Kis Zoltán (SZDSZ)
DR. KIS ZOLTÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy-két olyan gondolatra szeretnék itt röviden kitérni, amit talán képviselőtársam a gyakorlatból nem kellően ismer szakmai tapasztalatok alapján, de nem helyesen interpretált sem a törvény, sem pedig az ahhoz kapcsolódó kiegészítő jogszabályok alapján. Nevezetesen: szerencsésnek tartotta volna, ha az erdőtörvénnyel és a természetvédelmi törvénnyel együtt tárgyaljuk ez történik. Ha itt befejezzük a hozzászólásokat, megy a természetvédelmi törvény, az erdőtörvény, pontosan ahogy ön is mondja. Ennek a belső szabályzatrendszere, az intézményi háttere koherens jelen pillanatban még attól függően természetesen, hogy a képviselőtársak milyen módosító indítványokkal lesznek majd képesek ezt a koherenciát fölbontani, mert vannak ilyen indítványok is.Az állami tulajdon, amiről ön beszél mind a vadászati jognál, mind pedig a vad tulajdonjogánál, az 1945-ben keletkezett szabályozás következménye, amikor is a Kisgazdapárt nagyon szép eredményt ért el a választásokon; megnyerte a választást, kiosztotta a földet, és látta, hogy ezzel a föltulajdonrendszerrel, ami kialakult az átlag 4-5 holddal nem lehet megfelelő vadgazdálkodást folytatni. Ezért megelőző intézkedésként a vadat is állami tulajdonba vette, és a vadászati jogot is az államra ruházta rá. Ez szakmailag teljesen indokolt volt. Nem hiszem, hogy a Kisgazdapárt akkor valamiféle politikai nézeteket követett volna az államosítás terén.
Szólt a bevétel és a kiadás oldaláról. Sokkal több egyébként a bevétel, mint amit ön mondott; nem 150 millió dollár, azt jóval meghaladja: forintértékben több mint 5 milliárd forint. Azonban az ehhez kapcsolódó kiadások is közel 5 milliárd forintot tesznek ki. A tiszta nyeresége ennek az ágazatnak a tavalyi évben nem volt 150 millió forint sem. Ugyanis a vadállomány ilyen szintű fenntartása, mint amiről ön is beszélt, igen költséges, és ebbe a költségtényezőbe be kell számolnunk akár tetszik, akár nem azt a munkát is, amelyet ez a negyvenegynéhány ezer vadász a maga területén a vadállomány fenntartása érdekében, ellenszolgáltatás nélkül végez. Mert az ellenszolgáltatás természetesen az a jogosítvány, hogy ő vadászhat, szórakozhat, és ezzel gyakorlatilag kiváltja ezt a lehetőséget. Ön azt mondta, hogy költséges sport, és nem örülnék neki, ha 100 ezer forintot kellene puskacsövenként fizetni.
Annak feltételezhetően tényleg nem örülnék, ha puskacsövenként kellene 100 ezer forintot fizetni, de a kilőtt vadakért és a vadászati jog ellenértékeként igenis sokat fognak fizetni azok, akik változatlanul a vadászatot szeretnék fönntartani. Annak természetesen nem nagyon éljeneznék és nem lennék az első szóvivője, hogy mondjuk 100 hektáron vagy 200 hektáron önállóan tegyék ezt. Nincs ellentmondás abban, amit ön mond, hogy egy hektárra hány tized vagy hány század vadász juthat vagy 100 hektárra egy vadász juthat , és akkor ez a vadászterülethez, a 300 hektárhoz talán így nem logikai összefüggésben illeszkedik. Ugyanis társas vadászatról van szó. Az egyéni vadászatot ez a törvény nem ismeri, csak társasági formában, nagyon helyesen. Egy társaságra egy vadgazdálkodási egység kijelölésével, hektárra lebontva akár 100 hektár alatt is lehet az egy vadászra jutó terület; de ezt a jogát nem gyakorolhatja önállóan azon a területen mert ön is említette, és teljesen egyetértek önnel: a vadnak van egy természetes mozgástere, élettere, amihez a vadgazdálkodási egységet kell kialakítani, és a vadgazdálkodáson belül folytatni azt a költséges sportot, amit vadászatnak hívnak.
(20.20)
A vadkár esetében nem tudok önnel egyetérteni, amikor azt mondja, hogy mi az, hogy 5 százalékot el kell viselni a föld tulajdonosának a bekövetkezett kárból. Ez az 5 százalék először is olyan kicsi, és nehéz annak a mérhetősége is, az mennyiben vadkár és mennyiben nem, ez nehézkessé teszi a dolgot, de ennek az ellentételezése az, hogy ha nem a földtulajdonos gyakorolja a vadászati jogot, ennek a vadászati jognak az ellentételezését bérleti díjban meg fogja kapni, és remélem, hogy nem annyi lesz a bérleti díj, mint amit most a jelenlegi szabályok alapján egyáltalán meg lehet állapítani, mert az nevetségesen kevés. Én nem vitatom, hogy az ön földjén jövő-menő vadászok a jelenlegi szabályozás alapján adnának önnek 25 forintot. Nem tudom, hogy mekkora földje van, de nem hiszem, hogy túl sokat tévednék a jelenlegi szabályozás esetében. El kell érni, hogy önnek ezt az 5 százalékot a vadászati jog ellenértékével megtérítsék, és ehhez képest önnek legyen egy olyan gazdálkodási köre, amelyben az egyéb károknak az elhárítására is mód van, ami a dúvadból eredően, a dúvadirtás előírásait betartva kötelezően el kell végeznie ennek a társaságnak, a vadászati jog jogosultjának, még akkor is, ha ez nem kifejezetten nyereséges vagy szórakoztató tevékenység.
Összességében: abban, amit ön, egy kicsit már a részletes vitát is közelítve, szakaszonként felhozott, azokban az ellentmondást nem látom olyan kirívónak. Én úgy gondolom, hogy az ön álláspontjában is egy kicsit az a szemlélet dominál, amely a vadászatot mint kiemelt, fetisizált tevékenységet szeretné megregulázni ami helyes, meg kell regulázni. De ezt ne tegyük úgy, hogy a vadgazdálkodásnak és a vad védelmének a kárára tesszük! Itt a földtulajdonos részét kell képezze ennek az egész ökológiai egységnek, aktív szerepet kell vállalnia, bevételt kell neki profitálnia abból, ha nem ő gyakorolja ezt a szórakozást; aki viszont vállalja a vadgazdálkodást és az ehhez kapcsolódó kötelezettségeket, az a sportban, a természetben és az ökológiai egységben egy olyan tevékenységet folytat, amelyhez ad is és ki is vesz belőle, amelyből lesz majd adók és egyéb formájában közösségi haszon, és természetesen mind a földtulajdonosnak, mind a vadászatra jogosultnak egy-egy külön területen profitálási lehetősége, ami a vadászatra jogosultnál nem effektív pénzbeli ellenszolgáltatást, hanem magát a sportot, magát ennek a szórakozásnak a kiváltását fogja célozni.
Köszönöm szépen, elnök úr.