Tóth Sándor (MSZP)

1996. április 28.

TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Bevallom, már nem igazán akartam elmondani az általános vitában a hozzászólásomat, de az itt elhangzottak és az a polémia, amely a vadászati törvény körül folyik, arra kellett hogy ingereljen, hogy hozzászóljak.Szeretnék utalni arra, hogy nemcsak a földtulajdonhoz kötött vadászati jog demokratikus, hanem az állami vadászati jog legalább ugyanannyira demokratikus, bár a törvénytervezet nem erről szól, és ez már kompromisszumok kérdése. Szeretném kifejteni, hogy mint minden törvénykezési szándéknál, itt is azt a legfontosabb kérdést kell feltennünk, hogy a születendő törvény kinek vagy minek az érdekét, szempontjait tekinti kiinduló alapnak, a mindenek felett állónak. Esetünkben a vadászati törvénynél azt kell eldönteni, hogy a vadászható vadfajok, a nemzeti kincsnek tekinthető vadállomány fenntartását kell-e alapvetőnek tekinteni vagy valami mást: például a földtulajdonosok érdekei határozzák meg a jogszabályt, és csak ezt követik a vadgazdálkodás és a vadászat szempontjai.

Véleményem szerint a XX. század végén, amikor sokak szerint az emberiség végveszélybe sodorja a Föld biológiai egyensúlyát, s környezetünk kizsákmányolása már visszafordíthatatlan folyamatokat is elindított, nos, ekkor a felelősen gondolkodó embernek egyetlen választása van: a kiindulási alap nem lehet más, mint a vadon élő s ma még létező vadfajok érdekei.

(20.30)

Tudom, hogy sokan vannak azok, akik azt vallják, hogy napjainkban éppen azt a kort éljük, amikor a tulajdon szentsége mindenek felett áll, ez a társadalmak kősziklája, és erre építődik minden. A törvénytervezet is úgy fogalmaz, hogy a vadászati jog mint vagyonértékű jog a földtulajdon elválaszthatatlan része. A vad viszont nagyon helyesen az állam tulajdonában van.

A kornak megfelelően gondolkodó ember számára ma már túlhaladottak az olyan elméletek megfogalmazásai, amelyek szerint a vad ismét uratlan jószággá, res nulliussá válnék. Ez utóbbi megfogalmazás jó volt a történelmi múltban, a római jogban, mára azonban túlhaladott a korszerű vadgazdálkodás, a vadtenyésztés, a vadnak árucikké válása, óvása és védelemben részesítése idején. Úgy gondolom, e kérdésben elegendő indok szól amellett, hogy a szabad területen élő vad az állam tulajdona legyen. De lássunk érveket is hozzá!

Magyarországon kicsinysége ellenére Európa egyik vadászati nagyhatalma; pontosabban az elmúlt öt-hat év jogbizonytalanságáig az volt ma csupán Európa vadászati középhatalmának tekinthetjük magunkat. Bizonyítja ezt, hogy az 50-60 ezer magyar vadász mellett 20-25 ezer külföldi bérvadász vadászik évente hazánkban, s ezek a vadászok kivétel nélkül az úgynevezett nyugati világot képviselik, azokat az országokat, ahol szenvedélyüket már nem tudják kielégíteni, mert egyszerűen nincs vadjuk.

Nekünk még miért van? Mert a vadászati jog évtizedekig az államé volt, s a vad úgyszintén. A vadászterületek legtöbbje nagyjában-egészében megfelelt a vad élőhelyének, kellően nagy egységek révén lehetőség volt a tudatos vadgazdálkodásra. Azt hiszem, azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy a világhírűvé lett magyar vadgazdálkodás és a bérvadászati lehetőség a nagy vadászterületeken fejlődött ki. Azt is szeretném még megemlíteni, hogy évtizedekig a vadászatból származó bevételek visszafordítódtak a vadgazdálkodásba, s volt és állítom, hogy van egy vadásztársadalom, amelyik sokat dolgozott a vadászatért. Nem lehet kockára tenni azt, ami az évtizedek folyamán megteremtődött, hiszen becsületes vadászemberek ezrei temérdek munkával és áldozatkészséggel segítették ezt a nagyszerű fejlődést, ami megalapozta a méltán világhírű magyar vadállomány minőségét. Ha becsületesen végiggondoljuk a magyar vadászat ügyét, akkor azt hiszem, egyértelmű, hogy ezek miatt lettünk világelsők, mint a gímszarvasagancs, dámvad- és őztrófea országa.

Az utóbbi évek hanyatlása sem azért következett be, mert a régi törvény idejétmúlta mert a rendszerváltás szele még nem csapott le a vadászatra , hanem a jogbizonytalanság miatt. Hiszen egy rossz törvény is jobb, mint a lebegtetett törvény, amelynek híre arról szól, hogy egy létező, eredményeket felvonultató vadásztársadalmat kiforgatnak pozíciójából.

Mindezek ismeretében a XXI. századot megcélzó, a környezeti és ökológiai szempontokat jogos pozícióba visszaállító vadászati törvény nem indulhat ki másból, mint a magyar vadászat és vadgazdálkodás valóságából, a természettel tökéletes összhangban lévő fejlődés igényéből.

Nyugati barátaink óva intik Magyarországot mint már többen is elmondták hozzászólásukban a vadászati jognak kizárólag a földtulajdonhoz való kötésétől. Ők már okultak a tapasztalatokból. Felmérték a földtulajdonosi rendszer vadállományra káros hatásait, felismerték, illetve elismerik, hogy a vadgazdálkodás terén csak azok az államok tudnak komoly eredményeket felmutatni, amelyekben a vadászati jog az államot illeti meg. Éppen ezért az a törekvésük, hogy az Európai Unió tagállamaiban a vadászati törvények módosításával a vadászati jogot egységesen ismét az államra ruházzák.

Nehezen érthető, hogy a tisztán földtulajdonosi-vadászati rendszer hívei miért hagyják figyelmen kívül a tényeket, a szakmai szempontokat és a magyar valóságot. Ha nyugati példákat emlegetnek, miért csak egyes példákat ragadnak ki, miért egyoldalúan vizsgálják azokat, s miért nem veszik figyelembe a nyugati államok negatív tapasztalatait? S ha már nyugatbarát szemléletünk van túl a svájci és a lengyel példán , felhozható az USA és Kanada példája, ahol a vadászati jog alapvetően az államot illeti, vagy Franciaország a maga vegyes vadászati rendszerével. Hiszem, hogy senki sem vonja kétségbe ezeknek az államoknak a megfelelően demokratikus berendezkedését és tulajdonosi szemléletét, és különösen az USA és Kanada rendkívüli eredményeit, amelyeket a vadászati rendszer és a vadgazdálkodás fejlesztése területén elért. Ugyanígy nem kérdőjelezhető meg az Európai Unió törekvéseinek demokratikus jellege sem.

Lehetséges lesz, hogy hosszú huzavona után melynek most tanúi vagyunk sikerül összehozni egy olyan földtulajdonosi vadászati rendszert, amely időközben megváltozik egész Európában? Sajnos rágondolni is rossz, hogy még a nehezen elképzelhető tökéletes törvényi szabályozás mellett is mit lehet művelni az évekig tartó átmeneti időszakban a vadállománnyal!

Úgy vélem, csak az állam nyújthat garanciákat és felügyeletet a szakszerű vadászat és vadgazdálkodás fenntartásához. Ezért mindenképpen támogatandó az a szankció illetve még szigorítások szükségesek a törvénytervezetben , hogy a vadgazdálkodás szempontjainak eleget tudjunk tenni. Nagyon tartok tőle, hogy a magángazdálkodók többségének eszébe sem jutna a vadászidények és az elejthető vad engedélyezett darabszámának törvényes betartása, hiszen a profitéhség csillapíthatatlan. Arról nem is szólva, hogy sokan nem is értik, ez a vadászati törvénytervezet miről szól.

A rossz példákból már okulhatnánk! Ilyen volt az erdők átgondolás nélküli privatizálása. Nem tudom, miért van az, hogy a természetvédők és jeles szervezeteik többsége fennhangon hirdeti és követeli, hogy az erdők meghatározó részének állami tulajdonban kell maradniuk, a védett területek pedig csak a természetvédelem tulajdonában őrizhetők meg; miért hisszük, hogy a vad más lenne, és pusztán a haszonszerzés reményétől hajtva a földbirtokos jól fog gazdálkodni vele? Csak az illegális fakitermeléseket kell megnézni és a nyoma sem maradt védett területeket! Valójában nem is tudjuk, hogy kinek a kezében, tulajdonában vannak ma Magyarországon a földtulajdonok, úgyhogy átmenetileg nem tartanám rossz megoldásnak a vadászati jog nagyobb állami kezelését.

Véleményem szerint a vadgazdálkodást és a vadászati jogot most nem szabad szétforgácsolni, mert egyébként valóban oda juthatunk, hogy pár éven belül újabb vadászati törvényt kell alkotni.

Megítélésem szerint alsó határértékként a 3000 hektár elfogadható, de célszerűbb lenne még nagyobb területeket meghatározni a vadászterületek kialakításánál. Csak így lehet megvalósítani a környezeti rendszer működésének és a vadgazdálkodás szempontjainak megfelelő komplex élőhely más elemeihez is kapcsolódó korszerű vadgazdálkodást. Biztos vagyok benne és hiszem, hogy megfelelő figyelemmel el lehet kerülni a megosztottság vagy a szembeállítás veszélyét ilyen nagy területeknél is.

Többen felvetették, hogy a vadászterületek nagyságának a maximumát is ki kellene jelölni, hogy a vadászat iránt megnövekedett társadalmi igényt ki lehessen elégíteni, és ne alakuljanak ki nagyobb vadászmonopóliumok. Ezért szükségesnek tartanám a törvénytervezetben beszabályozni, hogy maximum 10-15 ezer hektárnál ne legyenek nagyobb területek. Ez akadályozhatná meg azt, hogy egy szűk kör kezébe sok tízezer hektár nagyságú vadászterület jusson.

Természetesen alapvető szempontnak tartom, hogy a földtulajdonosokat mindenképpen érdekeltté kell tenni a vadgazdálkodás elősegítésében, hiszen a vadon élő állatok az ő földjeiken élnek. De ezt állami vadászati jognál is lehet biztosítani, hiszen a bérleti díj a földtulajdonosokra vagy a földtulajdonosok képviselőjére szállna.

Azt majdnem felesleges törvénybe iktatni, hogy a földtulajdonos elsőbbséget kapjon a vadászatban, hiszen lehet-e olyan balga vadásztársaság, amely nem először a jelentősebb földtulajdonosokat veszi fel tagnak, ha az vagy azok vadászni akarnak. Ez az érdekük!

A vadászati jog földtulajdonhoz kötése mint mondtam nem demokratikusabb, mint az állami tulajdoné. Tudniillik a példák és ezek nyugati példák előttünk vannak. Még szólhatnék a svéd példáról is, akik pont az 1971-es budapesti világkiállítás után vették át a magyar vadászati gyakorlatot, és soha nem látott vadgazdálkodási eredményeik vannak.

(20.40)

Nem igazán tartom megnyugtató megoldásnak a tervezetben, hogy az ingatlantulajdonosok közössége járna el a vadászati jog hasznosítását illetően. És ha már érdekről beszélünk, ez óhatatlanul oda is vezethet, hogy a vadászat egy szűk érdekcsoport birtokába kerülne és kiszolgálna olyan érdekeket, amelyek távol állnak a vadásztársadalom évtizedek során fenntartott és megőrzött értékeitől.

Mellesleg a törvénytervezet szerinti megoldás nem igazán csak a mostani vadásztársaságok érdekeit szolgálja, mert sokkal inkább a földtulajdonhoz, a nagyobb birtokhoz köti a vadászati jogot. Olyan technikát alkalmaz, amely a kisbirtokost, a kis földtulajdonosokat, illetve azok jelentős részét egyszerűen kizárja a vadászatból, és a meglévő, állami kezelésben lévő óriási méretű vadászterületek is megmaradnak bizonyos apparátusi érdekek kiszolgálására.

A földtulajdonosok milliós tábora semmivel sem járna rosszabbul állami vadászati jog esetén, ha a haszonbérleti díj őket illetné.

A 300 hektáros megoldásnál, ami a jelentősebb földtulajdonosokat illeti, úgy érzem, hogy a tervezet szerinti megoldás esetében a kistulajdonosok alig fognak kapni valami haszonbérleti jogot, de a nagyobb földtulajdonnal rendelkezők mindig rájuk fognak hivatkozni megszületendő kiváltságaik megszerzése, majd megőrzése érdekében.

Úgy érzem, ettől függetlenül mint kompromisszumos megoldást a 3000 hektáros vadászterületet támogathatónak kell tartani, ezekkel a veszélyekkel, amelyeknek kitértem egyes elemeire. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)