Selmeczi Gabriella (Fidesz)

1996. május 7.

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A bibliai intelem, hogy "tisztelt apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél ezen a földön", talán kevés alkalommal aktuális annyira, mint most, amikor a csőd felé tántorgó nyugdíjrendszer átalakításáról vitázunk.A viták látszólag arról szólnak, hogy milyen legyen a majdani szép, új világ. A valós tétjük viszont az, hogy az elkövetkezendő legalább húsz évben milyen sors vár azokra, akik nem vagy csak alig részesültek vagy részesülhetnek a reform előnyeiből, kik és milyen arányban viseljék az átmenet terheit. Találóan állapította meg a Világbank egyik, még '89-ben készült tanulmánya, hogy a magyar nyugdíjrendszer túl sok embernek túl korán, túl kevés pénzt oszt.

'90-ben a nyugdíjrendszer belső igazságtalanságait még az jellemezte, hogy a korábban megállapított nyugdíjak jelentősen veszítettek értékükből, valamint hogy a nyugdíj nagysága vajmi kevés összefüggést mutatott a ledolgozott évek számával és az átlagkeresettel.

Az idők folyamán annyi változott, hogy a meglevő problémák mellé még egy új probléma csapódott: az újonnan nyugdíjba menők rendre az átlagos nyugdíjszint alatti nyugdíjjal kerülnek be a rendszerbe, ezért a legszegényebb nyugdíjasok köre egyre bővül. Az a gazdasági probléma sem oldódott meg, hogy az elviselhetetlen járulékmérték mellett is csak szegény ellátású nyugdíjakra futja. Ahogy egy nyugdíjas találóan megjegyezte: ez a nyugdíj meghalni sok, élni viszont kevés.

Az, hogy a társadalombiztosítás válságban van, nem hazai jelenség, ezt mi is tudjuk. A Bismarck által megálmodott rendszer mindenütt a világban válságban van, és azt sem lehet számunkra vigasztaló, hogy az egyéb típusú nyugdíjrendszerek is hasonló problémákkal küszködnek. Ezek a nyugdíjrendszerek ugyanis életre hívásuk pillanatában merően más feltételekre teremtődtek, mint amelyek most, a század végén jellemzik a fejlett országokat. A születésszám csökkenése, az élettartam meghosszabbodása olyan mértékben változtatta meg az aktív és az inaktív lakosság arányát, hogy ezek a nagy ellátórendszerek képtelenek voltak megfelelni az elvárásoknak.

Mielőtt azonban önök örvendezni kezdenének, hogy a nyugdíjrendszerünk válsága a legfejlettebb országokhoz való hasonlatosságunk eredménye, ki kell ábrándítanom önöket: a magyar nyugdíjrendszer válsága merőben más okokra vezethető vissza. Itt az az érdekes esemény zajlott le, hogy a születések száma ugyan nálunk is csökkent, de az életkor meghosszabbodása meg sem közelítette a fejlett országokban élőkét, a nyugdíjrendszer mégis hasonló válságokat mutat.

Ennek a helyzetnek a megoldására a kormány elkészített egy javaslatot. Ha ezt a javaslatot az ember végigolvassa, akkor egy "déjá vu" élménye keletkezik, mert az anyag kísértetiesen emlékeztet az MSZP elhíresült hirdetésére annyiban, hogy ugyanolyan jól hangzó utópia, bár lássuk be, nélkülözi a hirdetésre jellemző suta bájt.

Mi is a baj ezzel a kormányzati elképzeléssel? Hadd szóljak erről egypár szót részletesen. A rendszer, amelyet leír, csábítóan stabil rendszer lehetne, hiszen ki ne vágyna arra, hogy a nyugdíja több forrásból táplálkozzon, és hogy a különböző gazdasági hatásoknak ne legyen olyan nagymértékben kitéve. Nem nehéz belátni, hogy egy vegyes rendszer, ahol a nyugdíjak egyrészről az aktív befizetők, az aktív dolgozók befizetéseiből, másrészről az élet során felhalmozott tőkéből állnak, kevésbé érzékeny a piaci, foglalkoztatási változásokra, mint azok a rendszerek, amelyek csak az egyik formára építenek.

Csak hát... s most jön a lényeg. Mint a beszédem elején említettem, a magyar nyugdíjrendszer egyik legfőbb paradoxona, hogy az igen magas járulékszint mellett sem jut elegendő pénz a nyugdíjakra. Ha tehát ebből a rendszerből valaki pénzt akar kivonni, azt két módon teheti meg, tisztelt államtitkár úr. (Dr. Kökény Mihály felé fordulva:) Vagy a már nyugdíjban levőktől vonja el a pénzt, vagy a még aktív dolgozókkal fizettet duplán, esetleg mind a két réteggel fizettet.

A kormány javaslata mindenesetre balladai homályban hagyja annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy kik lesznek az általa javasolt megoldás vesztesei. Csak a nyertesek személyét láthatjuk ebből a javaslatból biztosan: a kormány által kijelölt pénzembereket. Igen, hölgyeim és uraim, a javaslat nyertesei egyedül a kormány által kijelölt pénzemberek!

A megoldást nem is nagy túlzással nyugodtan nevezhetjük a XXI. századi békekölcsönnek. Nehéz lenne másnak nevezni azt a megoldást, amikor az állam arra kényszeríti polgárait, hogy jövedelmük jelentős részét kötelezően magáncégeknek adják át, míg az állam csak a befizetett összeg visszafizetésére vállalna garanciát. Ez annyit jelent hogy megértsük egy konkrét példán keresztül , ha ez a rendszer működött volna korábban, akkor az az ember, aki 20 évvel ezelőtt befizette fizetése felét, azaz 500 forintot, az most 500 forintot követelhetne az államtól. (Taps a Fidesz és az MDNP padsoraiban.) Szép, ha az ember bízik a kormány antiinflációs ígéreteiben, de hát azért ennyire nem kellene! A megoldással ez a legfőbb baj. Maxwell óta ugyanis tudjuk, hogy a magán-nyugdíjalapok is igen könnyedén ki tudnak ürülni.

(11.20)

Abban az esetben, ha ez bekövetkezne, ha bekövetkezne az MSZP-SZDSZ-kormány által itt leírt konstrukció, akkor az a fiatal, akitől duplán szedtek be a boldog öregkor ígéretével, sokkal nyomorúságosabb helyzetbe fog jutni, mint ahova a rendszer nélkül juthat. A kormány javaslata persze egy egészen egyedi trükköt alkalmaz arra, hogy úgy tűnjék, ez a bizonyos átmenet önmagát finanszírozza. Az a megoldás, hogy a befizetéseket állampapírokba kell fektetni és ezzel finanszírozni lehet a nyugdíjalap hiányát, semmi mást nem jelent, hölgyeim és uraim, minthogy tovább növeljük az államadósságot, amit majd a kamataival együtt az állampolgároknak kell megfizetni újra és újra. A jelen javaslat tehát arról szól, nem másról, hogy a kormány úgy juttatna pénzügyi klientúrájának milliárdokat, hogy azt velünk, fiatalokkal és a nyugdíjasokkal egyaránt fizetteti meg.

Ehhez az alapvető kérdéshez képest aránytalanul nagyobb súllyal foglalkoztatja a közvéleményt a nyugdíjkorhatár emelése. Mielőtt Bauer Tamás SZDSZ-es képviselőtársam, aki sokkal jobban szereti a Fidesz választási programját olvasgatni, mint az SZDSZ ígéreteinek beváltásán fáradozni és egy kétperces felszólalásban töredékesen idézni a programunk idevonatkozó bekezdését, én megteszem helyette, márcsak azért is, mert per pillanat nincs jelen. "Változatlanul szükségesnek tartjuk a férfi és női nyugdíjkorhatár egységesítését. Ez a lépés elengedhetetlen feltétele a nyugdíjrendszer hosszú távú stabilitásának. Ám hiába lett meghirdetve az emelés, ha nem lettek megteremtve a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételei. Ennek hiányában olyan merev szabályozással találnák szemben magukat a nyugdíjkorhatár közelében lévők, ami méltánytalan velük szemben és ráadásul ellentmond minden jelentős politikai erő ígérgetéseinek. A következő lépéseket látnánk célravezetőnek. Különbséget kell tenni a törvényes nyugdíjkorhatár és a minimális nyugdíjba vonulási idő között. A minimális nyugdíjkorhatár azt az időpontot rögzíti, amely előtt nem lehet nyugdíjba vonulni. A törvényes korhatár a teljes nyugdíjra való jogosultság időpontja. A minimális és a törvényes korhatár között nyugdíjba vonulók csökkentett skála szerint jogosultak a nyugdíjra, a törvényes korhatáron túl dolgozók pedig pótlólagos százalékpontot kapnak a későbbi nyugdíjba vonulásért cserébe. Ezen intézkedések meghozatala nélkül nem lehet a korhatár emelését végrehajtani."

Ennyi az idézet a '94-es programukból. Mielőtt a tisztelt kormánypárti hölgyek és urak megörülnének, hogy ez alig különbözik a kormány elképzelésétől, ki kell ábrándítanom önöket: az általuk javasolt intézkedések nem azok az intézkedések, amelyek meglétét a programon számon kérjük. Önök merőben más, merőben drasztikusabb korhatáremelésről beszélnek ebben az anyagban, amit letettek elénk. Az ugyanis, hogy túl sok ember kerül be a nyugdíjrendszerbe, nem lehet vita kérdése, hiszen az elmúlt 10-15 évben a nyugdíjba vonulók száma megkétszereződött. Ám aki emiatt az alacsony nyugdíjkorhatárt okolja, csak részben jár közel a probléma valós okához. Nem ez a lényegi kérdés. A nyugdíjrendszer szempontjából ugyanis nem a törvényes nyugdíjkorhatár az érdekes, hanem a tényleges nyugdíjba vonulási idő. Ha ezt megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy az érintettek 25-30 százaléka már tíz évvel a nyugdíjkorhatár előtt bekerül a nyugdíjrendszerbe. A legnagyobb baj azonban az, hogy a kormány Bokros Lajos távozása után is puccsszerű megoldásokkal próbálkozik. Pedig ha valami, akkor a nyugdíjrendszer igazán alkalmatlan ezeknek a megoldásoknak az elviselésére. Az itt meghozott drasztikus döntések kifutása évtizedekben mérhető, és a pillanatnyi fiskális megoldásokért igen súlyos árat kell majd a későbbiekben fizetni.

Mi következik ebből, tisztelt képviselőtársaim? Ha a kormány által tervezett drasztikus nyugdíjkorhatár-emelés lesz végrehajtva, annak a nyugdíjrendszerre gyakorolt hatása 2010-re várható. Ha viszont az általunk elfogadható megoldás kerülne bevezetésre, annak ez a hatása 2015-re jelentkezne. A kettő közötti különbség arról szól, hogy szabad-e több százezer ember létbiztonságát 15-20 év múlva jelentkező előnyökért, esetleges előnyökért veszélyeztetni. A mi válaszunk erre határozottan az, hogy nem. Nem gondoljuk, hogy lennének ebben az országban az úgynevezett modernizáció oltárán feláldozható nemzedékek. Sem a foglalkoztatáspolitikai helyzet, sem a lakosság egészségi állapota nem alkalmas arra, hogy a nyugdíjkorhatárt az önök által javasolt módon végrehajtsuk és megemeljük.

Az egyetlen elfogadható megoldás a továbbdolgozás ösztönzése, és nem az a megoldás, hogy a nyugdíjba menetelt büntessük. Ez egyébként önmagában indokolja a nyugdíjreformot, mert jelenleg minden racionális megfontolás arra ösztönzi az embereket, hogy a lehető legkorábban kerüljenek be a nyugdíjrendszerbe, mert a továbbdolgozás nemhogy magasabb, hanem alacsonyabb nyugdíjakat fog eredményezni a jelenlegi rendszerben. Ilyen meglévő szabályok mellett büntetőszankciókkal fenyegetni az érintetteket, nos, ez túl van a fair, a korrekt eljárás határain. Már ha valaki egyáltalán számít ilyenre a kormány részéről! (Moraj az MSZP padsoraiból. Közbeszólások: Ez kedves!)

Tisztelt Kormánypárti Képviselők! Hadd hívjam fel a figyelmet arra is, hogy az önök által javasolt korhatáremeléssel nem lehet megoldani a nyugdíjrendszer problémáit. Például növelni kellene a gazdaság teljesítőképességét, szigorítani kellene a járulékbehajtó tevékenységet. Amikor önök erről a drasztikus korhatáremelésről beszélnek, ne felejtsék el azt sem, hogy kormányzásuk két éve alatt sikerült a családtámogatási rendszert, a szociális ellátó-rendszert alapjaiban megrázni, leépíteni. Az infláció 30 százalék körüli, az átlag korhatár ma Magyarországon 62 és fél év. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Milyen korhatáré? Zaj a bal oldalon.) A kormány korhatár-emelési javaslatát nem tudjuk támogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A mi javaslatunk a nyugdíjreformra más, mint a kormányé. Tudjuk, hogy nincs olyan megoldás, ami mindenkit kedvezőbb helyzetbe hoz, és felelősen azt sem ígérheti senki, hogy a nyugdíjreform rövid távon több nyugdíjat jelent majd mindenkinek. Javaslatunk legfőbb előnye az, hogy igazságosabb lesz a rendszer. Mit is javaslunk konkrétan?

Egy olyan háromlépcsős nyugdíjrendszert, amelynél minden lépcső más forrásból keletkezik, ezért lényegesen stabilabb, mint a jelenlegi, csupán a bérekre kivetett járulékokból táplálkozó rendszer. Az első lépcsője az állampolgári alapnyugdíj. Ez egy egységes összegű ellátás lenne, és ezt az összeget bizonyos életkor után mindenki megkapná. Ily módon egy alapjövedelmet biztosítana azok számára is, akik egyébként nem szereztek jogosultságot a nyugdíjra. Ennek az alapnyugdíjnak a nagysága a költségvetés és a Nyugdíjbiztosítási Alap közötti feladatmegosztástól függ. Az alapnyugdíj bevezetése nem érinti a már meglévő megállapított nyugdíjakat, itt csupán egy technikai jellegű kettébontásról lehet szó. Érinti viszont azt a 100-200 ezer időskorút, akinek a korábbi rendszer hibája miatt nincs nyugdíja.

A második lépcső az úgynevezett munkanyugdíj lenne. Ez az az ellátás, ami leginkább hasonlít a jelenlegi nyugdíjra, hiszen nagysága a ledolgozott időtől és a keresettől függ. Itt kell megszüntetni a nyugdíjrendszer belső igazságtalanságait okozó anomáliákat. A jelenlegi rendszerben a havi átlagkereset degresszíven, tehát csökkenő mértékben számít bele a nyugdíjalapba. Azaz minél magasabb valakinek a fizetése, annál kisebb részét veszik figyelembe a nyugdíja megállapításánál. Ráadásul azt a bizonyos táblázatot, aminek alapján ez a számítás történik, a kétszámjegyű infláció ellenére évek óta változatlanul hagyták. Ennek következtében az újonnan megállapított nyugdíjak valóságos értéke évről évre kevesebb. Ehelyett egy olyan rendszerben gondolkozunk, ahol az egyéni befizetések nyilvántartása alapján a nyugdíj alapja arányos az élet során teljesített befizetésekkel, és ezzel igazságosabb lesz. Ennek az egyik technikailag egyszerű megoldása a pontrendszer, ahol a befizetéseket például a mindenkori átlagbér arányában tartják nyilván, és így a befizetések indexálása a nyugdíjba menetelkor érvényes átlagbér alapján történik.

A jelenlegi rendszer másik igazságtalansága, hogy az a bizonyos skála, amelynek segítségével kiszámítják a havi átlagkeresetből a szolgálati idő alapján a tényleges nyugdíjat, azoknak kedvez, akik keveset dolgoztak, és bünteti azokat, akik hosszabb ideje dolgoznak. A szolgálati idő hosszának ez a kezelése igazságtalan és a nyugdíjasok egyik legfőbb sérelmét jelenti.

(11.30)

Ezért javaslatunk: a nyugdíjskála lineáris legyen, tehát minden ledolgozott év egyformán számítson a nyugdíj megállapításánál.

Az általunk javasolt rendszer harmadik lépcsője a kiegészítő nyugdíjbiztosítások rendszere. Ez lenne az a tőkefedezeti elem, amiről önök a kötelező rendszeren belül beszélnek. Ellentétben a kormánnyal, mi úgy gondoljuk, hogy ezt az elemet meg kell hagyni a szabad szerződéskötés körében, és az államnak a befektetések biztonsága feletti őrködés, valamint az öngondoskodás ösztönzésén kívül nincs más szerepe. Belátjuk persze, hogy ez a megoldás kevesebb hasznot juttat a kormány pénzügyi klientúrájának... (Zaj az MSZP soraiban.).., mint ha törvényi verdikttel köteleznénk a polgárokat befizetésre, de a nyugdíjreformnak talán mégsem az ő boldogításuk az elsődleges célja.

Pokorni Zoltán képviselőtársammal beadtunk egy olyan önálló javaslatot, amely arról szól, hogy a gyermekek után korhatárkedvezmény járna. Ez a javaslat konkrétan arról szól, hogy három gyermek után öt évet, két gyermek után három évet, egy gyermek után pedig egy évet kapna korkedvezményként az illető anyuka, illetve apuka. A nyugdíjrendszer problémáinak egyik oka a demográfiai helyzet. Ezt előttem már nagyon sokan elmondták.

Egyre kevesebb gyermek születik, így majd kevesebb lesz a járulékfizetés, a járulékfizető állampolgár is. Javaslatunkkal egyrészt ösztönözni szeretnénk a gyermekvállalást, másrészről pedig elismerjük a gyermekneveléssel járó felelősséget.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi tisztában vagyunk azzal, hogy a nyugdíjrendszer reformjának eredménye évtizedekre befolyásolja emberek millióinak életét. A reform nem egy választási ciklusra szóló döntés, és a rossz döntések sok esetben már nem vagy csak részben lesznek korrigálhatóak. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy bár a nyugdíjrendszer állapota sürgeti a reformot, azt úgy kell végrehajtani, hogy a lehető legszélesebb társadalmi egyetértés övezze, nemcsak azért, mert hosszú időre szóló döntések végrehajtásának ez az egyik garanciája, hanem azért is, hogy mindenki számára tervezhető legyen a jövője. Ezt a mai években nem lehet mindenkiről elmondani. Az a megoldás, ami jelenleg folyik, hogy évente kétszer módosítjuk a társadalombiztosításról szóló törvényt, mára már alapjaiban veszélyezteti az állampolgárok jogbiztonságát.

Tisztelt Ház! Összefoglalva, az álláspontunk a következő. A kormány által közzétett koncepció számunkra nem elfogadható, mert elfogadhatatlan kockázatoknak teszi ki mind a jelenlegi nyugdíjasokat, mind pedig a jövőbelieket. Véleményünk szerint egy beérett felosztó kirovó nyugdíjrendszer kormány által javasolt átalakítási kísérlete a pénzügyi kalandorság határát súrolja. Nem tudjuk elfogadni a nyugdíjkorhatár önök által javasolt módját, mert az sokkal több kárt okozna az érintetteknek, mint amennyi haszon származna esetleg belőle a társadalom egésze számára hosszú távon. Itt zárójelben hadd mondjam el, hogy nagyon szívesen látnék egy olyan hatástanulmányt, amelyben önök kiszámoltatnák azt, hogy mennyi pénzt, mennyi megtakarítást remélnek a korhatáremelésből, és e mellé odatennék, hogy mit jelent ez a munkaerőpiacra, a foglalkoztatásra, a magyar állampolgárok egészségi állapotára és a szociális ellátórendszerre. Szeretettel várnék egy ilyen hatástanulmányt és egy ilyen anyagot.

Javaslatunk egy olyan stabil rendszer kialakítását célozza, ahol az átmenet nem igényel jelentősebb új beruházást, megőrzi a szerzett jogokat, és működése kapcsán stabil nyugdíjakat tud garantálni, a gyermekvállalást pedig méltányolja a korhatár megállapításánál. Tisztelt kormánypárti és ellenzéki képviselők, köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a bal oldalon.)