István József (FKGP)
ISTVÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt Államtitkár Úr! Az egészségügyi és szociális ellátás mindennapi gyakorlata egyre inkább azt igazolja, hogy a rászorultság elve nem lehet kizárólagos zsinórmértéke a szociálpolitikának.
Mindenekelőtt azért nem, mert jobbára már csak a lecsúszott, bajba került embereken próbál segíteni, s nem fordít kellő figyelmet a fenyegetettekre, azokra, akik szociálisan eleve veszélyeztetettek, azokra, akik a piaci versenyképtelenségük miatt kirekesztődnek a szociális és az intézményes gondoskodás köréből. Márpedig, ha a megelőzés csődöt mond, akkor a mind erőteljesebb megszorító intézkedések nyomán a szociális biztonsághoz való alkotmányos jog csak fikció marad.
Köztudott a társadalom kettészakadása, az elszegényedés, nemkülönben a népegészségügyi állapot romlása, a születések és a halálozások romló aránya. Jellemző, hogy a 14 éven aluli gyerekek 45 százaléka a létminimum alatt él. Túl nagy ára van annak, hogy a népjóléti tárca feladja a megelőzésért fennálló felelősséget, azok támogatását, akik külső segítség nélkül képtelenek túlélni az önhibájukon kívül bekövetkezett válsághelyzetet.
Ha a 22 500 forintos létminimumot tekintjük szegénységi küszöbnek, akkor az ország lakosságának a fele minősülne szegénynek, ha a legkisebb öregségi nyugdíj másfélszeresét, 14 400 forintot, akkor a lakosság harminc százaléka minősül szegénynek.
Ezért kérdezem államtitkár úrtól, milyen megelőző intézkedésekkel kívánja a jóléti rendszer reformja garantálni az állampolgárok szociális biztonsághoz való jogát. Várom szíves válaszát. (Taps a jobb oldalon.)