Szabó György (MSZP)

1996. május 7.

SZABÓ GYÖRGY népjóléti miniszter: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! A parlamenti vitanapokat általában országgyűlési képviselők vagy parlamenti bizottságok kezdeményezik. A mai nap esetében nem így történt. Ezt a vitát a kormány kezdeményezte, s tette ezt azért, mert rendkívüli fontosságúnak tartjuk a jelenlegi és a jövőbeni nyugdíjasok helyzetének alakulását, a nyugdíjrendszer reformjának ügyét.A rendszeres újságolvasó, de a közéleti hírek iránt kevésbé érdeklődő tévénéző is egyre gyakrabban találkozhat azzal, hogy a kormányzati szervek, a nyugdíjbiztosító önkormányzat a nyugdíjrendszer válságtüneteivel és a megoldást nyújtó lehetséges reformlépések kidolgozásával foglalkozik. A jóléti biztonság rendszerének olyan eleme vár változtatásra, amely szinte minden egyént és családot érint. A nyugdíjreformmal foglalkozó szakértői csoportok munkájuknak olyan pontjára értek, ahol a társadalmi párbeszéd megkezdése elengedhetetlen feltétele a felelősségteljes döntésnek. A kormány ezért kezdeményezte a mai vitát. A parlament csak akkor vállalkozhat ilyen nagy horderejű törvénykezésre, ha a lehetséges nyugdíjreform-forgatókönyvek előnyeit és hátrányait megismerjük, mérlegeljük, és minden javaslatot igyekszünk elfogulatlanul értékelni. A kormány azt kezdeményezi, hogy a nyugdíjrendszer jövőjéért felelősséget érzők ismerjék meg az eddig kialakult javaslatok főbb elemeit. Ismertetni kívánjuk saját javaslatunkat, s nem titkolt célunk az sem, hogy a kormány nyugdíjreform-koncepciójának minél szélesebb támogatást szerezzünk, hiszen ilyen nagymértékű átalakítás csak az érintettek és a társadalom többségének együttműködésével lehetséges. A parlamenti vitát egyúttal egy társadalmi vita nyitányának is tekintjük abból a célból, hogy felszínre jöhessen minden fontos vélemény a megfelelő megoldások megtalálásához.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha itt a Házban nem is, de a lakossági fórumokon még ma is visszatérő kérdés, hogy egyáltalán szükség van-e a rendszer átalakítására. Azután a beszélgetések során kiderül, hogy a mai nyugdíjrendszerrel Magyarországon mindenki elégedetlen. Elégedetlen a nyugdíjas, akinek egy ledolgozott élet sem elegendő ahhoz, hogy a nyugodt öregkori megélhetéséhez elegendő nyugdíjat kapjon. Elégedetlenek a mai aktívkorúak is, akik szembesülnek a járulék magas összegével, ugyanakkor nem látják garanciáját annak, hogy öregkorukban munkájukkal és a befizetett járulékaikkal arányos nyugdíjat kapnak. De elégedetlenek az önálló foglalkozásúak, a vállalkozók is, akik a személyi kifizetések lerovásakor tapasztalják azt, hogy minden 100 forintból 25 forintot a nyugdíjakra kell a társadalombiztosítás számára befizetni. A tisztességes járulékfizetők fuldokolnak a befizetési teher alatt, helyzetük méltánytalan a befizetéseket megkerülve előnyt szerző gazdasági szereplőkkel szemben. S persze nem lehet elégedett az állam sem, a biztosító sem, hiszen az állampolgárok jogos elvárásainak a jelenlegi szabályozás keretei között nem képes eleget tenni. Egyre kevesebb járulékból kellene biztosítania a nyugdíjak értékállóságát. Az államháztartásnak pedig ráadásul szembe kell nézni évről évre a Nyugdíjbiztosítási Alap állandósuló és egyre növekvő hiányával.

A kérdéssel elmélyülten foglalkozó szakemberek és politikusok számára viszont riasztó és elfogadhatatlan, de sajnos egyáltalán nem valószínűtlen rémképként jelenik meg a rendszer összeomlásának veszélye. Világosan látható ugyanis, ha nem szánjuk rá magunkat a rendszerszintű változtatásra, akkor veszélybe kerül a már most nyugdíjas emberek és az ezután nyugdíjba vonulók ellátása. Meggyőződésem, hogy ezt egyetlen felelős politikus, egyetlen képviselőtársam sem akarja tétlenül szemlélni. Tudjuk persze, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása csak fokozatosan, hosszabb idő alatt valósítható meg, éppen ezért kell cselekednünk. Nem akarunk egyik napról a másikra történő radikális váltást, de azt sem várhatjuk meg, hogy gyermekeink számára elviselhetetlen terhet jelentsen a majdani nyugdíjjárulék kifizetése.

A nyugdíjreform persze nemcsak nálunk van napirenden, hanem a világ számos más országában, a gazdaságilag tőlünk jóval fejlettebbekben is. A közös ok pedig a demográfiai átalakulásban rejlik. Általános jelenség ugyanis a nyugdíjasok arányának növekedése az aktívkorúakkal szemben, és ez teszi aktuálissá a nyugdíjasok helyzetével, a nyugdíjak jelenlegi és majdani fedezetével, a különböző lehetséges nyugdíjmodellekkel való fokozott foglalkozást. Ugyanezen okból vetődik fel a nyugdíjkorhatár emelésének kérdése is.

S hogy mi a helyzet nálunk? Nézzük meg csak a legutóbbi évek fejleményeit! Amíg 1990-ben 100 aktív keresőre 57 nyugdíjas jutott, 1994-ben már 70 fő, és 1996 januárjában a nyugdíjasok és a járadékosok együttes aránya elérte a 30 százalékot.

(9.10)

A népességen belül az aktív foglalkoztatottak aránya viszont nem éri el a 40 százalékot.

Az adott évben nyugdíjba vonulóknak évek óta kisebb hányadát teszik ki az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltő személyek; a nyugdíjba vonulóknak mintegy 60 megismétlem: 60! százalékát a rokkantak, a korengedményes és az előnyugdíjasok teszik ki. A 60 év felettiek aránya jelenleg 20 százalék, és az előrejelzések, becslések szerint a jövő század első felében ez az arány elérheti a 25-30 százalékot.

Röviden szólva: a jelenlegi nyugdíjszisztémában egyre kevesebb járulékfizető befizetéseiből kell fedezni egyre több nyugdíjas nyugdíját. Emellett és az előbbi ok miatt a járulék mértéke nemzetközi mércével mérve is magas. Az elviselhetetlenné növekedett terhek fojtogatják a gazdálkodószervezeteket, óhatatlanul növelik a feketegazdaságot; a fekete- és szürkegazdaságba kényszerített dolgozók kiszolgáltatottá válnak, és betegség, öregség, megrokkanás esetén a társadalom igazi kivetettjei válnak majd belőlük.

Össznépi társasjáték lett a "Ki tud új trükköt a még járulékmentes kifizetésre?" ami persze ismét a nyugdíjak forrásának zsugorodását okozza. Ez az ördögi kör tovább nem folytatható. Minél kevesebb a befizetett járulék, annál inkább nő az elvonási kényszer persze, annál kevésbé érdemes járulékot fizetni. És a magas járulékok ellenére a nyugdíjalapnál állandósultak a finanszírozási nehézségek. A nyugdíjalap éves hiánya lassan a 30 milliárd forintot is eléri.

Ha a nyugdíjalapok egyensúlyi problémáiról beszélünk, nem kerülhetjük meg a munkaerőpiaci összefüggéseket sem, hiszen a nyugdíjalap krónikus hiányának egyik legfontosabb oka a rendszerváltás után láthatóvá vált munkanélküliség, a gazdaság megroppanása. 1990 óta összességében 1,4 millió ember munkahelye szűnt meg, és természetesen az elmaradt járulékbevételek is növelik a hiányt. Erre lehetne mondani, hogy akkor teremtsünk új munkahelyeket, lesz járulékfizetés, és megszűnik a finanszírozási probléma. Nyilvánvaló azonban, hogy csodák nincsenek, senki sem tekinthet el a gazdaság teherbíró képességétől. A piaci folyamatoknak kell olyan feltételrendszert biztosítani, amely a gazdasági növekedést, az új munkahelyek létrehozását szolgálja, és bizony, ezek közé tartozik az adó- és járulékterhek fokozatos mérséklése is.

Szólnom kell arról is, kedves képviselőtársaim, hogy mai nyugdíjrendszerünk bizonyos szempontból igazságtalan jövedelem-átcsoportosítást valósít meg: hátrányos a hosszú szolgálati időt szerzetteknek és a magas jövedelmű, magas járulékot fizetőknek; előnyös viszont az alacsony jövedelmű és viszonylag kevés szolgálati időt szerzettek számára. Az új nyugdíjakban egyre kevésbé tükröződnek a munkával és járulékfizetéssel töltött évek, a befizetett járulékok különbségei. A nyugdíjrendszerben dominálnak a szociális jellegű újraelosztási elemek, és ezt a biztosítottak vesztes rétegei amibe már nemcsak a magas, hanem az átlagos keresetűek is beletartoznak joggal sérelmezik. Ugyanakkor az átcsoportosítás kedvezményezettjei, az alacsony keresetűek is elégedetlenek a létminimum alatti nyugdíjaikkal. A jelenlegi nyugdíjrendszerben a befizetések és a mindenkori szolgáltatások között nincs szoros kapcsolat: a mai munkába lépők nyugdíjszolgáltatása nyugdíjaskorukban az éppen működő megállapítási szabályoktól függ. A mai nyugdíjrendszerre jellemző, hogy ha a jelenlegi nyugdíj-megállapítási szabályok maradnának érvényben, hamarosan kialakulna egy alacsony színvonalú egyenérték.

A járulékfizetésben nem érdekeltek az egyének, hiszen nincs közvetlen összefüggés a jelenlegi járulékbefizetés és a majdani nyugdíj között. A jelenlegi rendszerben a befizetéseket azonnal szétosztják a nyugdíjasok között: a mostani aktívak járulékai a mostani nyugdíjak forrásául szolgálnak, mint ahogy az előző évtizedek során befizetett nyugdíjjárulékainkat sem halmozták föl, nem képződött belőle olyan alap, amely a mai nyugdíjak finanszírozására szolgál. Ez vezet ahhoz a látszathoz, amely szerint a nyugdíjasokat a fiatalabb nemzedékek tartják el; ez okozza azt a sok nyugdíjas számára megalázó helyzetet, hogy eltartottnak tűnnek, annak ellenére, hogy egész életüket szorgosan végigdolgozták, és munkabérük jelentős része elvonásra került.

Nyugdíjrendszerünk jelenlegi formájában és feltételekkel történő további működtetése lehetetlen, mert a jelenlegi nyugdíjrendszer nem felel meg sem a nyugdíjasok, sem az aktív dolgozók érdekeinek, sem a gazdaság fejlődésének, sem a jóléti szolgáltatások bővítési lehetőségének.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Talán az eddigiek is világosan jelzik, hogy a döntés tovább nem halogatható, mert minden további késedelem tekintettel arra, hogy az átállás hosszú éveket, sőt, évtizedeket igényel fokozza a mai rendszer finanszírozhatatlanságának veszélyét.

Engedjék meg, hogy először arról a kérdéskörről szóljak, amely a legtöbb konfliktust gerjeszti, és amellyel kapcsolatban a nyugdíjkérdéssel felelősen foglalkozó biztosítási szakemberek, politikusok között teljes egyetértés van; és csaknem egyetértés van a lakosság körében is csak éppen ellenkező előjellel. Természetesen a korhatár emelésének bejelentett, sőt eldöntött szándékáról van szó. Azért mondom, hogy eldöntött, mert nem mindenki tudja, hogy 1991-ben az akkori parlament országgyűlési határozatban mondta ki a korhatáremelés szükségességét, majd 1993-ban törvény mondta ki a női korhatár emelését első lépcsőben 60 éves korukig és egyben azt is, hogy a női nyugdíjkorhatár 1995-ben már 56 év annyi az idén is , hiszen kétévenként egy év emelést írtak elő. Más kérdés, hogy az átmeneti időszak szabályozásának elmulasztása miatt ez ma is csak munkajogilag érvényes.

Nos, amiben a biztosítási szakemberek, a fenyegető helyzettel szembenéző döntéshozók egyetértenek, azt a lakosság igen nagy többsége elutasítja. Természetesen a kormány is ismeri a közvélemény-kutatási eredményeket: tudjuk, hogy az emberek 90 százaléka nem akarja a korhatár emelését, és tudjuk azt is, hogy ebben a kérdésben könnyen összegyűjthető százezer egyet nem értő aláírás. Balga, aki nem érti: miért is akarna valaki tovább dolgozni a mai szabályok alapján, amikor mondjuk 32 évi munkaviszony után néhány száz forintos nyugdíjnövekedésre számíthat, ha tovább dolgozik; ha meg nyugdíjba megy, az első emeléskor ennek többszörösét kapja kézhez; ha még emellett munkát is tud vállalni, még jobb és ha netán feketén, akkor az adóterhet is kikerülheti. Kell-e ezek után csodálkozni, hogy a tényleges nyugdíjba vonulás átlagos kora a férfiakat és a nőket együtt vizsgálva nem éri el Magyarországon az 54 évet?

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, nem igazán jól teszik fel a kérdést. Mert azt is meg kellene érdeklődni: elfogadnám-e, hogy a nyugdíjak emelésétől infláció ide, infláció oda a jövőben el fognak tekinteni; elfogadnám-e ha még történetesen dolgozom , hogy a jövőben még többet vonnak le a keresetemből, hogy a nyugdíjak szerény növekedését egyáltalán biztosítani tudják. Mert ezzel kell szembenézni, ezek a valóságos választási lehetőségek, nem az, hogy akarjuk-e a korhatár fokozatos növelését vagy sem. Fokozatos, mondom, mert senki nem akarja egyszerre felemelni ahogy ezt gyakran visszahalljuk. Az elképzelések szerint a nők számára a 60 éves korcentrumot a jövő évszázad első évtizedeinek közepe felé javasolnánk, és a férfiak sem érnék el hamarabb a 62 évet, mint a jövő évtized elején.

Nem gondolunk arra sem, hogy a fokozatosan emelkedő korhatár előtt ne lehessen nyugdíjba vonulni, akár a ma érvényes nyugdíjra jogosító korban, sőt, azt sem zárnánk ki, hogy akár annál korábban is. Rugalmas korhatárban gondolkodunk tehát, de az eddigieknél sokkal inkább szeretnénk elismertetni a szolgálati időt, a munkában eltöltött éveket mert azt sem tartjuk igazságosnak, hogy a húsz év munkaviszonyt felmutató éppúgy teljes nyugdíjat élvezhessen, mint aki negyven vagy annál is több évet szolgált becsülettel.

(9.20)

A kor és a szolgálati idő együttes figyelembevételével egy olyan ösztönző és egyben visszafogottan szankcionáló szabályozáson dolgozunk, amely honorálja és ösztönzi a munkáséveket.

Sokan fölvetik azt a kérdést is, hogy a magyar lakosság rossz egészségi állapota elfogadhatatlanná teszi a korhatár egységes, 62 évre történő felemelését. Itt leginkább a férfiak alig több mint 62 éves átlagéletkorával szoktak érvelni. A korhatáremelést nem támogatók között is vannak azonban, akik korrekten elismerik, hogy a magyar 60 évesek, ha férfiak, akkor közel 15, ha nők, akkor pedig 18 évre még bizton számíthatnak és ez alig rosszabb, mint az európai átlag. A drámai egészségromlás, a korai halálozás elsősorban a 40-60 év közötti férfiakat fenyegeti, ami valóban elfogadhatatlan, de nem kapcsolható a korhatáremelés kérdéséhez.

Látszólagos az az ellentmondás is, tisztelt képviselőtársaim ez is gyakran hangoztatott érv , hogy a korhatáremeléssel a fiatalokat szorítjuk ki a munkaerőpiacról. A foglalkoztatáspolitikai hátrányokat nem tagadva is tény, hogy a pályakezdők számára nem automatikusan adódik a nyugdíjba vonulók megüresedett helye, hiszen az ország különböző térségeiben lényeges eltérések adódnak a foglalkoztatási lehetőségekben, a munkanélküliségi mutatókban éppúgy, mint a szakmai struktúrák összetételében.

Egyszóval: akárhonnan közelítjük, akármelyik eddig elkészült reformkoncepciót vesszük szemügyre, akármelyik eddig megszületett döntést értékeljük, a következtetés ugyanaz. Ha nem változtatunk a mai, az európai átlaghoz alacsonynak mondható nyugdíjkorhatáron, ha halogatjuk az emeléssel kapcsolatos döntést, úgy veszélybe sodorjuk az összes nyugdíjas nyugdíját és saját jövőnk biztonságát is.

A szabályozás részleteiben amelyek persze nem elhanyagolható kérdések vannak és itt, a parlamentben is lesznek még viták. És miután a kormány a közeljövőben fogja saját, részletes szabályozási javaslatát előterjeszteni, nézzék el nekem, ha itt és most a további, a kormány által még nem véglegesített, részletesebb javaslatok ismertetésétől eltekintek.

Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy áttérjek a nyugdíjrendszer reformjának átfogó strukturális kérdéskörére, illetve az ezzel kapcsolatos elvi kormányzati álláspont ismertetésére. Ezt annál is inkább fontosnak tartom, mert a korhatár rugalmas, fokozatos emelése önmagában nem ad választ számos, a bevezetőben említett és a mai rendszer kritikájaként elhangzott kijelentésre. Márpedig a reformnak a mai nyugdíjrendszer valamennyi lényegi problémáját meg kell oldania. A leglényegesebb kérdés pedig talán az, hogy milyen modell képes hosszú távra garantálni a nyugdíjrendszer stabilitását.

Mielőtt a javasolt megoldásra rátérnék, néhány fontos alapvetést szeretnék tenni. Először is: nem tudunk olyan reformot elképzelni, amely a mai vagy jövőbeni nyugdíjasok helyzetének romlását idézhetné elő. Másodszor: a szerzett jogok védelmét, például a szolgálati idők beszámítását, minden megoldásnál biztosítani kívánjuk. Harmadszor: a fokozatosságot, a felkészülési, átállási idő garantálását alapvető fontosságúnak tartjuk, éppúgy, mint azt a követelményt, hogy az új nyugdíjrendszer mind az egyéni nyugellátás, mind a finanszírozás szempontjából stabil és kiszámítható legyen, az egyének és a járulékfizető vállalkozók számára egyaránt.

Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A nyugdíjrendszereknek két alapvető modellje ismeretes. Az egyik a felosztó-kirovó modell, a másik a tőkefedezeti modell. A felosztó-kirovó modell lényegét a neve is jól kifejezi: kiróják a munkáltatókra és a munkavállalókra a járulékfizetési kötelezettséget, egy központban összegyűjtik azokat, majd felosztják nyugdíjak formájában a jelenlegi nyugdíjasok között. A jelenlegi járulékfizetők befizetései a jelenlegi nyugdíjak fedezetéül szolgálnak; ez a mai magyar nyugdíjrendszer.

A tőkefedezeti rendszer lényege, hogy a munkavállalók járulékbefizetéseit személyenként elkülönített, egyéni befizetési számlákon gyűjtik a nyugdíjpénztárak. A befizetéseket tőkeként kezelik, forgatják. A járulékfizetők majdani nyugdíja fedezetét az általuk befizetett összeg és annak hozadéka képezi.

Tisztelt Képviselőtársaim! Meg kell mondanunk, hogy mindkét modellnek vannak előnyei és hátrányai. Tökéletes, általános érvényű megoldás a nyugdíjrendszer ügyében nincs. Mindig az adott ország demográfiai, gazdasági, társadalmi, szociális és kulturális helyzete jellemzői alapján kell megkeresni a lehető legjobb változatot.

A legfontosabb kérdések, amelyekre választ kell találnunk, a következők:

Azt akarjuk-e, hogy a nyugdíjak inkább teljesítményarányosak legyenek, avagy azt akarjuk, hogy kiegyenlítődött nagyságúak legyenek. A nyugdíjjárulékokat fizető állampolgárok befizetését ne egy generáció ellátására fordítsuk. Az aktuális járulék-befizetéseket az aktuális nyugdíjak kifizetésére, a most járulékot befizetők majdani nyugdíjait a majdani aktívak járulék-befizetéseiből finanszírozzuk meg, a most járulékot fizetők befizetéseit elkülönített egyéni számlákon gyűjtve kamatoztassák, és majdani nyugdíjukat a felgyűlt járulékbefizetésekből és azok hozamából finanszírozzák. Vagyis minden nemzedék az aktívkorú befizetésével gondoskodjék saját későbbi nyugdíjáról is.

Úgy gondoljuk, hogy az átalakítás során a következő célokat feltétlenül szem előtt kell tartani. Fontos állampolgári érdek, hogy a nyugdíj álljon arányban az állampolgár és munkáltatója által befizetett járulékok tömegével és a járulékfizetés időtartamával. A járulékok tényleges befizetésére ösztönözzön a rendszer. Ehhez az szükséges, hogy csökkenjen a járulékfizetési kötelezettség mértéke, az állampolgár egyénileg is érdekelt legyen a befizetésben, azáltal, hogy felhalmozott járulékai hozadékait ő kapja majd meg.

A járulékfizetési kötelezettség csökkenésének jótékony hatása egyrészt az állampolgároknál közvetlenül jelentkezik, másrészt a gazdaságra is kedvezően hat. Ha az élőmunkának a jóléti célú terhelése, ezen belül a nyugdíjjárulék mértéke csökken, akkor csökken a munkatermékek, az áruk ára, és egyben javul a magyar áruk külföldi versenyképessége. A járulékbefizetés és a nyugdíj közötti közvetlen kapcsolat megteremtése érdekeltté teszi a befizetőket abban, hogy ne a feketegazdaságban tevékenykedjenek, hanem a legális gazdaságban, továbbá hogy ne bújjanak ki a járulékfizetési kötelezettségük alól, ne törekedjenek annak minimalizálására, hiszen ha ezt teszik, ezzel saját későbbi nyugdíjukat is csökkentik.

Lényegesnek tartjuk azt is, hogy az aktív korosztályokra elviselhető terhek nehezedjenek, és ugyanakkor az idősek elfogadható ellátást kapjanak. Különösen fontos ez a mai Magyarországon, hiszen azzal kell számolnunk, hogy a társadalom korösszetételéből adódóan egyre kevesebb aktívkorú és egyre több nyugdíjas lesz.

Célul kell kitűznünk a szociális ellátások szétválasztását a biztosítási rendszertől. Nem tartható fenn ugyanis az az állapot, hogy a különböző elosztási rendszerek keverednek egymással, a meghatározott funkciójú rendszer más rendszerekhez tartozó feladatokat is ellát.

A végére hagytam talán a legfontosabbat: az állampolgárok időskori jövedelmének hosszú távra történő garantálását. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy évről évre korrekciókkal biztosítjuk az idős emberek nyugdíjhoz jutását, hanem azt kell elérni, hogy a rendszer lényegéből fakadóan hosszú távra garantált legyen a nyugdíjak finanszírozhatósága. Ne függjön csupán az aktívkorúak nemzedékének nagyságától, befizetéseitől, a mindenkori parlamentek döntésétől a nyugdíjak finanszírozhatósága.

A kormány úgy véli és ilyen javaslat megfogalmazásán dolgozunk , ezen célok megvalósítása érdekében szükséges, hogy a jelenlegi felosztó-kirovó elvű nyugdíjrendszer korszerűsített eredményének megtartása mellett a tőkefedezeti rendszer előnyeit is építsük be a nyugdíjrendszerbe.

(9.30)

Azt javasoljuk tehát, hogy a felosztó-kirovó s a tőkefedezeti modell előnyeit ötvöző, vegyes nyugdíjrendszert vezessünk be a kötelező biztosítás keretében, amely már számos fejlett országban bevált, és a nemzetközi változások most is ebbe az irányba mutatnak.

Az általunk ajánlott megoldás az, hogy a felosztó-kirovó rendszernek egy mainál jobb változata legyen a nyugdíjrendszer első pillére. Ennek forrását a munkáltatók járulékfizetése képezi. Ez szolgálna alapul a kifizetésre kerülő nyugdíjak nagyobbik részéhez, az alapnyugdíjhoz. Az alapnyugdíj összege a járulékfizetési évekhez s a befizetett összegekhez igazodna.

A második pillért adná a tőkefedezeti nyugdíj, amelynél az elismert pénztárak a munkavállalók befizetéseit elkülönített egyéni számlákon gyűjtenék és a felhalmozódó pénzt tőkeként forgatnák. Az egyén aktívkori befizetései és annak tőkehozadéka képezné a majdani nyugdíj fedezetét. A két elem együtt a mindenkori átlagkereset körülbelül 60 százaléka lenne, és elképzeléseink szerint a belső megosztás körülbelül kétharmad-egyharmad az alapnyugdíj és a tőkefedezeti elem között.

A két főelemnél alapvető eltérés az, hogy az alapnyugdíjnál van erős, de átlátható célú szolidaritás, az ellátás élethosszig szól, a nyugdíj évente automatikusan nő. Az ellátást úgy kalkulálják, hogy elsősorban a szolgálati idő hosszát ismerje el, másodsorban a befizetett összegeket, s a kifizetésekre az állami garancia teljes körű.

A tőkefedezeti nyugdíjelem természeténél fogva szigorúan az egyéni befizetésekkel arányos, és a megtakarítás bizonyos feltételekkel örökölhető is. Ebben a rendszerben közvetlen összefüggés teremtődne az egyéni befizetések és a majdani nyugdíj között. Az egyén anyagilag válna érdekeltté abban, hogy minél több járulékot fizessen be, hiszen ezzel öngondoskodó módon majdani megélhetéséhez biztosítana magasabb forrást.

Úgy látjuk, hogy ezen anyagi érdekeltség a feketegazdaságból a legális gazdaságba terelné azokat, akik a járulékfizetési kötelezettségből való kibúvás érdekében vonulnak be oda. A feketegazdaság csökkenésének irányában hatna ez a szisztéma azáltal is, hogy lehetővé tenné a járulékok csökkentését.

Az időskori biztonság része, hogy azoknak az időskorú embereknek a megélhetéséről, akik nem szereznének nyugdíjjogosultságot, illetve nyugdíjuk annyira alacsony lenne, hogy a legalapvetőbb létfeltételeiket sem fedezné, az állam a szociális ellátórendszer útján gondoskodna. Ez is hozzájárulna ahhoz, hogy a nyugdíjbiztosítás valódi biztosítási szisztémában működhessék, minden kifizetés mögött álljon valódi befizetés.

Az általunk javasolt vegyes rendszer megfelelne annak a követelménynek, amely szerint a nyugdíjakat fokozott mértékben a teljesítményeknek és a szolgálati időnek kell meghatározni. Biztosítaná ez a rendszer az állampolgárok azon érdekének érvényesülését, hogy a nyugellátás színvonala arányban álljon az általa, illetve a munkáltatói által befizetett járuléktömeggel és a járulékfizetés időtartamával. Ez a rendszer kiküszöbölheti azt a veszélyt, hogy a fiatalabb járulékfizető korosztály népességen belüli arányának csökkenése miatt nem képződik fedezet a nyugdíjak kifizetésére, hiszen itt nem kis részben a korábbi befizetésekből felhalmozott tőke s annak hozadéka jelenti a nyugdíjak fedezetét.

További pozitív összefüggésnek tartjuk az egyének önmagukért érzett felelősségének növekedését, hiszen előtérbe kerül az öngondoskodás mind a kötelező biztosítás keretében, mind az ösztönzött önkéntes biztosítások által, ami a nyugdíjrendszer egy újabb elemeként jelenne meg.

Tisztelt Országgyűlés! Természetesen nem akarjuk elhallgatni, hogy az ajánlott vegyes finanszírozási rendszer tőkefedezeti elemének is vannak veszélyei, hiszen a tőke forgatása kockázattal jár, amely nemcsak nyereség, hanem veszteség lehetőségét is magában hordozza. Éppen ezért nagyon fontos a szabályozása annak, hogy milyen kockázatvállalással, milyen szisztéma szerint működik majd ez a része a biztosításoknak.

Feltétlenül hangsúlyozni kell: nem a teljes áttérést javasoljuk a tőkefedezeti nyugdíjrendszerre, hanem azt, hogy a felosztó-kirovó pillér mellett fejthesse ki jótékony hatását, imént sorolt előnyeit a tőkefedezeti pillér is.

Tisztelt Ház! Mint már korábban elmondottam, a nyugdíjreform kulcsfontosságú kérdése a zavartalan átmenetbiztosítás. Olyan reformot javaslunk, amely a lehető legtöbb előnnyel és a lehető legkevesebb hátránnyal jár. Azt akarjuk, hogy az új rendszerre történő áttérés minden állampolgár számára igazságos feltételek mellett történhessék, a megszerzett jogok csorbítatlanul érvényesüljenek, a már nyugdíjban lévők ellátása államilag garantáltan megvalósuljon, minél szélesebb társadalmi rétegek szerezhessenek nagyobb biztonságot és jobb öregkori ellátást.

Az új, vegyes finanszírozású rendszer elképzeléseink szerint 1997. január 1-jével kerül meghirdetésre és 1998. január 1-jétől a fiatalabb generációk már kötelezően eszerint is fizetnének. Ez azt jelenti, hogy 1998. január 1jétől a járulékfizetésnél és az intézményrendszernél belép az új szisztéma és az első, ebből eredhető, származó nyugdíjat legkorábban 20 év múlva fizetik ki. A javasolt rendszer tehát legkorábban 2040-től válna teljes érvényűvé, mindenkire kötelezővé.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nekünk most nem a részletkérdésekről kell döntenünk, hiszen a kormány is ezután tárgyalja meg a nyugdíjreform koncepcióját. Azt javaslom, hogy az alapkérdést vitassuk meg, vagyis arról váltsunk szót, hogy hogyan lássunk hozzá a nyugdíjreform kidolgozásához és megvalósításához, és válasszuk ki, jelöljük meg a reform főirányát. Én jó szívvel a Magyarországon élők, jelenlegi és majdani nyugdíjasok, azaz mindannyiunk érdekében ajánlom, hogy a több pilléren álló, a két ismertetett rendszer előnyeit ötvöző rendszer megvalósítását tűzzük ki feladatul.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a vitára sor kerülne, engedjék meg, hogy három szempontot ajánljak szíves figyelmükbe.

Kérem, hogy a vitában résztvevőknek jusson eszébe az, hogy bármilyen nyugdíjreform mellett foglalnak állást, a nyugdíjakat biztonsággal csak akkor lehet kifizetni, ha a kötelezettek fizetnek járulékot, mégpedig elegendő járulékot.

Másodszor: olyan betegségtől szenved a mai nyugdíjrendszerünk, amely sürgős gyógyításra vár. A késlekedés halmozottan növeli az egyre nehezebben megoldható feladatokat. Különösen igaz ez a rövid távon is könnyen kritikussá váló finanszírozási hiányra és a korhatáremelés érvényesítésére.

Harmadszor, ez utóbbi gondolattal folytatva: a korhatár emelése több mint 10 éve napirenden lévő kérdése a társadalombiztosításnak. 1984-ben a kormány megfutamodott a döntés elől, ezzel a későbbi kormányokra hárította a döntés súlyát és növelte az intézkedés társadalmi-gazdasági következményeit. Tíz év alatt sokat nőttek a nyugdíjterhek, de nemigen javultak maguk a nyugdíjak. Az előző parlamenti ciklusban széles támogatottsággal megszülettek a reform irányát kijelölő határozatok és a női korhatár emelését kihirdető törvény is. Hiányoznak a végrehajtás részletes szabályai. A helyzet természetesen most sem könnyű s nem egyszerű, hanem igen bonyolult. Most a jövő foglyai vagyunk. Nincs még tíz évünk egy nehéz, de kikerülhetetlen döntés meghozatalára. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)