Béki Gabriella (SZDSZ)

1996. május 7.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a vitának a negyedik órájában tartunk, és bár éppen mögötte vagyunk egy ilyen izgalmas pengeváltás-sorozatnak, kétperces-sorozatnak, mégis azt gondolom, a kifáradás jelei is lassan mutatkozni fognak. Éppen ezért mindazt, amit mondani szeretnék, egyrészt számottevően tömörítem, másrészt pedig időt hagyok magamnak, hogy valóban én is bekapcsolódjak a vitába, és reagáljak jó néhány elhangzott állításra.Nyugdíjrendszer-reformról van szó, mégpedig kétféle értelemben is. Az egyik értelme ennek a reformnak a befizetett járulékok kezelési módjának az átalakítása, amelyet röviden, tömören csak finanszírozási reformként emlegetek. A másik kérdéskör pedig a nyugdíjba vonulás feltételeinek, konkrét szabályainak a megreformálása. Azt gondolom, ez a két megközelítés jól elválasztható. Az utóbbi kérdésekkel szeretnék foglalkozni. Az előzővel hogy a felosztó-kirovó, illetve a várományfedezeti vagy tőkefedezeti rendszernek milyen arányát alakítsuk ki már részben foglalkozott Gaál Gyula képviselőtársam, és megteszi ezt majd még Ungár Klára is.

Egészen konkrétan, nevezetesen azzal a kérdéssel szeretnék foglalkozni, illetve annak a környezetével, amiről itt ma nagyon sok állítás elhangzott: ez a korhatár emelésének a kérdése. Biztos vagyok benne, hogy sok új dolgot így, a vita negyedik órájában mondani nem fogok, mégis azért tartom fontosnak, amit mondani akarok, hogy hangsúlyokat tudjak áthelyezni ennek a kérdésnek az értelmezésében.

Gondolhatnánk, hogy nagy az egyetértés a korhatáremelés kérdésében, mert nincs letéve az asztalra olyan nyugdíjreform-tervezet, amely korhatáremeléssel ne számolna. Egyfelől mindenki elismeri, hogy reformra szükség van; másfelől mindenki számol korhatáremeléssel. Azt gondolom mégis, nagyon sajátos a helyzet, mert miközben a szakmabeliek egyetértenek a korhatáremelés szükségességével, aközben a lakosság nagy-nagy ellenszenvvel és ellenállással fogadja e változtatási szándékot. Ebből kifolyólag a politikai pártok jelentős bizonytalankodást mutatnak időről időre a kérdés megítélésében.

Engedjék meg, hogy én is egy kicsit visszalapozzak az időben; nem tíz évre, ahogy ezt miniszter úr is tette beszédében hiszen való igaz, nem új gondolat a nyugdíjkorhatár emelésének a kérdése. Én csak öt évvel szeretnék visszalapozni. Többen Pusztai Erzsébet és Csehák Judit is hivatkoztak már arra a 60/1991-es országgyűlési határozatra, amely a nyugdíjreform szükségességével egyáltalán, tágabb értelemben a társadalombiztosítási reform szükségességével kapcsolatban fontos dolgokat megfogalmazott, irányvonalat jelölt meg.

Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat és az érdeklődő lakosságot is arra az állításra, amelyet Pusztai Erzsébet idézett itt az előbb: akkor, 1991-ben ezt az országgyűlési határozatot több mint 80 százalékos támogatással fogadta el a tisztelt Ház. (Dr. Pusztai Erzsébet: Pontosan!) Tehát ebben a 80 százalékban benne volt az akkori ellenzéki pártok támogató egyetértése is, és egészen precízen benne voltak azok a várható intézkedések, amelyeket most szeretnénk konkretizálni.

Elhoztam ezt a határozatot. Nagyon röviden, csak azt a 7. pontot hadd idézzem belőle, amely kifejezetten a korhatáremeléssel foglalkozik. Az került megfogalmazásra, hogy elengedhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése, 1993-ban el kell kezdeni a nők korhatárának fokozatos emelését, majd az ezredfordulót követően az általános és egységes korhatárt 62 évben kell megállapítani.

Azt gondolom, ilyen előzmények után kiállni mondjuk egy ellenzéki képviselőnek, mint ahogy ezt megtette Selmeczi Gabriella, és arról beszélni, hogy itt egy puccsszerű kormányzati szándéknak szeretnénk érvényt szerezni, legalábbis kétséges és furcsa. Pusztai Erzsébet arról beszélt, hogy az akkori ellenzéki pártok képviselői nem egészen úgy nyilatkoztak korhatáremelés-ügyben egyáltalán nyugdíjreformügyben , mint ahogy most kormánypárti pozícióból teszik. (Dr. Pusztai Erzsébet: Ezt nem mondtam.)

Én pedig azt gondolom, egy kicsit valóban fordított a helyzet. Az akkori ellenzéki pártok nagyobb felelősséggel érezték át, hogy a nyugdíjrendszer reformra szorul, mert nem tudnak olyan beszédet idézni akkori parlamenti jegyzőkönyvekből, ahol a szabaddemokraták képviselői akár egyetlenegy érvet a nyugdíjreform ellen elmondtak volna. Míg most annak vagyunk tanúi ebben a mai parlamenti vitában, hogy a klasszikus pártszereposztás jegyében fogalmazódnak meg az érvek. A kormánypártok természetesen védelmezik az előkészített reformálláspontot, az ellenzéki képviselők pedig ki-ki vérmérséklete meg érzése szerint különböző módon, de eléggé vehemensen támadják.

Erre még szeretnék kitérni a rendelkezésemre álló idő végén, de mielőtt reagálásokba fognék, hadd mondjam el valóban nagyon tömören azt, amit a korhatáremeléssel kapcsolatban fontosnak tartok.

Először hadd szögezzem le, úgy érzem, ez a korhatárkérdés rendkívüli mértékben túl van dimenzionálva, túl nagy hangsúlyt kap, alkalmas arra, hogy a lakosság hangulatát befolyásolja, hogy politikai indulatokat gerjesszen; miközben senki nem gondolkodik a kormánypárti képviselők közül egy olyan merev korhatárstruktúrában, amelyet valóban el kellene utasítani.

Számtalanszor elmondtuk, most is szeretnék erre lehetőséget teremteni: rugalmas nyugdíjrendszert szeretnénk. A "rugalmas" jelző nem pusztán annyit jelent, hogy a korhatáremelést az egyik évről a másikra, egy határvonallal, radikálisan vezetjük be, ami elviselhetetlen terheket róna a lakosságra. Nemcsak attól lenne rugalmas ez a rendszer, hogy átmeneti időt biztosít a megemelés számára, hanem attól is, hogy a tartalma rugalmas. Vagyis nem jelent kényszert az egyén számára, hanem igenis választási lehetőséget jelent.

Nagyon röviden arról szeretnék beszélni, hogy mi az, ami miatt a lakosság a jelenlegi nyugdíjrendszert igazságtalannak érezheti, igazságtalanként éli meg.

(12.40)

Az közismert, hogy a nyugdíjak átlagos színvonala rendkívül alacsony, az átlag nyugdíj 15 600 forint, és ez tényleg mélyen alatta van annak a szintnek, ahol még szolidan, de színvonalasan meg lehet élni. Ha viszont e szám mellé odatesszük azt az átlagot, amit az éppen nyugdíjba menők nyugdíjmegállapítása alapján produkálunk, akkor azt látjuk, hogy jóval alatta van több mint 2000 forinttal, vagy pont 2000 forinttal van alatta az éppen frissen nyugdíjba menő átlagos színvonala. Mindez abból az egyensúlyzavarból adódik, hogy a bevételi és a kiadási oldal feszültségét nem lehet a jelenlegi rendszer játékszabályai mellett másként kezelni, minthogy évről évre a nyugdíjba vonulás feltételeit rontja a nyugdíjrendszer. Hiszen egyfelől van egy számottevően növekedő nyugdíjaslétszám. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy ebben a számottevő növekedésben még nem is játszik szerepet kellő hangsúllyal a demográfiai változások súlya, hiszen mindez a foglalkoztatási helyzet megváltoztatásának következtében áll elő. A munkanélküliség kérdésének kezelése szempontjából volt tulajdonképpen egy tudatos kormányzati politika az, hogy felhúzta a zsilipet a nyugdíjba vonulás előtt, következésképp oda beözönlött egy csomó korhatár előtti és rokkantnyugdíjas.

Tehát egyfelől nagyon felduzzadt a kiadási oldal szükséglete, másfelől pedig igencsak korlátozott a bevételi oldal növekedési lehetősége. Ilyen körülmények között és hozzátéve ehhez a nyugdíjrendszernek azt az elemét, hogy törvény szabályozza számunkra a létező nyugdíjasok nyugdíjemelését, s azt évről évre a nettó átlagos bérnövekedéshez kell igazítani nem volt, nincs más lehetőség, mint az éppen nyugdíjba vonulás feltételeinek a rongálása.

Azt gondolom, hogy a jelenlegi rendszert mindannyian igazságtalannak tartjuk, és igazából különbség a pártok között is csupán abban van, hogy cipelik-e a döntéssel kapcsolatos kormányzati felelősséget vagy nem. Ha nem cipelik, könnyebb a vágyak és ideák szintjén megmaradni, és egy elképzelt rendszer érdekében síkra szállni olyan szlogeneket hangoztatva, hogy hogyan legyen biztonságot garantáló és igazságosabb nyugdíjrendszer. Míg ha kormányzati pozícióban van egy képviselő, akkor nagyobb hangsúllyal kell figyelmet fordítania arra, hogyan alakul a bevételek oldala.

Úgy gondolom és ez a Szabad Demokraták Szövetsége álláspontja a nyugdíjrendszer kérdésében , hogy a korhatár helyett, illetve a korhatár mellett a munkában töltött évek számának kell lenni annak a meghatározó elemnek, ami a nyugdíj megállapításával kapcsolatban domináns szerepet kell hogy játsszon. Ha ezt képesek vagyunk megcsinálni, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy azok a lakossági aggodalmak, amik most igen élénken élnek az emberekben és persze különösen a nyugdíj előtt állókban, csökkenni fognak, és kielégíti az emberek igazságérzetét egy olyan rendszer, amiben a degresszió, tehát a csökkentés figyelembevétele a szolgálati időre nem vonatkozik. Sőt, ellenkezőleg, valamilyen értelemben a hosszabb szolgálati idő ösztönzését preferálja a rendszer.

(Az elnöki széket dr. Kóródi Mária, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Úgy érzem, hogy az időm nagyon eltelt, pedig tényleg nagyon szerettem volna jó néhány képviselőtársam mondandójára reagálni. Nagyon röviden emlékeztetnék Torgyán képviselőtársam megfogalmazására, aki azt mondta, azt hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer milyen szoros összefüggésben van a gazdaság aktuális állapotával. Azt gondolom, hogy ez azon kevés kijelentéseinek egyike, amivel maradéktalanul egyetérthetünk. Sajnos, a következtetéseivel nem értek egyet, hiszen ő azt javasolta, hogy várjunk továbbra is a nyugdíjreformmal, előbb hozzuk rendbe a gazdaságot, és majd utána sor kerülhet valamilyen nyugdíjreformra. Képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy várakozásra már nincs idő. Az előbb idézettekből is kiderült, hogy már évekkel ezelőtt kellett volna és sürgősen kellett volna ebben a kérdésben lépni.

Azt gondolom, hogy az előző kormányzat bátortalanságán múlott, hogy amikor végre '93-ban rászánta magát, hogy valóban törvénybe iktassa a női nyugdíjkorhatár emelését, akkor is egy kicsit bátortalanul eltolta a választások utáni időpontra, majd a választások évében valósággal meg is hátrált a bevezetésétől. Azt gondolom, hogy ez alatt a néhány év alatt is számottevően romlott a helyzet, következésképpen további várakozásra nincs idő. Viszont nagyon jó lenne valóban, ahogy Gaál Gyula képviselőtársam felvezette, közmegegyezésre eltervezni az új rendszert. Valóban nagyon jó lenne nem a lakosság ellenében, hanem a lakosság megértésével, támogatásával eltervezni azt, hogy hogyan is szabályozhatjuk a jövőben a nyugdíjrendszert. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)