Bakai Zoltán (MSZP)
DR. BAKAI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Három kérdésről szeretnék én nagyon röviden említést tenni az általános vita keretén belül. Az egyik az, hogy elhangzott itt Götzinger képviselőtársam szájából is a reform.
Az egészségügy reformja, de ez elhangzott már az oktatásnál, és elhangzott nagyon sok helyen, és elhangzott nem egy-két éve, hanem évtizede, és ez az egészségügyi reform a világon semmiféle változást az egészségügyben nem hozott. Nem hozott az egészségügyben dolgozók számára, és nem hozott lényeges változást azok számára sem, akikért az egészségügy van.
Igenis, tökéletesen egyetértek Bedő képviselőtársammal abban, és azt hiszem, nem maradunk egyedül, hogy ebben az egészségügyben mélyreható struktúraváltást kell elindítani, hisz nem értek egyet Kis Gyula képviselőtársammal abban, hogy ezt az egészségügyet hagyni kellett volna, hogy az önszabályozás útján alakuljon olyanná, amely a közel- vagy a távoli jövőben valóban költségkímélő és szakmailag megfelelő színvonalat biztosító ellátás legyen. Ez a pillanatnyi struktúrában működő egészségügy évtizedek óta szabályozza magát, és oda jutottunk, ahova jutottunk.
Egy példát hadd mondjak. Hogyan lehet elvárni, és orvosként azt hiszem, az erkölcsi alapom megvan arra, hogy ilyet kijelenthessek, hogyan lehet elvárni attól az egészségügytől az önmérsékletet, az önszabályozást, amikor sebész osztályvezető főorvosok szakmai értekezletén nem az az alapvető kérdés, hogy te milyen műtéteket és mit csinálsz, hanem az az alapvető kérdés, hogy hányágyas osztályod van. Amikor egy osztályvezető főorvos nagyságát nem a szakmai múltja, hanem az általa vezetett osztály ágyszáma határozza meg, akkor azt mondom, hogy ezen az egészségügyön igen komoly struktúraváltást kell végrehajtani, és nem biztos, hogy az egészségügyben dolgozók, én és a többiek, erre önmagunktól, saját akaratunkból képesek lennénk.
A másik kérdés: ennek a törvényjavaslatnak az indoklásában indoklásának egyik pontja vagy mozzanata a területi kiegyenlítődés. Nem nagyon szeretném, illetve a látszatát is el szeretném kerülni annak, hogy itt Budapest és vidék összehasonlítást vessek föl, de kénytelen vagyok, ha többet nem, egy dolgot megemlíteni. Akkor, amikor minden modern diagnosztikus eljárás, például a komputertomográfia, a diagnosztika tárházában megjelent, és orvosok tudják, de nyilván a betegek is, hogy nagyon komoly fegyver az orvos kezében ez a diagnosztika, még ma sem érhető el Magyarország bármelyik területén élő emberek számára egyforma módon.
Mert nyugodtan fel merem tenni a kérdést, hogy egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közel 600 ezer fős megyéjében egyetlenegy komputertomográf működik, míg a, mondjuk, két- és félmilliós Budapesten 16. Akkor igenis van-e joga, ha már önmaga nem tudott szerveződni az egészségügy, van-e joga akár a kormányzatnak, vagy akár a szaktárcának arra, hogy akkor jó vagy rossz, ilyen vagy olyan matematikai képletekkel, de mégis megpróbáljon az országon belül egy olyan elfogadható kiegyenlítődést és területi hovatartozás nélküli, közel vagy megközelítően egyforma szakmai ellátást nyújtani? Van-e joga erre a tárcának? Én azt mondom, és meg kell kérdezni az én választókörzetemben, Fehérgyarmat környékén az embereket, hogy van-e? Ott egy emberként fogják mondani azt, hogy igen, van!
A harmadik kérdés, amit még röviden említenék, a létszámkérdés. Egyszerűen nem hiszem el, hogy 10 ezer vagy 10 ezernél több egészségügyi dolgozó kerül az utcára. Ez olyan demagógia, amit az egészségügyhöz értő vagy az egészségügyet szakértők által jól ismerő ember nem mondhat. Különösen nem mondhat ilyet, aki az egészségügyben dolgozik. Az lehet, és bocsánatot kérek a kifejezésért, az lehet, hogy a budapesti orvosok közül Budapesten nem fog mindenki állást és munkát kapni. Ez lehet. De én ezeknek nyugodtan fölajánlhatom: a Szatmár-beregi kórház főigazgatójaként 25 orvosi állást tudok biztosítani akár a holnapi naptól. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)