Medgyessy Péter

1996. május 7.

DR. MEDGYESSY PÉTER pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elhangzott több hozzászólásban az az igény, hogy jó lenne, ha több szó esne a társadalmi jövőképről, a gazdaságpolitikai elképzelésekről, és hogy az egészet hogyan lehet beilleszteni valamifajta nagyobb egységbe. Ezért a mondanivalómat ezzel szeretném kezdeni.Az államháztartási reform kérdéseiről kívánok szólni néhány szót, miután az államháztartási reform része a nyugdíjreform. Mit értünk államháztartási reform alatt? Egyébként is, ha nem veszik tiszteletlenségnek, azt szeretném mondani, hogy olyan érzésem van, hogy ha én most a tévé másik oldalán ülnék, nagyon csodálkoznék, hogy miről beszélnek a képviselők, mert olyan nyelvezetet használnak és használunk, amit a normál átlagember egyszerűen nem tud megemészteni. Ezért az államháztartási reformról sem igazán tudják, hogy micsoda. Megpróbálnám tehát nagyon röviden két mondatban megmagyarázni.

Az államháztartási reform alatt én azt értem, hogy megkezdődött egy rendszerváltás nálunk a nyolcvanas évek végén és a rendszerváltás a társadalomnak, a gazdaságnak bizonyos területeit nem érintette. Az elosztási rendszerek gyakorlatilag olyanok maradtak, mint amilyenek voltak korábban. Ezeket az elosztási rendszereket meg kell változtatni, hozzá kell igazítani egy olyan polgári társadalomhoz, egy olyan civil társadalomhoz, ami felé megy ez az ország. Ez annyit jelent tehát, hogy a rendszerváltás része, talán egyik legfontosabb része az államháztartási reform. Ennek jegyében arra kell ráébreszteni az embereket, hogy öngondoskodásra van szükség, hogy maguknak kell felkészülniük a jövőjükre, a családdal kapcsolatos tennivalókra, hogy ez az öngondoskodás egyúttal azt igényli az emberektől, hogy alkalmazkodóképesség alakuljon ki. Egy olyan alkalmazkodóképesség, amely lehetővé teszi azt, hogy Magyarország felzárkózzon a világhoz, mert azok az országok voltak csak sikeresek, amely országok képesek voltak egy nagyon gyors alkalmazkodásra az állandóan változó világhoz. Ezt az igényt támasztja alá tulajdonképpen az államháztartási reform a maga oldaláról.

Ebből az is következik természetesen, hogy az államháztartási reform is és így a nyugdíjreform is nem egy vagy két év ügye, hanem 15-20 évé minimálisan. Elkezdődött már az államháztartási reform bizonyos lépésekkel sokkal korábban és még nagyon sokáig fog folyni. Tehát ez egyfajta nagyon nagy változás, ami alapvetően az emberek gondolkodását, az embereknek a saját maguk életéhez való hozzáállását kell hogy megváltoztassa. Ez egy nagyon nagy beleszólás az emberek életébe.

(12.50)

Ebből következően gondolom azt, hogy mindenfajta felelős hozzászólást meg kell gondolni, végig kell rágni, és megfelelő, érdemi válaszokat kell tudni adni.

Természetesen az államháztartási reform nem csak nyugdíjreform, hanem nyugdíjreform, egészségügyi reform, oktatási reform tehát a teljes elosztási rendszert, ha úgy tetszik, az államháztartás teljes kiadási struktúráját érinti. Ebből adódóan nagyon nagy igényű, nagyon komplex dolog, és nagyon sok összefüggése van. Ami miatt ezeket muszáj megtennünk, az az, hogy a ma működő rendszerek nem töltik be a feladatukat, és veszélyes rendszerekké váltak. Veszélyes rendszerekké váltak azért, mert a működésképtelenségük rohamosan gyorsan fog kiderülni, tehát előrefelé kell menekülni, és pozitív megoldásokat kell találni. Egyébként ez történik szinte a világ minden országában. Tessék megnézni, mi van Németországban, mi volt a múlt év végén Franciaországban, mi van Angliában!

Ezek nem konfliktusmentes kérdések, ezt senki nem állítja. De minden ország túl kell jusson ezen a perióduson, és nekünk van egy történelmi esélyünk, hogy mi most ne Európa hatvanas éveihez igazodjunk, hanem Európa kilencvenes éveihez tudjunk igazodni, hiszen az ott végbemenő változásokat is figyelemmel lehet és érdemes kísérni.

Természetesen ahhoz, hogy az öngondoskodás kialakuljon, gazdasági növekedés kell. Ezért mindenkivel egyetértek, aki ezt a kérdést fölvetette; és hozzáteszem a másik oldalát is: ez egyúttal a gazdasági növekedés forrásává is válhat. Itt tehát egyfajta állandó kölcsönös kapcsolat van, és ennek tudatában és ebben a hitben kell ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ezért gondoljuk mi azt és gondolom személy szerint is azt mély meggyőződéssel , hogy a gazdasági növekedés előkészítésén és az erre való felkészülésen kell ennek az országnak és a kormánynak is tevékenykednie.

Mit értek én a feltételek alatt? Azt értem, hogy az államháztartás nem költekezhet túl, mert ha túlköltekezik, elvonja a tápanyagot a vállalkozói szférától. Ma az történik és évek óta ez történik , hogy az állami túlköltekezés nem teszi lehetővé azt, hogy a vállalkozói szféra bővüljön és erősödjön. Értem ennek a gazdasági növekedésnek az előkészítésén azt, hogy csökkenjen az infláció; mert inflációcsökkenés nélkül nincs vállalkozás, vállalkozás nélkül pedig nincs gazdasági növekedés. S ahhoz, hogy csökkenjen az infláció, nélkülözhetetlennek tartom, hogy csökkenjenek a kamatok. Mindezek azok a feltételek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy azt lehessen mondani, hogy a gazdaság növekedési hátterét előkészítettük.

Ugyanakkor és nagyon fontosnak tartom a másik oldalt meggyőződésem az, hogy azáltal, ha egyfajta öngondoskodásba megy bele ez az ország mint ahogy a világon minden ország, minden fejlett társadalom ebbe az irányba megy , ebből következően ez egyúttal a gazdasági növekedés forrása is, azért, mert a megtakarítások, amely az öngondoskodásnak egyfajta következménye, egyúttal visszaforgathatók a gazdaságba; élénkíthetik, bátoríthatják a gazdasági növekedést, és ehhez a piaci intézményi rendszerek kidolgozásán is érdemes gondolkodni és tevékenykedni.

Az államháztartási reform alapkérdése vagy egyik kulcskérdése legalábbis a nyugdíjreform. Ezzel kapcsolatban néhány olyan fontos elemet szeretnék kiemelni, ami, úgy gondolom, elhangzott itt a vitában is, Szabó miniszter úr expozéjában, sok hozzászólásban. Mi azt valljuk, hogy az időskori biztonságban, mint mindenütt a világban, az öngondoskodásnak tehát helyet kell kapnia. Ennek feltételeit azonban meg kell teremteni többek között azzal, hogy az élőmunka jóléti célú terhelését minden eszközzel mérsékelni kell, mert helyet kell hagyni a teljesítményeknek, a bérjövedelmek növekedésének és ezáltal az öngondoskodásnak. Ennek jelentőségét külön is aláhúzza, hogy már most tudjuk: 2010 után demográfiai boom következik be a nyugdíjasok létszámában. Az úgynevezett Ratkó-gyerekek nyugdíjba mennek; ezt bármilyen nyugdíjrendszernek kezelnie kell.

Emellett a jövő generációja, benne a gyermekeink iránt érzett felelősség is megköveteli, hogy olyan terjedelmű időskori szociális biztonságot teremtsünk meg, amely tartósan vállalható. Meg kell értenie a társadalom valamennyi olyan rétegének, amelyik még távolabb áll a nyugdíjazástól, hogy öngondoskodás nélkül nem tartható fenn az aktív életszakaszban elért jövedelempozíció. Nem szabad illúziókat kergetni. Már most nyíltan fel kell vállalni, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszerben érvényesülő, a mindenkori átlagkeresetekhez viszonyított úgynevezett helyettesítési ráta nem emelhető, miután magasabb nyugdíjkiadást nem bír el az ország. Az elkövetkező 10-15 évben ez biztosan így van, s ha ez igaz, akkor érdemes belevágni egy olyan ambiciózus tervbe, amely az ország gazdasága számára évente nagyságrendekkel növekvő, tartós, legalább 20-25 évre lekötött lakossági megtakarításokat tud gerjeszteni. Ezt csak egy tőkefedezeti nyugdíjelem képes biztosítani. Érdemes és ezt most mint pénzügyminiszter is mondom akkor is meglépni ezt, ha ezzel átmenetileg költségvetési többlethiányt vállalunk és gondolom, nem kis dolog ezt hallani egy pénzügyminisztertől... (Szórványos derültség.)

Az egyeztetések során a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat rendszeresen elmondja, hogy ha minden pozitív tényező bejön amivel mi is számolunk , akkor egy magasabb szintű nyugdíjrendszerhez is van forrás. Bár efelől vannak bizonyos kételyeim, de fogadjuk el, hogy van forrás. Ebben az esetben azonban nem teljesül az az első számú követelmény, amelyet hozzászólásomban már említettem: az igen magas járulékteher csökkenése. Magyarországon ugyanis az élőmunkaköltségekhez képest 58 százalék a társadalombiztosítási terhelés; tehát 100 forint bérre 58 forint teher jut. A fejlett Európában 30-40 százalék között van ez a tipikus járulékteher; s csak megemlítem, hogy Kelet-Ázsia országaiban ez 10-20 százalék, Japánban közel 20 százalék ez az arány. Mi úgy számolunk ma ez itt mint kérdés, mint felvetés is elhangzott , hogy egy olyan 5-10 százalékpont közötti csökkenés az, amely még biztosítja a ma nyugdíjban lévők és nyugdíjba menők nyugdíjához szükséges hátteret és ugyanakkor a gazdasági növekedés szempontjából egyfajta lendületet adhat. A mai magas járulékteher csökkenti a magyar termékek versenyképességét a nemzetközi piacokon, beszűkíti a vállalkozások mozgásterét tehát borzasztóan káros. Ebből következően mindenkivel egyetértek, aki a járulék csökkentésének igényét veti föl.

Mi az, ami ma az egyik legnagyobb probléma a gazdaságunkban és a társadalomban? Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy a feketegazdaság az, amiből nem jön állami bevétel, és emiatt van a tisztes adófizetőknek magas adóterhe és járulékfizetési kötelezettsége. Igen figyelemreméltó adatok vannak arról, hogy a vállalkozások gyakran minimumbéren foglalkoztatnak magas kvalifikációjú szakembereket idézőjelben minimumbéren , illetve maguk a vállalkozók is minimális adózott jövedelmekből tartják fent néha sokmilliós gépkocsijaikat.

Mi segíthet ezen? Többek között egy olyan nyugdíjprogram, amelyben a befizetések szorosan kötődnek a kifizetésekhez, és az élőmunka terhelése elfogadható szintre mérséklődik. Mindezt a jelenlegi járulék- és nyugdíjrendszer nem képes egyidejűleg teljesíteni.

A piacgazdasági viszonyokhoz való felzárkózás egyben azt is igényli, hogy ne valamennyi elosztási rendszer garantálja a szociális funkciót, hanem a szelektív szociálpolitika legyen az, amely ezt egy helyre centralizálja. Szét kell tehát választani a szolidaritási és az egyéni érdekeltséget, valamint a szociális funkciót. Rendet kell tehát ezen a téren csinálni. Ennek megfelelően az alapnyugdíj a szolidaritási, a tőkefedezeti nyugdíjelem az egyéni érdekeltséget, a szociális funkciót pedig a szelektív szociálpolitikai rendszer kell érvényesítse, és akkor minden funkciónak megvan a maga eszközrendszere.

Mit tud még a tőkefedezeti pillér? Azt, hogy a járulékfizető egyéni számláján gyűlik a megtakarítás, így folyamatos információja van a biztosítottnak arról, hogy mennyi pénze van, amikor nyugdíjba megy, mire számíthat. Ráadásul meghatározott korlátok között, egyéni döntés szerint örökölhető a befizetett összeg; azok között a korlátok között, amelyekről egyébként itt már szó volt. Ez, úgy gondolom, igen vonzó; végre az úgynevezett nagy kasszában nem tűnnek el egy élet során befizetett súlyos összegek, mert ez bánt sokakat. Nyilvánvaló, hogy vállalni kell egy bizonyos szintig a szolidaritást; ezt teljesíti az új nyugdíjrendszer első, úgynevezett alapnyugdíja.

Természetesen megértem azokat, akik a nyugdíjrendszer biztonságát féltik, vagyis félnek attól, hogy az új, vegyes finanszírozású rendszerben keletkező tartós megtakarítások esetleg elúsznak. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy mint a világon mindenütt, a tartós megtakarítások tőkepiacon történő felhasználásának biztonságát meg lehet teremteni.

(13.00)

Néhány elrettentő példán túl amit nyilván jó szándékból szoktak emlegetni nem ez jellemzi a tőkepiacokon működő megtakarításokat. Többek között ezért célszerű a nyugdíjalapok decentralizálása, és javasolt intézményként az elismert pénztári forma alkalmazása. Ez már önmagában egyfajta diverzifikáló, megkülönböztető tényező íme, én is beleesek abba a hibába, hogy olyan kifejezéseket használok, amiket a közvélemény nyilván kevéssé használ , természetesen százszázalékos biztonság nincs, de ez a központi költségvetésből finanszírozható kiadásnál is ugyanígy van, csak másképp éljük meg, mert például a reálértékek csökkennek.

(Dr. Kiss Róbert helyét a jegyzői székben Sasvári Szilárd foglalja el.)

A nyugdíjtervek nem érinthetik kedvezőtlenül s ez nagyon fontos sem a nyugdíjban lévő embereket, sem azokat, akik a jövőben lesznek nyugdíjasok. Mi abban hiszünk, hogy lesznek olyan korosztályok, amelyek az új rendszerben a tőkefedezeti nyugdíjelem beérésével jobban járnak. Nem elkapkodott intézkedéssorozatról van szó; az új, vegyes finanszírozású nyugdíjrendszer végül is 2020-ban teljesedik ki, ha önök, képviselők, elfogadják azt a javaslatot, hogy az új, vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerben a kötelező átlépés a 40 éves és az ennél fiatalabb korosztályokra vonatkozzék. A 40 év fölöttieket sem zárnánk ki, számukra választási lehetőséget biztosítanánk az új rendszerben.

Végül hangsúlyozni szeretném, hogy meggyőződésem szerint azok vállalnak kisebb kockázatot, akik egy ilyen ambiciózus nyugdíjrendszer-váltást támogatnak, mert ha sokan vagyunk ilyenek, akkor sokan hiszünk abban is, hogy a magyar gazdaság képes a tartós növekedési pályára ráállni, ha a feltételeket kőkemény következetességgel megteremtjük hozzá, a tartós megtakarítások dinamikus növekedését, minden eszközt az infláció leszorítására, a kamatok csökkentésére és exportképességünk javítására fordítjuk.

Mindehhez az új típusú nyugdíjrendszer hozzájárulhat, de a lényeg az, hogy véleményünk szerint az általunk javasolt nyugdíjrendszer az időskorú lakosságnak az elkövetkező évtizedekben összességében biztosabb, magasabb színvonalú ellátást fog biztosítani.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)