Katona Tamás (Néppárt-MDNP)

1996. május 20.

DR. KATONA TAMÁS (MDNP): Tisztelt Országgyűlés! Öt évvel ezelőtt nekem volt szerencsém a kitüntetési törvényt az Országgyűlés elé terjeszteni. Az akkori indokolás azzal kezdődött, hogy meg kellett állapítanunk, hogy a '48 utáni kitüntetési rendszer az a magyar hagyományoktól idegen volt, szovjet modellre épült, tömegesen adományozták évenként körülbelül 200 ezer kitüntetést. Ezáltal elvesztette értékét, mindenképp indokolt volt a megszüntetése. Egy szerény kis köztársaság valóban legyen szerény, és ezért mi egyetlen kitüntetést próbáltunk ezeknek a helyére iktatni a Magyar Köztársasági Érdemrendet, mely az 1848-as, illetőleg 1922-es magyar érdemrend alapján 1946-ban alapíttatott. Azért ezt újítottuk meg, és nem a korábbit, mert úgy éreztük, hogy több köze van a Magyar Köztársaságnak az 1946-os Magyar Köztársasághoz, mint az 1922-es állapotokhoz. Ebben az indokolásban is megállapítottuk, hogy az új kitüntetési rendszer kialakítása az hosszabb idő kérdése és csak az első lépést tettük meg. Egy olyan átmenetben azonban, mint amilyenben az ország 1990 és 1994 között, sőt tegyük 1996 között élt, nem tartotta indokoltnak sem az akkori kormány, sem a jelenlegi, hogy a kitüntetésekre vonatkozó előterjesztéssel rabolja az Országgyűlés idejét. Ha azonban most a kormány a kitüntetési törvény módosításáról előterjesztést készített, ez megadja azt a lehetőséget, hogy az elmúlt 5 év tapasztalatait hasznosítva megpróbáljuk megtenni azokat a szerény módosításokat, amelyekkel jobbá tudjuk tenni a kitüntetési rendszert, a nemzetközi szabályokhoz jobban igazodónak. Megállapítható volt az elmúlt esztendőkben, hogy sajnálatosan hiányzik az a legmagasabb kitüntetési fokozat, amelyet a nemzetközi gyakorlatban "nagy csillagnak" neveznek, amelyet állam- és kormányfők szoktak kapni. Szerintem sajnálatosan téves gyakorlat következtében ugyanis azzal, hogy a nálunk járó uralkodók, köztársasági elnökök a kitüntetés nagykeresztjét kapták, a társaságokban levő miniszterek, akár miniszterelnökök, hogy a spanyol példát említsem, igen helytelen módon a nemzetközi protokolláris szabályoknak egyáltalán eleget nem téve, csak a csillagdíszítményes középkeresztet kapták. Nincs ennek olyan feneketlenül nagy jelentősége, de azért észreveszik, és nem tesz feltétlenül jót az ország megítélésének.

(19.30)

Ezért én tisztelettel módosító indítványomban javasoltam, hogy ezt a "nagycsillag" nevű fokozatot vezessük be. Egyben ez lehetőséget ad arra amit köztársasági elnök úr már régen észrevételezett , hogy a korábbi szokásos magyar elnevezések helyett a nemzetközi szokásoknak megfelelő elnevezéseket használjuk. Tehát ne azt mondjuk, hogy "kiskereszt", amelyikben akaratlanul valami lekezelőt éreznek, elnök úr az átadáskor mindig lovagkeresztnek mondja ezt. Így hívja a nemzetközi gyakorlat is. Tehát javaslom, hogy az elnevezéseket a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően "nagycsillag", "nagykereszt", "nagytiszti-kereszt" , "parancsnoki kereszt", "tiszti kereszt" és "lovagkereszt" fokozatokban határozzuk meg.

Vannak apró jelentőségű dolgok, amelyeken szintén érdemes változtatnunk. Ilyen például, kiderült, hogy a "tiszti kereszt" viselése az olykor körülményes. Tehát szükséges a tiszti keresztnél is a kisdekoráció rendszeresítése. Évről évre gondot okozott a kitüntetéseknél, hogy az adományozható tiszti keresztek számát én indokolatlanul alacsonyan szabtam meg. Erre is javaslatot teszek a mostani módosító indítványnál.

Az 1991-es országgyűlési vitában többen szóvá tették, hogy volt egy kitüntetés a II. világháború alatt, amely protekciómentes volt, amelyet a harctéren eltöltött idő alapján kaptak, ha első vonalban 13 hét, ha a hátországban, akkor 6 hónap után, ez a tűzkereszt volt. Mint protekciót nem ismerő kitüntetés, mint elsősorban legénységi kitüntetés természetes, hogy sokak számára ez értéket jelentett, és aligha véletlen, hogy a Honvéd Hagyományőrző Egyesület jelvényébe éppen a tűzkeresztet vette föl.

Én akkor is elmondtam, hogy egyetlen olyan pont van, nem a tűzkereszt-alapító levelében, hanem a tűzkereszt miniszteri végrehajtási utasításában, amelyhez hozzá kell nyúlni. Ha a honvédelmi miniszter úr hajlandó annak az 1942-es körrendeletnek 41243/elnöki 8E 1942es számú körrendeletnek I. fejezetében azt a mondatot elhagyni, hogy "Zsidók a tűzkeresztet nem nyerhetik el", akkor, de csakis akkor én helyesnek tartanám, hogy a tűzkereszt újra viselhető legyen, a tűzkereszt viselését tiltó miniszterelnöki rendeletet, 1946-os miniszterelnöki rendeletet a többi hatályon kívül helyezett rendelettel együtt szintén helyezzük hatályon kívül.

Kőszeg Ferenc szabaddemokrata képviselőtársammal megígértük, hogy egy ilyen módosítást, ha az Országgyűlés újra foglalkozik a kitüntetésekkel, elő fogunk terjeszteni. Öt év késéssel, de most tisztelettel előterjesztem ezt a javaslatot.

Ami a jelenleg a kormány által beterjesztett javaslatot illeti, néhány meggondolandó kérdést szeretnék megemlíteni:

Elsősorban általában a kitüntetések értékét az adja meg, hogy a legmagasabb közjogi méltóság adományozza. Nyilvánvaló azonban, hogy a köztársasági elnök nem király, nem császár, nem nagyherceg, nem dinasztia élén áll, tehát házirend, családi rend nem áll rendelkezésére, és a parlamentáris demokráciák szokásainak megfelelően nyilván a mindenkori kormány előterjesztésére formálisan, de éppen a kitüntetés erkölcsi súlyát és becsét megadva, ő adományozza, és lehetőség szerint ő adja át ezeket a kitüntetéseket.

Nem tartom szerencsés gondolatnak, ha ettől a szokástól eltérünk, és a kormány kezébe kerül ez. Nem tartom szerencsésnek azért, mert ez indokolatlanul azt a látszatot keltheti, hogy a kormány bele kíván szólni művészeti kitüntetésekről lévén szó a művészeti életbe.

A hármas "T" bűvöletében majd tilt, tűr és támogat, és talán jobb, hogyha a kormány javaslatára ezeket az adományozásokat is a köztársasági elnök teszi meg. Nagyon nyomatékosan ragaszkodtunk az 1991. évi törvényben ahhoz, hogy a kitüntetéshez boríték ne járjon. A kitüntetésnek önmagában kell, hogy legyen becse. Jutalmat millió módon lehet adni.

Nem helyes, nem szerencsés gondolat, feudális gondolat, ha ezeket megpróbáljuk a kitüntetéshez ahogy régen mondták, vagy mondtuk a szégyen enyhítésére hozzácsempészni.

Tehát úgy gondolom, hogy ezt másféle módon kellene a kormánynak és erre valóban van módja a kormánynak kezelnie vagy megoldania.

Azt hiszem, hogy azért is szükséges egyébként a régi kitüntetési törvényhez hozzányúlni, mert a Magyar Közlönyben a kitüntetés 1. számú mellékletének, tehát a Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt Alapszabályának 6. §-a (1) bekezdése tévesen jelent meg, ha azt szó szerint úgy tartanánk meg nem úgy, ahogy az Országgyűlés megszavazta, hanem ahogy a közlönyben megjelent , akkor bizony ebben a nem komoly vagy nem fontos dologban zavarokat keltenénk.

Úgy gondolom, hogy meg kell azt is majd gondolni, és ebből a szempontból ennek a tudásra nem érdemes szakmának, melyet én magam is gyakorlok a szakmai alátámasztását szívesen a tárca rendelkezésére bocsátom. Meg kell gondolni, hogy milyen legyen a kitüntetés formája.

Őszintén szólva: a kormány által adományozott egyetlen kitüntetés pillanatnyilag az "Életmentő emlékérem", a maga téglalap alakú piros-fehér-zöld zománc szalagjával elképesztően ocsmány. És nagyon indokolt volna, talán mondjuk a régi bátorsági éremnek a felelevenítésével amely nagyon szép és eredeti formájú és szalagú kitüntetés fölváltani, ugyanígy arra gondolok, hogy az a hullámos szalagú, harisnyakötőre emlékeztető szerencsétlen torz jelvény, amelyet a "kiváló és az érdemes művészek" viseltek, szintén szerencsétlen volna, ha újra visszakerülne kivált a magyar kitüntetésrendszertől teljesen idegen szalagformájával , valószínűleg szerencsésebb volna itt valóban egy koszorúszerű jelvényt, ahogy az előterjesztés indoklása is sugallja, létrehozni. És meg is volna erre a lehetőség, akár a korábbi magyar kitüntetési gyakorlatban a "Corvin Koszorú", ennek lehet ezüst- és arany- és a babérkoszorú esetében zöldzománcos változatát adományozni. Ekkor nem egy 1930-as, bizonyos szempontból kritizálható kitüntetést támasztanánk föl, de mégis a magyar kitüntetési hagyományoknak egy értékes eleméhez tudnánk visszanyúlni, és ezt a kitüntetést azért olyanok viselték, mint Bartók Béla meg Kodály Zoltán meg Bajor Gizi, és ez egy olyan névsor, amelyben nem sok szégyellnivaló vagy nem sok kivetnivaló nevet találok.

Ennek a felelevenítése tehát aligha ellentétes akár az előző, akár a jelenlegi kormánynak a kérdéssel kapcsolatos felfogásáról. Tisztelettel ajánlom az Országgyűlés jóindulatú figyelmébe módosító indítványaimat, és az elmondott gondolatokat. (Taps a jobb oldalon.)