Pokorni Zoltán (Fidesz)

1996. május 28.

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! A közoktatási törvény módosítása van előttünk. Több ok miatt igen, csak felfokozott várakozás van ezzel a vitával, a mai vitával kapcsolatban. Részben azért, mert ezt a vitát, magát a módosítást, ahogyan itt elhangzott, másfél évvel korábbra ígérte a Horn-kormány. Lehet, hogy ez jobb is lett volna, ha 1994 decemberében módosítja a közoktatási törvény. Talán azért, mert nem telt volna el egy év, másfél év abban a bizonytalan helyzetben, amikor az épp hatalmon lévő kormány már kinyilvánította, hogy a maga részéről átfogó módon módosítani kívánja a '93-ban elfogadott oktatási törvényt. De hogy milyen irányban, milyen tartalommal, milyen részletszabályozásokkal, ezt nem teszi le az asztalra. S egy ilyen mondhatni bizonytalan helyzetben tartja Magyarország legnagyobb és nyilván nemcsak a szakmai sovinizmus mondatja velem , de az egyik legfontosabb ágazatában dolgozó közel 200 000 alkalmazottat, vagy ha úgy tetszik, többmillió diákot.

Ennek a bizonytalan helyzetnek több mint egy éven keresztül való fenntartása mindenképpen a Horn-kormány felelőssége, vagy a művelődési tárca felelőssége, én nem akarom kiosztani a kormányon belüli pontokat. Jobb lett volna hogyha már ez az eltökéltsége ennek a kormánykoalíciónak ha ezt hamarabb megtenné.

Fontos kérdés, de a mai vitához nem tartozik, hogy mi tartott másfél éven keresztül, milyen mennyiségben köttettek itt szakmai és milyen mennyiségben politikai kompromisszumok. Én félek és az anyag kézhezvétele után erről győződtem meg , hogy sokkal inkább politikai kompromisszumokról van itt szó és nem annyira a szakmai részletek cizellálásáról.

Egyetlenegy jól ismert példára hadd utaljak itt bár nyilván a teremben ülők már untig hallották ezt , ez a pedagógusok kötelező óraszámának fölemelése.

Az a tervezet, hogy ez a kormány, amelyik a benyújtás hetében olyan módon írja át a törvényt, hogy fél évvel elhalasztja a pedagógusok óraszámának 10%-os növelését és majd aztán azzal mentegeti az államtitkár úr a pénzügyminisztert, a miniszterelnök urat és a művelődési miniszter urat, hogy sosem voltak iskolaigazgatók, nem tudhatják, hogy félévben nem jó pedagógusokat elbocsátani, nem jó osztályokat összevonni vagy ne adj' isten , iskolákat bezárni.

Nem mentség ez azokkal szemben, akik hát legalábbis ezt halljuk másfél évet töltöttek ennek a törvénynek a szakmai pontosításával.

Nem mentség ez nyilván azokkal szemben sem, akik az iskolafenntartó önkormányzatok, egyházak, alapítványok kihagyásával állapodtak meg ilyen fontos kérdésekről, és nem mentség azzal az apparátussal szemben sem, amely ha már megköttetett ez a kompromisszum , csak felemásan vezeti végig a benyújtott törvénytervezeten. A 94. §-ban az egyik, a 99. §-ban egy másik dátumot szerepelteti.

Apró, de inkább csak jelzés értékű pontok ezek. Azt jelzik, hogy mennyire lehet komolyan venni azt, amit hallottunk, hogy másfél év megfeszített munka, a szakmai pontok alapos csiszolgatása áll e mögött a tervezet mögött. Én azt gondolom, nem ez áll mögötte. Politikai alkuk, alkudozások és nem törvényhozás.

Nagy kérdés, hogy jó-e olyan törvényeket alkotni, szabad-e olyan törvényeket alkotni, amiket senki sem tart be. Mi értelme van ilyen törvények létrehozásának, mi értelme van ilyen helyzet kialakításának? S egy biztos: másfél évnyi ilyen korszak után vagyunk. Az 1993-ban elfogadott közoktatási törvényt a Horn-kormány idején számos ponton nem tartották be sajnos sem az önkormányzatok, sem az intézmény-vezetők, de sok ponton mint ez hírlik maga a kormány is adós maradt a szó szigorú értelmében vett törvényességgel.

(9.10)

Mennyiben indokolható egy ilyen törvény megalkotása most? Ennyiben. Amennyiben tiszta vizet tud önteni a pohárba, egyértelműbbé tudja tenni a viszonyokat, csökkenteni tudja a bizonytalanságot ebben a rendszerben.

A legfontosabb kérdés tehát az, amit ezzel a most előttünk lévő törvénnyel szemben föl kell tenni, hogy föloldja-e a bizonytalan helyzeteket, növeli-e a kiszámíthatóságot és a stabilitást a közoktatás nagy rendszerében, ami nyilván két ok miatt fontos, hogy növekedjék. Egyrészt, mert egy hatalmas rendszerről van szó, másrészt, mert maga az oktatás jellege olyan, hogy a gyermekek elkezdenek ebben tanulni, és jó, hogyha beiskolázás időpontjában némileg kiszámítható jövőkép áll előttük, némileg kiszámítható perspektívával kezdik meg a tanulmányaikat. S erre a válaszunk az, hogy nem növeli, hanem a bizonytalansági elemeket fokozza. Ez a legfőbb negatívuma ennek a törvénynek.

A sokat emlegetett iskolaszerkezeti ügyre hogy néhány példát hadd mondjak. A törvény beterjesztése sajátos módon történt, ezelőtt fél évvel, '95 novemberében a tisztelt Ház elfogadott egy úgynevezett kis törvénymódosítást, amelyik megengedte, hogy a kormány rendeletben fogadja el a nemzeti alaptantervet. Ez a nemzeti alaptanterv egy sajátos tantárgyi vagy pedagógiai szakaszolást tartalmaz, egy 6-4-2-es pedagógiai szakaszolást. Ezzel szemben a képzési szakaszok meghatározása itt a törvényben a 6. §-ban 10 plusz 2-es, a finanszírozási rendszerben ugyanennek a szerkezetnek a meghatározása 6-2-2, az iskolaszerkezet definiálása, amikor erre kísérletet tesz a törvény, akkor 8 plusz 4-es, az osztálylétszámok meghatározása 3-3-4-3, a pedagógusképzésé pedig szintén nehezen kalkulálható. Ahány ponton, ahány módon nyúl hozzá ehhez a szerkezeti kérdéshez ami az egyik legfontosabb kérdése a közoktatásnak , annyi választ ad erre a tervezet.

Lehet ezt persze magyarázni, menteni azzal, hogy mindegyik rendszer, mindegyik szabályozási pont a maga sajátos logikájában jelöli ki a szakaszhatárokat. De egy biztos, hogy hatásában, az intézményeknél nem növeli a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget, az iskolafenntartók döntéseit nem orientálja. Márpedig ennek a felelősségét, véleményem szerint, nem háríthatja el magától sem egy kormány, sem egy parlament. S itt van a különbség, a lényeges különbség, vagy ha úgy tetszik, a politikai különbség a Fidesz álláspontja s a törvénytervezetet benyújtó koalíció álláspontja között.

Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben, amiben ma a közoktatás rendszere van, a kormány és a parlament felelőssége, hogy egyértelmű prioritásokat fogalmazzon meg, hogy orientatív pontokat írjon le, többek között az iskolaszerkezet tekintetében is. Nem lehet a lovak közé dobni a gyeplőt azzal a felkiáltással, hogy lám, lám, virágozzék száz virág, vagy győzzön az erősebb.

Azt gondolom, hogy az oktatás még egy piacosodó és erőteljesen differenciálódó társadalomban sem az pusztán, hogy kiszolgáljuk az igen különböző társadalmi csoporthoz tartozó szülők értékválasztását, automatikusan megfeleltetjük ezt a rendszert az erősen differenciálódó, szétszakadó, széthúzódó társadalom igényeinek. Az oktatás a mi szemünkben az egyik olyan társadalmi intézményrendszer, amelyik a lassan kettészakadó Magyarországot kell hogy valamilyen módon összetartsa, legalábbis a jövőben, a felnövekvő gyermekeknek tett ígéretek, a versenyképes tudáshoz való hozzáférés tekintetében.

Nincs illúziónk, nem hisszük azt, hogy az oktatási rendszeren keresztül egy erőteljesen differenciálódó társadalmat össze lehet tartani. De nem tehet mást egy józan oktatásügy, mint hogy nem növeli ezeket a differenciákat, nem növeli a társadalomban rejlő szétfeszítő erőket, hanem próbálja ezt a tudáshoz való hozzáférés esélyeinek közös megteremtésével csökkenteni.

Az az oktatási törvény, az az oktatási szerkezet, amelyik nem ezt szolgálja, az szerintünk ártalmas. Azoknak is ártalmas értelemszerűen ártalmas azoknak , akik anyagi, földrajzi vagy bármely születésbeli okok miatt a társadalom perifériájára szorulnak, de ártalmas azoknak is, akik magukat a szűk elitcsoportokhoz sorolhatják. Ártalmas, mert egy olyan társadalmi szerkezet létrehozását eredményezheti a közeljövőben is már , amelyik nem egy konszolidált ország működését, hanem egy hektikusan, drámai politikai lépésekkel működő ország képét festi elénk, ahol kicsiny, 8-10 százalékos elit uralkodik igen nagy tömegű és ettől anyagilag igencsak elszakadt, leszakadt tömegek fölött.

Magyarországon a vagyonhoz juttatás, a privatizáció útja úgy tűnik, hogy lezárult, és látható módon nem hozott létre széles középrétegeket. A középosztály kialakulásának, a polgárosodásnak a másik útja az, ami a szélesebb ösvény a magyar felnövekvő fiatalok számára, ez pedig a versenyképes tudás megszerzése. Az az oktatáspolitika, amelyik nem szolgálja széles tömegek vagy rétegek számára a versenyképes tudás megszerzését, az az ország polgárosodásával szemben működő politika.

Ezek természetesen szakkérdésekben öltenek testet. Azokban a kérdésekben, hogy mekkora a pedagógusok óraszáma, mekkora a csoportbontások lehetősége, milyen módon ismerjük el a kistelepüléseken működő iskolák fajlagosan magasabb költségeit. De valójában nem szakkérdésekről van szó, hanem társadalompolitikai kérdésekről, az ország jövőjéről vallott nézőpontok ütköznek, amikor ezekről vitatkozunk. Arról van szó, hogy milyen társadalomszerkezetet kívánunk, szeretnénk a következő évezred Magyarországán, egy elitizált, kettészakadó társadalom szerkezetét vagy pedig egy aránylag széles középréteggel rendelkező, boldogabb, konszolidáltabb polgárosodottabb Magyarország társadalomszerkezetét eredményező oktatási kérdést.

Aki ebben a kérdésben azt mondja, hogy a kormány ne döntsön, hogy a parlament ne döntsön, hanem bízzuk a helyi erők alakulására, hogy 6-2-2, 8 plusz 4, 3-3-4-3, 6 plusz 4 vagy 6-4-2-es, vagy 10 plusz 2-es oktatási szerkezet jön létre, az vagy nem mérte föl kellően ennek a kérdésnek a súlyát, következményeit, nem mérte föl saját politikai felelősségét, vagy nem tudja, hogy mivel játszik.

Ez a legfontosabb kritikai pont ebben a törvénytervezetben, ezért fogjuk ezeket a pontokat a törvényben módosítani.

Mi az, ami szerintünk jó, helyeselhető és kívánatos, hogy megjelenik? Kívánatos, és igencsak jól megoldott a diákok jogainak, biztonságának garantálását célzó paragrafusok megjelentetése a törvényben. Valóban láthatóan kimunkált háttérmű vagy jól kimunkált szövegek állnak itt, ami arra utal, hogy komoly háttérműhelyek segítették ezt a munkát.

Fontos és jó előrelépés, amit úgy lehetne összefoglalni, hogy a tanári szakma professzionalizálódása irányába tett lépés. Kicsit nagyképűen hangzik itt, de nincs másról szó, mint arról, hogy a pedagógusi szakma is arra az útra lép, amire valamikor az orvosi szakma lépett, hogy egyre magasabb képzési követelményekkel, a diploma megszerzése után is előírt képzési követelményekkel biztosítja azt, hogy soha ne jelenhessenek meg ebben a szakmában sem a képesítés nélküli oktatók, ahogyan ma már ad absurdum lehetetlen elképzelni egy képesítés nélküli orvos működését egy civilizált országban.

Fontosak tehát ezek az intézkedések: a gyakornoki évek rendszerének a beemelése, a szakvizsga vagy a továbbképzés rendjének és finanszírozási rendjének megfeleltetése.

Ugyanakkor nyilván épp fontossága miatt aggályos ennek a kidolgozatlansága is. Aggályos, hogyha a gyakornokokat a tantestület fogja értékelni csak és nem a pedagógusképző intézmények , ha nem látjuk egy országosan egységes vizsga- vagy mérési rendszer működését, ha nem látjuk pontosan a szakvizsga működését vagy a továbbképzési rendszer működését. Mindazok, amit itt előttem Kovács Kálmán ez ügyben megfogalmazott, közös aggályok, s azt gondolom, nem oszlanak meg ellenzéki és kormánypárti pólus mentén, hanem a parlament közös felelőssége, hogyha egy jó irány, egy közösen támogatott szakmai irány megmutatkozik itt a törvényben, akkor ennek a kidolgozottságát elvégezze a parlament, vagy számon kérje a kormány.

Harmadik pontként én helyeslem és támogatom fő vonalaiban, struktúrájában azt, amit a törvénytervezet a finanszírozásról tartalmaz. Támogatta ezt a Fidesz a '96-os költségvetési vita során is, hiszen az alapvetően normatív finanszírozást oly módon differenciálja, hogy valóban létező gondok és létező feladatok jobb ellátására ad módot.

(9.20)

Természetesen nem értünk egyet, nem tudunk egyetérteni, ahogyan senki sem tudja elfogadni a mértékeket. Való igaz, amit képviselőtársam mondott, a kistelepülések plusz százalékos normatívája nem éri el még azt a mértéket sem, amit az előző kormány idején az 500 ezer forintos támogatás jelentett egy-egy 100 főnél kisebb iskola esetén. Ez a cél. Mi a legfontosabb gond? Kormánypárti képviselőtársaim azt mondták, hogy nem fordulhat elő többé az a helyzet, hogy forrásokat vonunk ki a közoktatás rendjéből, s arra törekszenek majd, hogy ugyanazt csinálják, amit az idén, hogy 30%-kal növelik a közoktatási normatívát. Ha csakugyan ezt teszik, akkor igen keveset tesznek, hiszen minden gyakorló iskolafenntartó és polgármester tudja, hogy nem volt ez más sajnos idén sem , mintegy bűvészmutatvány, egy számtani trükk, amikor növelték ugyan 30%-kal a közoktatási normatívákat (Az elnök a pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), csak éppen a normatívák számát csökkentették, jószerivel volt olyan önkormányzat, ahol nominálértékben kevesebb pénzzel gazdálkodtak és nem többel. Valódi garanciákra van tehát szükség a törvényben szereplő, a PM-mel folytatott tárgyalások után kialakuló 75% ennek nem felel meg. A Fidesz azon lesz, hogy ilyen garanciát kimunkáljon és módosító javaslatként a Ház elé tárja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)