Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP)

1996. május 7.

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nehéz a vita ötödik órájában ellenállni annak a kísértésnek, hogy az ember megpróbáljon a korábban elhangzottakra valamilyen módon reagálni. Én mégis megpróbálom ezt megtenni, és maradok eredeti elképzelésemnél; annál tudniillik, hogy az 50 körüli női korosztály érdekeiben és az ő nevükben próbálok szólni. Többé-kevésbé komolyan, többször mondtam már kortársaimnak, hogy meg kellene alakítanunk az ötvenes nők érdekképviseleti szervezetét. Hiszen ez a korosztály valóban érdekképviseletre szorul. Ez az a korosztály, amelyik a háború alatt vagy közvetlenül a háború után született, ez az a korosztály, amelyik a gyermekeit a gyermekgondozási segély segítsége nélkül szülte. Ez az a korosztály, amelyik ma nagyon gyakran kerül abba a helyzetbe, hogy nemcsak a szüleit kell támogatnia, hanem az életet kezdő gyerekeit is.

(13.20)

Ez az a korosztály, amelyik a munkaerőpiacon gyakran kerül majdnem reménytelen helyzetbe; hiszen nézzék meg az álláshirdetéseket, és nem fognak olyat találni, amelyik egy betölthető állásra 50 körüli nő jelentkezését is elfogadja.

Nehéz helyzetű korosztály a miénk. És mégis, ennek a korosztálynak a nevében is vissza kell utasítanom minden olyan politikai szándékot, amelyik generációk között akar feszültséget kelteni. Ennek a korosztálynak a nevében is vissza kell utasítanom azokat az észrevételeket, azokat a megállapításokat, amelyek az 50 körüli nők érdekeit úgy védik, hogy az 50 körüli nők érdekeinek védelmével ijesztgetik a már nyugdíjban lévő időseket, vagy hivatkoznak arra, hogy a munkában maradó 50 évesek elviselhetetlen terheket és létbizonytalanságot hárítanak a fiatalokra.

Meg vagyok arról győződve, hogy az előttünk álló feladatot csak egyképpen oldhatjuk meg: úgy, hogyha létrejön egy generációk közötti megállapodás; a három nagy generáció közötti megállapodás, ahol a fiatalok terhei nem lesznek elviselhetetlenek, ahol az 50 körüliek nyugdíjhoz jutási esélyei nem romlanak tovább, és ahol a ma már nyugdíjban lévők biztonságát nem fenyegeti veszély.

Természetesen lehet tiltakozni a nyugdíjkorhatár emelése ellen, lehet hangzatos politikai frázisokat mondani a női nyugdíjkorhatár emelésének megakadályozása érdekében. De ha a generációk közötti megállapodás elmarad, akkor ennek a következményei azokra hullanak vissza, akik most ez ellen a megállapodás ellen tesznek.

Azt, hogy a női nyugdíjkorhatár felemelését szükségszerűnek tartja a szakma és a politika, 1991-ben a már sokat idézett országgyűlési határozat eldöntötte. Eldöntötte, belátván azt, hogy a "muszájjal" nem lehet vitatkozni. A mondat Jókai Móré, aki azt mondta, hogy a "kell" még időnként áthágható, de a "muszáj" olyan nagy úr, hogy azzal vitatkozni nem lehet. És ezt a "muszájt" 1991-ben az országgyűlési határozat elfogadása során olyan körülmények között látta be 80 százalékos többséggel valóban a magyar parlament, amikor elindult a GDP drámai csökkenése ez egyébként néhány év alatt a háborús veszteségek nagyságrendjét elérte , amikor Magyarországon elkezdett növekedni a munkanélküliség, '93-ra, a korhatáremelésre vonatkozó törvény elfogadásáig drámai nagyságot ért el, hiszen elérte a 700 ezres csúcsot, és ekkor még a munkaerőpiacra viszonylag nagy létszámú korosztályok léptek ki. A "muszájjal" azonban már ekkor sem lehetett vitatkozni.

A demográfiai okokra nagyon sokan hivatkoztak ma délelőtt. Ehhez legfeljebb azt a megjegyzést kell fűznöm, hogy természetesen a "muszáj" mögött meghúzódó demográfiai okok nem elsősorban az alacsony születési számból vezethetők le. Azt hiszem, naivitás azt képzelni, hogy a ma alacsony születési szám miatt kellett 1991-ben és '93-ban a korhatárt felemelni. De a demográfiai okok között természetesen ott van az a tény, hogy a század első negyedében született, nagy létszámú korosztályok szerencsére jelentős arányban élnek, itt élnek velünk és közöttünk, ők a mai 70-esek és 80-asok, és ezeket a nagy létszámú korosztályokat egy rendkívül alacsony aktivitású, rendkívül alacsony szinten ténylegesen foglalkoztatott aktív korcsoportnak kell eltartania.

Az "eltartás" szó ellen tudom, hogy lázadoznak azok az állampolgártársaink, akik ma nyugdíjasok és szeretném, ha nem értenének félre -: nem tartom őket eltartottnak a szó erkölcsi és szociológiai értelmében. Hiszen ezt az országot valóban ők építették fel, és ebbe az országba beleépítették az egész életüket. De a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer logikája szerint ők a mindenkori aktívak járulékbefizetéseiből kapják a nyugdíjukat. Ennek a nyugdíjnak más forrása nincs. Ezért vagyok kénytelen megismételni a mondatomat: a ma élő, nagy létszámú nyugdíjas korosztályokat csak a nagyon alacsony aktivitású, nagyon alacsony foglalkoztatási szintű aktív generációk tarthatják el.

A nyugdíjkorhatár emelésének szükségességét tehát belátta a szakma és belátta a politika. Ezért azt hiszem, célszerű másodikként azt a kérdést föltenni, hogy itt és most, 1996 tavaszán lehetséges-e a nyugdíjkorhatár felemelésének valódi elindítása, lehetséges-e, hogy az évekkel ezelőtt meghozott döntés valódi következményeivel végre szembenézzünk, lehetséges-e, hogy ez a kormány elvállalja azt, amit az előző kormány csak kimondott, de végrehajtani nem tudott, lehetséges-e elindítani a női nyugdíjkorhatár emelését vagy az olyan katasztrofális következményekkel jár, amelyeket apokaliptikus módon festettek fel előttem az előttem szóló szónokok.

Ha mérlegeljük a lehetőséget és a lehetségességet, akkor természetesen a '93-as állapothoz képest meg kell állapítanunk azt is, hogy a munkanélküliség azóta csökkent. Még akkor is fontos tény ez, ha tudjuk, hogy a munkanélküliség belső összetétele viszont rendkívüli módon romlik. És bármennyire is furcsa, bármennyire is paradoxonnak tűnik, a munkanélküliség belső összetétele tulajdonképpen a női nyugdíjkorhatár felemelhetősége mellett szóló érv.

Tudniillik a ma munkanélküli állampolgártársaink között nagyon sokan vannak olyanok, akikre, mondjuk ki szörnyű, de ki kell mondani , soha többé nem lesz munkaerőpiaci kereslet, vagy nagyon valószínűen soha többé nem lesz piaci körülmények között kereslet. Hozzásegíthetjük őket munkához támogatott módon, közhasznú munkában, de a munkaerőpiac nem fog tudni állást felajánlani az alacsonyan képzettnek, a szakképesítéssel nem rendelkezőnek, a szakképesítés megszerzésére képtelennek, annak, aki depressziós térségben él, annak, aki más szempontból hátrányos a munkaerőpiacon hadd ne folytassam a sort , csökkent munkaképességű, vagy mondjuk ki azt is: cigány. Hiszen ha egy cigány munkavállaló számára próbál a munkaügyi központ állást találni, azt hiszem, képviselőtársaim is tudják, hogy ezt milyen eséllyel teszi.

Tehát a munkanélküliség belső összetételéből az következik, hogy a nyugdíjkorhatár emeléséből származó munkaerőpiaci hatás nem változtat a munkanélküliség tényleges nagyságrendjén, hiszen a ma tartós munkanélküliek jelentős többségét, fájó szívvel mondom, a társadalomnak hosszú távon el kell tartania.

Fontos tény az, hogy a foglalkoztatottak létszámának a csökkenése megállt. Fontos tény, hogy az elkövetkezendő 15 évben viszonylag alacsony létszámú korosztályok fognak kilépni a munkaerőpiacra ma az általános iskolában rendkívül alacsony létszámú gyermekkorosztályok tanulnak. Fontos tény az is kénytelen vagyok reagálni a Torgyán József által elmondott számokra , hogy az elmúlt években a most korhatáremeléssel érintett női korosztályok jelentős része már inaktívvá vált. Torgyán József több százezres, munkaerőpiacon bennmaradó tömegről beszélt.

Ha majd megteszi, hogy megnézi az ezzel kapcsolatos statisztikai adatokat, akkor látni fogja, hogy 2000-ig ez a munkaerőpiacon maradó női munkavállalói grémium nem haladja meg a 60 ezer főt, és ennek az az egyszerű oka, hogy még ebben az évben is, 1996-ban a most 50 éves, tehát 1946-ban született korosztály élhet a korengedményes nyugdíjazás lehetőségével, és éltek az idő előtti nyugdíjba vonulás lehetőségeivel az egy-két évvel idősebb korosztályok.

(13.30)

Tehát a nyugdíjemeléssel érintett korosztályok jelentős része már kiürült, megritkult, azok, akik nyugdíjba akartak menni, a jogszabályi lehetőségekkel élve ezt megtették.

Mindebből az következik, hogy most nem a korhatáremelésről kell döntenünk, erről a döntés megvan. Arról kell viszont döntenünk, hogy hogyan, milyen körülmények között válthatjuk valóra a korábbi parlament nagy egyetértéssel hozott döntését és hogyan kell ezt a döntést úgy valóra váltani, hogy az a társadalom számára elfogadható legyen.

Én nem tudom értelmezni képviselőtársnőmnek azt a mondatát, hogy tiltakozik a korhatár drasztikus emelése ellen. Azt, hogy a korhatáremelés lépcsőzetes módon történjen, szintén az előző parlament eldöntötte, még akkor is, ha ebből a parlamentből fájó módon ifjú képviselőtársnőmet hiányolni kellett, gondolom, hogy egy-egy parlamenti pártnak azért van kollektív emlékezete. Tehát hogy a korhatáremelésre kétévenként egy évvel kerüljön sor, ami sokkal közérthetőbb módon azt jelenti, hogy minden egyes életkori csoport, minden egyes évjárat elnézést kérek kortársnőimtől, tudom, hogy a boroknak van évjáratuk, nekünk, nőknek nincs, és sajnos az idő múlásával ezért értékünk sem feltétlenül emelkedik, mint a boroké, de mégiscsak ezt a kifejezést használom egy évvel tovább dolgozik, ebből az következik, hogy minden második év üres, minden második évben nem lép ki korosztály a munkaerőpiacról, nem megy nyugdíjba. Tehát ha most a papírformát számoljuk, az 1941-ben született nők az idén még 55 éves korukban elmehettek és elmehetnek nyugdíjba. Ebből következően legkorábban az 1942-ben született nőket érintheti a korhatáremelés, és a lépcsős emelés szabályai szerint minden következő évjárat egy évvel tovább dolgozik, és így érjük el a következő évezred első évtizedének a közepére a hatvanéves női nyugdíjkorhatárt. Drasztikus emelésről tehát szó nincs és nem is lehet, és természetesen annak a mérlegelését kérem és kérjük a kormánytól, hogy az eredetileg elfogadott táblázattól eltérően az 1942-ben született nőkre ne szakadjon rá egy hároméves induló lépcső, hiszen az 1942-ben született nők nem tehetnek arról, hogy a nyugdíjkorhatár emelésével az előző kormány nem tudott megbirkózni, és számukra is olyan lépéseket kell biztosítani, hogy ne kerüljenek indokolatlanul, különösen ne kerülhessenek alkotmánysértő módon hátrányos helyzetbe.

A másik kérdés, amellyel szembe kell néznünk, nem a "mikor", hanem a "hogyan" kérdése, és azt hiszem, hogy ebben a mai vitában néhány képviselőtársamtól eltekintve erről esett a legkevesebb szó, hiszen a történet nem a nyugdíjkorhatár-emelésről szól ma már, igyekeztem érvelni amellett, hogy ez a kérdés évekkel ezelőtt eldőlt. Arról szól viszont sokkal inkább, hogy a kormány, a parlament hogyan tudja valóra váltani az eredeti politikai szándékot. Azt a politikai szándékot, hogy ne mechanikus módon korhatárt emeljen, hanem olyan helyzetet teremtsen, amelynek során a nyugdíjba vonulási korcentrum emelkedik meg. Hangzott el erről adat a korábbiakban. Valóban az átlagos nyugdíjbavonulási idő Magyarországon a nőknél alig haladja meg az 52. évet, a férfiaknál pedig 54. év, és nálunk sokkal gazdagabb országok és sokkal gazdagabb nyugdíjbiztosító rendszerek sem bírják elviselni, hogy ilyen fiatal korban kezdjék nagy tömegben a korábbi aktívak a nyugdíjas életüket. Viszont soha senki nem cselekszik saját józan érdekei ellenében, ezért a nyugdíjkorcentrum emelkedésében csak akkor lehet bízni, hogyha olyan szabályok, olyan feltételek kerülnek bevezetésre, amelyek érdekeltté teszik az érintetteket abban, hogy tovább dolgozzanak. Ezért megerősítem mindazt, amit a korábbiakban elsősorban Béki Gabriella, Gaál Gyula és Csehák Judit mondtak erről, ezt a célt csak akkor fogjuk elérni, hogyha a nyugdíjbavonulás lehetősége nem mereven kötődik életkori határhoz, hanem meghatározó a szolgálati idő, a jogszerző idő. Azt hiszem, mindenki, aki ma aggodalommal figyeli a parlamenti vitát, egyetért velünk abban, hogy aki több szolgálati időt szerzett, aki hosszabb ideig dolgozott, aki hosszabb ideig fizetett járulékot, azokért is, akik korábban választották a nyugdíjba vonulás lehetőségét, annak jobban kell járnia.

Ma a helyzet fordított, erre is történt utalás, hiszen a mai rendszerben, ha valaki jóval a korhatár előtt nyugdíjassá lesz, mert nyugdíjassá lehet, akkor mire eléri az öregségi nyugdíjkor határát magasabb nyugdíjjal rendelkezik majd, mint azok, akik a korhatárig dolgoztak és őérte is fizettek járulékot, az ő megélhetéséhez is hozzájárultak. Az igazságtalan helyzeten fordítani és az ösztönzőkön változtatni kell, és nem büntetéssel, hanem a továbbdolgozás, a további szolgálati idő megszerzésének reális mértékű javításával. Még egyszer mondom: senki nem cselekszik józan érdekei ellenében, hogyha az ösztönzőrendszer jól működik, hogyha világos lesz, hogy aki korábban lép ki az aktív életből, ezt a döntést elvállalhatja, de ha tovább dolgozik és mások eltartásához is hozzájárult járulékaival, akkor garantáltan jobban fog járni, a választási lehetőség nem drámai élethelyzetet, hanem józan mérlegelést tesz majd lehetővé.

Természetesen még egy megjegyzést kell az elhangzottakhoz fűznöm. Körülbelül egyetértés volt abban, hogy egy ilyen rugalmas rendszerben nem a merev életkori határ, hanem a szolgálati idő és az életkor valamilyen kombinációja teszi lehetővé a nyugdíjba vonulást. De természetesen egy minimális szolgálati idővel tetszés szerinti időpontban nem lehet nyugdíjba vonulni. Ez azt jelenthetné, remélem, hogy Szilágyiné Császár Terézia sem így gondolta , hogy miután ma 20 éves szolgálati idővel lehet nyugdíjra jogosultságot szerezni, ha ezt tetszés szerinti időpontban meg lehetne tenni, akkor ma mondjuk a 37 évesek is 20 éves szolgálati idővel nyugdíjba vonulnának, és innentől kezdve csak azt kellene eldönteni, hogy melyik az az életkor, amikor kötelezően át kell menniük a tiloson. Mert azt hiszem, senki nem gondolhatja komolyan, hogy 37 évnél kezdődő nyugdíjaskortól egy remélhetőleg minél hosszabb, kiszámítható emberi életkor végéig elfogadható színvonalon el tud tartani a biztosítás nagyon korán nyugdíjba menő állampolgárokat. Ennyit tehát a szolgálati időről és megismétlem: az idő előtti nyugdíjba vonulás feltételei között sok képviselőtársammal együtt így gondoljuk meg kell tartani kedvezményként a gyermekek számát, és még egy feltételben egyetértünk jó néhányan: a szolgálati idő és a gyermekek száma mellett mérlegelendőnek tartjuk a nyugdíjra készülő egészségi állapotának beszámítását az idő előtti nyugdíjba vonulás feltételei közül.

Kedves Képviselőtársaim! Mi ötvenesek nagyon sokfélék vagyunk. Vannak közöttünk gyermekesek és gyermektelenek. Vannak közöttünk olyanok, akik még alkotni akarnak és pályájukon előre akarnak lépni, vannak közöttünk olyanok, akik megfáradtak, nem egészségesek és szeretnének minél előbb nyugdíjba vonulni. Vannak közöttünk egészségesek és vannak közöttünk betegek. Vannak közöttünk olyanok, akik családban élnek és számíthatnak mások támogatására, és vannak közöttünk olyanok, akik csak önmagukra számíthatnak. Én a törvényhozástól és képviselőtársaimtól azt kérem, hogy gondoljanak erre a sokféleségre, ezért megismétlem azt, amit Béki Gabriella mondott: legyen a nyugdíjba vonulás választási lehetőség, és a továbbdolgozás ne legyen kényszer.

Azt kérem, hogy igazítsa a törvényhozás az ellátórendszereket ahhoz a sokféleséghez, amelynek a jellemvonásai természetesen még tovább sorolhatók.

(13.40)

Végül egyetlen mondat kénytelen vagyok úgy válaszolni képviselőtársaimnak, hogy nincsenek jelen -: Lányi Zsolt képviselőtársam azon aggódott, hogy mindaz, amiről mi beszélünk, hogyan jut el a széles közvéleményhez. A Szocialista Párt társadalmi vitát kíván szervezni a nyugdíjrendszer átalakításáról és a nyugdíjkorhatár emeléséről; és miután 209 képviselővel rendelkezik, lehetősége van arra, hogy minden egyes választókerületben fel tudja ajánlani azokat az információkat, amelyekre minden bizonnyal sokan várnak. Én egyébként személy szerint szívesen látom Lányi Zsolt képviselőtársamat bármelyik fórumon, amelyre megyek; nagyon fontos lenne, hogy szakmai érvekkel álljunk együtt az állampolgárok elé, és vállalom a szakmai vitát a nyugdíjrendszer korszerűsítése és a nyugdíjkorhatár emelése kérdéseiben is. Ha pedig ennek a vitának a végére értünk, szívből remélem, hogy a kortársaim nevében is mondhatom, remélhetem: kialakul a generációk közötti megállapodás esélye. Mindenkitől, aki az érintett korosztályhoz tartozik, az erre való nyitottságot szeretném kérni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)