Kis Gyula József (MDF)

1996. május 7.

DR. KIS GYULA JÓZSEF(MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Kedves Nyugdíjasok, akik még hallgatják a rádiót!A mai vita arról szól, hogy bajban van a nyugdíjrendszer. Úgy tűnik, hogy ez a társadalom számos felsorolt és néhány általam említendő ok miatt nem képes gondoskodni öregjei biztonságos ellátásáról.

Elhangzottak ötletek, hogy hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni. Ez lenne a nyugdíjreform koncepciója, amit elénk is hoztak, s erről óhatatlanul eszembe jut a hetvenes éveknek az a pesti szólása, hogy a szocializmus az nagyon jó dolog, csak a hozzá vezető út ne lenne.

Most éppen itt állunk a hozzá vezető úton, ugyanis az a probléma, hogyha a nyugdíjrendszer egyszer katasztrofális helyzetben van, nem finanszírozható, akkor honnan vegyük elő azt a pénzt, amivel finanszírozni lehet. Hogyha megosztjuk a gondokat, mint ahogy a 60/91-es országgyűlési határozat megpróbálta: háromfelé vágta a várható nyugdíjak mértéke arányában a problémát, azt mondta, hogy akinek nem jut, az úgyis kéne, hogy szociális segélyt kapjon, ehelyett kapjon inkább állami nemzeti alapnyugdíjat. Aki eleget dolgozott és eleget fizetett be élete során, az a befizetések arányában kapjon úgynevezett munkanyugdíjat. Aki meg megteheti, meg jobban fél az időskori elszegényedéstől, az önként önkéntes pénztárba amely saját tulajdonú és önkéntes elhatározás alapján, saját ellenőrzése mellett működik még kiegészítő befizetésekkel is biztosíthassa a nyugodtabb időskorát.

Ez 1991-ben volt és amit ma délelőtt, délután beszéltünk, az tulajdonképpen ennek a visszakérődzése, nagyrészt azzal fűszerezve, hogy mindenki saját találmányaként adta elő, noha ez közismert.

Ami igazán új, az a Pénzügyminisztérium némi világbanki sugallatra fogant ötlete, hogy ne úgy osszuk fel, hogy ki tud megélni a nyugdíjból, meg kinek mennyi lesz, hanem úgy osszuk fel, hogy hány éves. Aki negyven év alatti, azt vegyük ki ebből a rendszerből, s annak a befizetéseiből képezzünk tőkét most tegyük zárójelbe, hogy ki, mikor, hogyan képez tőkét , abból képezzünk tőkét. A többiekről valahogy majd gondoskodni fog az állam.

Az a kérdés, hogyha a negyven év alattiak befizetéseinek egyharmadát kivesszük a rendszerből, akkor mitől lesz több, honnan lesz az a pénz, ami megoldja a nyugdíjrendszer jelenleg is meglévő válságát. Tehát a gond az oda vezető út, az, hogy ennek a fedezete, az átmenet fedezete honnan kerül elő, hiszen az, hogy jó, ha van egy nyugdíjrendszer mögött tőke, amelynek hozama hozzájárul a kifizetésekhez, ez sem új találmány. Mondjam azt, hogy 1944-ben valamely képviselő állításával szemben Magyarországon 44 százalék volt biztosított arra való tekintettel, hogy nagyon sok tulajdonos volt, magánzó, mezőgazdasági és egyéb tulajdonos; akinek nem volt szüksége nyugdíjra, nem fizette be, de a tőkejövedelme nem a társadalombiztosításban, hanem a saját jogán megvolt.

(15.30)

És mert a Bethlen-Peyer-paktumban lemondtak a mezőgazdasági dolgozók szervezéséről a szociáldemokraták, ezért a nyugdíjrendszerből ők is kimaradtak 1942-ig, amikor megalakult a Mezőgazdasági Dolgozók Nyugdíjegylete.

Tehát Magyarországon egy kifejezetten jól működő nyugdíjrendszer volt, amely bizony jelentős részben tőkefedezeti elven működött. Senki nem kárhoztatja ezt. Egy baj van. Az, hogy ennek kialakulásához 1896-tól 1942-ig bizony hosszabb idő kellett, mint a mi hátralevő időnk, sőt, még a gyerekeink hátralevő ideje is.

Ezt a szerves fejlődést hiányolom ebből az elképzelésből. Ugyanis meg lehetne csinálni ezen közben a pénzügyminisztériumi államtitkár úrra nézek , amikor arról van szó, hogy mi lenne ennek a tőkefedezetnek a fedezete. Kérem, az a pénz, amelyet államosítottak '46-tól '50-ig, az 500 milliárd, az ötven év alatt befizetett, mint hallottuk Bogár Lászlótól, 14 évnyi nemzeti jövedelemnek megfelelő összeg, amely nem került be tőkeként a nyugdíjrendszerbe, az nem veszett el. Az megvan: gyárakban, intézményekben. Mondhatnám, megvolt. Mert ezeket önök szíveskedtek privatizálni. S ez a privatizációs bevétel, ez lenne a fedezete az átmenetnek.

Ha tehát a hozzá vezető út nehézségeiről beszélek.... és Kiss képviselőtársam azt kérte, hogy legyen valakinek ötlete, hogy ezt miként lehet könnyíteni. Nagyon egyszerűen. A mai nyugdíjasok nem kegydíjasok, nem szociálisan támogatásra szorulók, nem szerencsétlenek, hanem tisztes, becsületes munkával, egy élet munkájával, a tőlük levont, ki nem fizetett munkabérből levont társadalombiztosítási járulék fejében jár nekik az a nyugdíj, amit egykor munkabérben nem kaptak meg, és jár nekik a nyugodt megélhetés.

Az ő munkájuk ott van a gyárakban, az intézményekben, és ott van most a költségvetés zsebében mint privatizációs bevétel. Akkor ne tessék úgy csinálni, mintha az eltűnt volna, és nem lenne meg a nyugdíj tőkefedezete. Mintha ezt most kellene akkumulálni egy rendkívül vonzó pénzügyi rendszerben. Ha én lehetnék az a bankár, aki állami segédlettel, az állam elnyomó hatalmának erejével, a törvény erejénél fogva úgy szedhetném be havonta, fix befizetés formájában az állampolgárok fizetésének 10-20-30-akárhány százalékát, hogy majd 20-25 év múlva, attól függően, hogy milyen ügyesen gazdálkodtam vele, kezdem először visszafizetni.... De ha ügyetlen, akkor ... Senkit nem lehet a törvény erejével arra kényszeríteni, hogy jól gazdálkodjék.

Ha ilyen helyzetben lennék, akkor én is azt mondanám, én Istenem, jó Istenem, adj nekem egy ilyen lehetőséget. Gondolom, jobban imádkoztak nálam azok a nagyrészt, sőt kizárólag külföldi tulajdonú biztosítótársaságok, amelyek erre a fél költségvetésnyi, hatalmas, évi fix bevételre számítanak.

Mire számít ezzel szemben a költségvetés? Arra számít, hogy állampapírokba kényszeríti ezeket a befektetéseket, amelyek valóban beruházási tőkeként megjelenve élénkíteni fogják a gazdaságot. Ha viszont erre számít és nyilván erre számít, még az államtitkár úr is mást nem mondhat, minthogy ez a lényege az egész játéknak , akkor tessék megmondani nekem, mi a különbség eközött és a békekölcsön között.

Az a különbség, hogy még Rákosi elvtárs sem merte kötelezően elrendelni formálisan. Mi most kötelezően rendelnénk el. (A képviselő közben ütemesen dobol a pulpituson.)

Tehát ha egyszer arról van szó, hogy át kell térni a tőkefedezeti rendszerre, senki nem vitatja. Nyugat-Európában 10-11 százalékban így működnek a társadalombiztosítók. De akkor tessék szíves lenni a tőkét hozzátenni, és ne tessék azt eljátszani, amit az elődeik, hogy az államosított pénzzel, a befizetésekkel felélték az ország múltját, ne tessék eljátszani, amit önök játszanak, hogy a gazdasági megszorításokkal a jelenét, és miután ez sem elég, most a jövőjét próbálják felélni egy vélt gazdasági növekedés oltárán. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)