Baráth Etele (MSZP)

1996. május 13.

DR. BARÁTH ETELE, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttem szólókhoz szeretnék abban csatlakozni, hogy a szocialista frakció rendkívül időszerűnek, nagyon fontosnak, nagyon lényegesnek tartja ennek a törvényjavaslatnak a vitáját. Nem teljesen érzelemmentesen hadd hívjam fel azért mindenkinek a figyelmét arra, hogy az elmúlt öt-hat évben, a rendszerváltozás időszakát követően olyan komoly tudományok és szakmák, mint a politika, a közgazdaságtan, a jogtudomány vette át tulajdonképpen az irányítást a társadalom mindennapjai fölött, és nagyon sokszor nagyon negatív színben tűntek fel mérnökök, építészek, mint akik az előző évtizedek esetleges hibáit, megalomán akcióit készítették elő; miközben évszázadokra visszamenőleg az építés fogalma, a mérnök kategóriája és fogalma olyan lényeges társításokra ad alkalmat, mint ha az ember azt mondja: pontosság, akkor a mérnök, a mérnöki pontosság jut eszébe. Amikor a nagy társadalomépítőkről beszélünk, akkor benne van, hogy "építő", hiszen mit tett, a társadalom életét teszi éppé, épebbé, valósít meg valami nagyon fontosat.

Azt hiszem, minden, ami körülvesz minket s talán képviselőtársaimat nyilván nem kell erre emlékeztetni , amikor bejövünk ebbe az épületbe minden nap, akkor nyilvánvaló, hogy egyfajta csodálattal adózunk azoknak az embereknek, akik ezt létrehozták, akik ezt megtervezték. A mérnöki és az építészeti munka tulajdonképpen mindig a szellem szabadságának kifejezője volt, s azt hiszem, nemcsak a szakmát végző gyakorló mérnökökkel és építészekkel van kapcsolatban, minden ember már megszületésétől kezdve valamilyen mértékig saját hajlékának, saját környezetének építője.

Itt elhangzott, hogy csak néhány ezer emberről van szó akkor, amikor erről a szakmáról beszélünk. Én nagyon komolyan gondolom, hogy itt valamennyiünkről szó van, arról a nagyon nagy környezetről, amely minket körülvesz, amelyet mi magunk alkotunk és formálunk.

Őszintén szeretném mondani, hogy ennek a kormányzatnak nagyon pozitív cselekedetei közé tartozott az elmúlt két-három évben benyújtott törvényeknek a rendszeressége, sokasága, összefüggés-szerűsége, és számomra nagyon pozitív volt az is, ahogy ellenzéki képviselőtársam kiemelte ennek a dolognak a fontosságát, jelentőségét.

(10.40)

Azt gondolom, hogy kicsit túlzottan az építészetről is beszéltünk eddig. Feltétlenül hangsúlyozni kell, hogy olyan nagyon lényeges kategóriák, mint a technikai fejlődés, a technológiai fejlődés vagy az innováció fogalma nagyon szorosan kötődik a mérnöki hétköznapi munkához, és mély meggyőződésem, hogyha valaki ezen elgondolkodik, akkor fölismeri azt, hogy minden egyes tárgyban, ami valamilyen módon körülvesz minket vagy meghatározza jelenünket, jövőnket, valahol jelen van ennek a mérnöki és építészeti tevékenységnek a lényege. Amikor a következő napirendi pontunkban a közlekedéspolitikáról fogunk tárgyalni, akkor is tudnunk kell, hogy a lehető legnagyobb és legnagyobb súlyú mérnöki munkák realizálásáról, jövőjéről van szó. Amikor azt mondjuk, hogy az infrastruktúra a gazdaság alapja és lényege, akkor tudnunk kell, hogy emögött is meghúzódik ez az alkotóképesség és az alkotó mindennapi szenvedése is.

Ugyanakkor föl kell hívni a figyelmet arra, hogy ez a mai nap tulajdonképpen egy valóságosan hosszú folyamatnak az eredménye. Én magam csak az 1980-as évek közepétől tudtam figyelemmel kísérni, hogy a legkülönbözőbb szakmai szervezetek, társulások mennyi munkát fektetnek abba, hogy egyrészt önmaguk tevékenységét szabályozzák, hogy ellenálljanak nagyon kemény piacgazdasági kihívásoknak, kísérleteknek, és hogy milyen nehezen, de milyen sokféle érdekből sikerült egy ilyen konszenzust teremteni.

Talán nem illetlenség ezen az asztalon megemlékezni arról is, hogy ezelőtt nyolc évvel itt, ebben a teremben, Bodonyi Csaba állami díjas építész kollégám sürgette már e kamarának, a törvényének elkészítését, létrejöttét, és megadta tulajdonképpen az alapvető irányokat és szemléletet is, megindokolta tulajdonképpen, hogy mennyire szükséges a szakmagyakorlás biztonságához, kultúrájának fejlesztéséhez, s ugyanakkor természetesen a megrendelők és mindenki másnak a biztonságához ez a törvény. Tehát ennek valóban múltja van, és nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a törvényjavaslat nyilván megvannak a maga hibái, mint minden egyes törvényjavaslatnak, hiszen nagyon sokfajta érdeket kell hogy egyesítsen, de mindenféleképpen alkalmas arra, hogy elfogadásra kerüljön, és amennyivel jobbá tudjuk tenni, annyival tegyük ezt jobbá a viták kapcsán.

Még azért e törvény megalkotásának és erre az államtitkár asszony is kitért nagyon lényeges momentuma, hogy kapcsolódva már elfogadott gazdasági törvényhez, a gazdasági kamarákról szóló törvényhez, kapcsolódva mindazokhoz az alapvető törvényekhez, mint például a polgári törvénykönyv is, végül is tisztességesen különbséget tud tenni két nagyon jelentős tevékenység között.

Az egyik, ami a szakmagyakorlás feltételének, önigazgatásának felépítése, egy közjogi jellegű funkció, s el tudja választani az általános, szabad szándékokon alapuló érdekképviseleti, érdekérvényesítési funkcióktól, amire Tamássy István kollégám is utalt.

Hadd tegyek itt egy kis kitérőt: már amikor a gazdasági kamarákról szóló törvény megszületett, akkor is többen fölvetették, hogy nagy szükség volna az érdekképviseletekről szóló és általában az érdekérvényesítésről szóló törvényre, hiszen pontos különbséget tenni a kettő között, a felelősségek határait meghatározni akkor tudjuk csak, ha a másik oldalát is majd törvényi keretek közé tudjuk szorítani, vagy legalábbis törvényi feltételeket tudunk a cselekvésnek adni.

Ennél a törvénynél szeretném kiemelni azt is, hogy hála istennek, megint egy olyan törvényről tárgyalunk, ami abszolút politikamentes feltételekben kell hogy megszülessék, tehát ideális esete ennek egy többpárti konszenzus. Örülök ezért Lányi kollégám előző hozzászólásának. Megint egy olyan törvényről tárgyalunk, ami tulajdonképpen a cselekvést, az együttműködést készteti, hiszen ezeknek a kamaráknak a létrejötte, ennek a szerveződésnek a létrejötte megteremti nemcsak az ő oldalukról, hanem a másik oldala, vagy együttműködés irányába és az önkormányzatok felé, a magánszféra felé, az állam felé is a partneri viszonyt, tehát létrehoz egy lehetséges együttműködést rendezett formában.

Mindenféleképpen megint csak pozitívan kell hangsúlyozni, hogy az utóbbi időben Tamássy úr ezt is elmondta, államtitkár asszony is utalt rá a törvényfolyamatnak szerves gondolata volt a decentralizáció. Itt is egy olyan kamarai rendszerről van szó, amely területi kamarákra épül föl, mint kamara vagy kamarák, amelyeknek helyi szervezetei léteznek, saját jogon, saját akaratból létrehozva, tehát mindenféleképpen a lehető legjobban alkalmazkodik az alulról fölfelé építkezés elvéhez, az önmagunk által történő önmeghatározás irányába.

Én azt hiszem, hogy ezek a viszonyok és ez a szemléletmód, ami ezeket a törvényeket áthatja, mindenféleképpen említésre méltó.

Szeretnék azért egy-két dolgot kiemelni, mert a törvényről konkrétan aránylag kevés szó esik egy ilyen általános fölvezetőben; kiemelni, hogy nagyon lényeges eleme ennek pontosan a polgár védelme, a minőség védelme, az alkotás védelme, a minőség mindenféle szempontból történő körüljárhatósága, és ebből adódóan az a folyamat, ami tulajdonképpen a tevékenységet most már természetes mederbe terelheti.

Szeretném kiemelni a törvénynek nagyon fontos elemeként a jogosultság kérdését. Hiszen akkor tudunk megfelelő minőséget alkotni, hogyha azok végzik a feladatot, akik ahhoz a dologhoz értenek, akik erre jogosultak.

Egy nagyon érdekes evolúciós folyamatnak voltunk tanúi az elmúlt időszakban: az 1960-as években, a '70-es években gyakorlatilag mindenki, akinek közép-, felsőfokú végzettsége volt, tervezési jogosultsággal rendelkezhetett. Ez annak a nagyon nagy építési folyamatnak volt köszönhető, amit akkor nem tudtak ellátni tulajdonképpen a felsőfokú végzettséggel rendelkezők. A '80-as években már megjelent olyan rendelet, amelyik tulajdonképpen az alacsonyabb végzettségűeket olyan kategóriába sorolta, amely a szabványosítás keretein belül a típustervek adaptációját jelentette. A '80-as éveknek a vége felé már tulajdonképpen ehhez a mai kamarai törvényben megfogalmazott jogosultsági rendszerhez közeledtek a jogosultsági feltételek, kivételeket lehetett akkoriban alkalmazni. 1990-ben a KÖHÉM hozta tulajdonképpen azt a rendeletet, amelyik attól kezdve már gyakorlatilag a felsőfokú végzettek és gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettek kezébe tette az irányítás lehetőségét.

Miközben ezt elmondom, el kell mondani azt, hogy természetesen nem szorulnak ki azok sem, akik eddig már nagyobb gyakorlatot szereztek és nem egyetemi diplomával rendelkeznek, hanem főiskolai vagy technikusi végzettséggel, hiszen pontosan a kamarai törvény kapcsán fölerősödő műszaki ellenőrzési, minőség-ellenőrzési folyamatban, illetve magának az alkotó folyamatnak különböző részeiben természetesen továbbra is feladatot vállalhatnak, de nem kizárólagossággal, és nem úgy, mint a névjegyzékbe felvettek.

Nagyon lényeges dolog az is, és itt szeretném hangsúlyozni, mert nem hangzott még el, hogy ugyanitt az önálló tervező, önálló szakértői munkáról van szó, de az is természetes, a törvény határozottan megfogalmazza, hogy a vállalkozási formában végzett mérnöki jellegű tevékenységeknél mindig jelen kell lenni olyannak, aki rendelkezik kamarai tagsággal, azaz rendelkezik jogosultsággal. Tehát nem lehet kontár jellegű munkát ezen belül elvégezni.

Itt talán kitérőként hadd mondjam, mert sok pejoratív megjegyzés is éri azt, hogy az előző 40 évben milyen nagy szervezetek voltak és a nagy szervezetek uniformizálták a tevékenységet. Ma is különböző mérnöki tevékenységek területén a világon mindenhol természetesek a nagy szervezetek, nem mindig, nem mindenre alkalmas az egyéni és a kis önálló vállalkozás természetesen. Tehát szabadságot kell adni, és ezért a törvénynek ez mindenféleképpen megint pozitívuma, az adott feladatra történő, az adott vállalkozási formához történő szabad társulásnak, az önálló tevékenységtől a bármilyen méretű nagyobb vállalati jellegű formáig.

Nagyon fontos eleme ennek a törvénynek és ezáltal majd a kamarai gyakorlatnak, hogy végre rendet kell teremteni a díjszámítás, a vállalkozás anyagi feltételei tekintetében is. Aki ebben a szakmában dolgozott az elmúlt évtizedben, végigszenvedte a változásait, az ingyenmunkák sorozatát, az áron alul történő munkák vállalásának kényszerét, az pontosan tudja, hogy milyen fontos, hogy azok a kísérletek, amiket az egyes szakmai szervezetek, már szövetségek önmaguk számára előkészítettek, tényleg azt kell mondani, közjogi formában, kötelező érvénnyel is megjelenjenek; és legyenek azok a minimumok, legyenek azok a maximumok, amelyeken belül ezek a vállalkozások, vállalások kiterjedhetnek, de mindenképpen meg kell szüntetni ezen a szakmán, ezen a rendkívül, és az elején megpróbáltam hangsúlyozni, milyen nagy jelentőségű és nagy súlyú területen belül a szellemi értékekkel való szabadrablást és annak a kihasználtságát; és ezeknek az embereknek mindenféleképpen lehetővé kell tenni azt, hogy tényleg képességeiknek, végzettségüknek megfelelően, az adott feladathoz méltóan a lehető legjobbat alkothassák mindannyiunk érdekében.

Én befejezésül és összefoglalásul tehát azt szeretném mondani, hogy ebben az elmúlt ciklusban és az előttünk álló következő egy-két hónapban volt lehetőségünk és lesz lehetőségünk az emberi környezet szinte valamennyi aspektusával közvetlenül foglalkozó törvényeket itt ebben a parlamentben megvitatni, azzal kapcsolatos szabályozás munkájában részt vállalni.

(10.50)

Nagyon fontosnak tartom, hogy most végre ennek az erkölcsi, jogi és részben gazdasági feltételeit szabályozó törvényről is szó eshetett.

Szeretném kérni a minisztériumot, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ezeknek a törvényeknek a végrehajtási rendelkezései a lehető leggyorsabban és a lehető leghamarabb jöjjenek létre, s az ebben a törvényben rejlő közjogi jellegű feladatok végrehajtásának feltételrendszerét és megfelelő jogi szabályozását teremtsék meg. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)