Isépy Tamás (KDNP)

1996. május 21.

DR. ISÉPY TAMÁS, a KDNP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót, elnök asszony. Az alkotmány szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat vitája a felszólalót megbocsáthatóan arra csábíthatná, hogy emelkedett, talán még szóvirágokkal is ékesített mondatokban kísérelje meg ecsetelni az alkotmány fontosságát és jelentőségét.A látványosság helyett azonban inkább egy 30 perces szárazság felvállalásával a szakmán belül szeretnék maradni, s a megkerülhetetlenség miatt bevezetésként csupán néhány mondatot szólni arról, hogy valójában mi is az alkotmány. Mi az alkotmány szerepe és mi az alkotmány rendeltetése.

Abban a szerencsés helyzetben lehetünk mindannyian, hogy ezt az alkotmányjogászok már pontosan megfogalmazták és nem szorul senki a saját kútfőjére.

Az említett megfogalmazások szerint az alkotmány közkeletű fogalma napjainkban különleges, olyan alaptörvényt jelent, amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét.

Politikai megközelítésben pedig a társadalom és a közhatalom, tehát az állam viszonyát fejezi ki, megállapítja a hatalom korlátait és ennek a viszonynak a másik oldalán az állampolgárok szabadságjogait.

Ma elérkeztünk ahhoz a jeles naphoz, amikor az Országgyűlés megkezdi az alaptörvény szabályozási elveinek a vitáját. És az általános vita keretében, mindjárt a bevezetőben szeretném felhívni a figyelmet azokra a csapdákra, amelyekkel az alkotmányhoz vezető elképzeléseinkben egy kicsit hosszabbnak szánt, de a többség akaratából itt mégis rövidre szabott úton folyamatosan találkozni fogunk.

Az első csapda maga a szabályozási elvek szövege. Feltételezésem szerint mindenki számára nyilvánvaló, hogy bármilyen vitát csak megfogalmazott elvek és előterjesztett szöveg birtokában lehet érdemben lefolytatni, tehát keresni és találni kellett valakit, aki az elveket megfogalmazza és a szöveget előterjeszti.

Az sem lehet vitás, hogy az alaptörvény fontossága és jelentősége ellenére az egész országot nem lehet egy asztalhoz leültetni azzal, hogy most aztán lássanak neki és közösen készítsenek el egy minden igényt kielégítő, és még az ellentétes elvárásoknak is megfelelő alkotmányszöveget.

Végül az sem lehet vitás, hogy a jogállami demokráciákban a törvényhozó hatalmat a parlamentek gyakorolják. Tehát az alkotmány megalkotásának folyamatából az országgyűlés értelemszerűen nem maradhatott ki, és a szabályozási elveket tartalmazó nyers szöveg elkészítésére és a javaslat előterjesztésére a parlamenten belül kellett vállalkozót találni.

(11.50)

Ilyen megfontolások eredményeként döntött az Országgyűlés akként, hogy a Magyar Köztársaság új alkotmányának kidolgozását és az alkotmánytörvény-javaslat előterjesztését alkotmány-előkészítő bizottságra bízza. Az új alkotmány megalkotása érdekében a módosított és kiegészített Házszabály rendelkezései szerint az alkotmány-előkészítő bizottság terjeszti az Országgyűlés elé a tervezett alkotmány elveire, majd az új alkotmány kidolgozott szövegére vonatkozó javaslatot. Most közismert az alkotmány-előkészítő bizottság összetétele, szavazási rendje.

A szövegcsapdát az jelenti, vagy az valósítja meg, hogy a Házszabály szerint a bizottság határozatainak meghozatala során kétségtelenül elismerten, önkorlátozó módon, a legszélesebb körű egyetértésre kellett törekedni. A határozat meghozatalához azonban legalább öt igenlő szavazat, valamint az volt szükséges, hogy a javaslatot támogató képviselőcsoportok tagjainak száma érje el a képviselők kétharmadát. A szükséges számú igenlő szavazat hiányában az alkotmány-előkészítő bizottság az adott kérdésben a hatályos alkotmánynak megfelelő rendelkezést terjeszti elő.

És ez mindjárt az első csapda, mert így lett a szöveg a társadalmi vitában és a szakma részéről is tisztességgel szidottan, módon, teljesen felemás. Látszólag mindenki elégedett, hogy a szöveg végre elkészült, a valóságban pedig mindenki elégedetlen, mert a szabályozási elvek értelemszerűen nem felelnek meg mindenben a saját alkotmányjogi elképzeléseinek. Tehát a vita lezáratlan, és a népszavazásig lezáratlan is marad.

A második csapda valójában összefügg az elsővel, és ezt abban az eddigi vita során is már többször felmerült látszatban jelölném meg, mintha a parlamentben képviselettel rendelkező pártok kisajátítanák az egész társadalmat érintő alkotmányozást, és felkent guruként, kizárólagos jogot igényelnének az alkotmány megalkotására. Ez távolról sem igaz, hiszen az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában részt vett pártok csak a szabályozási elvek megfogalmazásának, és a javaslat előterjesztésének a bizonyítékok alapján könnyűnek távolról sem bizonyult feladatát vállalták fel már bűntudatosan elismertem ennek a szövegnek a felemás jellegét , és hogy az így felemásra sikeredett, és ha van is egy kis paktum illata, ezért ezt senki se köteles beszívni, mert a népszavazásnál úgy dönt, ahogy az ő véleményének megfelelő alkotmányt szeretné látni.

A harmadik csapda a társadalom kirekesztettségi érzése. Kétségtelenül ez indokoltnak látszik. Szerettük volna, ha a társadalmi vita hosszabbra sikeredik. Magyarázatként és mentegetőzésként lehetne csak azt elmondani, hogy szeretnénk, ha a közvéleményben tudatosulna az a tény, hogy a szabályozási elveket tartalmazó javaslatot hihetetlen méretű előkészítés előzte meg. Ha a rendelkezésre álló szakértői véleményeket így egymásra raknánk, akkor egy jókora tornyocskát lehetne belőlük építeni. A civil szervezetektől és az állampolgároktól folyamatosan érkeznek az észrevételek és a vélemények.

Egyet kellene azonban tudomásul venni. Az alkotmányozási vitában nem lehet olyan új szempontot, olyan új érvet vagy indokot megfogalmazni, ami valóban az újdonság erejével hatna. Meg lehet fogalmazni homlokegyenest eltérő véleményeket. De például, hogy a köztársasági elnök közvetlen vagy közvetett választása mellett elkötelezettek, vagy az ügyészség alkotmányos helyét ellentétesen megjelölők álláspontja indokaként nem tudnak olyan új érvet mondani, amivel az alkotmány-előkészítő bizottság ne találkozott volna az eddigi vita során. A beérkező véleményekből és észrevételekből is homlokegyenest ellentétes álláspontok tükröződnek, de az égvilágon a véleményt alátámasztó új érvet nem lehet kitalálni, ezek a szakmai vitákban már mind elhangzottak. A társadalom kirekesztettségi érzését pedig önmagában az a tény is cáfolja, hogy a jogállami demokrácia szabályai szerint az alkotmányról népszavazásnak kell döntenie. Tehát ha a többség az én véleményemmel ellentétesen dönt, akkor azért azt mégsem panaszolhatom fel, hogy a véleményemet meg sem hallgatták. Meghallgatták, csak nem fogadták el.

A negyedik csapda a parlamenti vitának a sajátos jellege. Az Országgyűlés most először él a Házszabályban biztosított lehetőséggel, hogy jelentős törvényjavaslatot két fordulóban, előbb a tervezett törvény elveit, majd a törvényjavaslat kidolgozott szövegét tárgyalja meg. Természetesen mindkét fordulóban sor kerül az általános és a részletes vitára. Most miért előlegezzem meg a vitának ezt a finoman fogalmazott sajátos jellegét? Azért, mert az eddig, az alkotmány-előkészítő bizottság nem nyilvános ülésén elhangzott, és részletesen megindokolt érvek most valóban a széles nyilvánosság előtt hangzanak el, viszont annak halvány reménye nélkül, hogy a már hallott érvek újbóli meghallgatása bárkit korábbi álláspontja feladására és megváltoztatására késztetne.

A vita általános részével nincs is semmi probléma, hiszen így a széles közvélemény is megismerkedik az érvekkel. A sajátosság buktatója az a későbbi vitában jelentkezik. Nyilvánvaló, hogy minden képviselőcsoport módosító indítvány útján kívánja majd érvényesíteni a bizottságban leszavazott, és így a szabályozási elvekben meg nem jelenő álláspontját.

A Házszabály rendelkezése szerint azonban ez a kísérlet eleve sikertelenségre ítéltetett, és így a részletes vita, durva fogalmazás szerint már elnézést a fogalmazásért a süketek párbeszédévé is válhat, hiszen a módosító indítvány nem is kerülhet a plénum elé. A Házszabály ugyanis akként rendelkezik, hogy csak olyan módosító indítvány bocsátható az Országgyűlés ülésén szavazásra, amely a bizottságban az öt támogató szavazatot megkapja, tehát öt igenlő szavazatot kapott, de az öt igen feleljen meg a kétharmados többségnek. Tehát ilyen körülmények között a részletes vita valójában csak egy formális aktus lesz, mert valószínűtlen, hogy bármelyik képviselőcsoport a bizottságban megváltoztatja a szabályozási elvekben megtestesült álláspontját.

S ugyanígy formálissá válhat a második fordulóban vitára kerülő normaszöveg is, hiszen a szövegnek meg kell felelnie az elfogadott szabályozási elveknek, a koncepciónak, s legfeljebb arra korlátozódhat majd a normaszöveg vitája, hogy ez a megfogalmazás megfelel-e az elfogadott koncepciónak, vagy mást értek a szövegen, nem jó a szöveg, tehát ennek az általános és részletes vitája, ezért nevezem úgy, hogy formálissá sikeredett, és még pártütő képviselői szavazatra sem lehet számítani, hiszen a benyújtott szabályozási elvektől eltérő módosító javaslat egyáltalán el sem juthat a szavazásig.

Az ötödik, és egyben a legveszélyesebb csapda a népszavazás, mert törvényalkotási sorscsapással felérne ilyenről kettőről tudok, hogy történt a világban , ha a másfél vagy két esztendő kemény munkáját a népakarat aknára futtatná, és a népszavazás az alkotmány elfogadását elutasítaná. Pedig ez a veszély ha megnézzük nagyon is valós, ha a teljes szöveg kerül népszavazásra. Lesznek ugyanis nyilván olyanok, akik például a közvetlen köztársaságielnök-választás hívei, és egyet is értenének az alkotmány többi szabályával, és kizárólag azért mondanak nemet, mert az alkotmány a köztársasági elnök választását ettől eltérően szabályozza.

(Az elnöki széket G. Nagyné dr. Maczó Ágnes, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

De lehetne sorolni így a többi példát, s a hajótörés elkerülése érdekében ki kellene találni a népszavazás helyes technikáját. A beérkezett észrevételek között szerepel Kulcsár Kálmánnak vagy Sárközi Tamásnak olyan érdemi javaslata, hogy a vitás szabályozási elveket ez hat-nyolc pontban összefoglalható vitás szabályozási elv kellene népszavazásra feltenni. És a kétszeres népszavazás elkerülése érdekében még olyan megoldás sem tekinthető kizártnak, hogy az alkotmány népszavazásra bocsátott szövege a vitás elvek tekintetében tartalmazna alternatív megoldásokat. Mert a teljes szöveg népszavazással történő feltétele magában rejti az általam említett kockázatot.

(12.00)

Végül a csapdák közé kell sorolni a szigorú időhatárok közé beszorított sietséget. És ez itt többször elhangzott, és egységesnek tekinthető a vélemény, hogy nem beszélhetünk alkotmányozási szükséghelyzetről, és a többszörösen módosított jelenlegi alkotmányunk biztosítani tudja és be tudja tölteni a jogállamokban megkívánt elvárásokat. Az sem vitás, hogy a tatárok nem üzentek még Vereckéről, hogy rövidesen átkelnek a hágón és vadul kergetni fognak, csak akkor hajlandók eltekinteni a muhi csatától, ha záros határidőn belül letesszük a lábuk elé a magyar alkotmányt. Viszont mindegyik parlamenti párt programjában kétségtelenül szerepelt az új alkotmány megalkotásának a szükségessége. Mentségünkre szolgáljon, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt programja óvatosan fogalmazott, mert a pártprogramban az szerepel, hogy nem kerülhető meg az új alkotmány megalkotása, s ezért feltétlenül szükséges ezen időigényes törvényalkotási munka haladéktalan előkészítése.

Ugyanakkor indokolt már most az alkotmány egyes rendelkezéseinek a módosítása. Tehát a program előkészítésről beszélt és nem arról, hogy kilenc hónapon belül meg kell születnie az alkotmánynak. Egy jó alkotmány legalább évtizedekre készül, és talán egyetértés van abban is, hogy a múlt hagyományait megőrző, és a rendszerváltozást lezárva a jövőbe mutató alkotmányra van szükségünk, és joggal megkérdőjelezhető, hogy ez a rendszerváltozás például gazdaságilag befejeződött-e vagy nem.

Tehát egy csapdákkal teleszórt útnak vágunk neki, és a népszavazásba torkolló eredmény is kockázatos. Köztudomású viszont, hogy kockázat nélkül nincs siker. A szabályozási elvek közül az általános vita szabályainak betartásával csupán három kérdéskörrel szeretnék foglalkozni, hiszen az általános vita és a részletes vita során a fejezetekre osztott rendszerben nyilván minden kérdésben meg tudunk szólalni.

Az első, és általunk legfontosabbnak ítélt kérdéskör az állam szociális jellege, és a szociális jogok kezelése. Bevezetőben már utaltam arra, hogy az alkotmány az állam és a társadalom viszonyát fejezi ki, és minden alkotmány alapvető politikai, illetve államfilozófiai kérdése ennek a viszonynak a kezelése. A benyújtott szabályozási elvek szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. E jelzők tartalmát a normaszövegben pontosan meg kell határozni. Az állam, illetve a társadalmi berendezkedés szociális jellegét az alapvető alkotmányos elvek és célok, valamint az emberi jogok megfogalmazása során kell kifejezésre juttatni.

A Kereszténydemokrata Néppárt számára ez a megfogalmazás puha és hiányos. Számunkra elfogadhatatlan, hogy a független és demokratikus jelzők mellett alkotmányos elvként ne kerüljön be az elvek közé a szociális jogállam fogalma. Mielőtt bárki felkapná a fejét, szeretném megnyugtatni, ismerem az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi vitákat, és tudom, hogy sok alkotmányjogász tiltakozik a jogállam fogalmának bármilyen jelzőzése ellen. Azzal az indokolással, hogy a jogállam fogalma minden elvárást kielégítően teljeskörű, és semmiféle jelzőt nem igényel. A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint azonban éppen az állam és a társadalom viszonyának megítélésében tér el alapvetően egymástól a liberális és a kereszténydemokrata politikai filozófia és államfelfogás. Wilhelm Mössle, német alkotmányjogász megfogalmazása szerint a liberális államfelfogás az államot és a társadalmat két különböző, egymástól különálló szférának tekintette, s egyik tanulmányában éppen Wilhelm von Humboldtnak egy 1791-ben kelt írását idézi "Az eszmék az állam hatásköre, határainak megállapítására" című műből, amely szerint az állam tartózkodjék a polgárok jólétéről való bármilyen gondoskodástól, s ne tegyen többet, mint ami a polgárok egymástól és a külső ellenségtől való biztonságának megvédéséhez szükséges, és semmilyen más célból ne korlátozza szabadságukat. Az említett alkotmányjogász szerint a közrend és a közbiztonság fenntartására, valamint a veszélyek elhárítására korlátozott államot némi iróniával éjjeliőr államnak nevezték, s ez a politikai filozófia abból a meggyőződésből fakadt, hogy a társadalom, a gazdaság, az önvezérlés útján, a piac törvényei alapján működik, sőt egyáltalán jól működik, és abba nem szabad beleszólni. A történelmi fejlődés azonban egyértelműen igazolta, hogy a csupán a biztonság és a rend fenntartására korlátozódó állam nem képes uralni és megoldani a problémákat, és a társadalom gazdaságilag esetleg optimális önvezérlésének a felfogása téves, mert a gazdasági és társadalmi rend a maga szabad játékával nem képes megteremteni az igazságosságot.

Éppen ezért például a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányának az alkotmányos alaptörvénynek a 20. cikkének az (1) bekezdése akként fogalmaz, hogy a Német Szövetségi Köztársaság demokratikus és szociális szövetségi állam. Az ilyen értelmű megfogalmazást természetesen széles körű alkotmányjogi vita kísérte Németországban is, és ennek a vitának a döntő elemeként megfogalmazódott, hogy a szociális állam gondolatának az az alapja, hogy megszűnt a fennálló gazdasági és társadalmi rend benső igazságosságába vetett hit, és a nép demokratikus önrendelkezését megtestesítő állami szervek átalakíthatják a gazdasági és társadalmi rendet. Vagyis a demokratikus és szociális állam melletti hitvallás nemcsak az esetenkénti állami beavatkozás előtt nyitja meg az utat, hogy ezzel igazítsa ki az egyensúlyában fenyegetett, bár alapvetően szilárdnak és igazságosnak tekintett társadalmi rendet, hanem egyidejűleg a demokratikusan létrejött népakarat rendelkezésének veti alá ezt a társadalmi és gazdasági rendet.

Most ennek az állásfoglalásának a következménye, hogy a német alkotmányban a tulajdon kötelez, a tulajdon használata egyúttal a közjót is szolgálja, és a tulajdonelvonás is csak a közjó érdekében engedhető meg, és ugyanúgy a német alkotmány 15. cikk szerint telket és földet, természeti kincseket, valamint termelési eszközöket törvény útján ami a kártalanítás módját és mértékét természetesen szabályozza társadalmasítás céljából közös tulajdonba vagy a közös gazdaság egyéb formáiba át lehet venni.

A szociális állam természetesen nem azonos a szegényellátást vállaló jogállammal és a jóléti állammal. Ez a politikai filozófia is minimális, de a társadalmi és gazdasági viszonyok alakításával korlátozottan beavatkozható államot kíván. És ezt a gondolatot teljes pontossággal fejezi ki a CDU 1994-ben elfogadott programja, ami szerint annyi piacgazdaságot, amennyit csak lehet, hogy támogassuk az egyéni kezdeményezőképességet, teljesítményre való hajlandóságot és önnön felelősséget, és csak annyi állami beavatkozást, amennyi feltétlenül szükséges, hogy biztosítsuk a verseny és a piac szociális és ökológiai rendjét. A program szerint a szociális igazságosságot nélkülöző gazdaságpolitika veszélyezteti a társadalmi békét, és ugyanakkor nemzetgazdasági veszteségeket eredményez.

Tudom, hogy nehéz a szociális jogállamnak a meghatározása, hogy számtalan tényezőt foglal magában, de nyilvánvaló, hogy egy alkotmány a jövőnek szólóan csak akkor szól valóban a jövőhöz, ha ezt a jelzőt a jogállam mellé az alkotmány szövegében elfogadjuk.

Ebben a témakörben egyébként nem maradhat említés nélkül, hogy a kormánynak a szabályozási elvekhez küldött állásfoglalása paradox módon ugyanúgy kívánatosnak tartja, hogy az új alkotmány az állam identifikációs meghatározását tartalmazza, a szélesen értelmezett szociális elkötelezettséget is tartalmazza, s éppen ez az állásfoglalás kifogásolja, hogy a koncepció vonakodik a tágan értelmezett szociális jogok területén az intézményi garanciák alkalmazásától.

(12.10)

Viszont ugyanakkor az ajánlott cél-eszköz reláció nem oldaná meg a problémát. A szabályozási elvek megengedhetetlen és elfogadhatatlan mulasztásának tartjuk, hogy árva szót sem ejt az érdekegyeztetés alkotmányos garanciáiról. Most hosszasan sorolhatnám a beérkezett észrevételeket és véleményeket persze legtöbbször éppen ez fogalmazódik meg, hogy az érdekegyeztetésnek az alkotmányos garanciáit hiányolják. Hogy az alkotmányos garanciának a megteremtése két úton történhetne, vagy a kétkamarás parlament, vagy pedig az Érdekegyeztető Tanács szerepének alkotmányjogi garanciákkal történő biztosítása, hiszen ha beszélünk demokráciáról és a közvetett és közvetlen demokrácia közötti nem áthidalhatatlan szakadékról, akkor nyilván ez az érdekegyeztetés ez fele úton áll a közvetett és közvetlen demokrácia között, és nyilván meg kellene teremtenie annak a feltételrendszereit és alkotmányos biztosítékát, hogy az érdekegyeztetésnek a működtetése megfeleljen a jogállami elvárásoknak.

Változatlanul nem értünk egyet a köztársasági elnök választásának a módjával. Elhangzottak ezzel kapcsolatban az érvek és az ellenérvek. Mégis állítjuk, hogy a pártokfelettiségét, annak ellenére, hogy a köztársasági elnököt is ha jelölik, nyilván pártszínekben, a függetlenként induló köztársasági elnök győzelmi esélyei valószínűtlenek. De mégis, egy nagyobb legitimációt ad egy köztársasági elnöknek, hogyha a közvetlen választás útján kerül az ország élére.

Befejezésül, egyértelmű persze annak az ismételt elmondásával, hogy az általános vitát a fejezetekről szólt vitában a három kérdéskörön belül és azon kívül a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját külön-külön felszólalásokban fogjuk elmondani.

Befejezésül azonban egyértelmű választ kellene adni arra a kérdésre, hogy most a Kereszténydemokrata Néppárt akar-e új alkotmányt, vagy nem akar. Azt hiszem, erre egyértelmű választ tudunk adni a pártprogramunk alapján. Nem lehet vitás a válasz. Akarunk, de nem bármilyent, és nem bármilyen áron. Egy széles körű társadalmi vitában kiérlelt, a történelmi múltunk hagyományaira építő, de a jövőbe mutató, a társadalom és az állam viszonyát szociális elkötelezettséggel szabályozzuk, évtizedekre szóló, pontosan kidolgozott, valóban inkább normatív jellegű, de a népszavazás igényeit kiérdemlő alkotmányt akarunk. Viszont a tárgyalásra kerülő szabályozási elvek ezeknek az elvárásoknak a megfelelőségi szintje elérhetősége érdekében nyilvánvalóan módosításra szorulnak.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)