Csehák Judit (MSZP)

1996. május 7.

DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársam, Gaál Gyula, már felhívta a parlament figyelmét arra a tegnap a Népszabadságban megjelent közvélemény-kutatási eredményre, ami számomra is irányadó volt akkor, amikor a mai vitára készültem. Mindazon túl, amit ő elmondott, még ide idézném azt a fél mondatot, ami ugyancsak igen fontos ebből a közvélemény-kutatásból. Az emberek háromnegyede szerint a nyugdíjak nem függhetnek az ország gazdasági helyzetétől mondja ez a jelentés , ugyanakkor az államnak kellene garantálnia az ellátások értékállandóságát.Azt hiszem, olvasva ezt a közvélemény-kutatást, számunkra, politikusok számára egyáltalán nem lehetett meglepő a közvéleménynek ez az álláspontja. Éppen ezért van különös felelősségünk ma abban, hogy felhasználjuk ezt a vitalehetőséget, és nyilvánvalóvá tegyük, hogy a második évezred fordulóján a mintegy hetven éves múlttal rendelkező magyar nyugdíjrendszert nem lehet az állampolgárok többségének tetsző módon megreformálni, nem tudjuk a többség várakozását kielégíteni.

Azért, hogy ezzel a szenvedélyeket is felkorbácsoló, sokak számára elfogadhatatlan keserű igazsággal higgadtan és józanul tudjunk szembenézni, és reális célokat fogalmazhassunk meg közösen, érdemes magát az ellátást, a történeti előzményeket, a nemzetközi tapasztalatokat, a gazdasági, demográfiai, társadalmi tényezőket is vázlatosan szemügyre vennünk, és a jelenleg folyó szakmai előkészítő munkát tárgyilagosan elemeznünk.

Nyugdíjas az mondják az értelmező szótárak és a társadalombiztosítási szakanyagok , aki saját jogú öregségi vagy özvegyi nyugellátásban részesül, valamint az, akit eredetileg ugyan rokkantként vagy előnyugdíjasként, vagy korkedvezménnyel, vagy engedménnyel nyugdíjaztak, de a korhatár betöltésekor átsoroltak az öregségi rendszerbe. 1993-ban Magyarország majdnem 3 millió, nyugdíjasként nyilvántartott állampolgárából összesen 2 millió 50 ezer fő volt e meghatározás alapján nyugdíjasnak tekinthető. Alapértelmezésben a nyugdíj öregségi nyugdíj, ami az aktív kereseti lehetőség elvesztéséből származó anyagi veszteséget váltja ki, illetve megpróbálja azt csökkenteni; nem juttatás, nem függhet vagyoni vagy jövedelmi feltételektől, többnyire éveken keresztül befizetett járulék, elhalasztott jövedelem alapozza meg az ellátásra való jogosultságot.

A magyar közszolgálati nyugdíjrendszert 1912-ben vezették be ez nem volt nyugdíjrendszer a szó klasszikus értelmében az ipari munkások, kereskedelmi foglalkoztatottak és alkalmazottak nyugdíjrendszerét pedig 1929. január 1-jén léptette hatályba a törvény. A 70 évvel ezelőtt bevezetett rendszer várományfedezeti elven működött: 4-5 százalékos munkáltatói járulékkal indult, és csak 1937-től fizetett ki először öregségi ellátást. A biztosításmatematikai és demográfiai szempontból kitűnően megalapozott törvényjavaslatot több mint ezer oldalas melléklet egészítette ki, és nemzetközi összehasonlításban még ma is élen járó, korszerű kezdeményezésnek és rendszernek volt tekinthető. A felelős előkészítés és a 15 éves tőkegyűjtés után, a második világháború és a háborút követő hiperinfláció a tartalékvagyont, az ingatlanokat tönkretette, az állampapírokat elértéktelenítette. 1946. augusztus 1-jével, a pénzreform bevezetésével, a 17 éves rendszer tartalékai gyakorlatilag teljesen megszűntek.

Két lehetőség állt a magyar nyugdíjbiztosítás előtt: vagy teljesen elölről kezdi a várományfedezeti rendszerben a tartalékgyűjtést, és eltörli az 1929 és '44 között megszületett várományokat és nyugdíjígérvényeket, vagy pedig áttér arra a rendszerre, amit ma is fenntartunk, és amit felosztó-kirovó rendszernek nevezünk. Tulajdonképpen ezzel az egyáltalán nem politikai természetű döntéssel, amit 1946 után Magyarországon meghoztak, azt tették lehetővé, hogy a folyó, adott évi járulékbefizetésekből a korábbi nyugdíjígérvényeket is ki tudják fizetni, el tudják ismerni a korábban megszerzett jogosultságokat.

Lehetővé tette ez azt, hogy a gazdaság konszolidálásának megfelelő ütemben emelkedhessenek a nyugdíjjárulékok mint ahogy emelkedtek is , a foglalkoztatottak számának bővülésével bővüljön a jogosultak köre amint az meg is történt, elég expanzív módon. Természetesen ez az elháríthatatlan és nagyon meg nem kérdőjelezhető döntés 1946-ban azért is ésszerűnek volt mondható, mert Európában nagyon sokan kényszerültek választani az ilyen típusú átállást tehát egyáltalán nem volt magyar sajátosság , valamint 1946-ban és minden olyan nyugdíjrendszerben, amelyben nagy számban vannak foglalkoztatottak, és nem tekinthető érett rendszernek, mert fokozatosan válnak az emberek nyugdíjra jogosulttá, a felosztó-kirovó rendszer egy életképes, működő rendszernek tekinthető. Tehát a demográfiai, a gazdasági, a politikai és történeti helyzet tette szükségszerűvé ezt a változást.

Az 1946 és 1996 között eltelt 50 év alatt ez a rendszer működött, és ez a rendszer teljesen beérett. Ez a felosztó-kirovó rendszer hallatlan előnye, hogy ilyen sokan váltak Magyarországon nyugdíjjogosulttá, méghozzá saját jogon, saját befizetéseikkel és munkájukkal. Ugyanakkor cinikus megjegyzések szerint , mint minden beérett felosztó-kirovó rendszer, ez egy érett pilótajáték, amelyik tulajdonképpen az indulás idejében vagy a középgenerációknak még kielégítheti a várakozását, de az utolsó években belépők várakozásait már nem tudja kielégíteni.

Bocsánat a cinikus hasonlatért, de a magyar társadalom pontosan tudja, hogy mi a pilótajáték elég sok nyugdíjas megtapasztalta, illúzióktól terhelten, ezeket a típusú befektetéseket , és közös felelősségünk, hogy kollektív pilótajátékokra ne tegyünk közösségi javaslatokat, hogy olyan típusú nyugdíjváltozatokat fogalmazzunk meg, amelyek lehetőleg a rendszerben lévő minden tag várakozását egyenrangúan tudják kielégíteni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(10.30)

Megéltük azt is az elmúlt ötven évben, hogy nemcsak a demográfiai folyamatok és nemcsak a gazdasági folyamatok gyakoroltak befolyást a rendszerre, hanem sokan mondjuk el kritikusan és mondtuk el kritikusan , hogy aktuálpolitikai döntések is feszítették ezt a rendszert. Valamennyien tudjuk, hogy az expanzív iparosítás, a bányabezárások, a termelőszövetkezeti termelési struktúra átalakítása vagy a közszolgálat létszámcsökkentése mind-mind a nyugdíjrendszerben csapódott le, olyan korhatár előtti nyugdíjazások vagy járulékfizetéssel meg nem alapozott, elismert szolgálati idők formájában, amelyek ma a kötelezettségeket aránytalanul megnövelik és amelyek tulajdonképpen járulékfizetéssel hosszabb távon sem alapozhatók meg.

Ezért igazuk van mindazoknak, akik azt mondják, hogy a felosztó-kirovó rendszer ki van téve a politika aktuális hatásainak. Tulajdonképpen a társadalombiztosítási önkormányzat létrehozása, a Nyugdíjbiztosítási Alap elkülönült működése és az elmúlt öt év politikai, társadalmi változásai sem tudták megvédeni a magyar nyugdíjrendszert az elmúlt öt év aktuálpolitikai befolyásától. Pontosan tudjuk és nem érdemes hosszasan ideidézni , hogy a munkanélküliségből, a feketegazdaság terjedéséből, az előnyugdíjazásokból, a korengedményekből, a rokkantnyugdíjazások hallatlanul megnövekedett számából milyen terhek származtak a nyugdíjrendszerre. Ezért tehát igazuk van mindazoknak, akik azt mondják, hogy a felelősségük teljes súlyával és teljes komolysággal kell szembenézni ezzel a rendszerrel, és igenis meg kell próbálni értelmes választ adni ennek a rendszernek a reformjára.

Azonban érdemes azt is ide idézni, hogy nemcsak ezek a külső gazdasági-társadalmi folyamatok torzítják a magyar nyugdíjrendszert a nyugdíjrendszerről kiadott ismertetők tartalmazzák, a képviselők ezt elolvashatták , hanem belső diszfunkciók és aránytalanságok is vannak a jelenleg működő nyugdíjrendszerben. Általában akkor, amikor az állampolgárok a nyugdíjrendszer reformjáról gondolkodnak, akkor ezeknek a belső diszfunkcióknak a kiigazítására gondolnak elsősorban. Hiszen a magyar felosztó-kirovó rendszer nemcsak a szolidaritás, nemcsak a korábban megfogalmazott egyenlősdi igények miatt, hanem sok minden más ok miatt is összenyomja a rendszerből kifizetett ellátásokat, tulajdonképpen hosszú távon a hosszabb szolgálati időt teljesítő és magasabb keresetű rétegektől csoportosít át az alacsonyabb szolgálati idővel rendelkezők és az alacsonyabb keresetűek javára. Erről már esett itt szó Gaál Gyula elmondta, miniszter úr is beszélt erről , ez tulajdonképpen nem erősíti a járulékfizetői érdekeltséget és valójában gyengíti, ez a degresszió igen erősen gyengíti azt az összefüggést, ami még egy szolidáris rendszerben is meg kellene hogy legyen.

Szó esett itt arról, hogy annak ellenére, hogy a rendszer az ellátásaiban meglehetősen alacsony színvonalú, vannak olyan szabályok, amelyek rendkívül kedvezőnek vagy túlságosan is elnézőnek mondhatók. És bizony ilyen a magyar rokkantosítás szabálya, amiért nem a rokkantnyugdíjba kerülő ember a felelős, hanem mi politikusok, gazdaságpolitikusok és foglalkoztatás-politikusok és politikai és gazdasági döntéshozók; de valóban ilyen ez a rendszer. És természetesen elnéző vagy kedvező a rendszer a tekintetben is, hogy minimumnyugdíjat állapítunk meg az évente nyugdíjba vonulók mintegy 30 százalékának, hiszen ezek az emberek a szolgálati idejükkel és a jövedelmükkel, a keresetükkel nem alapoznak meg még egy 9600 forintos minimumnyugdíjat kitevő nyugdíjellátást sem.

Ha mindezt megnézzük, akkor összegezve megállapíthatjuk, hogy nemcsak a Népszabadságban megjelent várakozásoknak, hanem a társadalmi igazságosságnak, a biztosítási elveknek, a gazdasági racionalitásnak sem felel meg a mai nyugdíjrendszer. A reform szükségességével és ezt is bizonyítja a tegnapi közvélemény-kutatás mindenki egyetért, a reformokon azonban, hogyha ezt jobban megnéznénk, többnyire kedvező irányú változásokat értenek az emberek. A járulékfizető mint ahogy azt látni lehetett alacsonyabb járulékot, az ellátást élvező pedig kedvezőbb feltételek mellett megszerezhető stabilabb és magasabb nyugdíjat szeretne. De még a rendszert jól ismerő szakemberek is nagyon sok esetben nem a rendszer teljes átalakítását, hanem csak a ma működő rendszer általam is diszfunkciónak nevezett belső igazságtalanságainak a kiigazítását értik a reformokon.

Tulajdonképpen az elmúlt évek meglehetősen részletes hazai, nemzetközi szakértői vizsgálatai, összehasonlító adatai, modellszámításai azt mutatják, hogy változatlan formában és változatlan rendszerben nem finanszírozható ez a rendszer, kedvezőbb feltételek nem ígérhetők, könnyítések és engedmények nem vezethetők be a mai magyarországi nyugdíjrendszerbe. Szigorodó szabályok és feltételek mellett lehet viszont igazságosabb és működőképesebb nyugdíjrendszert kialakítani; és ez is a feladatunk.

Bár a jelenlegi nyugdíjrendszer reformjának sürgősségéről és indokairól elég eltérő álláspontok fogalmazódnak meg, abban többnyire egyetértés van, hogy a megváltozott társadalmi-gazdasági feltételek, az átstrukturálódó és differenciálódó biztosítotti szerkezet, a diszfunkcionálisan keveredő szolidarisztikus biztosítási és szociális funkciók, a nyugdíjakban felhalmozódott értékvesztés és aránytorzulások, a gazdasági és demográfiai folyamatokhoz alkalmazkodó tartós, önfinanszírozó képesség helyreállításának a követelménye jelentik a változtatás legfontosabb okait.

A reform célja és ezt talán nem árt hangsúllyal megfogalmazni nem az államháztartási reform önmagában, nemcsak az és nem elsősorban az, hanem az állampolgárok, a biztosítottak öregkori ellátásában a nagyobb stabilitás, a nagyobb biztonság és kiszámíthatóság és az igazságosabb elvek hangsúlyosabb érvényesülése. Az átalakítás célja másodsorban az, hogy igen, valóban növekedjen az egyéni felelősség és érdekeltség, a takarékoskodásban is és a járulékfizetésben is. Harmadszor, hogy maradjon meg a tradícióknak megfelelően a generációkon belüli és a generációk közötti szolidaritás is a reform után is; mert ez megőrizhető és erre valóban szükség van. Negyedszer, hogy ne legyen növekvő teher a gazdaságon és a foglalkoztatásban. Ötödször, hogy megnyugtató módon rendeződjék a biztosítási rendszerből kihullottak időskori szociális ellátása.

A reformlépések általános politikai és társadalmi előfeltételeiről és általános kívánalmairól beszélt már miniszter úr és Gaál Gyula is elismételte; erre én nem térnék ki. Amíg az okok elemzésében, illetve a célok meghatározásában egyszerűbbnek látszik a megegyezés, a reformlépések kiválasztása, az átalakítás iránya, az értékválasztás kérdéseinek meghatározása körül világméretű vita folyik. Nincs ugyanis egyetlen olyan nyugdíjmodell sem, amelyik megfelelne egy ideális célmodellnek. A tradíciók, a gazdaság fejlettsége, a demográfiai folyamatok, a társadalmak strukturális átalakulása és hosszan sorolhatnám mind-mind befolyást gyakorolnak a választható megoldásokra. Latin-Amerikában, a fejlődő országokban tőkefedezeti rendszerek indulnak, a kontinentális, beérett európai rendszerek kiigazításokat, szigorításokat eszközölnek óriási társadalmi botrányok és tiltakozások közepette, a közép-kelet-európaiak világbanki szakértői javaslatokat mérlegelnek, és saját reformelképzeléseket fogalmaznak meg.

1994-ben jelent meg a Világbank átfogó értékelése a jelenleg működő nyugdíjrendszerekről és a krízisben levő ellátottak számára javasolt megoldásokról. A kötet megjelenésével egy időben és ezt nem szabad letagadni már ugyanakkor napvilágot láttak azok a tanulmányok is, amelyek kritikailag elemzik a világbanki javaslatokat, illetve amelyek óvnak a sematikusan vagy mechanikusan átvett megoldásoktól. A szakértők általános és közös véleménye és erre érdemes figyelnünk -: minden országban a nyugdíjrendszer reformja nemzeti kérdés. Nem akarom még egyszer megismételni: azt hiszem, mindenki pontosan tudja, hogy miről van szó.

A nyugdíjbiztosításban érintett és közreműködő feleknek közösen kell kiértékelniük a helyzetet, mérlegelniük a javaslatokat, kimunkálniuk a közmegegyezést a többség számára elfogadható nyugdíjreform körül. Az olasz, a svéd, az ausztriai, a francia vagy a cseh nyugdíjvitákat figyelve, nem tartom, nem látom különösen drámainak és kivételesnek a mi helyzetünket. Nem tartom nagy szerencsétlenségnek, hogy különböző értékeléseket és megoldási javaslatokat fogalmaztak meg a különböző műhelyekben dolgozó szakértők.

(10.40)

Különösen fontos, hogy az érintettek és az állampolgárok az előkészítő munkának ebben a szakértői, és nem politikai szakaszában megismerkedhessenek a különböző véleményekkel és javaslatokkal. Az azonban valódi szerencsétlenség lenne, hogyha az érdemi vizsgálatok lezárása, az összehasonlító tanulmányok elkészülése előtt már barikádharcok alakulnának ki és politikai viták lepnék el a terepet, s a politikai vitákkal elbizonytalanítanánk azokat az állampolgárokat, kiket elfelejtettünk tárgyszerűen és tisztességesen, szakértő módjára tájékoztatni. Mert igaz, hogy a nyugdíjrendszer bonyolult, de minden állampolgárnak joga van érteni a saját nyugdíjellátását. (Taps a bal oldalon.)

A már vázolt reformcélokkal az eddig megismert javaslatok szerint, mint hallottuk, két különböző módon is el lehet érni a változást. Az egyik a Nyugdíjbiztosító Önkormányzat által közreadott, megreformált felosztó-kirovó rendszer, amely tulajdonképpen pontrendszert alkalmazó munkanyugdíj- rendszerre és egy alapnyugdíj-rendszerre térne át. A kormány szakértői műhelyeiben, és ezt nevezzük B-változatnak, megfogalmazódott egy vegyes, egy részben tőkefedezeti, kétharmad részben pedig felosztó-kirovó elemből álló modell.

Szó esett itt arról, hogy mindegyik javaslatnak van előnye és hátránya, mindegyiknek van kockázata, és mindegyiknek van sajátos technikai előfeltétele. Rendkívül vázlatosan és a teljesség igénye nélkül, s azért is, hogy a saját álláspontomat világossá tehessem a végén, felsorolom, hogy a nyugdíjbiztosító változatának persze előnye lehet, hogy 62 százalékos helyettesítési rátát ígér, hogy jobban elismer szolgálati időt, hogy pontrendszerben nyilvántartott egyéni járulékot, hogy alacsony működési költséget, nagy kockázatközösséget, a hagyományosan megismert megoldások továbbvitelét és a jól ismert kockázatokat tárja elénk, és tulajdonképpen változatlan nagyságú járulékokból, de a demográfiai folyamatok ellenére is finanszírozhatónak deklarálja ezt a rendszert.

Ugyanez ennek a modellnek a hátránya is. Ez a modell ugyanis, az optimista előreszámítások alapján is a megreformált, tehát nem a változatlanul hagyott, hanem a komoly, nehéz, súlyos korrekciókkal megreformált felosztó-kirovó rendszer csak változatlan nagyságú, mintegy 30 százalékos járulékokból és adókból képes finanszírozni hosszú távon. Tehát nem tud a gazdaság számára semmilyen könnyebbséget, semmilyen élénkítő lehetőséget ajánlani. A számítás tisztességes, nem lehet elvitatni, de tulajdonképpen ezt nyilvánossá kell tenni, erről beszélnünk kell.

Tulajdonképpen ez a javaslat, a nyugdíjbiztosító javaslata nem foglalkozik részletesen a rokkantnyugdíjazással, tehát úgy beszél a nyugdíjrendszerről és a nyugdíjrendszerhez szükséges 30,5 százalékos elvonásról, hogy nem mondjuk meg, hogy a rokkantnyugdíj-rendszer még plusz 5 százalék járulékot igényel, és nem lehet megreformálni a felosztó-kirovó rendszert a rokkantnyugdíj-rendszer szigorítása és változtatása nélkül. Tehát a kettőt a jövőben együtt kell tárgyalnunk és együtt kell mérlegelnünk.

Valójában én rendkívül bonyolultnak tartom azt a javaslatát a nyugdíjbiztosító önkormányzati anyagnak, hogy életkeresetre számolná át a már megállapított nyugdíjakat is, hogy életkeresetre számolná át a '88 előtti kereseteket is. Ehhez én sem technikailag, sem jogilag nem érzem felkészültnek a rendszert és nagyon sok bizonytalanságát látom.

Természetesen nem lehet letagadni azt, hogy csak fokozatosan tudná megszüntetni a degressziót ez a javaslat, hogy a skála kiigazítása bizony homályban marad, hogy bruttósításra és a nyugdíjak adóztatására lenne szükség, hogy a vállalkozóknak azt ígéri, hogy maguk választhatnak olyan nyugdíjosztályt, járulékfizetési osztályt, amibe belépnek, és ez a számomra komoly aggodalmat jelent, hiszen a magyar nyugdíjrendszernek egyszerre kell a bérből és fizetésből élők és a saját maguk után járulékot fizetők nyugdíjrendszerének lenni.

Elismeri a javaslat maga is, hogy politikafüggő, mint ahogy minden felosztó-kirovó rendszer az, és tulajdonképpen nyilvánvalóvá teszi, hogy még ilyen magas járulékok mellett is szükség van járulékreformra, tehát szükség van a járulékalap szélesítésére, többletbevételre is.

A B-változatnak a kormány javaslatát nevezem. A B-változat előnye az én megítélésem szerint az és erről esett már szó , hogy saját számlán vezetjük azokat a befizetéseket, névre szóló számlán, folyószámlán, amelyeket a munkavállaló maga befizet.

Elhangzott itt, hogy ez a saját számlán vezetett összeg örökölhető. Hozzá kell tennem, hogy csak bizonyos esetben. Mert ha valaki életjáradékot kér, akkor nem örökölhető a megmaradt rész. Nem örökölhető akkor, ha jelentős részét felveszi a saját nyilvántartott tőkéjének már a nyugdíjba menetelkor. Tehát csak bizonyos feltételek mellett örökölhető, és ezt pontosan kell tudni. De ettől ez még komoly előnye.

Alacsonyabb járulék mellett vagy csökkenő járulék mellett működtethető. Ösztönzöttebb a járulékfizetés, hiszen a személyi jövedelemadó-alappal kapcsolná össze, és ez egy járulékalap-módosítást és reformot is jelent. Nem növekszik, hanem csökkenhet a nyugdíjkiadásoknak a GDP-hez viszonyított részaránya. Rendkívül komoly hatással lehet a tőkepiac fejlődésére, a hazai gazdaságra és a foglalkoztatásra, csökkenhet az infláció, és ez egy fontos szempont. Ezt mindenféleképpen ki kell emelnünk. Csökkenhet a feketegazdaság terjedelme éppen azért, mert érdekeltség teremtődik a nyilvános adó és járulék fizetésében, és tulajdonképpen kétharmadban megmarad a felosztó-kirovó rendszer, tehát a hagyományos rendszer, nem teljesen veszi át az új a régi feladatát, és választható is bizonyos korosztályok számára bizonyos feltételek szerint.

Ha már egyszer ilyen lelkesen elmondtam a Bváltozat előnyeit, akkor két-három mondatot a hátrányáról is szeretnék szólni.

A járulékkiesés, amit az új rendszerbe viszünk át, természetesen hiányozni fog a jelenlegi nyugdíjkiadások kifizetéséből. Ezért az, hogy milyen arányból tudjuk kivonni ezeket a járulékokat, alapvetően meghatározza, hogy ezt a hiányt hogyan tudjuk pótolni, milyen forrásokból. Erre természetesen vannak javaslatok és erről szólni fogok. Azt is látjuk már, hogy csak fokozatosan csökkenthető, nem egy lépésben, a rendkívül magas járulék, hogy tulajdonképpen kötelező ez a tőkefedezeti rendszer, ennek az intézményrendszere Magyarországon nem kialakult, és hogyha rendkívül sok foglalkoztatott számára egy lépésben vezetünk be egy ilyen nagy létszámot befogadni kénytelen rendszert, akkor bizony meg kell néznünk, hogy vannak-e ilyen biztosítótársaságok és létezik-e ez a technika, amelyik Magyarországon ezt fogadni képes. Hiányoznak, nem tagadjuk, a működéshez szükséges jogszabályok, ki kell alakítani nagyon fontos állami garanciákat. A tőkefedezeti rendszer hiányosságai bizony nagyon sok tekintetben azonosak lehetnek a felosztó-kirovó rendszer hiányosságaival.

Természetesen rossz politikai üzenete is lehet egy ilyen rendszernek, hogyha nem magyarázzuk meg az embereknek, hiszen mikor azt mondjuk, hogy a felosztó-kirovó rendszer, amit eddig csináltunk, beérett és túl sok újat és jót már nem lehet tőle várni, akkor azok, akik nem tudnak belépni az új rendszerbe, úgy érzik, hogy otthagytuk őket egy igazán már meg nem reformálható rendszerben. Tehát az ő ígéretüket és az ő előnyüket is meg kell tudnunk fogalmazni. És természetesen lehetőséget adhat arra egy ilyen induló új rendszer, hogy ellehetetlenüljenek vagy csökkenjenek egy megreformált felosztó-kirovó rendszer előnyei, de erre is tudnunk kell vigyázni.

Kétségtelen, hogy az előnyök és hátrányok felsorolását a végtelenségig lehetne még folytatni. Mégis azt gondolom, hogy a szakembereknek és így a politikusoknak is az a feladatuk, hogy amikor ezek a javaslatok részleteiben is elkészültek, amikor azonos számítási bázison egymás mellé tehetők, akkor pontosan nézzük végig, hogy az előnyök vajon ötvözhetők-e, és az elháríthatatlan kockázatokat tudjuk-e vállalni.

Én a jelenlegi szakértői munka alapján és annak ismeretében meglehetősen aggályos és óvatos vagyok, de ennek ellenére már bizonyossággal állíthatom, hogy a technikai előfeltétele is rendelkezésre áll, és tulajdonképpen a ma működő rendszer szempontjából semmiféle gazdasági kockázata nincs, mondjuk, egy olyan tőkefedezeti rendszer indításának, amelyik 20 éves korban indul és a jelenlegi 6 százalékos munkavállalói nyugdíjjárulékot azonnal átviszi az új rendszerbe. Ennek a világon semmi kockázata nincs, ez akár egy kísérleti modellként is indítható.

Most folynak megalapozó tanulmányok arról, hogy nem a 20 évesek, hanem a 40 és a 20 év közötti korosztályok számára, tehát egy nagyobb tömeg számára egy ugyanilyen nagyságrendű, vagy esetleg 6 és 10 százalék közötti egyéni járulékból építkező tőkefedezeti rendszer hogyan alakítható ki, ennek mi a hatása a gazdaságra, és tulajdonképpen ez hogyan ötvözhető, házasítható össze a még hosszú ideig működő felosztó-kirovó rendszerrel.

(10.50)

Annak a kérdésnek az eldöntéséhez, hogy tulajdonképpen melyik korosztállyal induljunk, nagyon sok mindent kell még tudni, és mint említettem, nagyon sok technikai és gazdasági előfeltétele van.

A megmaradó felosztó-kirovó rendszer belső struktúrájában is bizony érdekeltséget kell teremteni. Én magam nem lennék ellene annak, hogy ami megmarad a felosztó-kirovó rendszerben, ott is pontrendszer működjék; hogy a degresszió ne legyen túl erős, ott is maradjon meg a járulékfizető érdekeltsége és az egyéni teljesítmény nyilvántartása.

Meghatározó számomra az, hogy meg tudjuk-e pontosan beszélni a különböző korosztályokkal az átalakítás időszakában a tennivalókat. Valójában reformillúziók nélkül kell beszélni például azzal a negyven év feletti korosztállyal, amely számára, mint hallottuk, szigorításokat tudunk elsősorban ígérni, és ennek fejében magasabb korhatáron legfeljebb nagyobb biztonságot, kiszámíthatóbb, kisebb infláció mellett működő nyugdíjrendszert és lehetőséget arra, hogy 40-60 éves koruk között az önkéntes kiegészítő biztosításban még saját, önkéntes nyugdíjukhoz is hozzájuthassanak.

(Az elnöki széket dr. Füzessy Tibor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tulajdonképpen mindegyik reformváltozattal kapcsolatban el kell mondani, hogy nem oldható meg szigorító intézkedések nélkül. A nyugdíjkorhatár-emelés minden változat mellett elkerülhetetlen, és a kormány ha hosszú ideig elhúzódik a nyugdíjreform egészének a vitája, és nem teszi meg a szükséges szigorító lépéseket egy olyan helyzetbe manőverezheti magát, velünk együtt, amikor nem lesz optimális választási lehetősége a különböző megoldások között.

Én magam az induló új és a megmaradó régi rendszer legfontosabb kérdésének az érdekeltség megteremtését tartom. Sokat beszéltünk itt sok mindenről és én magam is, de ma nem az a legfontosabb kérdése csupán a nyugdíjrendszernek, hogy mennyi foglalkoztatott lesz Magyarországon, hanem az is, hogy akinek munkája van, az fizet-e adót és fizet-e nyugdíjjárulékot. Ha ezt az érdekeltséget nem tudjuk megteremteni, ha ezek az emberek vonulnak ki akármelyik típusú rendszerből, akkor a reformok dacára sem lehet biztonsággal finanszírozni még a vegyes változatot sem.

Fontos az, hogy a családtagok biztosítását, a mezőgazdaságból élő emberek biztosítását, a már eddig húsz évvel nyugdíjjogosultságot szerzett emberek érdekeltségét a további járulékfizetésben meg tudjuk teremteni, mert ezek nélkül a források nélkül nem lehet finanszírozható, megreformált rendszert sem fenntartani.

Azzal szeretném befejezni, amit közben már hangsúlyoztam: a nyugdíjrendszer reformja, egy közmegegyezésen alapuló nyugdíjszisztéma kialakítása nemzeti kérdés. Nem hiszem, hogy pártpolitikai érdekellentétek alapján lehetne felosztani a terepet. Más a már nyugdíjban levők érdeke, akiknek meg kell ígérni, hogy nem nyúlunk hozzá az ellátásaikhoz, nem bonyolítjuk a sorsukat, amennyire lehet, stabil szabályok alapján, lehetőleg alacsonyabb inflációs környezetben szeretnénk kifizetni a nyugdíjukat. Más érdekli a negyven év fölötti korosztályokat, és más a véleménye a kalandvágyó fiatalnak, aki már csak az ismeretlenség okán is szívesen belevág egy ilyen tőkefedezeti rendszerbe, különösen, ha több előnyt, mint hátrányt és kockázatot tudunk mellette felvázolni.

Azzal a meglepő mondattal fejezném be, hogy én nagyon sok tekintetben egyetértek Torgyán Józseffel, és ez reményteljes a számomra ebben a parlamenti vitában. (Dr. Győriványi Sándor tapsol.) Frakcióvezető úr azt mondta, hogy azt a nyugdíjváltozatot kell támogatnunk, amelyik alacsonyabb inflációt tesz lehetővé, amelyik segít élénkíteni a gazdaságot, amelyik csökkenti a feketegazdaság terjedelmét, amelyik javítja a foglalkoztatottságot egyetértünk. Remélem, hogy közösen fogunk tudni ilyen javaslatot megfogalmazni, ezért vitatkozom azzal az utolsó mondatával, hogy rossz irányba haladna a kormány. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a bal oldalon.)