G. Nagyné Dr. Maczó Ágnes (FKGP)

1996. május 21.

G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES, az FKGP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Kedves képviselőtársaim! "Mátyás király óta, mert nem lehettünk hatalmon, mert mindig idegen uralkodók vagy egyszerűen nagyhatalmaknak az ügynökei uralkodtak rajtunk, politikusaink nem kerülhettek fel a forradalmak kivételével olyan pozícióba, hogy rányithassák a nemzetnek a sorsát. Mások sérelme nélkül, de a nemzet hasznára." Ezeket Sánta Ferenc élő klasszikusunk mondta 1989-ben egy tv-nyilatkozatban. Nagyon megszívlelendő megfigyelések ezek, hogy a hosszú s különböző gyarmati elnyomások miatt nem juthattak hatalomhoz az olyan politikusaink, akik mások sérelme nélkül, de mindenképpen a nemzet hasznára cselekedtek volna. Aki jól ismeri a magyar történelmet, annak nem kell magyarázni, hogy mit jelentenek ezek a sorok, s hogy mennyire igazak. Gondoljanak csak az elmúlt évtizedek orosz vagy ha úgy tetszik, szovjet hódoltság idejére. Vajon a mi érdekeinket képviselő politika zajlott? A vezető politikai elit vajon a mi érdekünkben végezte ki Nagy Imrét? Vajon a mi érdekünkben verette le az '56-os forradalmat? Vajon a mi érdekünkben kínozták és vetették börtönbe Mindszenty Józsefet? Vajon a mi érdekünkben száműzték Nagy Ferenc néhai miniszterelnököt, vagy Varga Bélát, a Nemzetgyűlés egykori elnökét? Vajon a mi érdekünkben készítettek olyan alkotmányt, melynek következtében a középszerűség működési szabályzatához igyekeztek lealacsonyítani mindenkit, a tegnap diktátorai a mai demokraták.

Ne vegye senki zokon ezeket a szavakat. Hiszen egy rendszerváltó folyamatban egyáltalán nem mindegy, hogy kik akarnak alkotmányozni, s az sem, hogy milyen szellemben. Vagyis, hogy kié az alkotmány, kinek készül, egy szűkebb letűnt rendszerét túlélt, kontraszelektált helytartó elitnek vagy a nemzetnek.

Kinek az érdekeit védi egy újnak mondott alkotmánykoncepció? Az úgynevezett szocialista alkotmányt a rendszerváltozás kezdetén, a hatalmon lévő nómenklatúra úgy alakította át, hogy ez a szűk réteg, hogy finoman fejezzem ki magam, megszerezhesse a nemzeti vagyon nagy részét, a nemzet pedig kimaradjon mindenből.

De kikből is áll ez az új uralkodó csoport? A nemzet logikus elképzelése és várakozása szerint '90-ben annak kellett volna történnie, hogy az orosz birodalmi háttér nélkül maradt helytartó elit teljesen és végérvényesen elveszti politikai és gazdasági hatalmát, s helyükre a természetes kiválasztódás szerint, egy új, a népnek elkötelezett vezető réteg kerül. Természetesen szimpátiával fogadva mindazokat, akik fokozatosan távolodtak a helytartóságtól s őszintén közeledtek a nemzeti érdekek felé. És mi történt?

Láthatjuk, hogy szinte teljesen mindegy, ki van hatalmon. A régiek vagy az újak, vagy ennek a koalíciós keveréke, hiszen folyamatosan úgy politizálnak, mintha még mindig helytartók lennének. Vagyis külső érdekeltségek felé még most is elkötelezettebbek, mint a nemzet irányában.

Már a '80-as évek elején egy szűk hatalmi csoport, megérezvén a keleti birodalmi helyzet ingadozását, az állam egyre nagyobb mérv eladósításával, egy újabb, más irányú függőségi helyzetbe kényszerítette Magyarországot. Mire az egyiktől megszabadultunk, már a nyakunkon volt a másik. Ennyit a függetlenségünkről és a független alkotmányozásról.

Ez az új függés minden ellenkező híreszteléssel szemben nem a stabilitást, nem a nemzet érdekeit szolgálta, hanem a helytartó elit érdekeit, hatalmi pozícióinak átmentését, mint láthatjuk, eszmétől, ideológiától teljesen függetlenül.

Ezért akarják a tényleges helyzetet megint más színben feltüntetni, az újabb függést függetlenségnek beállítani, hogy a nemzet még meglévő önvédelmi reflexeit teljesen kioltsák. Hiszen, ha úgymond, szabadok vagyunk, akkor nem kell a szabadságért küzdeni. Az európai politika és e mostani alkotmányozás egyik legnagyobb kérdése tehát az, hogy felszabadulhat-e a magyarság több évszázados függőségi helyzetéből.

A belső politikai szituáció ma is változatlan. Szemben áll egymással a függő helyzetet képviselő helytartó elit és a függőségben tartott nemzet. A most érvényben lévő alkotmányra 6-7 év eltelte után már van bizonyos fokú rálátásunk. Ma ennek a kerekasztal-alkotmánynak az égisze alatt szinte mindent meg lehet csinálni. Ha az SZDSZ kezdeményez népszavazást a nép ellen, akkor az legitim. Akkor az alkotmányos, akkor kiírják és véletlenül alkotmányosan úgy alakul a helyzet, hogy néhány ezer szavazattal elütik a népet az elnökválasztás jogától.

Ha más gyűjt össze történetesen nem száz-, hanem kétszázezer aláírást, és éppen a polgári szabadságjogokat tűzön-vízen át védő SZDSZ van hatalmon, akkor ugyanezen alkotmány szerint nincs népszavazás.

(10.50)

Miféle alkotmányos rendszer az, melyet, ha akarnak így értelmeznek, ha akarnak másképpen. Azért is figyelemre méltó az érvényben lévő ideiglenes kerekasztal-alkotmány, mert az szinte teljesen megegyezik a most benyújtott koncepcióval. Nagyon úgy néz ki, hogy ezzel az ideiglenes kerekasztal-alkotmánnyal is úgy járunk, mint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet csapatokkal. Tehát egy óriási nagy blöff, hogy itt egy új alkotmány van. Sokat hangoztatjuk, hangoztatja főleg a kormány, hogy itt nincs is más alternatíva. Bár ők szívesen elmélyednének más vélemények tanulmányozásában, szívesen meghallgatnának más elképzeléseket, de milyen sajnálatos, hogy ilyenek nincsenek. Emlékezhet azonban mindenki, hogy amikor a tisztelt Ház elé terjesztettem új alkotmánytervünket, amely egy teljesen kidolgozott, részletesen elkészített munka, itt van könyvben, indoklással együtt. Ez az alkotmány, amely alkotmány maga hetven oldal és ehhez még indoklás is van , összesen 160 oldal. Kossuth óta egyedülálló, a nemzet érdekében végzett önzetlen munka indoklására, a másságot toleráló, az alternatív megoldások felé nyitott parlament adott nekem kettő, azaz kettő percet.

Még a Szocialista Párt népi szárnyából sem állt fel senki, hogy legalább mi népiek adjunk neki kettő és felet. Most pedig itt, általánosságokban megfogalmazott szabályozási elvekről ami a korábbi kerekasztal-alkotmányhoz képest lényegesen új dolgot nem tartalmaz beszélhetek harminc percet. Hát igen, ez így toleráns. Természetesen azért kaphattam meg ezt az őrületesen nagy időt, mert a mi alkotmányunk függetlenségre törekvő nemzeti alkotmány, nem pedig a régi s új helytartók klikkalkotmánya. Alapkérdésekben ellentétes állásponton vagyok, mint amelyek a jelenlegi alkotmányban megfogalmazódnak.

A most beterjesztett szabályozási elvekkel nagyon nagy bajok vannak. Már a preambulummal kapcsolatos indoklásban is ezt olvashatjuk: "Ki kell fejezni, hogy alkotmányunk a jelenhez szól, és nyitott a jövő felé." Miért? Milyennek kellene lennie? Zártnak? Az ilyen elementáris erejű kitételek inkább a Holló Színház olyan jeleneteibe valók, ahol Tompika kifejti, hogy ez az alkotmánykoncepció komp akart lenni, de nem komplett. De maradjunk a preambulumnál. Megfogalmazódik az az óhaj, hogy a preambulum utaljon az alkotmányozás alanyára, vagyis idézem: "a Magyar Köztársaság állampolgárainak közösségére". Ez a Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége kifejezés látszólag nagyon polgári, nagyon európai. Ráadásul a magyarkodók szemében vörös, vadító posztó lehet. Mi az, hogy állampolgárok közössége? Provokációnak sem rossz ez a magyar állampolgárok közössége meghatározás, ám valójában ennél sokkal elszomorítóbb a helyzet.

Ez a kifejezés, ez a meghatározás pontosan utal a szándékra. Ha azt mondom ugyanis, pl. hogy Pista, Ágnes, Kinga, Lilla, Csenge, ez egyáltalán nem ugyanaz, mintha azt mondom, hogy a G. Nagy család. Vagy mondok egy még aktuálisabb példát. Tegnap elnök úr, Gál Zoltán elnök úr köszöntötte itt a Parlamentben a holland királynőt. S köszöntőjében azt mondta, hogy a holland néppel több évszázados jó kapcsolatban vagyunk. Képzeljék el, ha azt mondta volna, hogy a Holland Köztársaság állampolgárainak közösségével jó a kapcsolatunk. Vagy ha azt mondja, hogy szeretettel köszöntöm a Holland Köztársaság állampolgárai közösségének királynőjét. Hogy mennyi a különbség a Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége és a magyar nemzet meghatározások között? Éppen annyi, mint a magyar történelem és az amnéziában szenvedő kontraszelektált elit között. Bármilyen furcsának is tűnik, egy nemzet alkotmánya nem pusztán paragrafusok halmaza, hanem az alkotmányos rendszer mögött jól érzékelhetően ott kell húzódnia az adott nemzet történelmi, etikai, lelki, szellemi sajátosságainak, múltjának.

A magyar nemzet szóösszetételben a magyar szó nem faji hovatartozást jelent, hanem Európa egy adott helyén élő közösséghez való tartozást, amely közösségnek sorsa, történelme azonos, de a nemzethez tartozó illető lehet történetesen rác, bosnyák, horvát, szász vagy tót. Saját nemzetiségi hovatartozását korlátozás nélkül vállalhatja, de másságával együtt közösen munkálkodik a szülőföldet, otthont adó magyar haza üdvére, természetesen a magyarsággal karöltve, s nem a magyarság ellenére. Ezt jelenti a magyar nemzet fogalma. Ha úgy tetszik alkotmányosan, s ebben ott rejlik a Szent István-i európaiság és a tolerancia öröksége is. Ma erről sokan megfeledkezvén, a másságot olyan ideológiai pótszernek használják, hogy minél másabb valaki, annál nagyobbat rúghasson a szülőföldet, nyelvet, hazát adó magyarságba. Ma már szinte nem is más az, aki nem azzal kezdi másságának meghatározását, hogy utálja a magyarokat.

A Magyar Köztársaság állampolgárainak közössége azért szerencsétlen meghatározás, mert nincs mögötte összetartó erő, nincs mögötte tartalom. Én is állampolgár vagyok, te is, de egyébként semmi közünk egymáshoz. A magyar nemzethez való tartozás közös sorsot, egymásrautaltságot jelent, amelyben megjelenik fennmaradásunk alaptörvénye: az együvé tartozás nagy parancsa. Egyébként sem kell megriadni a magyar nemzet kifejezéstől, hiszen történelmi tény, hogy a magyarság sohasem úgy határozta meg önmagát, hogy magyar csak az lehet, akinek az édesanyja magyar.

Egyébként a preambulumban mindenképpen meg kell fogalmazni, hogy a magyarság Európában szinte páratlan módon, igazságtalan körülmények között kénytelen élni. Hogy tudja mindenki az eljövendő nemzedékek is, és más európai népek is , hogy miért él a határokon túl több mint hárommillió magyar. Nem tudom, hányan ismerik az egykori NSZK alkotmányának preambulumát, amelyben kimondatott, hogy minden német kötelessége minden német védelme. S nem emlékszem arra sem, hogy emiatt Eörsi Mátyás felelőtlennek, szélsőségesnek, irredentának, sovinisztának nevezte volna Helmuth Kohlékat.

Elképzeléseink szerint egy valóban új magyar alkotmányban a preambulumot a következő módon kellene megszövegezni: "A magyar nép ünnepélyesen kinyilvánítja ragaszkodását az emberi jogokhoz s a nemzeti szuverenitás alapelveihez." István király államalapítása óta eltelt ezeresztendős történelmünk két élesen elkülöníthető időszakra bontható. 1526-ig független, szuverén államként illeszkedett a keresztény európai népek közösségéhez. 1526 után nagyon rövid időszakot kivéve különböző hatalmak gyarmati elnyomása alatt sínylődött. Ezen évszázadok alatt szabadságharcait, forradalmait leverték, háborúkba sodorták, majd az európai történelemben példátlan módon az országot feldarabolták.

(11.00)

(A jegyzői székben Boros Lászlót

dr. Trombitás Zoltán váltja fel.)

Így adódott az a le nem tagadható, szomorú és tragikus helyzet, hogy önhibáján kívül több mint hárommillió honfitársunk került az anyaországon túlra, valamint a gyarmati elnyomások következtében kétmillióan szóródtak szét a világban. E krisztusi megaláztatások közepette a magyar nép kinyilvánítva örökös békés szándékait kötelességének tartja, hogy mindenkori vezetői megkülönböztetett felelősséggel viseltessenek az anyaországon kívülrekedt, de szülőföldjükön élő honfitársai, s bárhol a világban élő, minden magyarok sorsa iránt, hogy anyanyelvüket, kultúrájukat, emberi méltóságukat, egyéni és kollektív jogaikat megőrizhessék, gyakorolhassák Isten és az emberiség üdvére.

Sem több, sem kevesebb jogot nem kívánunk, mint bármely más szabad népnek, kik elkötelezték magukat Európa békés jövője mellett. Ezen alkotmány gyökeresen szakít a népet félrevezető és kijátszó minden olyan joggyakorlattal, amely a gyarmati elnyomás idejéből származik. Legnemesebb történelmi és jogi hagyományainkra alapozva olyan garanciákkal biztosított demokratikus rendszerben kívánunk élni, amelyben a magyar nép politikai, szellemi, gazdasági alávetettsége teljesen és végérvényesen megszűnik. Alkotmányunk legfőbb célja, hogy mindenkori vezetőink soha ne szakadhassanak el választóiktól, és soha ne fordulhassanak szembe a békét, szabadságot, igazságot, és az egyetemes emberi jogokat tisztelő nemzet akaratával.

Tehát, ha valóban egy olyan új alkotmányt akarunk készíteni, amely a nemzet érdekeit szolgálja, akkor véleményem szerint az alábbi lényeges, fundamentális kérdéseket kellene szem előtt tartanunk.

1. A magyar népesség tragikus fogyásának megállítása a magzati élet védelmével.

2. A termőföld idegen állam, vagy annak polgára tulajdonába nem kerülhet.

3. Legnemesebb nemzeti hagyományainkon nyugvó oktatás minden szinten, történelemhamisítások nélkül.

4. Nemzetileg elkötelezett, a politikai hatalommal arányosan osztott, manipulációktól mentes, a határon túli magyarság életével, sorsával rendszeresen foglalkozó közszolgálati rádiózás, televíziózás.

5. A köztársaság elnökét közvetlenül mindig a nép választja.

6. A Szent Korona a Parlamentben kerül elhelyezésre, s az Országgyűlés, a kormány, a köztársaság elnöke a korona előtt esküszik föl a nemzetnek.

7. Az Országgyűlés képviselői, Kossuth Lajos elvei alapján, bármikor visszahívhatók.

8. A konstruktív bizalmatlanság megszűnik, a kormányzati, miniszteri felelősség lép a helyébe. Kormánytag nem lehet képviselő.

9. Az ország mindenkori vezetői megkülönböztetett felelősséggel viseltessenek a határon túl élő magyarok sorsa iránt, hogy anyanyelvüket, kultúrájukat megőrizhessék, egyéni és kollektív jogaikat gyakorolhassák.

10. Az eddigi titkos, népnyomorító hitelek felülvizsgálata. Állami költségvetés keretében hitel felvételét ezt követően csak az Országgyűlés engedélyezheti.

11. Állami tisztséget kettős állampolgár nem tölthet be.

12. A hatalmi ágak tényleges szétválasztása olyan formában is, hogy a parlamentből a kormány és a köztársaság elnöke költözzön el, s a parlamentet ne őrizhesse soha többé a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres testület. (Derültség az SZDSZ padsoraiban.)

Ha e lényeges kérdésekben nincs változás, nem támogathatjuk az új alkotmányt. A fejezetenkénti tárgyalásnál fogom ismertetni részletesen álláspontunkat a szuverenitásról, az alapjogokról, az állami intézményekről, az államhatalmi ágak elválasztásáról, az államháztartásról, a jogalkotásról, a jogforrási hierarchia rendszeréről, a külső és belső jog kapcsolatáról, az alkotmány elfogadási rendjéről is.

A most ismertetett fundamentális kérdések arra is rávilágítanak, hogy a nemzet jövője szempontjából teljesen mindegy, hogy éppen baloldali vagy jobboldali erők kormányozzák az országot. A döntő szempont az, hogy hogyan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez. Hiszen miféle politikai vakság az, mikor mindenki tud a nemzet tragikus fogyásának állapotáról, s akkor a hatalmon lévők abortusztörvényt hoznak, bezáratják a szülőotthonokat, s családnyomorító intézkedések történnek. Amikor már-már kipusztulás fenyegeti az őshonos lakosságot, akkor sajnálkozva széttárják a karjukat: sajnos nincs más megoldás, mint a betelepítés.

Pusztuló, tudatosan pusztított nemzetnek hogyan lehetne jövője? Ismerjük az ősi mondást: akié a föld, azé a hatalom. Ha idegen állampolgárok tulajdonaiba kerülnek földjeink, akkor elveszíthetjük hatalmunkat saját hazánk felett. Az új gyarmatosítás ilyen formáját meg kell akadályoznunk alkotmányos eszközökkel.

Mindenki értesülhetett a napokban arról is, hogy az osztrák határ közelében milyen feszültségeket okozott az illegális földvásárlás, s nem szorul külön magyarázatra, hogy milyen fontos alkotmányos kérdés ma már a közszolgálati rádiózás, televíziózás kérdése is. Ma az ún. függetlenséggel való takarózás például azt jelenti, hogy az SZDSZ-es kultuszminisztert az esti híradóban mindennap több alkalommal is mutogatják (Derültség az SZDSZ padsoraiban.), s közben a parlamenti közvetítést előbb-utóbb megszüntetik.

De már most is ott tartunk, hogy a híradó Radics Pétert vagy Berecz Annát közvetíti parlamenti tudósítás címén, miközben senki sem láthatja, hogy öt-hat ember jelenlétében zajlik sajnos az esti órákban a plenáris ülés. Pedig a hatalmon lévők a választásokon fennhangon hirdették, hogy ők aztán, ha hatalomra kerülnek, becsületesen részt vesznek az üléseken, és nem lesznek olyan foghíjas sorok, mint az MDF kormányzásának az idején. Ez a független közszolgálati televízió arra is gondosan ügyel, hogyha a képviselők itt a pulpitus előtt mondják beszédeiket, akkor az épp elnöklő házelnök testét derékban levágják. (Általános derültség.) Épp elég, ha Magyar Bálintot látja a pártatlanul tájékoztatott közvélemény. A parlamenti munkáról információt adó sajtótájékoztatókat az MDF idejében még közvetítette a híradó, ma már nem. Miközben a világ jelentős és jelentéktelen eseményeiről hosszú tudósításokban számolnak be, a határon túli magyarság életéről alig hallunk valamit. Néha elintézik annyival az ügyet, hogy épp mit mondott Funár.

Alkotmányban kellene rögzíteni, hogy hatalommal arányosan osztottan, manipulációktól mentesen kellene kialakítani a közszolgálati rádiózást, televíziózást. Nem is beszélve a saját kultúránk iránti elkötelezettségről. A köztársaság elnökének választási módja körül igen nagy a zavar. Nyilatkozatok kapnak lábra a sajtóban, hogy az MSZP mégis a közvetlen elnökválasztás híve, hogy a KDNP is ezen az elven van, s aztán minden marad a régiben. Ez a helyzet azt eredményezte, hogy már a második ciklusban a vesztes SZDSZ adja a köztársaság elnökét. Lassan úgy néz ki, hogy egy SZDSZ-es monarchiában élünk. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

Először a nép feje fölött megkötött paktum által szerezték meg az első közjogi méltóság pozícióját, most pedig egyszerűen lenyelték az MSZP-t, egy látszatellenfelet is produkálva. A köztársaság elnökének közvetlen megválasztása a nemzet elidegeníthetetlen joga, s ez az igény az ország lakosságának többségében még most is megfogalmazódik, ezért nem engedték a népszavazást kiírni. A közvetlenül választott köztársasági elnök nem függ a parlamenttől, nem függ a pártoktól, s néhány parlamenti párt vezetőjétől, és garanciális, kiegyensúlyozott szerepet játszhat a kormány, a parlament és a hatalmi ágak között. A köztársaság elnökének a néptől kell függnie, s nem a pártok alkujától.

(11.10)

Nagyon érdekes a Szent Koronának mint nemzeti történelmi szimbólumnak a kérdése. Amikor először felvetettem, hogy a korona nem tekinthető pusztán múzeumi tárgynak, hanem itt a Parlament épületében a helye, ezen nagyon megütköztek. Igaz, akadtak neves alkotmányjogászok, akik azt javasolták, hogy ezt az elképzelést nem szabad elvetni, de ma már örömmel tapasztalom, hogy a szocialista képviselők közül is többen osztják ezt a nézetet.

A korona egyrészt államalapító királyunk eredeti koronája, tehát történelmi örökség. Az istváni mű tárgyi megtestesítője, mely az oly sokat emlegetett európaiságot és toleranciát is szimbolizálja. Másrészt a magyar politikai kultúra és etika legnemesebb hagyományait is fémjelzi, az örök igazságokra, a világügyelő isteni törvényekre utalva. Csomor Lajos ötvösművész kutatásai szerint a Jézus-ikonnal szemben valaha a Boldogasszony ikonja helyezkedett el, fölötte a Szentlelket szimbolizáló leszálló galambbal. Ezért állítja Csomor Lajos, hogy a magyar Szent Korona Szentháromság tanának egyik legtökéletesebb tárgyi megjelenítése. Micsoda bizonyíték ez számunkra támadóinkkal, rágalmazóinkkal szemben, hogy a magyar politika a kezdet kezdetén az európai erkölcs szellemiségével átitatva uralkodott.

A honfoglalás 1100. évfordulójának legszebb eseménye az lehetne, ha a magyar koronát 1996. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között átszállítanák ide a Parlamentbe, és a következő választások után minden alkalommal a korona színe előtt tenné le az esküt a nép által választott köztársaság elnöke, a parlamenti képviselők és a kormány. Ez a hőn óhajtott valódi nemzeti egységet is szimbolizálhatná.

Nagyon bosszanthatja a mostani képviselőket a visszahívhatóság intézménye. Többször elmondtam már, és most újra megismétlem: nem kommunista találmányról van szó. Kossuth Lajos fogalmazta meg, hogy ahol két választás között a vezetők magukat elmozdíthatatlannak tudhatják, ott nem demokrácia van, hanem uralom.

Kossuthnak volt bátorsága szembenézni saját tévedéseivel is a száműzetésben, amikor alkotmánykoncepcióját megírta. Rá aztán senki se mondhatja, hogy nem volt polgár, nem volt liberális, nem volt hazafi, vagy nem volt demokrata. Kossuthnak teljes mértékben igazat kell adni, hiszen egy demokráciában a hatalmat a nemzetnek folyamatosan ellenőriznie kellene. Pusztán azért is, mert a hatalom előbb-utóbb elemberteleníti az embert, ha nincs állandó kontroll alatt, s ez nem az ember, hanem a hatalom természetéből fakad.

Tegyük fel a kérdést: mit szólnának ahhoz, ha felvennének egy munkást csapágy készítésére és ő rövid idő után fogaskereket kezdene el gyártani? Azt mondanák, hogy "nem probléma, üsse kő", vagy esetleg felállítanák az illetőt, ám ő azonnal tiltakozna, hogy csak úgy nem lehet őt elküldeni, mert négy évig azt csinál, amihez kedve van. Ha ezt helyesnek tartják, akkor az egész országban minden állampolgárra ki kell terjeszteni a stabilitásra hivatkozva a négyéves elmozdíthatatlanságot, mert az mégiscsak súlyos diszkrimináció, hogy csupán a képviselő garázdálkodhat szabadon a mandátumvadász jegyével. De kinek az érdekében?

Az időm lejárt, nem kívánom tovább részletezni az egyes intézményekről, a részletekről a későbbi vitában minden ülésen szólni fogok. (Taps az ellenzék padsoraiban.)