Győriványi Sándor (FKGP)
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A nyugdíjreform kérdéseivel foglalkozó vitanap immár tizenkettedik felszólalójaként a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nevében leszögezem, hogy erre a vitanapra szükség volt a lassan hárommillióra növekvő számú nyugdíjas érdekében, akiknek sorsát elemezve érezzük, hogy hazánk idővel ténylegesen a literatúrában sokszor emlegetett hárommillió koldus országa lesz.A jelenlegi nyugdíjtörvény abból indul ki, hogy alapnak tekinti az aktív dolgozók alacsony szintű átlagbérét, és annak lassú növekedése arányában növeli a nyugdíjakat, amelyek a magyar nyugellátási jog szerint általában a fizetésnél magasabb összegűek nem lehetnek. Amíg azonban az aktív dolgozóknak több alkalom nyílik fizetéseik kiegészítésére, a nyugdíjasoknak erre ritkán van alkalmuk. Még abban az esetben sem, ha nyugdíjuk mellett is munkát vállalnak. Hiszen ilyenkor a legrosszabb munkakörülmények jutnak számukra, mert ők már csak nyugdíjas bácsik vagy nénik. A mellékkeresetre pedig rá vannak szorulva, hisz nyugdíjuk fokozatosan hol gyorsabban, hol lassabban elértéktelenedik.
Nyugat-Európában ezt az elértéktelenedést úgy akadályozzák meg, hogy a nyugdíjakat az inflációs rátához igazítják, és félévenként, az infláció mértékének megfelelően fizetik ki a különbözetet. Nálunk ellenben csak beszélnek az értékálló nyugdíjakról, hisz úgyis tudják, hogy a nyugdíjasoknak nincs érdekérvényesítési lehetőségük. Szinte el is várják tőlük, hogy húzzák össze magukat, ne ugráljanak, mert könnyen megkaphatják, hogy eltartottak, kegyelemkenyéren élősködnek. Ezt többször is kimondták bántó szándékkal; bár tudják, hogy ez nem igaz.
Az előttem szólók részletesen foglalkoztak a tervezett nyugdíjreform-résznek kérdéseivel; annak csínját és bínját részletesen elemezték. Engedjék meg, hogy én most inkább azzal a lelki konfliktussal foglalkozzam, ami a nyugdíjazottakat a közlés, a nyugdíjba vonulás hivatalos bejelentésekor éri. Ilyenkor ugyanis minden emberben felmerül a feleslegesség érzése és tudata; úgy gondolják, hogy rájuk már kevéssé van szükség az életben. És ez is az oka, hogy sokan azok közül, akik megélik az emelkedő nyugdíjkorhatárt a férfiak közül egyre kevesebben vannak ilyenek , a nyugdíjazás után ettől az érzéstől rövid időn belül meg is halnak. Más kérdés az amivel annak idején, a 80-as évek elején a médiák is és a szaksajtó is sokat foglalkozott , hogy a nyugdíjba vonuló nők többsége egyrészt a háztartásban, másrészt unokáik ellátásában új életteret talál, és így a nyugdíjazás olyan új működési területet nyit számukra, amelyre sokan korábban is vágytak. S ez teljesebbé teszi életüket.
Éppen ezért nagyon súlyosnak tartom, hogy a gyermeknevelés, az unokák gondját vállaló nők nyugdíjkorhatárát az elkövetkezendő esztendőkben hét évvel kívánják megemelni, és a férfiakkal azonos, 62 éves szintre akarják hozni. Tudjuk, hogy ennek az is az oka, hogy a férfiak korábbi elhalálozása, mortalitása amely majd egy évtizeddel alacsonyabb szintű, mint a nőké okként szerepel. De ok még az is, hogy a férfiak sokszor nem találják meg a helyüket a családi háztartásban, ahol az eddigi családfői és kenyérkeresői tekintélyüket nyugdíjasként elvesztik. Ugyanakkor úgy érzik, korábbi munkahelyi közösségük is elfeledkezett róluk. Kisebbrendűségi érzés alakul ki bennük, ami gyakran addig nem ismert különböző betegségekhez vezet.
A nyugdíjazás kérdése, az arra való emberi felkészülés tehát rendkívül sokféle lelki, egészségi gondoskodást igényel. Tehát nemcsak szorosan vett anyagi vonzatai vannak, hanem humánus igényei is. Úgy gondoljuk, hogy ennek a gondoskodásnak is helyet kell kapnia az új törvényben; bár ez azoknak a hivatalnokoknak, a humánpolitikusoknak felelőssége, akik a nyugdíjazás előtt állókkal közlik a nyugdíjazás időpontját, hangsúlyozva, hogy az sohasem lehet agresszív, kényszerítő hatású.
Mert milyen is legyen a nyugdíjasok által vágyott életszakasz? Nem kisebb ember, mint a nagyszalontai kertjébe visszavágyó öreg Arany János fogalmazta meg Epilógus című remekművében, mit is kívánna: "Csendes fészket, zöld lomb árnyán/ Hová múzsám el-elvárnám/ Mely sajátom/ Benne én és kis családom./ Munkás, vidám öregséget/ Hol, mit kezdtem, abban véget./ Ennyi volt csak/ Hogy megint ültessek, oltsak."
Erre szeretné a Független Kisgazdapárt nevében felhívni a nyugdíjreformon dolgozó illetékesek figyelmét ez a felszólalás; köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps mind a bal, mind a jobb oldalon.)