Csépe Béla (KDNP)

1996. április 22.

CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt is üdvözli belépésünket a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe. Üdvözöljük, mert ez kiemelkedő eseménye nem európai, hanem euroatlanti integrációnknak. Ennek a történelmi jelentőségű lépésnek a méltatásánál úgy vélem, hogy nagyon rövid történeti felvillantás is lehetséges és szükséges. Emlékeztetek rá, hogy az OECD megelőző szervezete, az OEEC, amelyből ez kinőtt, 1948-ban alakult meg, éspedig a Marshall-terv lebonyolításának céljából.

(11.00)

1960-ban alakult meg az OECD, és mind a két szervezet kifejezte azt a világtörténelmi jelentőségű folyamatot, melyben a fejlett országok tömörülnek és szolidárisak nemcsak egymással, hanem az egész világgal, tehát a kívülrekedt országokkal is. Akkoriban alakult meg a római szerződés alapján a Közös Piac 1957-ben, majd az EFTA, és az OECD az akkoriban új amerikai atlanti politikának volt a gazdasági megnyilvánulása, hogy mindezen tömörülések mellett legyen egy világszervezet is, amelyben a világ legfejlettebb országai részt vesznek.

E történelmi előzményt azért ismertettem, mert azt hiszem, országunk számára is ennek van jelentősége: tartozni valahová, és lehetőleg a szolidaritás előnyeit élvezni, illetőleg viszonozni.

Magyarország szempontjából a rövid történeti áttekintés nyilván csak 1990-től illetőleg már az előtte lévő évektől is kezdődhet, de egy hosszú korszak elválasztott minket attól, hogy egyáltalán szóba kerülhessen az ide való belépésünk. Eljött azonban ez a történelmi fordulat, és megindult egy folyamat, amelynek eredményképpen 1993-ban végül is kértük a felvételünket. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a lépés tulajdonképpen a kommunizmus összeomlása utáni korszak eredménye, és ebben nemcsak ez a kormányzati ciklus, hanem az előző is igen nagy szerepet játszott, hiszen a piacgazdaság intézményeinek kiépítése akkor indult meg, és ezt a folyamatot ilyen módon szemlélhetjük együttesen, és ennek eredményeként üdvözölhetjük ezt a lépést.

Mindezen méltatás mellett föl kell hívnunk a figyelmet bizonyos veszélyekre és a jelenlegi állapot törékenységére is. Föl kell hívjuk a figyelmet arra, hogy akkor, amikor a magyar gazdaságnak, a piacgazdasági intézményrendszernek az eredményeit ilyen módon ismerték el nemzetközileg, igen vékony jégen táncolunk. A legfőbb mutató mindig a GDP növekedése vagy esése, vagy megtorpanása, és ez pillanatnyilag igen kérdőjeles. Ha ennek a mutatónak a görbéjét nézzük, látjuk, hogy a '91-es mélypont után kezdődött a fölemelkedés, annyira, hogy '94-ben már plusz 2,9 százalék volt a növekedés, és ez az elég mélyről felfelé ívelő görbe '95-ben megtorpanni látszik. Reméljük, hogy ez valóban csak megtorpanás és nem visszafordulás, mert az OECD-tagság szempontjából ez természetesen egyáltalán nem közömbös.

Föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a világ legfejlettebb országainak klubjába ha szabad így mondani történő belépésünk olyan körülmények között zajlik le, amikor Magyarországon egyre tömegesebb az elszegényedés. Ha megnézzük az OECD-tagállamok sorát, azokban latin-amerikai ország nem szerepel az egy Mexikót kivéve, de Mexikó helyzete egészen különleges kategória. Ezt azért említem meg, mert sajnos hazánkat is fenyegeti az úgynevezett latin-amerikanizálódás veszélye, azaz a tömeges elszegényedés és egy szűk réteg viszonylagos jóléte. Úgy gondolom, az OECD-tagságunk mindenképpen az ettől az irányzattól való messzemenő elmozdulást kell hogy eredményezze, hiszen ebben a klubban nincsenek latin-amerikai államok. S úgy vélem, az a szolidaritás, ami irányunkban megnyilatkozott, kell hogy tartalmazza azt is, hogy hazánkban is ellenkező irányzat érvényesüljön, tehát nem a tömeges elszegényedés, hanem ennek pont az ellenkezője.

Önmagában az a tény, hogy beléphetünk és megelőzhetünk olyan államot, mint például Dél-Korea amelynek gazdasága nyilván fejlettebb, mint a miénk, és mutatói, eredményei is jobbak , azt mutatja, hogy irányunkban tulajdonképpen egy euroatlanti szolidaritás nyilvánult meg, amelynek mindenképpen jótékony hatása kell hogy legyen.

Föl kell hívnunk a figyelmet arra a két igen fontos moratóriumra is, amely a következő idők fejlődésének egy fontos problémája is lehet, és amely ebben a szerződésben szerepel. Az egyik a tőkemozgás teljes liberalizációjára kapott mintegy három-négyéves moratórium. Nyilvánvaló, hogy ez alatt az idő alatt a gazdasági növekedés és a gazdasági egyensúlyi mutatók helyzete annyira kell hogy javuljon, hogy ezt végül is mint klubtag megengedhessük magunknak.

A másik ilyen moratórium a külföldiek bankalapítása, amelyre a szerződés szerint '97. december 31-éig kaptunk ilyen módon haladékot. Ez fölhívja a figyelmet arra, hogy addig mindenképpen rendbe kell tenni a bankszektort, hogy megfelelő legyen a versenyképesség a hazai bankok és az itt esetleg tömegesen alapuló külföldi bankok között.

Mindezekkel együtt üdvözöljük a lépést. Az indoklásban az szerepel, hogy Magyarország átlépett a Rubiconon, s e mellé az van írva, hogy ezzel visszafordíthatatlanul a fejlett nyugati országokhoz csatlakoztunk. Felhívom a figyelmet arra, hogy amikor Julius Caesar átkelt a Rubiconon, ő nem azt mondta, hogy itt visszafordíthatatlan esemény történt, hanem azt, hogy alea iacta est a kocka el van vetve. Valóban el van vetve a kocka, amiből egy nagyon jó, helyes irány bontakozhat ki, és mi ezt szeretnénk; de ezt egyelőre nem lehet még visszafordíthatatlannak minősíteni sajnos.

Felhívom a figyelmet arra is és ezt örömmel üdvözöljük, benne is van az indokolásban , hogy indirekt módon segíti a számunkra fontos kelet-európai országokban a magyar pozíciók kiépítését. Azt hiszem, ez számunkra igen fontos. Itt, Kelet-Európában amint ez itt már elhangzott Csehország után mi vagyunk a második, aki ide beléphetett. Ezt viszont valamiképpen terjeszteni is kell, illetőleg a magyar pozíciók kiépítését kell valamilyen módon elősegíteni a környező államokban is.

Nagyon fontos az az információs csatorna, amihez jutottunk. De azt hiszem, ez nemcsak egyoldalú, hanem kölcsönös, nemcsak mi kell hogy információkat kapjunk, hanem adnunk is kell, magunkról és Kelet-Európáról, és folyamatosan felhívjuk a figyelmet e térség problémáira. Ez egy olyan lehetőség, amelyet meg kell becsülnünk, tovább kell építenünk.

Értékelésemet amelynek a summázata tehát az, hogy mi üdvözöljük és természetesen megszavazzuk ezt az országgyűlési határozati javaslatot azzal szeretném befejezni, hogy van egy francia közmondás: noblesse oblige a nemesség kötelez. Remélem, hogy hazánkat a mai igen nehéz helyzetében is ez az OECD-tagság arra fogja ilyen értelemben kötelezni, hogy előbbre lépjünk az ország lakossága életszínvonalának mielőbbi javítása érdekében is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

(11.10)