Sasvári Szilárd (Fidesz)
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Számomra, és bízom abban, hogy mások számára is, vitán felül áll, hogy az új alkotmány emberi jogi katalógusának tartalmaznia kell a lelkiismereti és vallásszabadság alapjogát, és a szülők nevelési jogát.
Engedjék meg, hogy a II. Vatikáni Zsinat egyik dokumentumából idézzek, a Dignitatus Humanéból. A zsinat kijelenti, hogy, s íme az idézet: "A vallásszabadsághoz való jog az emberi személy méltóságán alapszik, amint ez a méltóság mind az Isten kinyilatkoztatott szavából, mind pedig magából az észből megismerhető. A személynek e jogát a vallásszabadsághoz a társadalom jogrendjében úgy kell elismerni, hogy a polgári jog szerves részévé legyen. Maga a természet ösztönöz, egyszersmind az erkölcsi törvény is kötelez minden embert a méltósága nevében, mivel személy, azaz ésszel és szabad akarattal felruházott, s ezért személyes felelősséggel rendelkező lény keresse az igazságot, elsősorban a vallás tekintetében, köteles azután a megismert igazsághoz ragaszkodni, s egész életét az igazság követelményei szerint berendezni. De az emberek e kötelességüknek csak úgy tehetnek eleget a természetüknek megfelelő módon, ha lélektanilag is szabadok, és a külső kényszerítéstől is mentesek. A vallásszabadsághoz való jog alapja tehát nem a személy szubjektív hajlama, hanem magának a személynek a természete."
Az alábbiakban a szabályozási elvek néhány problémájára kívánok rámutatni, illetve pontosan megnevezni, idézve és kifejtőleg.
A Magyar Köztársaság új alkotmánykoncepciójának szabályozási elvei szerint az egyes emberi jogok között II. rész 1. fejezet szabályozandó alanyi jog a lelkiismereti és vallásszabadság, amely kiterjed a meggyőződés szabad megválasztására, a vallási szertartás gyakorlásának szabadságára, illetve a hit tanításához fűződő jogra. Kimondja továbbá, hogy a vallásszabadság joga egyénileg és kollektíven is gyakorolható. A hatályos alkotmány 60. §-ának 2. pontja szerint, amelyet a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 2. §-ának 1. pontja megismétel, tehát e szerint idézem -: "A lelkiismereti és vallásszabadság joga magába foglalja a vallás és minden más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa, vagy kinyilvánítását mellőzni gyakorolhassa vagy taníthassa." Idézet vége.
A hatályos alkotmány szövege két ponton tér el a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya 18. cikkely 1. pontjától. Egyrészt külön nevesíti a meggyőződés kinyilvánításának mellőzéséhez fűződő jogát, másrészt a meggyőződés kinyilvánítása jelenlegi hazai jogunk szerint nemcsak kultuszcselekmények végzésével és a hit tanításával történhet, hanem egyéb módon is. Ennek a rendelkezésnek óriási jelentősége van. Az emberi méltóság részét képező általános személyiségi jogon, általános cselekvési szabadságon túl, külön védelemben részesíti a vallási vagy lelkiismereti meggyőződésből fakadó cselekvést. Nem meghatározott cselekvések védelméről, hanem meghatározott motivációjú cselekvések védelméről van szó. Ezt a lelkiismereti, vallási meggyőződés jellege, teljes emberi személyiséget átfogó mivolta teszi indokolttá. Elhagyása minőségi visszalépés lenne a vallásszabadság jelenlegi védelméhez képest. Ez a miért védelem konkrétumokban is megjelenik, így a lelkiismereti vallási meggyőződésből fakadó cselekvés, például a vallási motivációjú gyülekezés, sajtótevékenység stb. a hatályos alkotmány 8. §. 4. pontja alapján még rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején sem korlátozható, míg a gyülekezési vagy a sajtószabadság gyakorlása rendkívüli helyzetekben igen.
A Magyar Köztársaság új alkotmánykoncepciójának szabályozási elvei ugyanebben a bekezdésben rögzíti, hogy az alkotmánynak továbbra is ki kell nyilvánítani az állam és az egyház szétválasztásának elvét. Ezzel a tétellel az a gond, hogy nem ilyen formában szerepel a jelenlegi alkotmányban, azaz félrevezető arról beszélni, hogy az alkotmány továbbra is nyilvánítsa ki ezt az elvet, egyenesebb lenne megmondani, hogy közelítsen az alkotmány a '49 és '80 közötti terminológiához. Ekkor ugyanis az alkotmány úgy rendelkezett, hogy idézet -: "A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól." Idézet vége. Ez a különválasztás megtörtént, mára már befejezett történelmi tény.
1989-re letűnt politikai rendszerrel, annak teljes egyházellenessége is eltűnt a történelmi süllyesztőben, bár talán részlegesen még ma is találkozunk vele.
(14.20)
Azonban addigra még nem érett meg a helyzet a gondolkodásmód teljes megfordítására, arra, hogy az alkotmány az alapjogok hordozóinak garanciális eszköze legyen, azaz a polgárt és a civil szférát védje az államtól és ne fordítva. Így az alkotmány 60. paragrafusának 3. pontja azt rögzíti, hogy a Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. Tehát már nem programot tűz ki az alkotmány mint tette azt 1989 előtt , hanem egy tényhelyzetet rögzít. A különválasztás, szétválasztás és az elválasztottság nem csupán szóhasználat kérdése, hanem különböző mögöttes tartalmakkal bír. Természetesen az állam nemcsak az egyháztól, egyházaktól van elválasztva, hanem a civil szféra minden más szereplőjétől is, a szakszervezetektől, a pártoktól, az egyesületektől, a gazdasági szereplőitől. Kérdéses magának az egyház szónak alkotmányi szerepeltetése is, hiszen itt a magyar állam joga szerint egyháznak nevezett szervezetről van szó, mely köztudomásúlag több is van. Ugyanakkor az egyház nem kizárólagos szervezeti kerete a közösségi vallásgyakorlásnak, hiszen a közösségi vallásgyakorlás joga ugyanúgy megilleti az egyházhoz tartozókat, mint a más szervezeti formát választókat. Itt hadd utaljak a 8/1993-as alkotmánybírósági határozatra. Tartalmasabbnak tűnik az állam világnézetileg semleges jellegének alkotmányi rögzítését akár itt, akár az általános rendelkezések között az alapvető alkotmányos elveknél (sic!). A semlegesség eleme, az állam azonosulásának és intézményes összefonódásának tilalma viszont nem zárja ki az egyházak önazonosságuknak megfelelő támogatását és a velük való együttműködést. Itt is utalni szeretnék a 4/1993-as alkotmánybírósági határozatra. Ez viszont kizárja a nem egyházi formában működő ideológiai szervezetekkel való intézményes összefonódást és bármilyen ideológia hivatalossá tételét. Amennyiben ma is olyan élő veszélynek tartja az alkotmányozó az állam és az egyház összefonódását, hogy az indokolja az elválasztottság tényének rögzítését, ezt megtehetjük. A rendszerváltás óta eltelt idő minden egyházpolitikai, valláspolitikai vitája és ütközése az elválasztás keretei között mozgott, az elválasztás tényét a mértékadó közéleti erők közül senki sem kérdőjelezte meg, és köztudomású az is, hogy a publicisztikában esetenként államegyházi ambíciókkal vádolt katolikus egyház érdekeivel és tanításával bárminemű összefonódás ellentétes. Erről szól a második vatikáni zsinat "Gaudium et spes" című dokumentum. Jómagam azonosulni tudok azzal a véleménnyel, mely szerint, ha az alkotmány egyetlen rendelkezést tartalmaz az egyházakról, az az egyházak autonómiájának alkotmányi elismerése kell hogy legyen. Kiindulva abból, hogy az alkotmány alapjogi rendelkezéseinek rendeltetése a polgárok és a civil szféra védelme az államtól és nem az állam védelme az alapjogok hordozóitól, állam és egyház viszonyáról, vallásszabadság alapjogáról sokkal többet mondana el az egyházak autonómiájának rögzítése, mint az elválasztás, hangsúlyozom, nem vitatott tényének rögzítése.
Mit jelent az egyházszabadság, az autonómia ma? Mindenekelőtt az egyház, mint az állam által ekként elismert közösségi vallásgyakorlás céljára létrejött szervezet belső működésébe való állami beavatkozás teljes tilalmát. A bíróság ügyészi kereset alapján törölheti a törvényt sértő egyházat a nyilvántartásból, megvonva ezzel ezt a státuszát, azonban szemben a többi társadalmi szervezettel, melynek belső aktusait állami hatóságok adott esetben megsemmisíthetik beavatkozásra nincsen joga. Ez jelenti, ezt jelenti elsősorban a vallási meggyőződés első pontban említett mélyebb védelme az egyházak mint a közösségi vallásgyakorlásra elsődlegesen rendeltetett intézmények területén.
A diszkriminációról röviden. A vallás és egyéb alapú diszkrimináció tilalma a jelen szöveg szerint nem puhul fel a pozitív diszkrimináció lehetőségének irányába sajnos , ami pedig adott esetben a vallásszabadság vagy egyéb alapjog állami kötelezettségvállalás biztosítása érdekében szükséges lehetne.
Hölgyeim és Uraim! A hatályos alkotmány 67. § 2. pontja szerint idézem: " A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák." Ezzel összhangban mondja ki a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény 5. §-a, hogy idézem: "A szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi és vallási neveléséről döntsön és arról megfelelően gondoskodjék." E rendelkezések megfelelnek a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 18. cikke 4. pontjában vállalt kötelezettségnek, mely szerint idézem: "Az egyezségokmány részes államai kötelezik magukat a szülők és adott esetben a törvényes gyámok ama szabadságának tiszteletben tartására, hogy gyermekeik vallásos és erkölcsi nevelését saját meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák" idézet vége. A vallási és világnézeti meggyőződés területén mind az említett ENSZ Egyezségokmány, mind az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről szóló Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyvének 2. cikke (sic!) idézem: "Az állam az oktatás területén vállalt feladatkörének gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz és tanításhoz való jogot. Harmadik, mind (sic!) a gyermek jogairól szóló egyezmény 14. cikkének 2. pontja, amelyet idézek: "Az egyezményben részes államok tiszteletben tartják a szülőknek vagy adott esetben a gyermek törvényes képviselőinek azt a jogát és kötelességét, hogy a gyermeket e jogának (azaz a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadságának) gyakorlásában képességei fejlettségének megfelelően irányítsák." Ezek mind a szülők jogából indulnak ki, így ad biztosítékot arra, hogy az állam tiszteletben tartja a család világnézeti egységét. A szabályozási elvekben szerepel, hogy az állam felügyeletet gyakorol az oktatás fölött, alanyi jogként jelennek meg a gyermek jogai, de nem szerepel, hogy az oktatás területén az államnak a szülők meggyőződését kell tiszteletben tartania. Ez csak állami kötelezettségként jelenik meg. Érthetetlen számomra, hogy ez az alanyi jog hogyan kerülhetett a szabályozási elvekben a II. rész 1. fejezet g) pontjába, mely az alanyi jognak nem minősíthető állami kötelezettségeket sorolja föl a házasság és a család védelme mellett, melyek helyükön vannak itt. A nevelés megválasztása a szülők alanyi joga. Így ennek megfelelő helyeken és kötelező erővel kimondani: elhelyezése nem csupán szerkesztési kérdés tehát.
Hadd idézzek ismét a már előbb említett II. Vatikáni Zsinati dokumentumból. "Minden családot, mint sajátos és őseredeti jogokkal rendelkező közösséget, megillet az a jog is, hogy szabadon intézze a maga vallásos életének rendjét a szülők irányítása alatt.
Ezeknek pedig jogukban áll, hogy saját vallási meggyőződésük szerint döntsék el, milyen legyen gyermekeik vallásos nevelése, ezért az államhatalomnak el kell ismernie, hogy a szülőknek joguk van igazi szabadsággal megválasztani az iskolákat vagy a nevelés egyéb intézményeit; e választási szabadságuk rovására viszont nem róhatók rájuk közvetlenül vagy közvetve igazságtalan terhek."
Befejezésül hadd idézzek még két bekezdést ugyanebből a dokumentumból. "A vallás szabadsága, kényszertől való mentessége, nemcsak az egyes személyeket illeti meg; el kell azt ismerni közösségi cselekményeire nézve is. Mert mind az embernek, mind magának a vallásnak a természete megkívánja, hogy legyenek vallási közösségek." "Minden államhatalomnak a lényegéhez tartozó kötelessége, hogy az ember elidegeníthetetlen jogait védelmezze és erősítse." Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)