Szilágyiné Császár Terézia (KDNP)

1996. május 7.

DR. SZILÁGYINÉ CSÁSZÁR TERÉZIA (KDNP): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ilyen nyugdíjpolitikai vitanap és általában a politikai vitanapok hallatán egy felelős politikusnak az egyik szeme sír, a másik pedig nevet. Nevet azért, mert ma ezen a vitanapon egy olyan kérdés kerül az Országgyűlés elé, amely minden magyar állampolgárt érint a korosztályokat előttem Csehák képviselő asszony fölsorolta. Ez az a kérdés, amely évtizedekre kihatóan meghatározza az idős nemzedék anyagi helyzetét, emberi körülményeit, és kihat az egymásért érzett felelősségről alkotott társadalmi elvárásokra is. Éppen ezért ebben a kérdésben, amelyben itt sokan egyetértettünk, csak valamiféle társadalmi közmegegyezés alapján szabad döntést hozni, és még a koncepciók, alternatívák idején célszerű erről egy nagyon széles körű vitát nyitni. Ugyanakkor s talán éppen ezért különösen sajnálatos, hogy a vitanapnak az előkészítés hiányosságai miatt nincs kellő módja esetleg hozzájárulni az alapvető kérdések megvilágításához.A másik szemünk azért sír, mert ismét fennáll a veszély, hogy egy kitűnő lehetőségből csupán egy elpazarolt nap lehet, ahol mindenki beszél valamiről, részletekről, az érvek elfutnak egymás mellett, csak az nem lesz világos, hogy mindez miben tudja majd gazdagítani, avagy egyáltalán befolyásolhatja-e még az esetleg már elkészült, de a társadalommal még nem ismertetett, rossz kormányzati döntést; ahogyan ez történt, például a családpolitikai vitanap vagy a cigánypolitikai vitanap esetében, amikor számtalan megalapozott, szakmai érv, jó megoldásokat célzó elképzelések mindkét oldalról a semmibe hullottak, folytatódott a családtámogatási rendszerek szétverése, a cigányság helyzetének változtatásában pedig nem történt semmi. Azt is mondhatnám, hogy ez az utóbbi vitanap csupán kormánypropagandát szolgált.

A kereszténydemokratáknak ma csupán az a lehetőség adatik meg, s bevallom, könnyű helyzetben vagyunk, hogy pártunknak a nyugdíjrendszer átalakításáról első programunk megfogalmazásakor kialakított és az azóta következetesen képviselt nyugdíjreform alapelveiről beszéljünk, szakmai érvekre támaszkodva.

Következetességünket bizonyítja minden ellenkező híresztelés ellenére, hogy a nyugdíjreform szükségességét folyamatosan képviseltük, képviseljük, és ma is kiállunk az elmúlt ciklusban országgyűlési határozatban is rögzített elképzeléseink mellett: a rugalmas, szabadon választott nyugdíjba vonulás lehetősége, az állampolgári nyugdíj, a munkanyugdíj és az önkéntes biztosítás három pillére, valamint a nyugdíjrendszerben folyamatosan görgetődő és meglévő ellentmondások, igazságtalanságok gyors megváltoztatása mellett.

A kereszténydemokraták szerint a társadalom működésének folyamatosságát a generációk egymásra épülése, a generációk közötti szolidaritási szerződés adja. A gyermekeket felnevelik szüleik, akik később eltartják szüleiket. Évezredeken keresztül ez volt a társadalombiztosítás rendje.

A modern társadalombiztosítási rendszerek ezt a direkt kapcsolatot mossák el, intézményesítik. A generációk közötti szolidaritás közvetlen formáit a társadalombiztosítás rendszere veszi át, és elmosódik az a teljesen nyilvánvaló kapcsolat, hogy minden egyes generáció felelős az őt felnevelőkért, az őt majdan eltartókért. Tudjuk mi is, hogy a jelenleg működő nyugdíjrendszerek szerte a világban, különösen a volt szocialista országokban nagyon súlyos nehézségekkel küzdenek. A nyugdíjrendszerek, különösen a felosztó-kirovó változatai mindig három meghatározó alappilléren nyugszanak: a demográfiai stabilitáson, a gazdasági stabilitáson és a foglalkoztatás szerkezetének stabilitásán.

Mi, kereszténydemokraták most pontosan ennek a három alappillérnek a stabilitását biztosító kormányzati elképzeléseket hiányoljuk, és kérjük számon a kormányon, hogy majd érdemben tudjunk vitatkozni a nyugdíjreformról.

Mivel a mindenkori nyugdíj-kifizetések fedezete a mindenkori foglalkoztatottak járulék-befizetése, ezért nyilvánvaló, hogy ez a rendszer csak akkor működőképes, ha vannak foglalkoztatottak.

11.00

Így fogyatkozó generációk esetén, ha maga a nyugdíjrendszer nem változik, természetes, hogy nehézségek fognak fellépni, egyre kevesebb járulékfizető befizetéseiből kell majd fedezni a kötelezettségeket. Az első legfontosabb lépés tehát: meg kell teremteni a demográfiai egyensúlyt! Csökkenő nemzeti jövedelem esetén, amikor az egyre kisebb felosztható tortát kellene elosztani, nyilvánvaló, hogy ezt jelentős érdeksérelmek nélkül nem lehet megtenni. Meg kell tehát teremteni a gazdasági stabilitást, és végre illene észrevenni a gazdasági növekedés igényét is!

A foglalkoztatottság szerkezetében az utóbbi időben drámai változások következtek be. A gyáriparban a foglalkoztatás lecsökkent, míg az önfoglalkoztatás, a kisvállalkozások aránya jelentősen megnőtt, így viszont megnövekedett annak a lehetősége is, hogy az egyes egyének ne fizessenek járulékokat. Ez már önmagában is jelentős nehézségeket okoz és fog okozni a jelenlegi társadalombiztosítási rendszerek fenntartásában. A nagyarányú munkanélküliség szintén jelentős forráskieséssel jár, hiszen annak az egymillió embernek, aki kiszorult a munkaerőpiacról, a befizetései lassan nagyon hiányoznak a társadalombiztosítás kasszájából. A harmadik alapvető feladat tehát: biztosítani kell a munkaerőpiacról kiszorultak lehetséges visszaintegrálását!

(A jegyzői székeket dr. Kiss Zoltán és dr. Trombitás Zoltán foglalja el.)

Úgy vélem, hogy ez a három alapvető kérdés az, amelyre választ kell tudnunk adni egy társadalombiztosítási reformkoncepció kidolgozásának kezdetén, és ha ezeket a kérdéseket majd kielégítően megválaszoltuk, akkor a konkrét társadalombiztosítási rendszer kidolgozása technikai kérdéssé válik; ha viszont ezeket a kérdéseket nem tudjuk kielégítő módon megválaszolni és sajnálatosan ma ez a helyzet, a kormány nem tud ezekre nekünk választ adni , akkor a technikai kérdések boncolgatása nem lesz egyéb, mint népámító hókuszpókusz. Sajnálatos módon sem a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat, sem a kormány előterjesztése nem szentel kellő figyelmet e három alapproblémának, így azok többnyire csak légvárakat építenek, miközben a megalapozott nyugdíjreform sürgető voltát hangsúlyozzák.

Az az állítás, hogy ma Magyarországon a társadalombiztosítási járulék túlzottan magas, csak részigazság; magas, ha a nyugellátások színvonalával, a nyugdíjak értékmegőrzésével vetjük össze, és magas, hiszen számosan igyekeznek elérni befizetéseik elkerülését. A gondok jelentős része a kinnlévőségből adódik. A kinnlévőségek felhalmozódásában felelősség terheli természetesen az önkormányzatot is. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság már régen megkezdhette volna intézményrendszerének korszerűsítését, az egyéni befizetések nyilvántartását, és így kinnlévőségei sokkal kevésbé halmozódhattak volna fel. Ezen persze egy jól működtetett rendszerrel, egy pontosabb, megbízhatóbb adminisztrációval, az állami tulajdonú vállalatokra is érvényes fizetési fegyelem javításával természetesen sokat lehetne javítani.

Tisztázatlan a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat javaslatában az első pillér, az úgynevezett alapnyugdíj finanszírozásának a forrása, de hasonlóan nem világos az esetleges tőkefedezeti rendszer bevezetése esetén a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíjának a forrása sem.

Nevetséges az, hogy egyes szakértők úgy vélik: ha egyik zsebünkből a másik zsebünkbe tesszük a pénzt, azáltal az majd gyarapszik és többletforrásokat eredményez. Ezzel a technikával a folyó nyugdíjkiadásokat csökkenteni nem lehet, hacsak nem az a célja a kormánynak, hogy felmondja az idősekkel szemben vállalt kötelezettségét. Az a fajta tőkeszámla-koncepció, amelyet a kormányzat javasol, csak az azt kezelő pénzügyi intézmények számára előnyös, ma legalábbis ez látszik egyértelműen. (Taps a jobb oldalon.)

A magánbiztosítók mellett fontos érvként hangzik el Csehák Judit képviselőtársam is említette , hogy ezek a tőkepiac élénkülésén keresztül majd új magyar munkahelyeket is teremtenek, ám ha a tőkepiacok nem zártak, akkor könnyen meglehet: jobb megtérülés miatt a tőke majd külföldre megy, és a hazai munkahelyteremtésből nem lesz semmi; az pedig, hogy a tőkepiacot tartósan be lehet zárni, csupán illúzió. A jelenlegi nyugdíjrendszer egyik fő problémája tehát az és ebben egyetértés van közöttünk , hogy gyakorlatilag hólabdajátékká vált, azaz a mindenkori befizetők nem látják: befizetéseikre mit és mikor fognak kapni, avagy egyáltalán kapnak-e majd valamit.

A nyugdíjrendszerek egyik funkciója, hogy megossza az egyének között azt a kockázatot, amely a hosszú életben avagy a korai halálban rejlik. Ez a kockázat alapvetően befolyásolja az időskori biztonságot megalapozó takarékosságot. Ezért mint kockázatmegosztó közösségnek biztosítási elvűnek kell lennie! Akkor működőképes, ha a keresőkori befizetésekkel összekapcsolja az időskorban élvezett nyugdíjat. Ez nemcsak igazságos, de racionális is, mivel így ösztönzi az egyéneket a befizetésekre; mindenki saját öregkora biztonsága érdekében fizet járulékot, de nem lehet bizonyos abban, hogy meddig élvezi annak gyümölcsét, avagy élvezi-e majd egyáltalán. Ezért mondjuk a nyugdíjrendszerről, hogy biztosítás, mivel megosztjuk egymással a rövid avagy hosszú távú öregkor kockázatát; társadalombiztosítássá pedig attól válik, hogy átfogja a teljes népességet, és így nemcsak stabil kockázatközösséget hoz létre, de szolgálja az alapvető követelményt, a szolidaritást is.

A nyugdíjrendszerek másik funkciója, hogy mindenkinek biztosítsák az emberhez méltó öregkort. Ki kell tehát elégíteni a társadalmi szolidaritás követelményét is, így tehát nyilvánvalóan szükséges az újraelosztás intézménye. A befizetésekkel megalapozott nyugdíj és a szociális alapnyugdíj teljes összevegyítése azért nem helyes, mivel az előbb vagy utóbb juttatássá degradálja a megvásárolt szolgáltatást, amelyről aztán bármikor önkényesen lehet dönteni, másfelől érdektelenné tesz a hozzájárulásban.

A kormány 1995-ben megkezdte a generációk közötti szolidaritás szétverését. (Dr. Pusztai Erzsébet: Így van! Pontosan!) Előbb megszüntette a gyermekek után járó adókedvezményt, majd jött a Bokros-csomag. Először a felnövekvő generációkkal és az őket felnevelőkkel vállalt szolidaritást mondta fel, most pedig úgy tűnik, hogy az idősek generációjáért vállalt szolidaritást is meg akarja szüntetni. Ez mind morálisan, mind jogilag mélyen elítélendő. Ez az út, amelyen a kormány elindult, jól láthatóan a társadalom széteséséhez vezet. A védekezésre képtelenek, a gyermekek és az idősek terheinek növelésével remélni a gondok megoldását alapvetően helytelen.

A kereszténydemokraták a nyugdíjrendszernek csak az olyan átalakítását támogatják, amely a társadalmi szolidaritás alapértékeit nem kezdi ki és a tágabb értelemben vett, hosszabb távú társadalompolitika céljait is szolgálja. Így a mindenkori nyugdíjrendszernek szolgálnia kell a demográfiai egyensúly célját, az időskorúak államilag garantált biztonságát, érdekeltté kell tenni az aktív korosztályokat a befizetések fenntartásában! A nyugdíjrendszernek ösztönöznie kell az aktív életszakasz meghosszabbodását, de figyelemmel kell lennie a mindenkori munkaerőpiac állapotára is! Támogatjuk a nemzeti alapnyugdíjat, amelyet célszerűnek tartunk a gyermekellátásokkal összekötni. Támogatjuk a munkanyugdíj-rendszert, amelyben mindenki az aktív évei számának és befizetéseinek arányában részesülne nyugellátásban kiegészítve ezt az általa felnevelt gyermekek figyelembevételével. Támogatjuk az önkéntes nyugdíjbiztosítási formákat is, de ezek önkéntes volta maga is jelzi, hogy ezek nem teljes részei a társadalombiztosításnak. Követeljük, hogy a kormány végre ismerje el a gyermeknevelés társadalmi hasznosságát, ezért a gyermekvállalás a reform következtében járjon további előnyökkel a nyugdíjazás során, mind a korhatár megállapításánál, mind az induló nyugdíj meghatározásánál!

(11.10)

Ragaszkodunk ahhoz, hogy a felsőfokú tanulmányokra fordított évek továbbra is nyugdíjjogosultságot adjanak. Elutasítjuk azt a gondolatot, hogy a mindenkori nyugdíjkorhatár előtt nyugdíjba vonulók nyugdíját csökkentsék. Támogatjuk viszont a túldolgozás többletnyugdíjjal való jutalmazását.

Javasoljuk, hogy a korhatár veszítse el jelenlegi jelentőségét. A ledolgozott évek alapján megszerzett jogosultságot az érintettek tetszésük szerinti időpontban vehessék igénybe. S bár elvben helyeseljük a jelenleginél nagyobb teret adni az egyének felelősségvállalásának, az érdemben azonban csak akkor valósulhat meg, ha ehhez a lehetőség megteremtődik: vagyis lényegesen javul majd az életszínvonal, stabilizálódnak az árak és növekednek a bérek.

Végül: a gondolatát nem zárjuk ki teljesen annak, hogy a munkanyugdíj egy törvényben meghatározott része majd egy későbbi időpontban tőkefedezeti elven működő biztosításból származzék. A rendszer bevezetésének feltételeit azonban nem látjuk biztosítottnak. Nincs kellő felkészülési idő, az átmenet költségeinek közadóból való fedezésére a forrás, állami ellenőrzés és állami garancia.

Egy új nyugdíjrendszer tisztelt képviselőtársaim évtizedekre szól. Kialakítása óriási felelősség, politikai felelősség. Kár lenne, ha ez a munka áldozatul esne a költségvetés napi pozícióit és a pénzügyi szféra avagy a nyugdíjbiztosító önkormányzat apparátusának érdekeit védő hivatalnokok jó vagy rossz eseti ötleteinek. A rendelkezésre álló idő természetesen tudjuk kevés. A társadalombiztosítás valóban reformra szorul. Jó lenne ezért, ha mind az önkormányzat, mind a kormány végre felmérné ennek a jelentőségét, komolyan venné feladatát és érdemben tárgyalható alternatívákat dolgozna ki s terjesztenének széles körű társadalmi és egy újabb parlamenti vitára.

S végül mert a népjóléti miniszter úr által, ha nem kimondva is, de megszólíttattam az aláírásgyűjtési akció elindításával kapcsolatosan engedjék meg nekem, hogy szóljak néhány szót, s eloszlassam azt a tévhitet, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt politikai célokkal a nyugdíjkorhatár felemelése ellen indított volna aláírásgyűjtő akciót. Tudomásom szerint az elmúlt években egyetlen szervezet volt, az MSZOSZ női választmánya s ha most cinikus lennék, de nem vagyok az, akkor azt mondanám, egyetlen párt volt , amely esetleg politikai célokra akarta ezt felhasználni: több mint 160 ezer aláírást gyűjtött össze '94-ben a rugalmas nyugdíjkorhatár felemelése ellen. (Dr. Kövér László: Így volt! Taps a KDNP, a Fidesz és az MDNP padsoraiban.)

A mi aláírásgyűjtő ívünk nem a nyugdíjkorhatár rugalmas, szabadon választott formája ellen szól, hanem tiltakozunk az ellen, hogy valaki egy ledolgozott tisztes élet után ne mehessen el 55 éves korában, ha nő, 60 éves korában, ha férfi büntetőszankciók nélkül. Valamint, hogy a demográfiai egyensúlyt javítsuk, ezért követeljük a gyed visszaadását. Köszönöm szépen. (Dr. Kövér László: Így van! Taps a KDNP, a Fidesz és az MDNP padsoraiban.)