Surján László (KDNP)
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor a kereszténydemokrata frakció ezt a hozzászólást bejelentette, abban a tudatban tette, hogy a tegnapi nap folyamán megszületik a megállapodás a tb önkormányzat, egészségbiztosítási önkormányzat és a kormány között az egészségügyben esedékes béremelés hosszú vitája végén.
(9.10)
Jó lett volna pontot tenni erre a vitára. A tegnap esti híradások, ma reggeli rádióadások arról számoltak be, hogy ez a megállapodás elmaradt, illetve néhány napot késik. Tulajdonképpeni mondanivalóm szempontjából csak a közeg lett volna kellemesebb, ha ez a megállapodás megtörténik, egy kicsit nyugodtabb légkörben lehetett volna a lényeges témákról szólni.
Ebben a napirend előtti felszólalásban ugyanis arról szeretnék néhány gondolatot elmondani, hogy mik is azok a feszültségforrások, amelyek ehhez a vitához vezettek. Nem egyszerűsíthető le a kérdés arra, hogy kevés a pénz. Mert hogy a pénz kevés, ezt mindannyian tudjuk. Azonban az az érzésem, hogyha számolatlanul állnának a milliárdok akár a tb-önkormányzat, akár a Pénzügyminisztérium rendelkezésére, bizonyos vitapontok akkor is megmaradnának. Az a szokás ugyanis, hogy aki a megrendelést föladta, az fizet, az állja a számlát.
Ki adta föl itt a megrendelést? Az eredeti tárgyalások a kormány és a szakszervezetek között zajlottak. Ez tulajdonképpen érthető: a szakszervezet a saját területe, a saját ágazata iránt felelős és az a dolga, hogy igyekezzék a dolgozók életszínvonalán javítani. A kormányt tekintette partnernek, holott az egészségügy területén a finanszírozás valójában a társadalombiztosítási önkormányzatoknál, jelesül az egészségbiztosítási önkormányzatnál van. Logikus lett volna, ha a tárgyalások az egészségbiztosítás és a szakszervezetek között folynak. De ez nagyon furcsa lett volna más oldalról: szakszervezeti dominancia a biztosítóban, szakszervezeti érdekképviselet a másik oldalban ez egyfajta ellentmondás. Most viszont az egészségbiztosításnak kellene állnia azt a számlát, amelynek a létrejötte tulajdonképpen egy nélküle zajlott tárgyaláson alakult ki.
Ebben a kérdésben azt láttuk, hogy azért maradt el az aláírás, mert nem kapott garanciát a pótköltségvetés esetleges benyújtására a tb-önkormányzat. Számomra ez egy érthetetlen vita, hiszen a pótköltségvetés megadott hiány esetén kötelező dolog, nem pedig állami garancia, kormányzati garancia kérdése.
Ebben a helyzetben azt gondolom, hogy alapvetően kell átgondolni még egyszer a kompetenciákat. Nem hiszem, hogy kétségbe kell vonni, hogy a társadalombiztosításnál egy önkormányzatnak kell működnie. Az önkormányzat létrejöttétől eltelt időt azonban ki kell értékelni és meg kell nézni, hogy az a törvény, amely jelenleg szabályozza az önkormányzatok működését, mennyiben állja ki a gyakorlat próbáját, és meg kell találni azokat a pontokat, ahol kisebb-nagyobb változásokkal a rendszer működtethető. A feszültségeknél azonban nem szabad az előbb mondottak ellenére elfeledkezni arról, hogy azért van forráshiány itt, ami érthető módon növeli az előbbi kompetencia-kérdésekkel összefüggő feszültségeket.
De van még egy ellentmondás a közalkalmazotti törvény és az egészségügy sajátos világa között. A közalkalmazotti törvény, igaz, minimálbér jellegű, de mégis megszabja a fizetéseket, az egészségügyben pedig egy teljesítmény-irányú elmozdulás történt a finanszírozásban. Ezt is föl kellene oldani.
Ez tehát egy konkrét javaslat, amit teszek, hogy a közalkalmazotti törvény bővüljön ki az egészségügyi munkavállalók sajátosságainak megfelelő passzusokkal.
A másik konkrét javaslat egy erőforrás-átcsoportosítás, amely esetleg a tb-járulékok levitelével és a forgalmi adókból bejövő pénzeknek költségvetésből való átcsoportosításával járna.
A harmadik konkrét javaslat, hogy az állami vállalatok fizessék meg tartozásaikat.
Az utolsó pedig, hogy az élvezeti cikkek adójának egy része álljon az egészségügy rendelkezésére valamilyen alapszerű funkció keretein belül. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)