Götzinger István (MSZP)
DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is az érdekegyeztetés témájához szeretnék hozzászólni, s miután a szabályozási elvekben nem szerepel, nem arról beszélek, hogy jól vagy rosszul akarjuk szabályozni, hanem arról, hogy lehetnek-e olyan indokok, ami miatt kívánatos, hogy az alkotmányban szabályozásra kerüljön. A jól, vagy legalábbis kielégítően működő piacgazdaságok a verseny és az együttműködés sajátos keverékére épülnek, amelynek alapja a bizalom és a kiszámíthatóság. A bizalom és a kiszámíthatóság, amelyekben talán a legnagyobb hiányt szenvedünk. A parlamentnek, az államnak alapvető feladata, hogy olyan intézményeket hozzon létre és működtessen, amelyek segítik a verseny és együttműködés megfelelő arányainak kialakulását, a bizalom és a kiszámíthatóság megteremtését. Az elmúlt évtizedekben Európában az együttműködést, a versenyt és együttműködést legjobban kifejező és megvalósító intézményévé vált az érdekegyeztetés. Az érdekegyeztetés intézményrendszere, amelyet gyakran korporatizmusnak vagy neokorporatizmusnak nevezünk, olyan jelentőssé vált, hogy a politikatudomány művelői gyakran korporatív kapitalizmusról, vagy korporatív évszázadról beszélnek. Az érdekegyeztetés kikerülhetetlen és szükséges tényezőjévé vált az európai jóléti államoknak. Bármilyen irányzatú kormányzás egyaránt épített és épít a korporációkra. Az érdekegyeztetés intézményrendszere kifejezője annak is, hogy az elmúlt évtizedekben radikálisan megváltozott a társadalom és az állam viszonya Európában, és a változásokat tükrözve egyben elősegítve megváltozott a jogi szabályozás jellege. Változott, bővült az új alkotmányok tartalma. A XIX. században az állam kevés dologba avatkozott be. Biztosította a formális jogegyenlőséget, a társadalom és a gazdaság működésének formális jogi kereteit. Ezért e korszak jogrendszerét gyakran mint formális jogot jellemzik. A piac és az ipari fejlődés olyan tömeges szükségleteket hívott életre, mint például a közoktatás, az infrastruktúra-építés, az egészségügy, a kutatás, a várostervezés, amelyeket csak az állam tudott kielégíteni vagy megoldani, és olyan szociális ellentmondásokat termelt, amelyeket csak az állam tudott feloldani.
Az állam rohamosan bővülő feladatainak eleget téve egyre nagyobb mértékben beavatkozott a társadalom életébe. A jog pedig mindinkább az állami célok megvalósításának eszközévé, materiális joggá vált. Ez a folyamat elérkezett egy olyan határig, ahol bebizonyosodott, hogy a feladatokkal és a döntési igényekkel túlterhelt állam képtelen az egyre bonyolultabb társadalmat egy centrumból vezérelni. A megoldás: az államnak le kell mondania arról, hogy egyetlen centrumból mindent maga irányítson, egy hierarchikus és bürokratikus államigazgatási szervezetrendszer segítségével. Meg kellett osztania a hatalmát és a döntéseket, valamint a döntések előkészítését a társadalommal.
Ki kellett alakítania az egyes társadalmi szférák, alrendszerek önszabályozási, önvezérlési mechanizmusait és önvezérlési centrumait. Létre kellett hoznia azokat az autonóm vagy félautonóm testületeket, amelyek megfelelő információval, kompetenciával és valamilyen felhatalmazással rendelkeznek a saját működési területüket meghatározó döntések meghozatalához. Tehát most már az államnak nem azt kellett szabályoznia, hogy adott körülmények között mit kell dönteni mint ahogy ez tipikus az államigazgatásban , hanem azt kellett szabályoznia, hogy milyen szereplőknek és milyen eljárásokkal kell a jó döntést meghozniuk. A jogi szabályozás így egyre inkább eljárási joggá vált, amelyet a formális és a materiális jogtól való megkülönböztetésül reflexív jognak is neveznek. Azt hiszem, az elmúlt évekből sok példát lehetne felhozni az ilyen jellegű szabályozásra. A helyi önkormányzatoktól a területfejlesztési tanácsokig és a különböző kamaráktól a tb- önkormányzatokig. A gazdaság szereplőinek együttműködését tekintve legfontosabb kérdés az érdekegyeztetés rendszerének szabályozása. Az a kérdés, hogy csupán tudomásul vesszük, hogy van, hogy jól-rosszul működik az érdekegyeztetés rendszere, vagy felismerjük és elismerjük, hogy az érdekegyeztetés, a piacgazdaság, a társadalom, a politika olyan fontos intézménye, amelyről az alkotmányban is szólni kell, és amelynek kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozó működését az államnak elő kell segítenie.
Tudom, hogy a korporatizmusnak nevezett érdekegyeztetés kétarcú jelenség.
(15.10)
Megítélésénél egyszerre kell szólni azokról az alapvető funkciókról, amelyek a társadalmi stabilitáshoz nélkülözhetetlenek és azokról a diszfunkciókról, amelyek a korporatizmushoz kapcsolódnak. Az érdekegyeztetés intézményrendszerének kialakulása és kiteljesedése elválaszthatatlan attól a folyamattól, amely a tőke és a munka közötti ellentétet a tőke és a munka közötti együttműködéssel enyhítette, és nélkülözhetetlen szerepe volt a piacgazdaságban keletkező konfliktusok kezelésében. Elválaszthatatlan része a szociális piacgazdaságnak, a jóléti társadalom kialakulásának. Meghatározó szerepe volt abban, hogy a korábbi elitdemokrácia és elitpolitizálás sokszereplős tömegdemokráciává váljon. A civil társadalom és a helyi politika, valamint a parlamenti kormányzati politika között kialakult közpolitika legfontosabb intézményévé vált. Meghatározó szerepe volt a különböző participációs, részvételi (sic!) formák kialakulásában.
Az érdekegyeztetés, a korporatizmus működése összefügg az éles osztályellentétek megszelídülésével, összefügg azzal, hogy a munkavállalók milliói a középosztály részévé váltak. Hogy kialakult az úgynevezett többségi társadalom.
Mindezt felismerve és elismerve Nyugat-Európában az állam aktívan és a jog eszközeivel is részt vett e szervezett érdekcsoportok kialakulásának folyamatában. A szervezett érdekcsoportoknak gyakran közjogi státusuk van, és az állam megbízásából közfeladatokat is ellátnak.
Ezek után szólni kell arról is, hogy a korporatizmust sokan az államot megbénító új Cleviatánként jellemzik, amely óriási gazdasági-érdekképviseleti bürokráciákat hoz létre. Formálissá teszi a parlament szerepét a gazdaságot érintő legfontosabb kérdésekben. A korporációk működéséből következik, hogy egyes befolyással bíró csoportok érdekeit túlhangsúlyozzák más érdekek rovására. Válságok idején gyakran szembeszegülnek a szükséges változásokkal, a megújulással. Konzervatív, visszatartó erőként viselkednek. Általános az a megítélés is, hogy a '70-es évek végétől csökken a korporatizmus jelentősége Nyugat-Európában. Ehhez hozzátenném, hogy minden intézmény jelentősége csökken, amely túljutva a nehéz vajúdás korszakán természetessé és megszokottá válik.
Mindezeket egybevetve és mérlegelve, és tudva, hogy mi a piacgazdaság kialakulásának legnehezebb időszakát éljük, tudva, hogy a modern piacgazdaságot legalább annyira jellemzi az együttműködés, a kooperáció, mint a verseny, tudva, hogy ennek legfontosabb feltétele a bizalom és a kiszámíthatóság, és tudva azt is, hogy az együttműködés, a bizalom, a kiszámíthatóság legfontosabb intézménye az érdekegyeztetés, indokoltnak tartom, hogy az alkotmányt elismerje, mint a társadalom, a gazdaság, a politika egyik alapvető intézményét. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)