Pokorni Zoltán (Fidesz)

1996. május 27.

POKORNI ZOLTÁN, az oktatási, tudományos, ifjúsági és sportbizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A kisebbségi vélemény több pontján azonos a többségi véleménnyel, hiszen a kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselők is elismerték a törvénymódosítás számos pozitívumát. Szükséges apró módosítások. És amint hallottuk, a többségi álláspontot valló képviselők is igen komoly aggályokat fogalmaztak meg az életbe léptetés dátumával, hatályosulásával kapcsolatban, a pedagógusok óraszámának növelésével kapcsolatban.

Mi mégis a lényeges különbség a többségi és a kisebbségi álláspont között? A kisebbségi véleményt valló képviselők álláspontja három pontban összegezhető. Az egyik, az eljárási kérdés. Nem jó, nem helyes, hogyha szemben azzal, amit mindenki logikusnak tart, és amit többek között a kormányprogram is tartalmaz a gombhoz keressük a kabátot. Nem jó és nem helyes, hogyha először érettségi követelményeket, tantervi követelményeket írunk, majd egy kis törvénymódosítással ezeket életbe léptetjük, majd ezt fél évvel, háromnegyed évvel követi egy nagyobb, úgynevezett átfogó törvénymódosítás, ez a mostani, és majd a folyamatot mintegy fordítva betetézi a hosszú távú célok kijelölésének munkája. Márpedig pont az ellenkezőjére van szükség, és az ellenkezőjét is ígérte a Horn-kormány a programjában. Elsőként, hogy a közoktatás hosszú távú fejlesztését tartalmazó parlamenti vita, majd ebből fakadó törvénymódosítási pontok, majd ez alapján egy nemzeti alaptanterv, illetve vizsgakövetelmények a logikusak.

Nem ez történt, s ez egyfelől nyilván a jogászok szemét szúrja, hogy nem így történik, másfelől fontos valamennyiünk számára, az egész társadalom számára. Miért? Mert ha nem ezt az eljárást követjük, akkor sem a pedagógusok, sem a szülők, sem az érintettek nem lesznek abban a helyzetben, hogy felmérjék egy-egy apróbb, látszatra szakmainak tűnő módosítás valódi társadalmi súlyát, messzire ható következményeit.

(13.20)

Nem az óraszámok emeléséről, az osztálybontások szigorításáról és az osztálylétszámok növeléséről van pusztán szó, melyek, szemben a többségi véleménnyel és szemben az előterjesztőével, korántsem minőségbarát intézkedések, hanem pontosan ellenkezőleg, az oktatás, a közoktatás minőségét veszélyeztető intézkedések itt az előttünk lévő tervezetben.

Nem helyes természetesen az, hogy ezt év közben csináljuk, de ez a kisebbik baj, az a baj, hogy egy minőségromlást eredményező intézkedés-sorozattal van dolgunk. Akkor, amikor a pedagógusok óraszámát 10 százalékkal növelik, akkor, amikor a középfokú képzésben az osztálylétszám elérheti a 42 főt, akkor, amikor a mai helyzethez képest oly módon szigorítják az osztálybontást, hogy az elérhető maximum a törvénymódosítás elfogadása után a mainak a fele lesz, gyakorlatilag meglévő idegen nyelvű képzéseket sem tudnak majd ma folyó volumenben vagy mennyiségben folytatni az iskoláink, akkor nem az a gond, hogy ezt szeptemberben vagy februárban teszik meg, hanem önmagában az intézkedés iránya, minőségellenes volta a gond. Természetesen maga az eljárás is problémás.

Mi a második pont? Magyarország legnagyobb ágazatáról van szó, amikor a közoktatásról beszélünk, nyilván sokak számára, számomra is az egyik legfontosabb hatását, az ország jövőjében betöltött szerepét tekintve. De egy biztos, hogy mennyiségileg is egy hatalmas területről van szó, több százezer alkalmazottról, több millió érintett diákról, ha csak az ingatlanok számát nézzük, az is eléri a 10 ezret.

Bárki is van kormányon, bárki is nyúl a közoktatási törvény módosításához, az első és legfontosabb parancs, hogy növelje ennek a rendszernek a kiszámíthatóságát, tervezhetőségét, és ne csökkentse azt. Márpedig az előttünk lévő javaslat számos pontja épp a bizonytalanságot növeli, a stabilitást csökkenti, ami jogi szempontból aggályos, de leginkább aggályos az érintett pedagógusok vagy a diákok szempontjából. Tudják-e azt, hogy szeptembertől lesz-e iskolájuk, lesz-e óvodájuk, ahova a gyerekeket járatni lehet, ahova ők maguk dolgozni mehetnek? Nem tudják. És nem kétséges, hogy az, amit persze majd pozitívumként elismerünk, hogy kiszámíthatóbbá válik némileg a központi költségvetés feladatvállalása a közoktatás finanszírozásában, ez mit sem ér egy ilyen inflációs politikával párosítva, amit a Horn-kormány végez.

Végezetül, és ez az utolsó, nem támogatta ezt a törvényjavaslatot az ellenzéki pártokhoz tartozó képviselők egyike sem, azért, mert annak a társadalmi életben betöltött szerepével nem ért egyet. Nem ért egyet azzal a modellszerű gondolkozással, amelynek ez a mostani törvénymódosítás csak az egyik eleme, ezt megelőzte elég sok intézkedés, nem akarjuk ezeket fölsorolni, gondoljunk az iskolabezárásokra, a felsőoktatásban elért elbocsátásokra, a Bokros-csomag néven elhíresült intézkedéssorozatra. Hiszen ez a törvénymódosítás nem önmagában áll, hanem egy hosszabb, másfél-két éves kormányzati politika egyik eleme, és ilyen részben ellenkezik azzal a felfogással, amit az ellenzéki pártok az oktatásnak a társadalom életében betöltött szerepéről vallanak. Ez a három ok, ami miatt nem támogattuk ezt a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)