Jakab Róbertné (MSZP)
JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy személyes vallomással kezdjem. Ez a hatodik alkalom, amikor ugyanarról a dologról, az alkotmányról, illetve annak egy szeletéről ebben a házban megpróbálok néhány gondolatot megfogalmazni. És hadd tegyem hozzá nem tudom sajnos vagy hál'Istennek '87 óta ugyanazt kell elmondjam, mert hogy másképpen, és azt is hadd tegyem hozzá, hogy eddig nem nagy sikerrel, most nem szeretném megjósolni, hogy milyen sikerrel mondom el, amit elmondok.
Igyekszem elkerülni a már elhangzottakat bár elég nehéz, de hát jó nem megismételni. Azokat a gondolatokat, amelyeket az ember ugyan elmondott volna, de képviselőtársaim már elmondták.
Mélységesen egyetértek a Ház elnökének tegnap elhangzott felhívásával, készüljön a stabilitást elősegítő alkotmány tegyük hozzá, készüljön egy időtálló és lehetőleg egyértelmű alkotmány. Ha nagyon akarjuk, biztos vagyok benne, megtehetjük.
A szabályozási elvekkel kapcsolatban négy vonatkozásban van észrevételem. Az első három a melléklet II. részéhez, az utolsó az elsőhöz kapcsolódik. Véletlenül fordított sorrendben.
A II. rész, amely ugyebár Az emberi és állampolgári jogok címet viseli. Önmagában is különleges jelentőségű, amint arról Szigethy képviselőtársam, Fodor képviselőtársam is megemlékezett, nem szeretnék a méltatók sorába most felsorakozni. De el kell mondanom, jómagam is hangsúlyos voltával mélységesen egyetértek. És különleges jelentőségű nemcsak a sorrendiség miatt, hanem azért, mert megadja az elvek egyensúlyában az elfogadható értékrendet.
Ez örvendetes pozitívum. Ha emlékszünk rá, eddigi alkotmányunk ha jól emlékszem XI. fejezetében foglalkozik az emberi jogokkal, azaz előbb foglalkozik a bankkal, mint az emberi jogokkal.
E rész 1. fejezetének b) (1) pontja a következőképpen fogalmaz: Rögzíteni szükséges az alkotmányban az emberi jogok alanyait. Nos ennél a pontnál szeretnék megállni, s ide idéznék egy alkotmányjogászi véleményt, amely szerint klasszikus féligazságként lehet felfogni azt a fejtegetést, hogy mivel az államot az állampolgárok összessége alkotja, következésképpen a szabadságjogoknak mind forrása, mind alanya az egyes ember.
A teljesebb igazság viszont az s ezt vallom én is , hogy a társadalom nem individuumok amorf tömege, hanem egy sajátosan tagolt, sokféle közösségből álló formáció.
Ebből következhet, hogy az alkotmánynak nem csupán az egyént, hanem a társadalom szerveződéseit, közösségeit idegen szóval úgy szoktuk mondani: kollektíváit is államalkotónak, a jog alanyának kellene tekinteni.
S ezzel eljutottam a második kulcsszóhoz, nevezetesen az államalkotó kitétel használatához. A II. rész 1. fejezetének fu) pontja szerint ugyanis, idézem: "ki kell nyilvánítani a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó mivoltát is" - akiknek joguk van a képviselethez.
Ezen a ponton tehát az új alkotmány nem óhajtana változtatni a régi szövegén, amit én helyeslek. Ez esetben azonban szembesülnie kell saját ígéreteivel.
Igaz ugyan, hogy a '89-90-es alkotmányozás során a kisebbségek parlamenti képviseletét a paktum zárójelbe tette, de 1993-ban a kisebbségi törvény elfogadása révén a parlamenti ígéret formálisan is becikkelyeztetett ezzel a csúnya szóval.
A konszenzus, amellyel ez az aktus megtörtént, a választójogi törvény módosításánál ugyan már újra megbomlott, s így az ígéret ígéret maradt, s ez már azt hiszem több, mint kínos kérdése bel- és külpolitikáknak.
Ezentúl számolnunk kell azzal a kihívással is, amelyet az Alkotmánybíróság teremtett 24/1994-es határozatában. Ebben visszanyúlva, mint ahogy mindannyian ismerjük, saját 35/1992-es határozatához, megállapította, a kisebbségek országgyűlési képviseletére vonatkozó külön törvényi szabályozás e végzés meghozataláig nem történt, nem született meg. Sőt indoklásában kimondja, ki kell nyilvánítani pardon indoklásában kimondja, a képviselet szükséges előfeltétele annak, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek államalkotó tényezői szerepüket betölthessék. Majd később olyan kiemelkedő fontosságú törvényi szabályozásról van szó, amelynek a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogait, és ezek között képviseletét biztosítania kell.
(13.00)
Mi következik ebből, tisztelt képviselőtársaim? Az Alkotmánybíróság annyira expliciten fogalmazta meg a kisebbségek parlamenti képviseletének alkotmányos követelményeit, hogy azt az országos önkormányzatok értelemszerűen nem, s természetesen a kisebbségi jogok ombudsmanja sem válthatja ki. Dilemma előtt állunk, dilemma előtt áll az alkotmányozó: kívánja-e a kisebbségek parlamenti képviseletét, s ha igen, állást kell foglalnunk, állást kell foglalnia az alkotmányozó országgyűlésnek, milyen módon valósítható ez meg. De ez már a IV. rész 1. fejezet c) pontjához vezetne, s ezzel itt ma nem foglalkozunk.
Az Alkotmánybíróság határozata tehát visszafordíthatatlanná tette a fent jelzett ügyet, pontosabban visszafordítható, de ez aligha járható út politikailag. Ugyanis vissza kellene vonni a kisebbségi törvény által biztosított jogot, illetve nem tekinteni államalkotónak a kisebbségek közösségeit.
A harmadik idevonatkozó észrevételem alapjában a szerkezetet érinti, bár természetesen tartalmi megfontolást takar ez is. El kellene dönteni, el kellene döntenünk, részletes alkotmányt óhajt az alkotmányozó vagy keretalkotmányt?
A szabályozási elvek ugyanis kissé felemás képet mutatnak. Erről Sepsey képviselő úr is szólt. Az általam taglalt állampolgári jogok egy részét például kétharmados törvényből beemeli az előterjesztő az 1. fejezet fu) pontja alá. Pedig a nyelv, anyanyelv szerepel az fcs) pontban, az oktatáshoz való jog beilleszthető az fj) pontba, valamint a továbbiak fö), illetve az fd) pontokba.
A legalkalmasabbnak viszont azt az eljárást tartanám, ha az alanyi jogok felsorolásánál az fgy) ponttal jelölt, a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadságának joga után az az érzésem, hogy a tartalom és a jelleg hasonlósága miatt mindenképpen következhetne az alábbi szövegű új bekezdés, pl. így: "Az állampolgárok etnikai identitásának szabad megválasztásához, kifejezéséhez és megéléséhez való jog." A jelölés értelemszerűen sorolódna tovább.
Tisztelt Ház! A negyedik észrevétel alapjában egy megerősítés, illetve egy megfontolásra javasolt felvetés. A megerősítés abban állna, miszerint véleményem az, hogy megállapíthatók a koncepció alapján a kisebbségvédelmi nemzetközi szerződések, illetve azok általunk már ratifikált és remélhetőleg a más nemzetek általi ratifikálás után sem keletkezhetnek olyan kötelezettségeink, amelyek majd alkotmánymódosítást igényelnének. Legalábbis a koncepcióból én ezt olvasom ki.
Nemzetközi szerződésekből eredő feladataink, kötelezettségeink végrehajtása hatályos jogszabályaink segítségével valószínűleg megoldható. Ezzel alapjában kimondtam, hogy én a monizmus híve lennék. Nem vagyok jogász, dehát erről itt sok szó esett, megértettem, hogy ez ezt jelenti. A felvetés, amelyet megfontolandónak tartok, a szabályozási elvek mellékletének az első részéhez, I. részéhez, annak is a 3/3 véletlenül 3/3-as pontjához kapcsolódik.
Az általános rendelkezések, alapvető célok és elvek cím alatt felsorolt követelményeit kettő most ott nem található jelzőszerkezettel kiegészíttetni javasolnám, azaz az állam kötelességévé tenném a kisebbségi jogok, illetve a szerzett jogok védelmét. Miről is van szó? Arról, hogy felvetődik a kérdés ez is elhangzott ma délelőtt már , amennyiben az alkotmány törvényekben biztosított jogokat nem teljes körűen, de megismétel, nem szűkíti-e ezzel a törvények teljességének erejét? Más szóval: részesítse speciális alkotmányerejű védelemben a kisebbségi jogokat, az eddigieket túlmenően. Elvben elképzelhető egy általános érvényű utalás, amely például a következőképpen hangzana: az alkotmány a kisebbségek törvény, vagy nemzetközi szerződés révén létrejött jogait szerzett jogoknak tekinti, s ennek megfelelő alkotmányos védelmet biztosít számukra.
Egy ilyen utalás garancia lehetne a mindenkori magyar kormány, illetve a mindenkori magyar parlament álláspont változtatása esetére is, amivel természetesen senki sem számol. Tudnunk kell azonban, hogy a nemzetközi joggyakorlat elismeri az ilyen elvet, s a jog alanyának hozzájárulása nélkül nehezen tartja elfogadhatónak a bármilyen jellegű beavatkozást ilyen esetekben. Ha a vázolt út nem járható, akkor esetleg alkalmazhat az alkotmány egy olyan kitételt, ami egyértelművé teszi, hogy az általa kiemelt és nevesített jogokat nem szabad úgy értelmezni, hogy a már kodifikált, törvényekben megfogalmazott jogok visszavehetők, szűkíthetők az érintettek hozzájárulása nélkül. Mindezeket szerettem volna valamennyiünk figyelmébe ajánlani. Köszönöm figyelmüket. (Általános taps.)