Mustó István (SZDSZ)

1996. május 22.

DR. MUSTÓ ISTVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Három témakörhöz szeretnék röviden hozzászólni. Az egyik a szuverenitás és annak korlátozása, a másik az emberi és állampolgári jogok garanciájáról néhány szót ejtenék, és harmadszor a társadalmi vita és az egyeztetés szükségességéről és korlátairól szeretnék néhány mondatot mondani. Először is tehát a szuverenitás korlátozása. Ha tanulmányozzuk a nyugat-európai fejlett ipari országok alkotmányait, akkor azt kell mondanunk, hogy a tervezetben foglalt megfogalmazás teljes mértékben megfelel ezeknek a normáknak, időszerű, korszerű, helytálló. Ez a tétel kifejezi, hogy Magyarország hajlandó lemondani felségjogainak egy részéről, hogy bekapcsolódjék ezzel a fejlett nyugati demokratikus államok biztonsági, politikai és gazdasági közösségébe. Erre sokkal nagyobb, sokkal erősebb, fejlett országok is hajlandók voltak, éspedig nem nagylelkűségből, hanem azért, mert jól értelmezték saját érdekeiket.

Az osztrák alkotmány 9. cikkelyének második bekezdése például így szól: "Államszerződések útján a szövetség egyes felségjogai átruházhatók államközi intézményekre, valamint azok szerveire." A német alaptörvény, a Grundgesetz 24. cikke így szól "(1) bekezdés: A szövetség törvény útján felségjogokat államközi intézményekre ruházhat át." "(2) bekezdés: A szövetség a béke biztosítéka céljából kölcsönös kollektív biztonsági rendszerben vehet részt, ez esetben hozzájárul felségjogainak olyan korlátozásához, amely Európa békés és tartós rendjének, valamint a világ népei közötti megértés biztosítására irányul." Ennek, mondom, a tervezetben foglalt megfogalmazás teljesületének megfelel. (sic!)

Úgy látszik azonban, mintha itt lemondanánk valamiről. Ez azonban egy téves megfogalmazás lenne. Lemondani csak arról lehet, amink van. Lemondani akkor lenne áldozat, ha különben magunk nemzetállami keretben meg tudnánk oldani mások nélkül, egyedül, saját gazdasági fejlődésünket, biztonságunkat, stabilitásunkat, védelmünket és mindezeknek a problémáit. Ezt nem tudjuk garantálni. Több ok van arra, hogy alkotmányosan rögzítsük szuverenitásunk korlátozását. Most csak egyetlenegy okot, időhiányban egyetlenegy okot tudok megemlíteni, és ez pedig a globalizáció tényszerűsége. Amikor Jean Bodin először megfogalmazta a szuverenitás elvét, az egyes államok keretében világosan azonosítható volt, mi az, ami belső ügy, mi az, ami külső ügy, mi az, ami belpolitika, mi az, ami külpolitika, miről dönt az állam, miről lehet nemzetközi szerződések formájában határozni.

(11.20)

Ma, kérem szépen, ez teljes mértékben megváltozott. Ma a világ egyetlen hatalmas piac, amelyen a tőke, az árucikkek, a munkaerő, szinte teljesen korlátlanul áramolhatnak. Ma a külkereskedelemtől függ kisebb országok nemzeti jövedelmének 40, 50 vagy akár 60%-a is. Ma a nemzetközi tőkepiacokon naponta kb. 1 billió, tehát ezermilliárd dollár cserél gazdát, befolyásolván mindezzel az árfolyamokat, a kamatlábakat, a beruházásokat. Ma a közlekedési hálózat kiépülése folytán a legtávolabbi kontinensek országai is szomszédainkká váltak. Ma a környezetszennyezés sem torpan meg az országhatároknál. A probléma mindannyiunk közös problémája lett. Ma a nemzetközi terrorizmus, gazdasági bűnözés, maffia sem ismer szuverén határokat, szuverén államokat, szuverén jogrendszereket, a küzdelem ellenük vagy közös, vagy semmilyen.

Ma szinte egyetlen ország sincs, amely biztonságpolitikai szempontból meg tudná önmagát védeni mások segítsége nélkül. A biztonságpolitikai architektúra vagy közös és oszthatatlan, vagy nem létezik. A technológia is, az információs hálózat is univerzális jellegű, ha magunkra hagyatva talán fel is tudnánk találni mindazt, amit előttünk már feltaláltak, ez szerintem költségesebb lenne és kevésbé hatékony, mint az, hogyha bekapcsolódunk ebbe a nemzetközi hálózatba. A problémák megoldása, illetve kezelése ezért csak közösen, egységes játékszabályok szerint elképzelhető, ha egyáltalán meg akarjuk ezeket a problémákat oldani. Az egységes játékszabályok bizonyos kiszámíthatóságot, áttekinthetőséget, bizalmat és stabilitást tudnak teremteni, legalábbis potenciálisan.

Lehet, hogy ez a globalizálandó világ, amelynek részesei és tanúi vagyunk, nem mindenkinek a szíve és szája íze szerint fejlődik tovább. A hálózatba való bekapcsolódás a szuverenitás önkorlátozásával egy olyan játék, amelyben lehet nyerni, de lehet veszteni is természetesen. De egy dolog kétségtelen, éspedig az, hogy aki nem vesz részt ebben a játékban, ami ezen a nemzetközi porondon lezajlik, az bizonyosan veszíteni fog. Én nagyon nagy mértékben egyetértek azzal, amit Bihari Mihály mondott itt ma délelőtt a szuverenitás korlátozásáról, és a népszavazásról például, egyes kérdésekről, ahol felségjogainkat átruházzuk más intézményekre.

Azonban egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, éspedig az óvatosság szempontjából. Egy adott ügyet népszavazásra bocsátani részben lehetetlen bizonyos körülmények között , részben veszélyes is lenne. Például: ha csatlakozni akarunk az Európai Unióhoz, annak van egy ún. "acquis communautaire"-je, egy egész jogrendszere, amelyet vagy átveszünk a maga egészében, vagy nem veszünk át. Tehát itt nem lehet minden egyes jogi kérdésről, jogi formuláról politikai, külkereskedelmi, vámpolitikai szempontról külön-külön népszavazást tartani, akkor sem, ha azok valóban komolyan érintik, mondjuk, az ország belső rendjét. Itt vagy átvesszük bizonyos szervezetek egész csomagját, ami a csatlakozással jár, ami egyetlenegy népszavazást igényel és amelynek én teljes mértékben híve vagyok, hogy ez megtörténjék , vagy pedig kizárom azt a lehetőséget, hogy itt minden egyes jogszabályról, minden egyes rendelkezésről külön-külön megkérdezzük a nép véleményét, mert ebből csak egy inkoherens, összefüggéstelen döntéshozatal jöhetne létre.

Második témám, röviden. A szabadságjogok és állampolgári jogok kérdése. Itt egyetértek azzal, amit az előttem szóló Szájer József frakcióvezető úr elmondott, és csak néhány szóval szeretném ezt kiegészíteni. Az alkotmány csak azokat a jogokat és szabadságokat garantálhatja itt hangsúlyozom ezt a szót, garantálhatja , amelyekre biztosítékot is tud nyújtani. Tehát, amelyeket érvényesíteni, kikényszeríteni lehet. A sajtóban is, a parlamentben is, a közélet egyéb szféráiban is elhangzott az ún. szociális jogok garanciájának igénye.

Tisztelt Ház! Olyan törvény vagy olyan alaptörvény, amely valamit ígér, amit nem tud betartani, amely valamit garantál, amire nincs biztosítéka, az tulajdonképpen félrevezeti, az becsapja az állampolgárt. Az alkotmány viszont megjelölheti természetszerűleg azokat a prioritásokat, amelyeket minden kormánynak, minden felelős politikai szervnek figyelemmel kell tartani, annak érdekében, hogy bizonyos szempontok érvényesüljenek a napi politikában is, tehát az alkotmánytervezet kijelölheti ezeket a prioritásokat anélkül, hogy ezt biztosíték formájában vagy garancia formájában fogalmazná meg. Az alkotmány nem egyike a nagy elosztórendszereknek. Hanem egyszerűen közös értékek megfogalmazása amelyek tiszteletben tartandók , és a közélet játékszabályainak megteremtése. Magát a játékot viszont a politika, a gazdaság, a társadalom szereplői játsszák és nem maga az alaptörvény.

Nos, ami a harmadik témát illeti, amelyről szerettem volna néhány szót szólni, az a következő. Az alkotmány feladata nem az, hogy minden elképzelhető esetet szabályozzon. Hanem az, hogy szabályokat teremtsen arra, hogy ki és milyen korlátok között szabályozhatja az elképzelhető eseteket. Tehát a szabályozás szabályozása az alkotmány feladata. Ezért két szempontot kell figyelembe venni.

Az egyik: az élő demokráciát annak működő, legitim politikai szervei valósítják meg. Az alkotmány ezért nem sajátíthatja ki az élő demokrácia intézményeinek, legitim intézményeinek, a parlamentnek, a kormánynak a többi szervnek előjogát arra, hogy működtesse a politikai rendszert a mindennapi szükségletek szerint. Az alkotmány ennek a működtetésnek játékszabályait és alapértékeit de nem annak mindenkori tartalmát hivatott megfogalmazni. Így tehát például a gazdaságpolitika alternatívái alkotmányjogi szinten nem eldönthetők.

A másik szempont: lehetetlenség lenne teljes szakmai és politikai konszenzust létrehozni az alkotmánytervezet tartalmának kérdésében. Ez, azt hiszem, szintén tegnap, Bihari Mihály is megállapította: ez illúzió lenne. Nem lehetséges, és talán nem is szükséges. Minden elképzelhető társadalmi igényt kielégítő, társadalmi vitára szükség van, nagy szükség van. De jól megfontolt időbeli és intézményes korlátok között. Mert a vég nélküli társadalmi viták és hosszadalmas egyeztetések következtében ez elfogadandó alkotmány normaszövege könnyen belesodródhat az eklekticizmus, a többértelműség, az értelmezési kényszerek beláthatatlan örvényeibe. George Bernard Shaw, az ír drámaíró valahol egyszer ezt írta idézem: "Megkérdeztek, hogy miért nem hozza a törvényeket maga a nép? Erre én azt válaszoltam, miért nem írja színdarabokat maga a közönség?" Jó színdarabokat írni nehéz dolog, de jó törvényeket hozni még sokkal nehezebb. Ezért szükség van társadalmi egyeztetésre, de nincs szükség olyan végeláthatatlan vitákra és olyan taxatív felsorolásokra, amelyek megnehezítenék tulajdonképpen ennek az alkotmánynak a létrehozását. Ezért óvakodjunk attól, hogy az ok alkotmány normaszövege túl részletes, túldimenzionált, túl tömött, telített legyen, hiszen minden részletszabályozás újabb kérdéseket vet fel, újabb értelmezési kényszereket teremt.

Engedjék meg, hogy befejezésül egy teorémát idézzek a döntéselméletből, amely így hangzik: "Ha sokasodnak a törvények és a szabályok, akkor sokasodnak a szabályok közötti összefüggéstelenségek, hézagok és hiányosságok is. Ha növekszik az információmennyiség, akkor növekszik az információ arról is, hogyan lehet információt szelektálni, másoktól visszatartani, másokkal szemben kijátszani. Így a törvényhozók buzgólkodása nem feltétlenül vezet nagyobb rendhez, és az információipar szorgalma sem eredményez egy jobban orientált társadalmat.

Az alkotmánynak tehát világosnak, félreérthetetlennek és mindenki számára érthetőnek kell lennie, mert csak akkor azonosulhat vele az állampolgár, csak akkor válhat mindenkor hivatkozási alappá, a normák normájává, amely nem az egyes eseteket, hanem azokat szabályzó szabályokat szabályozzák. És ebben rejlik az alkotmány metanormativitása, tekintélye, demokráciát, szabadságjogokat és fejlődést stabilizáló szerepe.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)