Szabó György (MSZP)

1996. május 7.

SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony, a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bevallom őszintén, hogy felül kell vizsgálnom az előzetes álláspontomat, amikor is volt bizonyosfajta aggályom a politikai vitanappal kapcsolatban. Nevezetesen az, amit itt többen fölvetettek, hogyha konkrét számokról, adatokról, információkról a tájékoztató és a felvezetés nem szól, akkor kellően intenzív, alapos és elmélyült lesz-e a vita, megvan-e ennek a lehetősége.Végül is én úgy ítélem meg, hogy ezek az aggályok fölöslegesek voltak, és úgy ítélem meg a vita tapasztalatai alapján, hogy rendkívül hasznos volt. Azért volt hasznos, mert mint kiderült itt, nagyon alapos, sarkalatos kérdésekben is nézetkülönbségek vannak, akármennyire is szeretnénk azt elkerülni, és én azokkal értek egyet, akik azt fogalmazták meg, hogy ez a nyugdíjkérdés ténylegesen legyen végre nemzeti kérdés, pártpolitikai érdekeken felülemelkedő kérdés, de mégis úgy tűnik, hogy ezek a sarkalatos vitakérdések, itt-ott már ideológiai hitvitává fajuló kérdések, valahol párt-törésvonalak mentén is felsorjáznak, amit én mód felett sajnálok, tegyem hozzá, és még inkább sajnálom, amikor ebben a kérdésben memóriagyakorlatok zajlanak, hogy ki mikor mit mondott és mire emlékszik.

Hadd emlékeztessem tisztelt képviselőtársaimat, hogy itt ebben a kérdésben igazán fontos tényleg az, hogy hova tartunk. Mert ez érdekli az embereket. S amiért hasznos volt mégis, azért állítom, mert meggyőződésem, hogy az oly sokszor és sokféleképpen tálalt elképzelések a nyugdíjrendszer átalakulásáról, az ezzel kapcsolatos kormányzati és más elképzelésekről, a kapcsolt garanciákról a sajtóban, más helyütt, fórumokon oly gyakran sokféleképpen elhangzanak.

Én a magam részéről egészen biztos vagyok abban, hogy jó néhány félreértést sikerült tisztázni, és biztos vagyok abban, hogy azok részéről, akik figyelemmel tudták kísérni a televízióban vagy a rádióban ezt a mai vitanapot, azért ez az érdeklődés széles körű volt, hiszen valóban nagyon átfogó kérdésről van szó, mindannyiunkat érintő kérdésről volt szó, ténylegesen úgy konstatálhatják, azt állapíthatják meg, hogy ma többet tudnak, akkor is, ismétlem, hogyha nem lehet egész pontosan kiszámolni, hogy egy 1948-ban született nő pontosan milyen feltételekkel és milyen nyugdíjjal vonulhat abban az esetben netalántán nyugdíjba, hogyha ilyen és ilyen ösztönzőrendszereket alkalmaznak, és hadd ne soroljam az egyéb, itt és most nem bemutatott és nem tisztázott részleteket.

Nagyon fontosnak tartom a magam részéről azt is leszögezni, hogy vannak azért olyan kérdések, amikben én úgy érzékelem, hogy majdnem teljesen egységes a Ház. Akkor is, hogyha feltehetően a későbbi viták során a részletekben még éles véleménykülönbségek fogalmazódhatnak meg. Ez pediglen az a bizonyos korhatárkérdés, aminek a szükségességét, elkerülhetetlenségét, sürgősségét Kósáné Kovács Magda azt hiszem, a muszájt alkalmazta a kell-lel szemben mint egy keményebb fogalmat tulajdonképpen senki sem vitatta. Vagy majdnem senki sem vitatta, mert volt egy párt képviselője, nevén mondjuk: Lezsák Sándor úr, aki egy olyan kijelentést tett, hogy amennyiben '98-ban az MDF hatalomra jut, akkor visszaállítaná a kormány által, és ismétlem, szinte az összes párt által most nem vitatott korhatáremelést a most érvényes korhatárra.

Meg kell hogy mondjam, hogy ez engem azért aggasztott és szomorított el, mert ilyen súlyos, felelőtlen politikai kijelentést ritkán lehet hallani a Házban. Hiszen ha gyakorlatilag a most őáltala fémjelzett, korábban meghatározó kormánypárt ezt már egyszer belátta, és gondolom, a jogfolytonosságot ő sem tagadja, és végül is tényleg ezer és egy ok hangzott el itt és most képviselőtársaim részéről, hogy nem a korhatáremelés a kérdés, hanem a módja, a mikéntje, a végrehajtás szükségessége, akkor nem tudom, hogy ezt a fajta kockázatot felelős politikus megengedheti-e egyáltalán magának.

Hogy érzékeljük, miről van szó, ha netalántán mégis megtenné: ez egy évtizedes kihatásában körülbelül újabb 100 milliárd forint hiányt termelne ebben a rendszerben. Ezek után már csak az a kérdés, hogy ezt a 100 milliárd forintot vajon honnan vennénk el, mert erre is meg kell találni a választ, és a nyitott kérdések tömkelege mellett ez az egyik legsúlyosabb kérdés, hogy a már ma is hiánnyal küzdő nyugdíjrendszer-finanszírozás miből oldható meg.

És egy kitekintést vagy egy megjegyzést hadd tegyek itt arra is, amit én is nagy érdeklődéssel vártam, de talán már nincs itt Pusztai képviselő asszony, aki bejelentette a pénzügyminiszter úrnak, amikor itt volt, hogy nem azt kell csinálni, amivel a kormány foglalkozik, hanem van itt egy megoldás, az a bizonyos járulékmérték-csökkenés. Ugyan korábban azt fogalmazta meg, hogy a várományfedezet nem orákulum, és jóllehet képviselőtársam mondta, hogy bizony nem az, és nem is tarthatja senki sem annak, tehát úgy tűnik, hogy mégiscsak van orákulum, ez pedig ez a járulékmérték-csökkentés.

És nem is kellene mást tenni, mint hogy elmennénk a nemzetközi pénzintézetekhez és mondanánk, hogy mi elhatároztuk ezt a csökkentést, tessék nekünk adni kétmilliárd dollárt. Ha valaki nemzetközi pénzintézetekkel mondjuk már találkozott, akkor tisztában van azzal, hogy ők nem úgy kezdik, hogy tessék mondani, mennyit is tetszettek számolni és gondolni, és akkor, ha ezt megadjuk, akkor biztosan végre tetszenek hajtani majd a járulékmérték-csökkentést, hanem épp azt kérdezik: tessék mondani, biztos, hogy önök meg akarják tartani ezt a korhatárt, amely világviszonylatban is nagyon alacsony? Komolyan nem gondoltak arra, hogy amit Európa gazdag országai meglépnek, azt már önöknek is meg kellene egyszer lépni és fel kellene vállalni akkor is, ha ez nem mindenki számára népszerű? Nem gondoltak arra, hogy esetleg a mostani, szélesen eltitkolt vagy esetlegesen nem titkolt, de járulékkal nem sújtott jövedelmeket is valahogy be kellene vonni, ki kellene szélesíteni a járulékalap mértékét? Vagy nem gondoltak arra, hogy tényleg milyen lépéseket kellene tenni? Például azt az egyéni ösztönző rendszert belehozni a rendszerbe, amit a várományfedezet teremthet és adhat meg, hogy kisebb legyen a járulékmérték-eltitkolás?

És ha ezekre a kérdésekre pozitív válaszokat képes adni a kormány, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy azok a bizonyos nemzetközi pénzintézetek is hajlandóak komoly partnernek tekinteni bennünket. Egyébként hogy tényleg ne legyen félreértés, nem tekintjük, és sohasem tekintettük sem a várományfedezeti rendszert csodaszernek, sem a felosztó-kirovó rendszert csodaszernek.

Utaltunk arra is, ebben külön hadd köszönjem meg Csehák Judit képviselő asszonynak a nagyon precíz, nagyon alapos és átfogó értékelését, és egyben kritikáját, amit mindkét rendszerrel kapcsolatban itt bemutatott a képviselőháznak és természetesen egyidejűleg a közvéleménynek is, hogy mind a két rendszernek megvan az előnye is, megvan a hátránya is, és mindegyikkel kapcsolatban lehet megfogalmazni pozitív dolgokat, és természetesen aggályokat is, kockázatokat is. Ezeket ő sorban fel is sorolta, nem hiszem, hogy meg kellene ismételni.

A kormány tulajdonképpen arra tesz kísérletet és nem igaz, hogy nincsenek számítások, hiszen ha az összes számítást, ami ebben az úgynevezett nyugdíjrendszer-átalakításban elkészült, idetettük volna, akkor valahol, mondjuk, az emelvény magasságáig érnének már a különböző táblázatok és dokumentumok , arról van szó, hogy a kormány arra tesz kísérletet és én örömmel tapasztaltam, hogy a kormánypárti képviselők, sőt az ellenzéki képviselők egy része is, mondjam azt, hogy e tekintetben még Torgyán úr is azt mondta, hogy a váromány fedezetét szükségesnek tartja , tehát gyakorlatilag arra tesz kísérletet, hogy a két rendszernek a létező előnyeit megpróbálja úgy ötvözni, hogy ezzel a hátrányokat sikerüljön minimalizálni.

Itt vannak még magától értetődően nyitott kérdések. Ezeket a nyitott kérdéseket én azt hiszem, hogy a kormány holnapi döntése egyfajta munkadöntés formájában el fogja dönteni, és a kormány számára rendkívül hasznos és értékes volt éppen az, amire utaltam: ez a fajta törekvés, ez a szándék, ismétlem, nem csodákat akar, hanem két, a világban létező és a világban tulajdonképpen egy ilyen irányba mozgó, tehát egy vegyes finanszírozás irányába mozgó rendszer bevezetését a képviselőház döntő többsége támogatja.

Hadd szögezzem le ismételten, bár a bevezetőmben is említettem amiben tulajdonképpen ma talán tényleg egyetértés volt, és szeretném a kormány szándékát ez ügyben is ismételten megerősíteni hogy nem tudunk olyan rendszert elképzelni, és nem is gondolkodunk azon, ami a mai nyugdíjasok helyzetét rontaná.

(16.10)

Nem tudunk és nem is gondolkodunk olyan változtatásokról, amelyek a szerzett jogokat elvennék azoktól, akik már egyszer azokat megszerezték, beleértve azokat az egyetemistákat is, akiket majd a korhatáremelés érint, és számukra ez most szolgálati idő.

Természetesnek tartjuk és gondolkodunk azon, hogy gyermekkedvezmények továbbra is létezzenek, és természetesnek tartjuk azt is, hogy miután a változások nagy horderejűek és hosszú évtizedeken át fognak érvényesülni, kellő felkészülési időt adjunk az állampolgároknak.

Ez a három olyan alaptétel, amit mindenki hangsúlyozott, mindenki megfogalmazott, és én úgy gondolom, hogy akár a rendszer egy bizonyos nagyobb politikai érzékenységű emeléséről mint a korhatáremelés van szó, akár pedig a rendszer teljes egészének a reformjáról, ezt mindenféleképpen szem előtt kell tartani, és szem előtt is fogja a kormány tartani a jövőre vonatkozóan is.

Sokan kérdeztek a nálunk most legalábbis a közelmúlt történelméhez viszonyítva újnak tekinthető várományfedezeti résszel kapcsolatos garanciakérdésről. Kormánypárti képviselőtársaim a vitában erre is elég részletes és alapos választ adtak. Én azonban arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a garancia ezt is elmondták, de hadd erősítsem meg tulajdonképpen tényleg igazából a jól működő, prosperáló gazdaság, ami mindenfajta nyugdíjelemmel kapcsolatban leginkább alátámaszthatja a biztonságnak azt a fajta garanciáját, amit mindenki keres, és ennek a gazdaságnak az élénkítését, működését segítheti elő ez a várományfedezet. Van egy ilyesfajta általánosabb összefüggés is.

De hadd tegyek hozzá még valamit igazából nagyon-nagyon csodálkozom a békekölcsönszerű felvetéseken és azon még inkább, hogy ezt egy fiatal korosztálynak az érdekképviseletét mindig markánsan hangsúlyozó párt képviselője tette, amikor utalt arra, hogy itt az államnak kell valamifajta kölcsönt adni. Az én tapasztalatom, amit lakossági fórumokon, más alkalmakkor szerzek, kifejezetten az, hogy az emberek döntő többsége, de főleg a fiatalok, igenis látnak fantáziát, rációt abban, hogy legyen egy olyanfajta számla, ami az ő nevén van, amire ő teszi be a pénzét, megválaszthatja a pénztárt, adott esetben, miután a pénztárnak tagja, részt vehet a pénztár irányításában, nyilván ez egyfajta sajátos delegációban működhet, és tudja azt, hogy ő takarékoskodik magának.

De nézzük meg, hogy merrefelé haladnak, mozognak azok a folyamatok, amikor semmi mást nem tett tulajdonképpen a kormány, csak felnyitott bizonyos korábban nem létező jogszabályi tiltásokat, zsilipeket! Ha én pontosan vagyok informálva, akkor ma hozzávetőlegesen hatszázezer ember tagja az önkéntes nyugdíjbiztosító pénztáraknak, azoknak, amelyek fölött ugyan van pénztárfelügyelet, de messzemenően nincs olyasfajta garancia és olyasfajta kemény, rigorózus rend a befektetésekben, a kontrollokban, az ellenőrzésekben és az előírásokban, mint amit, mint elhangzott, a várományfedezeti nyugdíj kötelező, elismert pénztárokat terhelő nyugdíjeleménél a kormány illetve amit majd ajánl a parlamentnek kíván adni azoknak, akik természetesen egyfajta kötelező jelleggel, de ideteszik a pénzüket.

Beszélnek kockázatról, arról, hogy ez a gazdaság hullámzásának van kitéve. Ne felejtsék el: itt hosszú távú befektetésekről van szó, nem egy-két év hullámzásáról. Az elosztó-kirovó ami egyfajta stabilitást hoz, mert ez a pénz mindig bejön sokkal inkább ki van téve egy-egy év gazdasági hullámzásának. Lásd például az ez évi, mostani nyugdíjhelyzetet.

Nem lezárom és le is járt tulajdonképpen a 15 percem ezt a mostani vitát, nincs is erre felhatalmazásom, hanem csak azt szeretném konstatálni a magam részéről, hogy mindenféleképpen egy olyan eseménynek voltunk a tanúi, ami a kormány szándéka szerint egy vitának a nyitánya volt, amit Bleyer képviselőtársam igényelt, és amire utaltak nagyon sokan mások, arra, hogy azt, ami most a parlamentben elindult, vigyük tovább erre szeretnék ígéretet tenni. És természetesen arra, hogy a vitának a tanulságait a kormány a maga munkájában az elkövetkezendő hónapokban feltétlenül hasznosítani fogja.

Megköszönvén részvételüket, érdeklődésüket, hasznos, okos, érvelő kijelentéseiket, bírálataikat, kritikáikat, köszönöm szépen a figyelmüket és azt, hogy részt vettek és kitartottak a vitában. (Taps.)