Pálos Miklós (KDNP)

1996. április 28.

DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor egy ország törvényalkotása arra kényszerül, hogy új büntető jogszabályokat alkosson vagy a meglévőket módosítsa, akkor mindig azok a célkitűzések vezérlik, hogy bizonyos magatartásokat a büntetőjog eszközeivel üldözzön és megóvja a társadalmat, annak gazdasági rendjét, állampolgárait, azok jogait a társadalomra veszélyes cselekmények elkövetőivel szemben.Az 1990-ben lezajlott nagy társasági átalakulás jelentős változásokat hozott a büntetőjog általános és különös részében. Az 1992. évi XIII. törvény három új bűncselekményt vezetett be, és igazodóan a megváltozott körülményekhez, büntetni rendelte a számviteli fegyelem megsértését, a csődbüntetett és a hitelező jogtalan előnyben részesítését. Az 1993. évi XVII. törvény a Btk. általános és különös részét is átszabta, méghozzá jelentős mértékben, mely szintén a Btk. XVII. fejezetét érintette. Ez a novella egy sor idejétmúlt tényállást helyezett hatályon kívül, mert azok hatályának további fenntartása már nemhogy a társadalom érdekét szolgálta, hanem egyenesen gátjává vált a piacgazdaság kialakulásának. Így többek között a gazdálkodáskötelesség megszegése, a népgazdaság szerveinek megtévesztése, a beruházási fegyelem megsértése vagy az üzérkedés büntetőjogi üldözése olyan magatartási formákat rendelt pönalizálni, melyek egy szabadversenyes piacgazdaságban már nem minősíthetők a társadalmat veszélyeztető cselekményeknek. Ezért a kiiktatásuk a büntető törvénykönyv különös részéből a gazdasági növekedést segíthette elő.

Ezzel egyidejűleg azonban olyan új magatartási formák is kialakultak, amelyek veszélyeztetik a büntetőjog eszköztárával védeni rendelt érdekeket, ezért új tényállásokat kellett bevezetni és megfelelő büntetés kilátásba helyezésével védelmet nyújtani a társadalomra veszélyes magatartásokkal szemben. A nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelesség megszegését, a jogosulatlan gazdasági előny megszerzését, az adócsalásnak a társadalombiztosítási járulékokra való kiterjesztését vagy a szerzői és szomszédjogok megsértését a társadalom védelme érdekében kellett bűncselekménnyé minősíteni. A pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló többször módosított törvény a büntető törvénykönyv XVII. fejezetét érintette, nevezetesen bevezette a jogosulatlan pénzintézeti tevékenység és a banktitok megsértésének bűncselekményét.

Aztán 1994-ben a IX. törvény alapvető változásokat hozott a gazdasági bűncselekmények területén. Átfogóan újraszabályozta a Btk. XVII. fejezetét, és olyan új típusú bűncselekményeket vezetett be, melyek a piacgazdaság körülményei között követhetők el. Új bűncselekmény az áru hamis megjelölése, a fogyasztó megtévesztése, a tartozás fedezetének elvonása, a hitelezési csalás, a valótlan érték megjelölése, a gazdasági adatszolgáltatás elmulasztása, a bennfentes értékpapír-kereskedelem, a tőkebefektetési csalás, az üzleti titok megsértése, a számítógépes csalás, a pénzmosás, a váltóhamisítás, a bankkártya-hamisítás és az azzal való visszaélés. A vagyon elleni bűncselekmények közé pedig ismét beiktatta a hanyag kezelés vétségét, amely tipikusan a gazdálkodás körében elkövethető cselekmény.

A fenti felsorolás talán érzékelteti azt, hogy egyrészt a Btk. gazdasági bűncselekményeket szabályozó fejezete volt az, amely az 1990-es években leginkább módosításra szorult, valamint azt, hogy ezek a bűncselekmények kötődnek leginkább a gazdálkodást szabályozó egyéb törvényekhez, és azok változása sok esetben maga után vonja a büntető törvénykönyv módosítását is.

E módosítások azonban két problémát is felvetnek. Az egyik az, hogy szükség van-e a gazdaság ilyen mértékű büntetőjogi védelmére, a másik pedig az, hogy nem szenved-e csorbát a jogbiztonság. A Btk. gyakori módosítása ugyanis ezt a veszélyt rejti magában. Mindkét feltevés mellett és ellen is vannak érvek. Azt, hogy a piacgazdaság körülményei között is szükség van a gazdaság büntetőjogi védelmére, bebizonyította a nyugat-európai országok gyakorlata, ahol a fejlett piacgazdaság körülményei között sem tudtak lemondani a büntetőjogi eszközökről, sőt egyre inkább kiszélesítik azt. Nagyon fontos azonban megjegyezni, hogy a büntetőjogi beavatkozás határát megfelelő lehetőség szerint minél szűkebbre kell vonni.

(17.30)

A túlkriminalizálás legalább olyan káros lehet, mint a megfelelő beavatkozás jogi lehetőségének a hiánya. Az előbbi óhatatlanul a büntetőjogi normák devalválódásához vezet, a gyakorlatban történő nem alkalmazásuk pedig még azoknak a normáknak a hatását is leronthatja, a melyekre egyébként szüksége van a társadalomnak.

Ami a Btk. gyakori módosítását és a jogbiztonság kérdését illeti, gondolom, nem kell külön indokolni, hogy a gazdaság területén, ahol több évre terveznek előre az emberek, különösen fontos, hogy a döntéseik meghozatalánál tisztában legyenek azzal, hogy cselekményük mikor jogszerű, és főleg azzal, hogy mikor lépik át a büntethetőség tűrési határát.

Mielőtt a parlament előtt fekvő T/1966. számú törvényjavaslat rendelkezéseire rátérnék, még egy szempontot említenék, ez pedig az, hogy a Btk. módosításánál fontosabbnak tartom figyelembe venni azt, hogy a gazdasági bűnözés és a feketegazdaság azért nem teljesen szinoním fogalmak. Vannak átfedések, de a feketegazdaság nem teljesen azonos ezzel.

Amikor a feketegazdaság elleni fellépésről beszélünk, nemcsak a büntetőjogi beavatkozásról kell beszélni, sőt, mondhatnám azt, hogy arról csak utolsósorban kell, elsősorban olyan gazdasági környezetet kell teremteni, amely nem kedvez a feketegazdaságnak, másodsorban az egyéb jogszabályi rendelkezéseknek kell olyanoknak lenni, hogy minél kevesebb lehetőség legyen a korrupcióra, az összefonódásra. Az e tárgyban megtartott politikai vitanap pontosan ezt hangsúlyozta ki.

A fent elmondottak alapján vagy éppen annak ellenére sajnos nem tudom azt mondani, hogy nincs szükség a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépésre, és úgy tűnik, hogy ezt a most a kormány által benyújtott törvényjavaslat megfelelően szolgálni fogja.

A módosítások egy része és itt gondolok elsősorban a környezet védelmével kapcsolatos új tényállásokra egy régi hiányt pótol. A Btk. ezzel kapcsolatos jelenlegi rendelkezései nemcsak az időközben meghozott jogszabályokkal nem tartanak lépést, hanem alkalmatlanok is arra, hogy megvédjék környezetünket attól a pusztítástól, amelyet a beszennyezése jelent. E tekintetben azt mondom, hogy már most is az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megállítsuk azt a folyamatot, amely környezetünk helyrehozhatatlan károsodásához vezet. Éppen ezért anélkül, hogy részletesen elemezném a törvény első tíz paragrafusát, mindenképpen üdvözlendőnek tartom, hogy a javaslat szigorúan büntetni rendeli a radioaktív anyagokkal, valamint a nukleáris létesítményekkel való visszaélés valamennyi formáját. A környezetkárosítás bűncselekményének kiterjesztése a veszélyeztető magatartásra szintén olyan rendelkezése a javaslatnak, amely támogatandó. A büntetési tételek jelentős felemelése is arányban áll a bűncselekménnyel okozható sérelem nagyságával. Az utóbbi időkben a jogirodalomban erős vita keletkezett és gerjedt arról, hogy a büntetési tételek növelésével vajon hatékonyan lehet-e fellépni a bűnözés ellen. Ennek pro és kontra érvei vannak. Változatlanul az a véleményem, hogy az általános megelőzés érdekében a súlyosabb büntetés kilátásba helyezése mindenképpen olyan visszatartó erő, ami a generálprevenciót szolgálja, tehát elsősorban a társadalom védelmét.

A büntetési tételek jelentős felemelése arányban áll a bűncselekményekkel okozható jogsérelem nagyságával. Ezeknél a bűncselekményeknél legfeljebb az vetődhet fel, hogy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény alapvetően egy keretjogszabály. Például a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról, az erdő és az erdő védelméről, valamint a természet védelméről szóló törvényjavaslatot most tárgyalja a parlament. Ez azt a veszélyt rejti magában, hogy esetleg rövid időn belül újra módosítani vagy kiegészíteni kell ezeket a szabályokat. De tudomásul véve azt, hogy a büntető jogszabályok általában utólag reagálnak a káros társadalmi jelenségekre, és hogy a környezet védelmével kapcsolatos büntető jogszabályaink már megalkotásukkor sem voltak alkalmasak arra, hogy biztosítsák a környezet büntetőjogi védelmét, ezért úgy gondolom, a kisebbik rossz az, hogy ezen szabályok módosítására a közeljövőben ismételten sort kell keríteni.

A törvényjavaslat 11-25. §-ai a Btk. XVII. fejezetét érintik, és már nem először. A gyakorlatban többször problémát okoz a bűncselekményi határ megállapítása azokban az esetekben, amikor a törvény a bűncselekményt vagy annak minősített esetének megvalósulását bizonyos mennyiséghez köti. Csak utalnék itt most a közelmúltban nagy vitát kiváltó és a Legfelsőbb Bíróság által megalkotott kollégiumi állásfoglalásra, amely a kábítószer vonatkozásában értelmezte a "csekély" mennyiséget, illetve a "jelentős" mennyiséget.

Ugyanilyen problémát jelentett a gyakorlatban a rossz minőségű termékek forgalomba hozatalánál, valamint az áru hamis megjelölésénél a "jelentős mennyiség" értelmezése. A "jelentős mennyiség" legalábbis irányaiban kötődött a "jelentős értékhez", ami jelenleg egyes bűncselekményeknél kétmillió forint. Ugyanakkor ilyen mennyiségű termék, illetve áru megkövetelése e bűncselekmények megvalósításához gyakorlatilag azt eredményezte, hogy olyan cselekmények is szankcionálatlanul maradtak, amelyeknek a társadalomra veszélyességét nem lehetett vitatni. E problémán részben segít az, hogy a törvény a "jelentős mennyiség" helyett e két bűncselekménynél a "nagyobb mennyiségű" termékre való elkövetést is büntetni rendeli.

(17.40)

Kitér a módosítás az állami szabványt felváltó nemzeti szabvány fogalmára is, éppen ezért szükséges, hogy a rossz minőségű termékek forgalomba hozatalánál, a fogyasztó megtévesztésénél az állami szabványt felváltsa a nemzeti szabvány.

A fogyasztó megtévesztéséhez kapcsolódik az a módosítás, amely az áru lényeges tulajdonságát terjeszti ki arra az esetre, ha valótlanul ígérnek az áru vásárlásához társuló nyerési lehetőséget vagy más előnyös következményt. Ilyen és ehhez hasonló fogások gyakorta tévesztik meg a hiszékeny vásárlókat. Már most számítani lehet arra, hogy a számmánia vagy a duóhisztéria valahol talán a kriminológia történetében fog majd teret nyerni és konkrét esetet gerjeszteni.

Az 1994. évi XVII. törvény utólag egyik legvitatottabb rendelkezése volt a valótlan érték-megjelölési bűncselekmény. Sajnos nincs tudomásunk arról, hogy e tényállás gyakorlati alkalmazása hogyan alakult. Ezt a bűncselekményt a hatályos rendelkezések szerint a gazdasági társaságnak az a tagja követheti el, aki az apport értékét a szolgáltatás időpontjában fennálló értéktől eltérően jelöli meg a társasági szerződésben. Kétségtelen tény, hogy abban az esetben, ha a tulajdonos és a vagyonnal rendelkezni jogosult tisztségviselő eltérő személy, akkor az ilyen magatartás tanúsítására nemcsak a gazdasági társaság tagjának, hanem vezető tisztségviselőjének is lehetősége van.

Három új bűncselekményt kíván bevezetni a novella: a jogosulatlan biztosítási tevékenységet, a piramisjáték szervezését, valamint a fedezetlen bankkártya felhasználását. Ezek közül a piramisjáték szervezése az, amely az utóbbi években leginkább a közvélemény és a bűnüldözés látókörébe került. A piramisjáték nem újkeletű esemény- és cselekménysorozat. Gyermekkorunkból emlékszünk arra a bizonyos Szent Antal-láncra, amikor azt a feladatot kaptuk levélfelhívás útján, hogy ezt készítsük el tíz példányban, s aztán tíz, általunk választott címre küldjük el, s akkor majd meg fogjuk látni, hogy milyen sok válaszlevelet kapunk. Ennek az úgynevezett Szent Antal-láncnak vagy Erzsébet-láncnak akkor nem az volt a célja, hogy jogosulatlan pénzszerzést biztosítson a kezdeményezőknek, hanem egyfajta vallási propagandát szolgált. De később megjelent az úgynevezett piramidonjáték, ami már nem a levelek lemásolását vette célba, hanem pénzküldési akció volt. Miután ismerjük ennek az egésznek a szerkezetét, nyilván minél később kapcsolódik be valaki ebbe a játékba, annál inkább áll fenn a veszélye annak, hogy nem fogja visszakapni a pénzét.

Óriási botrányokat kevert ez több európai országban, és elsősorban azokban az országokban, ahol a játékot még kellőképpen nem ismerték és a jogi szabályozás elmaradt. Egyes esetekben elég nehéz volt magyarázatot adni a hiszékeny sértetteknek arra: pusztán az a tény, hogy nem kapták meg az ígért nyereséget, nem bűncselekmény; ehhez szükség volt még arra is, hogy a beszervezetteket meg is tévesszék a játékot indítók és azt szervezők. További problémát jelentett még az, hogy mire fény derült a csalárd magatartásra, addigra a sértettek száma igen magasra emelkedett. Reményeim szerint ha az ezt módosító törvényjavaslat hatályba lép nem kell megvárni a hatóságoknak, míg a sértettek károsodása bekövetkezik, hanem már a szervezés időszakában közbe tudnak avatkozni.

Úgy gondolom azonban, hogy ez az a bűncselekmény, ahol nem elegendő a büntetőjogi beavatkozás, a megelőzés érdekében komoly felvilágosító munkára van szükség. Tudatosítani kell az emberekben, hogy az ilyen irreálisan magas jövedelem és hozam kilátásba helyezése legalábbis gyanúra adhat okot.

A jogosulatlan biztosítási tevékenység ismét szaporítja azoknak a bűncselekményeknek a számát a Btk.-ban, ahol az igazgatási szabály be nem tartása a bűncselekmény. Fenntartva azt, hogy lehetőség szerint az ilyen szabályozást kerülni kell, ebben az esetben elfogadhatónak látszik, hogy a jogosulatlan biztosítási tevékenység az államnak és az ügyfeleknek is olyan károkat okozhat, amelynek bekövetkezését nem kell megvárni ahhoz, hogy büntetőjogilag be lehessen avatkozni.

A biztosításról szóló 1995. évi XCVI. törvény definiálja a biztosítási tevékenységet. E tevékenység biztosítási szerződésen alapul, jogszabályon vagy tagsági viszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a biztosító megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét, matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítói kockázatokat, megállapítja a kockázatvállalás ellenértékét, meghatározott tartalékot képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatot átvállalja és teljesíti a szolgáltatásokat.

Nem tartozik tehát ide a biztosítási közvetítői tevékenység. Ez nem jelenti azt, hogy a biztosítási közvetítői tevékenység nem vonhat maga után büntetőjogi következményeket.

Egyrészt az ilyen személy, ha tevékenysége jogosulatlan biztosítási tevékenységhez kapcsolódik, bűnsegédként felelősségre vonható, másrészt ha az ügyletkötés külföldi biztosítótársaság részére történik, nyilván a deviza-bűncselekmény elkövetése is szóba jöhet.

Itt kapcsolódom a tervezet 20. §-ához, amely a deviza-bűncselekmény új törvényi tényállását határozza meg. Ez a rendelkezés nem tér ugyan vissza az 1993 előtti állapotokhoz, vagyis ahhoz, hogy minden devizaszabály-szegés egy bizonyos értékhatár felett bűncselekmény, de az 1993. évi módosításnál szigorúbb szabályokat állapít meg. E tekintetben elfogadhatónak látszik a törvényjavaslat e szakaszához fűzött indoklás, vagyis az, hogy az új devizakódexben meghatározott nagyobb lehetőségek nem korlátlanok, az azokhoz fűzött szabályok betartásához komoly nemzetgazdasági érdekek fűződnek, és mivel maga a devizakódex szankcionálási lehetőséget nem biztosít, ezért a devizajogszabályok érvényesülését, a megfelelő jogkövetést csak a megfelelően meghatározott büntetőjogi, illetve szabálysértési szankciók kilátásba helyezésével lehet kikényszeríteni.

Végül a javaslat néhány, a büntetőeljárási törvény módosítását célzó rendelkezést is tartalmaz. Ezek inkább a korábbi jogszabály-módosítások hiányosságait igyekeznek korrigálni, különös indoklást ezért, úgy gondolom, nem is igényelnek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva a törvényjavaslatot, annak bevallott célja a feketegazdaság elleni fellépés hatékonyságának növelése. Mint ahogy azonban az eddigi jogszabály-módosítások hatása nem hozta meg a várt eredményt, úgy ezek a módosítások is csak akkor érik el a kívánt hatást, ha a gyakorlatban alkalmazzák őket, az elkövetett bűncselekményt megfelelő időben követni fogja a felelősségrevonás, valamint ha a büntetőjogi fellépéssel egyidejűleg a gazdaság területén is olyan változások következnek be, amelyek nem teszik kifizetődővé vagy éppen kényszerűséggé a feketegazdaságban való részvételt, akár a kínálat, akár a kereslet oldalán.

Mindezek alapján a Kereszténydemokrata Néppárt egyetért a büntető törvénykönyv módosítására irányuló előterjesztéssel, és a benyújtott módosító javaslatok megtárgyalása után azt támogatni fogja és elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)