Kelemen András (MDF)
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Ház! Létükben fenyegetett közalkalmazottak és köztisztviselők egyre riadtabban tapasztalják, hogy mint a korábbi negyven évben annyiszor, ismét a fejük felett döntenek kenyerükről. A színjáték persze ma más, mint az ember-álarcú szocializmus éveiben; bár a Freedom House ismert jelentése szerint már visszacsúsztunk a részben szabad országok csoportjába. De Magyarországon még adnak fájdalmi reflexet az érdekvédelmi és szakmai szervezetek, valamint a sokat mocskolt politikai pártok is. Persze csak addig, amíg az úgynevezett gyakorlati republikanizmus TGM-es rohamosztagai nem teremtenek síri csendet.
A rettegtetettek közül én most az egészségügyben dolgozókról szólok, mivel közülük jöttem e Házba, és azon a jogon is, hogy a rendszerváltozás sodrában magam is szerveztem független egészségügyi szakszervezetet akkori munkahelyemen, a székesfehérvári kórházban.
(9.10)
Mi, ellenzéki képviselők hetek óta kellemetlen módon feszegettük az EDDSZ és a Népjóléti Minisztérium között már 1995. december 28-án létrejött megállapodás végrehajthatóságát. A miniszterelnök úr által is aláírt szövegben szerepelt az, hogy az Egészségbiztosítási Alap gyógyító-megelőző kasszájába tervezett 215 milliárd forintból 1996. április 1-jétől az év hátralevő részére 1822 százalékig terjedő dologi automatizmust és 26-28 százalékos mértékű béremelést tesz lehetővé.
Márpedig az MDF számításai szerint, amennyiben a társadalombiztosításnak juttatott többletpénzt mind csupán bérezésre költenék, ami lehetetlen, akkor is csak 16-17 százaléknyi béremelésre futná belőle. Eljött az április, és 2-án a Ház színe előtt rákérdeztem a miniszter úrra, hogy miből és mikorra fedezhető a megélhetési szint alá szoruló egészségügyi dolgozók és orvosok számára a megállapodásban rögzített béremelés. Miniszter úr számok nélkül kormányzati garanciát említett, melyet a szakszervezet kapott volna.
Április 16-a után több újság hozta a hírt, hogy megvan a pénz az egészségügyi béremelésre az Egészségbiztosítási Önkormányzatnál. Ezután jött a május, és megtörtént, ami még nem volt, a fővárosi Balassa János Kórházban elmaradt a bérfizetés. Helyette érkezett egy ingyenmunkára biztató nyilatkozat a hippokratészi esküről és az etikáról.
Itt kell idéznem a szabaddemokraták egykori álláspontját, ahogy ez itt, az Országgyűlésben 1992. február 18-án elhangzott: "A szabaddemokraták hivatalos álláspontja az, hogy olyan társadalmat és olyan intézményi berendezkedést szeretne elérni, amelyben a dolgok üzemszerűen folynak, tehát nem morális parancsokra, nem becsület és dicsőség dolga szerint teljesülnek a társadalom funkciói, hanem üzemszerűen megszervezve, átlátható, világos szabályok szerint, ahol mindenkinek egyenlő, garantált jogai vannak és kötelességei. Tehát szeretné a Szabad Demokraták Szövetsége elérni, hogy mind a betegek biztonsága, mind pedig az orvosok biztonsága megvalósuljon."
Kár, hogy ez a nemes cél a kormányzati helyzetbe kerüléssel úgy látszik, elveszett. S míg a miniszterelnöki nyomozóhivatal ügyében a kormányon belül is erőteljes ellenállást tanúsítanak, addig a gazdasági visszaélésekkel nem vádolható, az éhbérezett egészségügyben és másutt a köz érdekében dolgozó emberekért miért nem állnak ki hasonlóan nagy, a hírközlési eszközöket elöntő határozottsággal. Rendben van-e az, képviselőtársaim, hogy ebben az országban csak a bankokat támogatja meg a kormány, ha veszteségük van? A többi már napjaink története. A kórházak több mint fele nem kapta meg az ígért összeget. Tavaly szeptemberben ugyan miniszterelnöki becsületszót kaptak a bérek és dologi kiadások említett mértékű fejlesztésére, mégis ez a helyzet.
Amikor a miniszterelnök úr május 8-án tárgyalt Mark Allennel, a Nemzetközi Valutaalap új budapesti képviselőjével, megállapították, hogy Magyarország eredményesen halad Európa felé. Ennek alapján úgy tűnik nekem, nem ugyanabban az országban élünk. (Taps az ellenzék padsoraiban.)