Vastagh Pál (MSZP)
DR. VASTAGH PÁL igazságügy-miniszter: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr!. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tisztelettel köszöntöm mindazokat, akik a parlamenti vitát ma nyomon követik szerte az országban. Osztom elnök úr véleményét abban, hogy ezek az órák mindannyiunk számára történelmi jelentőségűek, hiszen egy olyan fontos közjogi okmány, dokumentum vitáját kezdtük meg, amely egyben nemcsak a leírtak kapcsán kialakult különböző vélemények ütköztetését is jelenti, hanem a vita végén az ország jövője áll. Hogyan és miképpen leszünk képesek kidolgozni egy olyan alkotmányt, amely hosszú távra, országunk fejlődéséhez szükséges stabil és szilárd közjogi kereteket képes biztosítani és tartalmazni. Az előzményekről röviden szólva tisztelt képviselőtársaim, emlékeztetnem kell önöket arra, hogy az alkotmány megalkotásának igénye nem pusztán a jogalkotók és a politikai pártok szándékán múlik, hiszen ha a kezünkbe vesszük a jelenlegi hatályos alkotmányunk szövegét, a preambulumban egyértelműen tükröződik az alkotmánymódosítók szándéka 1990-ből, hogy ez az alkotmány, amelyet most hatályos alkotmánynak nevezünk, ez addig szól, amíg hazánk új alkotmányát el nem fogadjuk. Ez a terv, ez az elképzelés szerepelt az előző kormány programjában is oly módon, hogy a választási ciklus végére szándékozta az előző kormány elkészíteni az ország új alkotmányát. Ez a munka akkor nem kezdődött el. A 94-es választásokat követően, a koalíció szándékai alapján szinte a kormány megalakulását követő első hetekben a kormány programjából kiindulva az előkészítő munkálatok, természetesen különböző szakaszokban, de megkezdődtek. Komolyan vettük és komolyan is kezdtük meg az alkotmány előkészítésének munkáját. Természetesen azt, hogy kényszerhelyzet van vagy nincs kényszerhelyzet alkotmányozást illetően, személyes véleményem szerint túlhaladott vita. Nem kényszerhelyzet van. Van az országnak írott, hatályos, működőképes alkotmánya, viszont van egy kedvező esély, tisztelt képviselőtársaim. Kedvező esély, amely a politikai és a szakmai feltételek törékeny egyensúlyán alapulva megadhatja annak a lehetőségét, hogy valóban új alkotmányt fogadjunk el. Ennek az esélynek a kialakulásában, és kérem ne tekintsék szerénytelenségnek, ennek megteremtésében nagy szerepe volt és van a koalíciós pártok politikatörténetünkben páratlan önkorlátozásának. Annak, hogy lemondtak a hatályos alkotmányban meghatározott alkotmányozási feltételekről, és olyan eljárási szabályokat alakítottak ki, amelyek az ellenzéki pártok számára a teljes, egyenjogú részvétel lehetőségét teremtették meg. Ezen alakult az eljárási rendje is az alkotmány-előkészítő bizottságnak, amelynek előnyeit elnök úr ecsetelte. Kétségtelen, hogy ez az eljárási rend a politikai konszenzus megkeresésének kényszerét eredményezte, kialakításának kényszerét eredményezte, és ezeket létre is hozta az alkotmány előkészítő munkája során. Ez mindenképpen pozitívuma a munkának.
Ugyanakkor szólnom kell arról is, ami a helyzetnek természetes folyománya és következménye, hogy amikor erőteljes a kompromisszum keresés és a konszenzus kényszere, akkor nem biztos, hogy valamennyi döntésben azok a szempontok érvényesülnek meghatározóan, amelyek egy koherens, egységes alkotmányszabályozást képesek létrehozni. Tehát lehet részkérdésekben jó kompromisszumokat kötni politikailag, de nem biztos, hogy szakmai megítélést illetően az egész, alkotmány-koncepció egyenletességét illetően az egymáshoz illeszkedő részek ugyanazt az egészet eredményezik, és ugyanazt a minőséget jelentik az egészre vonatkoztatva.
Szólnom kell arról is, hogy az eljárási rendhez szervesen kapcsolódott az alkotmánymódosítás moratóriuma is teljesen nyilvánvaló és egyértelmű. Ennek megfelelően 1994 novembere óta kormánykoalíció semmiféle alkotmánymódosító javaslatot nem terjesztett be a tisztelt Háznak. Ugyanakkor arról is őszintén kell szólnom és ez egybekapcsolódik munkánk perspektívájával, a lehetséges eredménnyel , hogy ez az alkotmánymódosítási moratórium, ez az önként vállalt kényszer ugyanakkor, ha az alkotmány elfogadásának esélyei nem válnak egyértelműen világossá, akkor megakadályozhatják a kormányt abban, hogy a kormányprogramban megjelölt jogalkotási teendőinek maradéktalanul eleget tegyen, és nem egy olyan eset fordult már elő tisztelt képviselőtársaim, amikor a kormánykoalíción számon kérték azt, hogy miért nem terjesztette be a jogalkotási törvényt, miért nem terjesztette be a miniszteri felelősségről szóló törvényt. Azért nem tehettük, mert ezek szükségképpen érintették volna az alkotmány egyik vagy másik pontját. Tehát tisztelettel arra hívom fel a figyelmet, hogy természetesen fontos a vitára szánt megfelelő időmennyiség.
Nagyon fontos, hogy az Országgyűlés érdemi vitát folytasson. Fontos, hogy ennek a vitának a kisugárzása hasson a társadalomra is, és világossá váljanak az álláspontok. Azonban a vitának természetes korlátai kell, hogy legyenek, hiszen az álláspontokban nem hiszem, hogy újabb és újabb elemek kerülnének elő akár negyven, akár hatvan órát biztosít az Országgyűlés a vita lefolytatására, hiszen tulajdonképpen amiről vitatkozik, azokról jószerint 1990 óta vitatkozik a politika is és vitatkozik a szakma is.
Röviden szeretnék még szólni tisztelt képviselőtársaim arról, hogy a kormány viszonya miképpen alakult az alkotmányozáshoz. Én remélem, hogy önök is osztják azt a véleményt, hogy a kormány maximálisan, lehetőségeihez képest és pozíciójához képest, amely kialakult az alkotmányozás menetében,- maximálisan támogatta az alkotmányozás folyamatát az alkotmány-előkészítő bizottság munkáját azzal is, hogy már 1995 márciusára rendelkezésére tudtuk bocsátani a bizottságnak azt az alkotmánykoncepciót, amely szakmailag pozitív megítélést kapott elnök úr által is említett módon a belföldi és a külföldi szakmai körökben egyaránt.
(9.50)
Pozitívuma az előkészítés folyamatának mindenképpen, hogy megmozdult a magyar tudományos közélet már amelyik az alkotmányozáshoz közel áll. Jó elképzelésnek bizonyult az, hogy a kormány felkérte a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetét arra, hogy koordinálja és kérje fel a szakma képviselőit, hogy készítsenek előkészítő tanulmányokat. Nincs ma Magyarországon olyan tudományos műhely, olyan kiemelkedő személyisége akár a közjogtudománynak, akár a közjogtudományhoz kapcsolódó más tudományágaknak, aki ne kapott volna intézményesen lehetőséget arra, hogy kifejtse véleményét, elmondja álláspontját. Ez megkönnyítette az alkotmány-előkészítő bizottság munkáját is, hiszen az értékes szakvélemények olyan gazdag repertoárja állt rendelkezésükre, amely a politikai döntéseikhez, szakmai döntéseikhez megfelelő muníciót jelentett és megfelelő háttéranyagot biztosított.
Ezt követően tisztelt képviselőtársaim miután a kormány képviseletében és nevében kaptam szót arról szeretnék szólni, hogy a kormány megítélése szerint a kialakult koncepció tartalmát illetően mely pontok azok, amelyek esetlegesen megváltoztatásra vagy átgondolásra szorulnak. Nyilvánvalóan szólnom kell és jó szívvel teszem az alkotmánykoncepció vitathatatlan előnyeiről. Vitathatatlan előnyeiről, amiről elnök úr is szólt előadásában, arról az alkotmány-filozófiai döntésről, amely az alapjogokkal, emberi jogokkal kapcsolatos amelynek részleteire ez alkalommal nem kívánok visszatérni , arról a precizitásról, amely az alkotmányvédelem új fejezetbe foglalásával, az alkotmányvédelem intézményes és normatív eszközeinek kimunkálásával új fejezetet nyitott a magyar közjogi fejlődésben, hiszen ilyen összefoglaló módon, hogy alkotmányvédelem, a hatályos alkotmányban nem találunk rendelkezéseket. Mindenképpen üdvözölendő az az igény, amely a szigorúan vett normativitás érvényesítésével kapcsolatos az alkotmánykoncepcióban, ennek természetesen az igazi értékmérőjét majd a normaszöveg fogja elsősorban tükrözni és biztosítani. Ugyanakkor szólnom kell arról is, hogy melyek azok a kritikus pontok, amelyeket őszintén meg kell vitatnunk, hiszen az alkotmánykoncepció és az alkotmány értékmérője, megítélésének mércéje álláspontom szerint az, hogy mennyire képes elősegíteni az ország jövőbeni fejlődését, ehhez a fejlődéshez mennyire képes stabil közjogi kereteket biztosítani.
A kritikus pontokat sorra véve, magam is azzal kezdem, amivel elnök úr. Ez az állam és a társadalom kapcsolatára vonatkozó alkotmányos megállapítások tartalma. Még talán ehhez hagy tegyem hozzá azt, hogy a kritikusnak minősített, vagy további meggondolásra minősített témakörök, ezek két tényezőből, két forrásból táplálkoznak az én gondolatrendszeremben. Az egyik az, amikor olyan döntések születtek, aminek a szakmai tartalma még további vitát igényel. A konfliktusok vagy a problematikus részek másik forrása az, amikor nem születtek meg a döntések és nagyon nehezen lehet tudni, hogy a koncepció elfogadása után mi lesz az a helyzet, mi lesz az a fórum, amikor a döntések már a normaszöveg megalkotásához is szükséges döntések még utólag pótolhatók lennének.
Tehát elsőként a társadalom és az állam kapcsolatáról szólva nyilvánvaló, hogy a normativitás előtérbe helyezése nem nélkülözheti azt, vagy nem mellőzheti azt, hogy bizonyos identifikációs megállapítások az alkotmányban ne szerepeljenek. Még akkor is, ha az alkotmánynak mentesnek kell lenni minden ideológiai beütéstől, minden ideológiai hatástól, ugyanakkor általános értékeket nyilvánvalóan deklarálnia kell. Ezek nem elméleti, ideológiai viták, hiszen az, hogy mi az állam feladata a társadalomban, mit kell megoldania az államnak a társadalomban, ezt ennél pontosabban kellene körülhatárolni az alkotmányban, és az is természetes, hogy e tekintetben, miután különböző államfilozófiai megközelítések jellemzik az alkotmányozás résztvevőit is, ebben a körben természetesen, hogy különböző álláspontok és különböző vélemények alakultak ki.
A másik problémakör, amiről szeretnék szólni, ez a kormányzati rendszerrel kapcsolatos alkotmányos részek, illetőleg a kormányformához tartozó különböző elemek: az Országgyűlés, a kormány, a köztársasági elnök viszonyának elemzése az alkotmánykoncepció alapján. Természetes és ez teljes egészében egyezik közjogi hagyományainkkal a parlamentáris jellegű kormányzati forma, ami ugyanakkor a jelenlegi koncepcióban álláspontom szerint némi eltolódást jelent a korábbi hatályos alkotmányos erőviszonyokhoz, berendezkedéshez képest, és ha ezt konkrétumaiban megvizsgáljuk akár a köztársasági elnök jogkörénél, akár a kormánnyal kapcsolatos megállapításoknál, vagy kormányra vonatkozó rendelkezéseknél, akkor úgy tűnik számomra, hogy erőteljesen nő az Országgyűlés dominanciája a kormánnyal szemben és azt hiszem, hogy valamennyien egyetértenek azzal, hogy ez nem a jelenlegi kormány problémája. Ez minden leendő magyar kormány problémája is lesz abban az esetben, ha a kormány nem marad erős, ha a kormány politikai felelősségén alapuló önálló döntési lehetőségei az alkotmány alapján nem rajzolódnak ki világosan.
A harmadik problémakör, amivel kapcsolatosan szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét, ez részben folyománya az előző problémakörnek, a jogalkotásra vonatkozó szabályozás, amely tulajdonképpen nem húz világos cezúrát a törvényalkotási tárgykörök meghatározása, illetőleg a kormány rendeletalkotási lehetőségei között, és adós marad a koncepció és erre is utaltam akkor, amikor arról beszéltem, hogy bizonyos döntések nem tudni majd, hogyan fognak megszületni , nem szól a koncepció arról, hogy miként alakuljon a minősített többséggel elfogadható, elfogadandó törvények köre. Ez egy nagyon súlyos feladat, nagyon súlyos döntés ennek a körnek a meghatározása. Nyilvánvaló, hogy ennek a kereteiről már a koncepcióban is szólni kell. Közismert, hogy ezzel kapcsolatosan a közjogi szakirodalomban is az álláspontok többsége és ezt politikai pártok is támogatásukban részesítették az álláspontok többsége a jelenlegi szabályozási helyzet változtatását igényli, a kétharmados törvények körének vagy mérsékelt, de olyan álláspont is van, ami egészen radikális szűkítését kezdeményezi tulajdonképpen három-négy törvényre redukálná a kétharmados törvények körét , azzal a megindoklással, hogy egy-egy kormány politikai felelőssége az, hogy miként él a parlamenti többség adta lehetőségével, és tulajdonképpen a politikai elszámolás időszakában mindezek világosan és egyértelműen értékelhetők és nyomon követhetők a választások során.
Kritikusan kell szólnom a népszavazásra vonatkozó alkotmánykoncepció szabályairól, azért, mert a jelenlegi megoldás, a jelenlegi koncepció radikálisan leszűkíti az állampolgárok lehetőségeit és ezáltal a képviseleti és a közvetlen demokrácia formáinak aránya az alkotmányos berendezkedésben megváltozik. És természetesen ne értsék félre a szavaimat, én nem a jelenlegi hatályos népszavazási törvény pontatlanságaira gondolok, vagy nem azt védem ezzel.
(10.00)
Nyilvánvaló, korrekciókra van szükség, de ez a megoldás radikálisan beszűkíti a népszavazás lehetőségeit, ügydöntő népszavazás tekintetében akkor lehet élni kezdeményezéssel, amikor az Országgyűlés által elfogadott törvény hatályon kívül helyezésére irányul a kezdeményezés.
A következő kritikus pont miként elnök úr is említette már az alapjogi rendszerre vonatkozóan alakult ki, az alapjogi rendszer, amely korábban nem látott gazdagsággal sorolja fel az alapjogokat, azonban az egész rendszeren belül nem válnak el világosan egymástól az alapjogok, az alkotmányos elvek, amelyek áthatják az egész alkotmányt, és nemcsak az alapjogi részre vonatkoznak, és különösen fontos a további elemzése a gazdasági, szociális és kulturális jogoknak.
És itt nagyon egyértelműen szeretnék arról szólni, hogy legalábbis olyan törekvést semmiképpen sem lenne célszerű támogatni az Országgyűlésnek és az alkotmány-előkészítő bizottságnak, amely meggondolatlanul, tartalmi körülhatárolás nélkül, a gazdasági és szociális jogoknak megvalósíthatatlan arzenálját sorakoztatja fel az alkotmányban. Erre nyilvánvalóan nem kerülhet sor, mert ennek a teljesíthetősége nyilvánvalóan, hogy nemcsak a mi viszonyaink között, de jóval fejlettebb és jóval jobb gazdasági feltétellel rendelkező országok esetében is az utóbbi fejlemények is igazolják, hogy nagyon komoly belső konfliktusokat eredményeznek.
Arra viszont szükség lenne, hogy még egyszer áttekintve a gazdasági és szociális, kulturális jogok koncepcióban szereplő részét, újra átgondoljuk, hogy melyek azok az elemei ezeknek a jogoknak, amelyekhez konkrét intézményi garanciát lehetne kapcsolni. Hogy világosan és egyértelműen nyomon követhető legyen az állításom, ha példaként arról beszélünk, hogy az alkotmányban igenis alapjogként kell biztosítani, vagy lehet biztosítani a munkához való jogot, akkor az nem azt jelenti, hogy az államnak ahhoz fűződik kötelezettsége, hogy mindenkinek munkahelyet biztosítson, mert ez piacgazdasági körülmények között nem megvalósítható. Arra viszont szükség van és itt jönne az az intézményi garancia, amihez már alkotmányos védelmet kell biztosítani, tisztelt Ház, hogy a munkaerő-közvetítés, az átképzés rendszerének működtetésének kötelezettségét az államnak teljesíteni kell.
Tehát, magyarán szólva a munkához való jog alkotmányos vagy alapjogként való érvényesülése ezekre a területekre kell, hogy koncentrálódjon. Most ezeknek a jogoknak a belső elemzésével meghatározhatók lennének a konkrét tartalmak, és ily módon az alkotmánynak ez a fejezete összhangba hozható egy alkotmánybírósági alapjogi teszttel is, amely a jövőbeni törvényhozók számára világosan, egyértelmű eligazítást jelent a jogoknak az értelmezésében és a jogok korlátozása tekintetében is.
Nem kívánom részletezni azt, amit elnök úr elmondott a belső jog és a nemzetközi jog viszonyával kapcsolatosan. Az igazsághoz hozzátartozik tisztelt Ház, hogy vannak olyan országok természetesen az Európai Unión belül is , teljes jogú államok, ahol monista rendszer van. Ugyanakkor a szakértők egybehangzó állítása szerint, illetőleg bocsánat, dualista rendszer van. Tévedtem. Dualista rendszer van, a szakértők állítják, tehát az európai uniós országok között vannak olyanok, ahol jelenleg is dualista rendszer van. Ugyanakkor a szakértők egybehangzó álláspontja szerint sokkal praktikusabb és a gyakorlat számára sokkal kedvezőbb, előnyösebb pozíciót teremt a monista rendszer.
Kérem vitassuk meg, ha ezt nyilvánvaló erre sor is fog kerülni mások másképpen látják.
Szólnom kell, tisztelt Ház a társadalmi szakmai vitában is felvetődött gazdasági-szociális érdekegyeztetés alkotmányos reflexiójának igényéről, ennek indokoltságáról, vagy indokolatlanságáról. A vélemények megosztottak ebben a körben és itt tulajdonképpen különböző helyzetben lévő pártok, tehát értem azalatt ellenzéki pártok és koalíciós pártok és koalíciós pártok és más pártok között is tehát nem a koalíció és az ellenzéki pártok között húzódik a vita e tekintetben hanem másképpen alakultak a vélemények. Ez egyébként más alkotmányos intézmény esetében is így van és ez tulajdonképpen teljesen normális jelenség.
A gazdasági-szociális érdekegyeztetés elve alkotmányos elve hozzákapcsolódik ahhoz a problémakörhöz, amit az állam jellegével kapcsolatosan már érzékeltettem, azzal, hogy a szociális integrációnak meg kell valósulnia az állam és a társadalom kapcsolatában. Az is elhangzott erőteljesen és itt az egykamarás, kétkamarás parlamenti rendszerre vonatkozóan hangzott el az a vélemény, hogy amennyiben következetesen kitartunk az egykamarás parlament mellett, akkor indokolt lenne legalább a gazdasági és szociális érdekegyeztetés elvét és nem az intézményeit , az elvét beemelni az új alkotmánykoncepcióba.
Végezetül, tisztelt Ház, szeretnék szólni az igazságszolgáltatásról szóló fejezetről, amely szintén sok pozitívumot tartalmaz. Kimondja alkotmányos szinten vagy kimondani javasolja , a bírák önkormányzathoz való jogát, amely eddig a hatályos alkotmányban nem szerepelt, és ez a bírói függetlenség az önálló hatalmi ág léte szempontjából nagyon fontos. Ugyanakkor nem kapta meg a többséget az a szervezeti megoldás, amely világos cezúrát képes húzni a végrehajtó hatalom és bírói hatalom között, azaz az országos igazságszolgáltatási tanács támogatottsága nem alakult ki kellő mértékben az alkotmány-előkészítő bizottságban.
Tudom és ismerem azokat az ellenvéleményeket, amelyek azt mondják, hogy az országos igazságszolgáltatási tanács végül is egy unikális dolog, nem jellemzi a kontinentális Európa jogi megoldásaira, Dél-Kelet-Európában honos intézmény. Ezzel kapcsolatban én ezt nem tartom értékmérőnek, hogy hány országban van, hány országban nincs. Szeretném fölidézni önöknek a XVIII. század egyik jelentős, illetve a XIX. század elejének jelentős alkotmányjogászának gondolatait, Peregrino Rossi gondolatait, aki azt mondta, hogy minden országnak saját magának kell kialakítani az alkotmányos intézményeit.
Tehát azt, hogy önmagában nem fordul elő valahol, vagy kevés helyen fordul elő, ez még önálló értékmérőként, nyilvánvaló, hogy nem vehető számításba. Kérem, hogy fontolják meg a vita során az intézmény létéhez fűződő indokokat, illetőleg az intézmény működésével kapcsolatos elvárásokat és törekvéseket.
Tisztelt Ház! Hozzászólásom végére érve szeretném újra kiemelni, hogy a kormány alaposan elemezte május 13-ai ülésén az alkotmánykoncepciót, ezt megelőzően széles körű közigazgatási elemzésre, értékelésre is sor került. Mindezek alapján hívtam fel az önök figyelmét azokra a vitatott pontokra, amelyekben a kormány bizonyos értelemben gyökeres átalakítást javasol önöknek az alkotmánykoncepció tartalmát illetően.
Kérem, hogy a Ház vegye figyelembe azokat a szakmai véleményeket, azokat a társadalomból jövő véleményeket, amelyek megfontolásra méltók és érdemesek, hiszen sok kritika érte az alkotmány-előkészítés folyamatát. Ezek a kritikák részben nem jogosak, hiszen az alkotmány szerint a politikai pártok alkotmányos feladata a népakarat formálásának és népakarat kifejezésének kötelessége a törvényhozás folyamatában és a politikai pártok azok, amelyek a társadalom különböző csoportjaiban meglévő törekvéseket alkotmányosan is jogosultak kifejezni és érvényesíteni. Ennyiben tehát a pártok szerepe alkotmányos és jogszerű.
Ugyanakkor nagyon fontos az, hogy legyen érzékünk, legyen fülünk azokra a véleményekre, amelyeket jobbító szándékkal fogalmaztak meg, amelyek jobbító szándékkal fogalmazódtak meg, és amelyek talán jobb és harmonikusabb megoldásokat eredményezhetnek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)