazi megbékélésre, őszinte és igazságos alapokon nyugvó békére és barátságra törekszünk a szomszédokkal, nem törékeny és látszatmegoldásokra. Fő tanulsága ugyanis az elmúlt évtizedeknek, hogy a trianon-párizsi alapon a problémák szőnyeg alá söprésével nincs és nem is lehet őszinte megbékélés, stabilitás és barátság Európának ebben a térségében, legfeljebb mosolydiplomácia, amely leplezetlenül van aláaknázva a megoldatlan nemzeti sérelmek jól látható és hangosan ketyegő időzített bombájával. Stabilitáshoz, valódi békéhez csak a jogos igények figyelembevételén keresztül vezethet út. Ezek nyílt és őszinte felvetése a térségben élő minden népnek érdeke, legalább annyira szerb, román és szlovák érdek, mint amennyire magyar is. És mindaddig, amíg az érdekeltek nem jutnak el eddig, nem a stabilitás, a béke és nem a gyümölcsöző együttműködés hazája a Kárpát-medence, hanem potenciális tűzfészek.

Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy mi Nagyatádi Szabó István, Gaál Gaszton, Eckhardt Tibor, Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kovács Béla és Sulyok Dezső pártja vagyunk, olyan embereké tehát, akik sohasem tudták minden szó és megjegyzés nélkül tudomásul venni a trianon-párizsi szerződést, és minden leheletükkel küzdöttek azért, hogy a Kárpát-medence a szabadság és az igazság hazája legyen, és igazságosan megvont határok kapcsolják össze az itt élő népeket. Tőlünk tehát azt várni, hogy most megtagadjuk az általuk képviselt szellemiséget, csillagosok, katonák, tarisznyahitű kozmopoliták vagy álliberális doktrinérek módján közelítsünk a kérdéshez, épp oly képtelenség, mint azt várni a kökénybokortól, hogy sárgarépát vagy őszibarackot teremjen.

Itt szeretnék kitérni egyben arra a maszlagra is, amit a Kádár-éra évtizedei során etettek velünk, arra tudniillik, hogy nekünk, magyaroknak nincs és nem is lehet más feladatunk sőt a proletár internacionalizmus szellemében kifejezetten hivatásunk is , hogy egyetlen jajszó és panasz nélkül mint a lehetséges világok legjobbikát vegyük tudomásul a trianon-párizsi szerződéssel létrehozott viszonyokat mert ha sérelmeinkről akár csak egyetlen szóval mukkanni is merünk, összedől az a csodálatos új világ, amelyet Joszif Visszarionovics Sztálin, nagy eszű munkatársai és utódai találtak ki részünkre. Ehelyett újabban általános európai érdekeket emlegetnek. O tempora, o mores! És égszakadás, földindulás, háború tör ki, nekünk esnek, és letörölnek bennünket a Föld színéről szomszédaink, akiket hosszú időn keresztül a már hivatkozott proletár internacionalizmus szellemében csak mint testvérnépeket népszerűsített a kádárista propagandagépezet. Röviden tehát: ha tetszik, ha nem, a szocializmus nagy eszméje és építése érdekében vállalnunk kell az áldozat szerepét, ha élni, ha létezni akarunk, mert tertiur non datur. Nem tagadom, hogy a hajdan velünk egy államkeretben élt népeket én is testvéreknek tekintem.

(20.30)

A velük való megbékélés és barátság legőszintébb és legodaadóbb híve vagyok. De az imént idézett képtelen filozófiát nem tudom elfogadni, magamévá tenni akkor sem, ha jól tudom, hogy ez esetben a bukott rendszer egyik legagyafúrtabb elmeszüleményéről, egyben leghatékonyabb ideológiai találmányáról van is szó, amit túlontúl is jól, minden várakozást felülmúlóan sikerült a társadalom, de legalábbis egy jelentős részének tudatába táplálni. Innen van például, hogy nemzeti sérelmeinkről, illetve ezzel összefüggésben határaink nem éppen szerencsés és igazságtalan megvonásáról beszélni is rendbontásnak, csendháborításnak számít, vad remegés, hisztérikus borzongás fut végig az embereken, társadalmunk egy részén, ha erről esik szó. Szívükhöz kapnak, rögtön háborúról, megoldhatatlan konfliktusokról beszélnek stb. Sajátos, egyszersmind elgondolkodtató hagyatéka a letűnt rendszernek, még sajnálatosabb azonban, hogy egyesek mindezt most prolongálni akarják, és mindent latba vetve tesznek meg érte, hogy az ilyen kérdések kapcsán ráhozzák az idegbajt a társadalomra, mesterségesen tartsanak életben egy olyan félelmet és józannak aligha nevezhető magatartást, amely megfelelhet egy vazallátusnak, de nem lehet sajátja egy önálló, megfelelően öntudatos társadalomnak. Ismételten is hangsúlyoznám, hogy mi, kisgazdák a béke hívei vagyunk, és semmit sem akarunk inkább, mint az őszinte és nyílt barátságot szomszédainkkal. Mégis megkérdezném, normális dolog-e, helyénvaló-e a fentiekben jelzett fárasztó, nyugodtan mondhatjuk, zsibbasztó pacifizmusba taszítani a társadalmat, állandóan azzal riogatni, hogy csak akkor örülhet nyugalomnak és békének, és érezheti biztonságban magát, ha nemzeti sérelmeinkről, jogairól pisszenni sem mer.

Nem tudom, van-e nép vagy nemzet az öt kontinensen, amely minden szó és megjegyzés nélkül venne tudomásul egy olyan nagyarányú országcsonkítást, mint amelyet Trianon és Párizs nyomán kellett elszenvednie Magyarországnak? Vajon mit szólnának az általam is igen tisztelt és becsült szomszédaink, a szerbek, a románok és a szlovákok, ha az ő hazájukat is hasonló sors érné? Micsoda méltánytalan óhajtás, hogy ne használjam azt a csúnya kifejezést, mazochizmus a nagyhatalmak részéről, akik annak idején minden tiltakozásunk ellenére darabolták szét, csonkították meg országunkat, most azt kérni, hogy Magyarország sérelmeit és minden néven nevezendő jogait félretéve, az európai egység "szent" nevében kétoldalú szerződésekkel legitimálja azokat az állapotokat, amelyek az említett békék következtében alakultak ki? És milyen, mennyire magyar az a kormány, amely mindezt most csak úgy természetes óhajként veszi tudomásul, amelyet minden ellenvetés nélkül, minden megjegyzés nélkül kell végrehajtani, illetve tudomásul venni. Ennyit rövidre fogott bevezetésként.

Hadd térjek ezután arra a nyilatkozatra, amelyet Eörsi Mátyás, a külügyi bizottság elnöke adott előterjesztésem kapcsán a Magyar Hírlapnak, és amely a nevezett lap március 30-i számában jelent meg, amit azért sem hagyhatok szó nélkül, mert jobb esetben félreértette, rosszabb esetben pedig nyilvánvaló szándékkal magyarázta félre javaslatomat, mert indokolatlanul, megalapozatlanul kelt félelmet a Kisgazdapárt külpolitikai szándékait illetően. S mindezen felül újólag is csak azt bizonyítja, hogy az a külpolitika, amelynek másokkal együtt Eörsi Mátyás, a külügyi bizottság elnöke is szószólója, alkalmatlan hazánk érdekeinek szolgálatára.

Először is. Javaslatom, ahogy már többször is elmondtam, nem a trianoni-párizsi szerződés revíziójára irányult, hanem éppen ellenkezőleg: a békeszerződés által kijelölt határvonalat sértő helyi határmegvonások kijelölésének korrekciójára. Mert ez esetben épp ahhoz ragaszkodnék, hogy a határ ott és azon a vonalon fusson, amit a békekonferencia jelölt ki.

Eörsi Mátyásnak, a külügyi bizottság elnökének állításával szemben tehát nem "hat település visszakebelezését" javasoltam, hanem ismételten is hangsúlyozom: csupán 8480 katasztrális hold sorsának békés, barátságos rendezését, vagyis körülbelül annyit, mint amennyi egy közepes nagyságú szövetkezet területének felel meg.

Eörsi Mátyásnak, a külügyi bizottság elnökének mint jogásznak tudnia kell, hogy a "bekebelezés" vagy a "visszakebelezés" telekkönyvi fogalmak, amelyek már önmagukban is világosan utalnak a korrekció szerény méreteire és az ahhoz való jogot, mint az érintett magyar választók képviselője, a magam részéről változatlanul indokoltnak tartom.

Legyen szabad ennek kapcsán emlékeztetnem, hogy néhány hete Csehország és Szlovákia között ennél lényegesen nagyobb területeket érintő korrekcióra került sor. Nem hiszem, hivatkozva az imént említett cseh és szlovák példára, hogy ésszerűtlenül meghúzott, a helyi lakosság életét megkeserítő határokat örök időkre változatlannak kellene tekintenünk. Ugyanezért azt sem hiszem, hogy bűn volna egyes konkrét esetekre racionális javaslatokat tenni, jobb megoldásokkal előállni. S ha valóban igaz, hogy nem tehetünk mást, mint azt, hogy nyusziként húzzuk meg magunkat, annyit ha fogvacogva, ha bármily félénken és gyáván mégis meg kell tennünk, hogy az oly sok kívánnivalót maguk után hagyó trianoni-párizsi határokat elviselhetőbbé, racionálisabbá tegyük, például kisebb kiigazítások, ésszerű cserék, akár kölcsönös megegyezés alapján létrehozható területvásárlások révén is.

Másodszor. Magam is tudatában vagyok és a Kisgazdapárt egésze is tudja, mennyire fontos számunkra az ukrán nép barátsága. És nem gondoljuk, hogy zavarná a jó viszonyt, Eörsi szavaival, idézem: "feszültséget gerjesztenénk" eddig az idézet , ha igen szerény, minimális igényeket tartalmazó problémákat vetünk fel.

Harmadszor. Miután Eörsi Mátyás, a külügyi bizottság elnöke a idézem "nagyhatalmak által szavatolt" idézet bezárva 1947-es párizsi békeszerződésre hivatkozik, engedje meg, hogy felfrissíthessem történelmi ismereteit. Az akkori Kisgazdapárt által vezetett, de a szovjet megszállás miatt szuverénnek egyáltalán nem nevezhető kormány is mindent elkövetett a magyar érdekek védelmében, a határok vonatkozásában és a kisebbségek tekintetében is. A magyar delegáció bátran hangoztatta a tételt, amelyet a béke-előkészítés kisgazda vezetője, Kertész István nagykövet állított fel, hogy tudniillik a lakossághoz terület is tartozik. És mindehhez: tudniillik a nagyhatalmak által szavatolt párizsi szerződéshez még csak annyit, hogy az abban kedvezményezett államok közül Csehszlovákia, Jugoszlávia és Szovjetunió ma már nem léteznek.

A második világháború után Csehszlovákia a Szovjetunió javára mondott le Kárpátaljáról, ruszinostul, magyarostul, szlovákostul. És mint ismeretes, az unió azt Ukrajnához csatolta. Ukrajna önállósulásakor a magyar kormány nyugodtan megkérdezhette volna, vajon az ukrán kormány a Sztálin-Beneš-megállapodás alapján tart-e igényt erre az Ukrajnához korábban sohasem tartozott területre, kiváltképp is annak legnyugatibb, magyar többségű, Magyarországgal határos területére? Tudomásom szerint az akkori magyar kormány nem tette fel ezt a kérdést. Hangsúlyozom tehát, indítványom nem ezt a mulasztást kívánta helyrehozni, hanem mint már többször is említettem csak egyes községek határvonalának pontosítására irányult.

Természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy feszültségekkel terhes világban élünk. Mindez azonban nem riaszthat vissza bennünket attól, nem lehetünk annyira félénkek és megalkuvók, hogy legalább minimális, minden tekintetben jogos igényeinket ne merjük szóba hozni, amikor arra alkalom nyílik.

(20.40)

Ne csodálkozzon hát Eörsi Mátyás, a külügyi bizottság elnöke, ha ebből a megfontolásból kiindulva nyilatkozatát elfogadhatatlannak és az abban megnyilvánuló külpolitikai magatartást meghökkentőnek tartom.

Negyedszer. Hivatkozott nyilatkozatában azzal vádol Eörsi Mátyás, a külügyi bizottság elnöke, hogy javaslatom idézem szavait "a szomszéd országok szélsőséges, nacionalista szervezeteinek szolgáltat muníciót magyarellenes propagandájukhoz". Eddig az idézet. Mindezt a magam részéről kötve hiszem, illetve teljesen légből kapott, minden tekintetben megalapozatlan állításnak tartom. A tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy nincs az a szolgai, jobbágyi alázat, jogfeladó szervilizmus, meghunyászkodás, amely magyar részéről kielégíthetné őket. Hiába mondjuk, hangoztatjuk, hogy minden igényünkről lemondunk, nem hiszik el, mert ez a magatartás ellenkezik a józan ésszel, az emberi természettel, és biztosak lehetünk felőle, hogy a mi helyünkben ők nem ezt tennék. Aki tanult valaha latinul, és ismeri és megértette a Lupus et agnus meséjét, annak nincs és nem is lehet kétsége felőle, hogy milyen játékról is van szó.

Végül a nyilatkozat azon állítása, miszerint a Kisgazdapárt kormányra jutása Magyarországra nézve háborús veszélyt jelenthetne, ugyancsak légből kapott, nevetséges állítás, akár az előbbi. A közel száz éves múltra tekintő párt mindig is békére, barátságra és megértésre törekedett... (Dr. Lamperth Mónika: Március 14-én...).., tette pedig ezt és teszi ezt ma is azért, mert ez felel meg leginkább a magyar birtokos osztályok, a parasztság és a polgárság mentalitásának, másrészt mert teljesen tisztában van a helyzettel, a reális erőviszonyokkal és a lehetőségek határaival. Köszönöm figyelmüket. (Dr. Bernáth Varga Balázs és dr. Rott Nándor tapsol.)